2014. január 19., vasárnap

Sűrűsödik a levegő: a Vízöntő jegyébe lépünk

"Gondolkodásunk összekapcsol a világgal;
érzéseink visszavezetnek saját magunkba.
Csak az érzéseink tesznek bennünket
igazán individuummá."

- Rudolf Steiner -


A Nap újabb területet fedez fel magának, 2014. január 20-án (4 óra 46 perckor) átlép a Vízöntő jegyébe.
Ez a jegy tele van ellentmondásokkal. Már maga a neve is megtévesztő, hiszen a Vízöntő nem vizet önt, még csak nem is a víz az alapeleme. A mitológiai Ganümédesz, az istenek pohárnoka, az örök élet és ifjúság italát csorgatta kristálypoharakba. Levegősségéből adódóan nektárja a tudásszomjat csillapítja.
Eszméje a szabadság és az egyenlőség, ami egyszerre uniformizál, és biztosít lehetőséget az egyediségünk megtalálására.
419 818719 914481

Változások hónapja

A Vízöntő hónapban sűrűsödni kezd a levegő, vagyis az Uránusz, Jupiter és Plútó T-kvadrátja szorosabbá válik (a Mars most egy időre kiszáll ebből a konstellációból).
De a Kígyó után magasabb fordulatszámra kapcsolunk a most induló Ló évével, majd a hónap végén a holdcsomópontok is jegyeket váltanak.
A szokásos Vízöntős tempó mellett sem szokás unatkozni, és most is jól tesszük, ha felvesszük az ő kiszámíthatatlan, de pörgős ritmusát.
A Vízöntő szereti rohamsebességgel lebontani, mi több, megsemmisíteni a régi dolgokat, és azokat valami egészen újjal helyettesíteni.
Szereti ledönteni a korlátokat, széthasítani a megbéklyózó, visszatartó helyzeteket, felszabadítani a tudatot, megsemmisíteni a hamis, idejétmúlt énképet.

Ugorj!

A Vízöntő, mint levegős humán jegy egy alapvető feszültséget hordoz magában. Emberként már felülemelkedett az állatias ösztönein, öntudatlan késztetésein. A világot az intellektusával fedezi fel, gondolkodása alapján tájékozódik, uralkodik a tudás felett, életének megkönnyítésére eszközöket, találmányokat használ, fejleszt. Ő a modern kor racionális embere.
Mégis érzi, hogy a tudatosság, a józan ésszel felfogható valóság mögött jóval több rejtőzik. A tudatalatti és az érzések birodalma, ám ő ide csak óvatosan merészkedik.
Erről árulkodik a jegy szimbóluma is: két egymással párhuzamos hullámvonal, vagyis a vízfelszínt megérinti és felborzolja a levegő. Gondolkodása, kíváncsisága, felfedezési vágya készteti arra, hogy újra belemerészkedjen az érzések óceánjába.

Rudolf Steinernél találóbb megfogalmazással még nem találkoztam az individualitást illetően. Pontosan ez a Vízöntő jegy üzenete. A tiszta egó nélküliség, a tolerancia, a különbözőség, a különcség elfogadása elvezet oda, hogy a saját szívének üzeneteit keresse az ember, azért, hogy az érzéseit követve megtalálhassa egyediségét és különlegességét.
A Vízöntő korszak hajnalán ébredezve nem is csoda, hogy egyre több ember teszi fel magának a kérdést: miért is vagyok itt, ezen a Földön, ebben az életben? Ki vagyok én a nagy egészben? Mi az én személyes "küldetésem"?
Nem tudod a választ? Akkor a Vízöntő azt tanácsolja: ugorj!
Ugorj ki a megszokottból, a sablonokból, a rutinokból, és keresd az újban, az extrémben, a kicsit őrültben a megoldást.
Legyél szabad önmagad korlátaitól.

Vízöntő havi horoszkóp csillagjegyek szerint:

a Mindennapi nők oldalán

Jelentős napok a Vízöntő havában:

2014.01.20, hétfő
- Nap a Vízöntő jegyébe lép (4h46p)
2014.01.23, csütörtök
- Mars, Hold és a Spica látványos együttállása a Szűz csillagképben
2014.01.30, csütörtök
- újhold a Vízöntőben (22h39p)
2014.01.31, péntek
- kezdődik a kínai holdújév: Fa Ló évébe lépünk
- Losar, Csodák ünnepe
- Vénusz direkt mozgásban
- Merkúr a Halak jegyébe lép
2014.02.02, vasárnap
- Imbolc ünnepe
2014.02.06, csütörtök
- retrográd Merkúr
2014.02.13, csütörtök
- Merkúr a Vízöntőben
2014.02.14, péntek
- Valentin-nap
2014.02.15, szombat
- telihold az Oroszlánban
2014.02.18, kedd
- felszálló-holdcsomópont a Mérlegben (18h53p)

Hold a jegyekben:

01.21, kedd: Mérleg
01.23, csütörtök: Skorpió
01.26, vasárnap: Nyilas
01.28, kedd: Bak
01.30, csütörtök: Vízöntő
02.01, szombat: Halak
02.03, hétfő: Kos
02.05, szerda: Bika
02.07, péntek: Ikrek
02.10, hétfő: Rák
02.12, szerda: Oroszlán
02.15, szombat: Szűz
02.17, hétfő: Mérleg
Related Posts with Thumbnails