2011. március 24., csütörtök

Átváltozás - hírlevél-staféta

A Body-Spirit masszázsról már többször is írtam a blogon. Most Zsófi hírlevelét szeretném megosztani Veletek, hiszen nincs jobb ellenszere a tavaszi fáradságnak, mint egy testet-lelket frissítő masszázs!

Március 21.-e, a tavaszi napforduló dátuma. Beköszöntött a Tavasz, ami tudvalévő, hogy a kezdet időszaka a természetben.
Az utóbbi pár hét rengeteg átrendeződést hozott az életembe, ami annak minden területére hatással van. Amikor az ember közelebb kerül magához, könnyebben fel meri vállalni az álmait és érzéseit. Mikor fiatalabb voltam, a munkámat mindig is úgy képzeltem el, hogy azt fogom csinálni, amit imádok, és cserébe az emberektől annyi pénzt kérek majd, amennyire a munkámat értékelik. Mivel mindig is szerettem segíteni, energiámmal támogatni az embereket, sokáig kitartott ez az elképzelés, még úgy is, hogy sokszor használták ki a naivitásomat. Aztán, amikor már kicsit tapasztaltabb lettem, rá kellett döbbenjek az érme másik oldalára is, mely az emberi természetről szól. Az emberek többsége nem értékeli azt, amit könnyen megkap, akár teljes szívből jön akár nem.
Mióta masszírozom, mégis folyamatosan kísért ez az álmom. Szeretem az embereket, szeretem a hivatásomat és azt kívánom, hogy minél több ember el tudjon hozzám jutni, akinek szüksége van arra, hogy az általam közvetített energiából merítsen. A Tavasz pedig ebben az évben olyan lendületet hoz, amilyet még soha, és támogatja a legmélyebb álmaink valóra válását. Ezért döntöttem úgy, hogy merész leszek és felvállalom álmomat figyelembe véve az üzleti élet alapszabályaival ilyen módon adva nagyobb lehetőséget arra, hogy minél többen tudjanak eljönni hozzám és erősíteni a bennük elindult változásokat.
A Body-Spirit kezelés mostantól a következőképpen alakul:
- A masszázs 1-1,5 órán keresztül tart, attól függően, hogy mit érzek, mennyire van szüksége vendégemnek.
- Időpontot egyeztetni minden hétköznap 17:00 és 19:00 órai- és szombaton a 10:00, 13:00,  15:00 és 17:00-ás időpontokra lehet.
- A kezelés ára mostantól adomány jellegűvé válik: 5000 Ft/ 7000 Ft /10000 Ft –os értékek közül lehet választani, teljesen függetlenül annak időtartamától .
Természetesen garantáltan mindenkivel ugyan olyan odafigyeléssel és szeretettel fogok foglalkozni ezek után is, attól függetlenül, hogy mennyi hozzájárulást ad a munkámhoz!!!
Kérlek segítsétek a változást azzal, hogy megosztjátok ezt az információt olyan emberekkel, akiknek fontos lehet az, amit adni tudok a masszázsomon keresztül!
Szeretettel és Köszönettel,
Csodálatos Tavasz-kezdést kívánok!

Zsófi
Related Posts with Thumbnails