2011. március 9., szerda

Püthagorasz és a számok misztikája

Püthagorasz neve a matematikaórákról mindenkinek ismerősen cseng. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy e jeles tudós számmisztikával is foglalkozott.
Még azon kor embere volt, mikor a tudomány szorosan összefonódott a művészetekkel és a filozófiával, így a materiális és az ezoterikus megközelítés szoros egységet alkotott. Néhány évszázaddal később, ahogy az asztrológia és az asztronómia vagy az alkímia és a kémia, úgy a matematika és a numerológia is két külön ágra szakadt.
Püthagorasz és tanítványai a világ jelenségeit a számok szimbolikáján keresztül szemlélték és  foglalták rendszerbe. A planétákat vagy éppen a betűket egy-egy számmal azonosították, így maga szám, illetve a betű egymás energiáinak a megtestesítői lettek.

A pütharoaszi számmisztika alapjai
A latin ábécé huszonhat betűjét a kilenc számhoz a fenti táblázat alapján rendelték. A névszámot úgy kapjuk meg, hogy a nevünk betűit a számokkal helyettesítjük, majd a kapott szám számjegyeit addig adjuk össze, míg egy számjegyű számot nem kapunk. Ez az úgynevezett teozófiai redukció.
(Az ékezetes betűk az ékezet nélkülivel azonosak, vagyis Á=A, Ű=U satöbbi)

Az én nevem a következőképpen néz ki:
P A D P A R A D S A
7 1 4 7 1 9 1 4 1 1
7 + 1 + 4 + 7 + 1 + 9 + 1 + 4 + 1 + 1 = 36 = 3 + 6 = 9

Röviden a számok energiáiról
1 - egyéni erőforrások, ego, vezetés, teremtés, önazonosság, önmegvalósítás
2 - érzelmi tulajdonságok, kettősség, intuíciók, kétségek, félelmek
3 - kreativitás, termékenység, alkotókészség, szeretet és elfogadás, művészi érzék
4 - racionalitás, logika, anyagi világ, precizitás, gyakorlatiasság, ösztönök
5 - kommunikáció, tanítás, középpont, információátadás, tolerancia 
6 - szépség, harmónia, fantázia, képzelet, hatodik érzék, elvont gondolkodás, döntések 
7 - határok kijelölése, idő, anyagi világ határai, híd a spiritualitáshoz, dolgok kiegyenlítése
8 - tudatos felelősségvállalás, belső egyensúly, igazság, az anyagi átlényegítése
9 - szolgálat, spiritualitás, empátia, szociabilitás, ősbizalom

folytatása következik...
Related Posts with Thumbnails