2014. szeptember 30., kedd

Már megint van valami a levegőben...

"Az elhatározás csak a kezdet.
Az embert, amint határoz, nagy erejű áramlat ragadja el, és olyan helyre sodorja, ami a döntés pillanatában eszébe sem jutott." (Paulo Coelho)

Többen kérdezték tőlem az elmúlt napokban, "mi van megint?"
Feszültség az emberi kapcsolatokban, balesetek az utakon, elakadások különböző élethelyzetekben, mindehhez fejfájás, ingadozó vérnyomás, fáradság, esetleg feltűnő rossz kedv is társul... Nem állítom, hogy minden mindenkinek egyszerre, de azért szerintem tudunk a tünetekből szemezgetni.
Asztrológiai nyelvén egyszerű a válasz: t-kvadát van a levegőben, vagyis az Uránusz-Plútó feszültségét a Mérleg Nap is fokozza. Ahhoz, hogy megértsük a folyamatot nem árt visszatekinteni az év elejére. (Mindez már korábban, 2010-ben elindult, erről itt lehet olvasni: Mozdultál a héten?)

Szüret és számadás

Tegnap volt Szent Mihály napja. A régi hagyományokban a pásztorok ilyenkor terelték be a téli szállásukra a juhokat, amiket még tavasszal hajtottak a legelőre. Ez a számadás ideje, amikor el kell számolni azzal, hogyan ügyeltek, hogyan gyarapították mindazt, amit rájuk bíztak.
Véget ért a betakarítás, a szüret is, ami szintén a gazdálkodás eredményeit mutatja. Amit elvetettünk, learatjuk. (Ki mint vet, úgy arat - tartja a mondás is.) Bár a viharok, az esőzések mindenki földjén ugyanúgy "tevékenykedtek", a jó és a rossz magvak, a gondoskodás és a hanyagság között láthatóvá válik a különbség.

Ugyanez igaz a mindennapjainkra is. Az év elején négy planéta pontosan kilencven fokra helyezkedett el egymástól.(Felsorakoztak... Kezdődik...) A Kos Uránusz az önfelszabadító-erőt, a Rák Jupiter a bennünk rejlő, hozott-öröklött tehetségeket, a Mérleg Mars a külső-belső párkapcsolati küzdelmeket, míg a Bak Plútó a mélyről fakadó, erkölcsi minőséget képviselte.
Képzeljünk el egy piramist, aminek sarkaiból ez a négy szereplő világít ránk egy-egy éles vallatófénnyel. - Mit akarsz? Mire vágysz? - záporoztak ránk a kérdések.
A szembesítés érkezhetett belülről: szűknek, kényelmetlennek éreztük a kereteinket, de jöhetett kimozdító felismerések is, ha bármilyen ok (párkapcsolat, munkahely, betegség) kizökkentünk bennünket a megszokott kerékvágásból.
A lézersugarak bennünk összeadódtak és fénycsóvaként vetült az égre. Újrafogalmaztuk álmainkat, lehetőségeinket. Ez volt az elhatározás, a magvetés pillanata.

Kézzel fogható következmények

Amit az év első felében elindítottunk, konkrét, gyakorlati lépések formájában vagy csupán gondolati síkon: most megtapasztalhatjuk ezeknek a kézzel fogható eredményeit.

A 2014-es évből már csak három hónap maradt. Ha numerológiai szempontból nézzük, ennyi időnk van magasabb minőségbe emelni a bennünk lévő tartalmakat. (A lehetőségek útjára lépve)
Jövőre az ideákat le kell hozni a földre és anyaggá, hétköznapi valósággá kell formálnunk.

Minden pillanat lehetőség arra, hogy elindítsunk valami újat. A számvetés időszaka csak abban segít, hogy objektíven értékeljük magunkat. Fontos az előítélet-mentesség, hiszen a Mérleg havában járunk. A minősítéssel: "hülye voltam, mert nem vettem észre, hogy kihasznált", "nem vagyok elég jó, így nem kellek senkinek", "mindenki más körülöttem sikeres, csak én vagyok ilyen szerencsétlen"... s az egyéb, végtelen számú negatív önkritikával csak újabb "rossz magvakat" hozunk létre.

A teremtés folyamata fantasztikus mágia (ez már a "mag" szóban is ott rejlik), ami egy tökéletes, titokzatos rend szerint zajlik.
Először is tudni kell, mit szeretnénk aratni. Kukoricából kukorica fejlődik, búzából búza. Ne lepődjünk meg, ha koncepció nélkül, vakon szórjuk az álmokat, a veteményeket, így ősz végére a kertünkben az értékes termések mellett egy halom gaz is kihajthat.
Határozzuk meg, mit szeretnénk, majd engedjük el őket, éppúgy, mint ahogy a kezünkből a földre hullanak a kukoricaszemek.
A megfogalmazott ideánkban és az elvetett termésszemekben ilyenkor megindul az emberi szem elől rejtve maradó varázslat: a csírázás. Mag is, idea is teszi ilyenkor a dolgát, ebbe a folyamatba nem kell beleavatkozni. Csak gondozni, óvni és ápolni kell magunkban.

Manapság sokszor megfeledkezünk róla, milyen a türelem, az érlelődés. Mindent gyorsan vagy inkább azonnal akarunk. Ezért félúton kirángatjuk a földből a friss hajtásokat, és csalódottan nézzük, hogy nem terebélyesednek valósággá.

Nézzünk szét egy pillanatra az életünkben. Minden, ami körülöttünk van saját teremtésünk eredménye. A t-kvadrát a Mérleg Nappal a tudatosság, a tudatosítás lehetőségét jelenti.
Ha tetszetős az eredmény: akkor jól gazdálkodtunk, értékes magokat arattunk:rögzítsük!
Ha nem azt látjuk, amit szeretnénk, mérlegeljünk, szelektáljunk, és csak az igazi értékeket vigyük tovább.

2014. szeptember 25., csütörtök

Mérleg csillagjegy

Minden, amit általánosságban tudni érdemes...

Bevezető gondolat

"Kockáztatni nem más, mint egy pillanatra elveszíteni az egyensúlyunkat. Nem kockáztatni nem más, mint elveszíteni önmagunkat." (Sören Kierkegaard)

Mikor van?

Az asztrológiai évkör hetedik jegye a Mérleg.

Időszaka: az őszi napéjegyenlőséggel beköszöntő ősz: szeptember 22-től október 22-ig (a csillagjegyek kezdete és vége a Nap járásából adódóan évente néhány napon belül mozog).

Elementáris jellemzők

Eleme: levegő

Minősége: kardinális

Szimbóluma: az egyensúlyban lévő mérleg

Uralkodó planétája: a római mitológia szépség- és szerelemistennőjéről elnevezett Vénusz

Kulcsszavai: kapcsolatok, kiegyenlítés, mérlegelés, harmónia, kiegyensúlyozottság, labilitás

Színei: harmonikus, levegős színek, mint a szürkéskék, kékeszöld

Kristályai: jáde, fehér nemesopál, rózsakvarc

Virágai: illatos, elegáns virágok

Ha a Mérleg jegyében születtél:

A szépérzék és a jó ízlés találkozik benned, és ez az életed minden területén megmutatkozik. A harmónia, az egyensúly a legfontosabb a számodra, akár a megjelenésedről, a munkádról vagy a kapcsolataidról legyen szó.

A másik ember olyan neked, mint egy tükör, rajta keresztül önmagadat látod, ezért hangol le nagyon minden negatív kritika vagy kellemetlen megjegyzés.

Diplomatikus, udvarias és tapintatos vagy, az agresszivitással, a harcias természettel nem tudsz mit kezdeni. Minden helyzetet próbálsz úgy igazítani, hogy minden résztvevőnek jó legyen. Ezért mondanak gyakran döntésképtelennek, mert pillanatról pillanatra mérlegelsz és folyamatosan igazodsz a másikhoz.

Ez jellemzi a szerelmi életedet:

Könnyen kötsz ismeretséget, nem is nagyon tudod elképzelni az életet egyedül. Ezért inkább minden helyzetben kompromisszumokra törekszel, sokszor a saját érdekeidet is háttérbe szorítod. A kapcsolati feszültségeket bár nehezen viseled, olykor öntudatlanul is vitát gerjesztesz, csak hogy békét teremthess.

Munka, hivatás:

Ha az emberekkel való kapcsolattartást a szépséggel és a harmóniával tudod ötvözni, akkor megtaláltad az ideális hivatásodat. Ilyen lehet a szépségipar, a lakberendezés, a rendezvényszervezés vagy művészeti foglalkozások. Diplomatikusságodat is gyakran hasznosítod a munkádban.

Erre érdemes odafigyelni egészségügyi téren:

Legérzékenyebb szerved a veséd, ami az élet áramlásával és a kapcsolatokkal van összefüggésben. Fontos a kellő mennyiségű víz fogyasztása, az alkohol, a koffein és az erős gyógyszerek mérséklése.


Kövess a Facebookon és az Instagramon is!


2014. szeptember 23., kedd

Tükörképek lázadása: újhold a Mérlegben

fotó innen
„Mások pusztán éned tükörképei. Semmit sem szerethetsz vagy gyűlölhetsz valaki másban, ami ne azt tükrözné vissza, amit magadban szeretsz vagy gyűlölsz.”
(Cherie Carter-Scott)

Épp csak hogy belépett a Nap a Mérleg jegyébe, szorosan a nyomában ott jár a Hold. Így szinte azonnal egybe fonódnak (2014.09.24-én budapesti idő szerint reggel 8 óra 13 perckor) és újholddá állnak össze.
Az elkövetkezendő fél év Nap-Hold együttállásainak épp ez lesz a különlegessége: üzenetükkel megerősítik, kiemelik az adott jegy alapenergiáit.

Lélek-tapasztalatok

Az asztrológiai évkör a Kos jegyével - vagyis a tavaszi napéjegyenlőséggel indul. Ez a születés, a világba lépés pillanata. Kiválunk az egységből (Halak), hogy megkezdhessük saját egyéni, kalandos utunkat. Mesei hasonlattal élve: nekivágunk megszerezni a királyságot, királylányt, királyfit, bőséget, gazdagságot, kinek-kinek álmai szerint.

Az első benyomásaink abszolút személyesek, az én-kiteljesítéséről szólnak. Formáljuk a fizikai testünket, a biztonságérzetünket, a gondolkodásunkat, a kreativitásunkat. Az asztrológiai fél év minden mondata ezzel kezdődik: "én ezt gondolom, én ezt érzem...".

Majd elérkezünk a Mérleg állomásához, az őszi napéjegyenlőséghez, és újabb izgalmas utazás veszi kezdetét. Ezen a félkörsétán már másokon keresztül vagy másokkal együtt gazdagítjuk élmény-gyűjteményünket. Minden, ami eddig befogadás volt, most kifelé áramlik a világba.
Megosztjuk a gondolatokat, az érzéseket, a tudásunkat, még önmagunkat is.

Hogyan segít bennünket az újhold?

Az újhold olyan, mint valami esszencia: sűrítve vegyül el benne a tudatos akarat és az ösztönös vágy. Az elkövetkezendő fél évben ezen keresztül végigkövethetjük saját élettörténetünket.
Mindenki háta mögött tapasztalatok sorakoznak. Jók, rosszak, olyanok, amiket megőriznénk és olyanok is, amiket legszívesebben elfelejtenénk. A múlton nem változtathatunk, de egy kis figyelemmel közelebb kerülhetünk élethelyzeteink megértéséhez. Levonhatjuk a konzekvenciákat, s ha értékesnek találjuk, merítkezhetünk belőlük, ha pedig nem, új életstratégiákat tervezhetünk.
Az újholdak remek alkalmat kínálnak erre. Főleg, akkor, ha tiszta lappal szeretnénk kezdeni.

A Mérleg esszenciája

A Mérleg a kiegyenlítődés, a harmónia jegye. Az én-t kiegészíti a te, a lelki társ.
A lélektárs nem egy elvont, romantikus elképzelés, hanem önmagunk letükrözése. Ahogy változunk, ahogy formálódunk úgy változik, formálódik ez a kép is. Minél teljesebbek, egészebbek vagyunk, úgy válik a társunk (társképünk) is azzá.

Ezért ha a kapcsolatainkon változtatni szeretnénk, nem a másikat kell átalakítani hozzá.
Gondoljunk bele, ha elégedetlenek vagyunk a tükörképünkkel, nem a tükröt kezdjük el megfésülni, szépíteni, hanem a valós önmagunkat.
A tükörképek fellázadnak. Akár bennünk, akár körülöttünk, de az elkövetkezendő időszakban észrevehetjük ezt a változást. Sok párkapcsolatot mélyen érinteni fog ez a fél éves időszak. Átrendeződések, átalakulások mennek majd végbe. Meglehetősen intenzíven.

Itt jövünk mi a képbe. Dönthetünk, hogy aktívan alakítjuk magunkat, vagy passzívan "elszenvedjük" a folyamatot.

Egyszer volt, hol nem volt... a Mérleg meséje

Írjuk újra saját meséinket!
Tudom, milyen nagy kihívás ez, hiszen én is futottam éveken keresztül ugyanazokat a köröket. Férfiak jöttek-mentek, a külsőségek változtak, az alaptörténet nem. Cselesen, álruhába bújva szökött újra és újra vissza az életembe, így sokáig nem vettem észre.

Mivel nekem nagyon fontos a párkapcsolat (némi Mérleg-érdekeltséggel bírok), ezért rászántam pár évet, és végigolvastam az eddigi "meséimet". Kitettem a hiányzó pontokat a végükre, befejeztem, lezártam őket. Így tudtam új lapokat - vagy inkább könyvet - kezdeni...

Nem azt mondom, hogy mindenki tegye ugyanezt! Mindenki a saját ritmusában, eszközeivel alakítja önmagát. De talán, ha változtatni szeretnénk jelenlegi helyzetünkön - és csak akkor! - álljunk meg egy rövid időre, és tegyük fel maguknak a következő kérdéseket:

- Párkapcsolati téren ott vagyok, ahol lenni szeretnék?
- Kiteljesít, emel, támogat a másik vagy folyamatosan a hibáimmal, hiányosságaimmal szembesít?
- Fel kell adnom önmagamat, az értékeimet, az álmaimat a másikért?
- Kényszerülök olyan kompromisszumokra, amitől kevesebbnek, csorbítva érzem magam?
- Félek az elköteleződéstől vagy épp az egyedülléttől?

Ha az első kérdésre "nem" a válasz, akkor fogalmazzuk meg magunknak, mire vágyunk valójában...

2014. szeptember 22., hétfő

Illúzió és valóság (egyen)súlya: a Mérleg jegyébe lépünk

"Egy hang, mely olyan erős volt, mint az élet leghevesebb érzése, azt mondta nekem, hogy így csakugyan nem lehet tovább élni, nincs értelme semminek, ez a helyzet megalázó, kegyetlen, embertelen. Változtatnom kell, csodát kell tennem, vannak ilyen szédülésszerű pillanatok az életben, mikor az ember tisztábban lát mindent, érzi erejét, a lehetőségeket, látja azt, amihez eddig gyáva volt, vagy gyönge. Ezek az élet változásainak pillanatai. Átmenet nélkül érkezik az ilyesmi, mint a halál, vagy a megtérés. Megrázkódtam, egész testem lúdbőrzött, fázni kezdtem. Mit éreztem? Hogy én vagyok felelős a sorsomért. Rajtam múlik minden. Nem lehet várni a sült galambot, a magánéletben sem, az emberi vonatkozásokban sem." (Márai Sándor: Az Igazi)

Hivatalosan is beköszönt az ősz. A napéjegyenlőséggel a Mérleg két serpenyője egy pillanatra egyensúlyba kerül, majd átbillen a sötétség javára. A nappalok rövidülnek, az éjszakák hosszabbá válnak. Ha ezt a szimbólumok nyelvére fordítjuk az ősi női erő, a tudatalatti átveszi a hatalmat a tudatosság férfias aspektusa felett.

A Mérleg az egyetlen eszköz a Zodiákusban. Érzelmek és ítélkezés nélkül "teszi a dolgát": összehasonlít. Kifelé figyelve engem a másikkal vagy befelé fordulva a lelkiismeretem súlyát egy tollpihével. Ha pedig a jelenlegi képletre nézünk (2014. szeptember 23, hajnali 4 óra 30 perc), akkor önmagunkról és a "másik felünkről" alkotott elképzelések kerülnek megmérettetésre.

Maat folyamatábrája

Régi korokban (bizonyos történetek szerint) a Szűz, a Mérleg és a Skorpió egy nagy "M" formájú csillagképet alkotott. Ennek nyomait őrzi az is, hogy a Skorpió ollóit mai is Északi-, illetve Déli Serpenyőnek hívjuk.
Akár igaz, akár nem, a három csillagkép szorosan összekapcsolódik, együtt mesélik el az Alvilágba szállás folyamatát. Képzeljük el a határátkelést, vagy inkább egy reptéri jelenetet.
A Szűz az első figyelmeztetés: kérem, ellenőrizze, mi van a csomagjában. Szabaduljon meg a feleslegestől! Gondosan válogasson, szortírozzon, csak a hasznos maradjon.
A Mérleg már belenéz a táskánkba. Nem fűz megjegyzést semmihez, csak objektíven a számlálóra figyel: hoppá, itt akad egy túlsúly, ez a csomag több, mint 30 kiló! A Skorpió nem kérdez, végrehajtja a törvényt: ezzel a csomaggal jobbra mész, azzal a túlsúlyossal pedig balra.

A hétköznapok nyelvezetére lefordítva: nézz körül a saját életedben, nézz szembe magaddal. Figyelmesen. Jól tudod (hiszem már túl vagyunk a Szűz állomásán), milyen változást szeretnél. Most itt az idő, hogy a lelkiismereted szavára hallgass. Nem a vágyakra nem a félelmekre, nem az akaromra. Szíved tiszta, őszinte hangjára. Ez most Maat tolla. Ehhez mérj minden egyebet. Hogy a következő, Skorpió hónapban elégethesd magadban mindazt, ami újjászületésedet akadályozza.

Kapcsolatok illúziója vagy valósága

Hogy jönnek ide a kapcsolatok? Pláne olyan erőteljesen, mint ahogy azt a bevezető Márai idézet is sugallja? Úgy, hogy a Mérleg elsődlegesen a (pár)kapcsolatok jegye.
Úgy is nevezzük kedvesünket, szerelmünket, házastársunkat: a másik felünk. De még egyedülállóként is a kiegészítő pólust keressük.
Kapcsolataink pedig a legélesebb tükröt mutatják elénk. Minél kiegyensúlyozottabbak vagyunk saját magunkkal, minél tisztábban látjuk magunkat, úgy válnak a kapcsolataink is teljessé, illúziómentessé.
A holnapi újhold bejegyzésben folytatom még ezt a gondolatot, most ezen lesz a sor, ha változást szeretnénk. Nézzünk az (elmúlt, meglévő, vágyott) kapcsolataink tükrébe. És ismerjük fel magunkat benne.
Folyt.köv...

Mérleg havi horoszkóp csillagjegyek szerint:

a Mindennapi nők oldalán

Jelentős napok a Mérleg havában:

(a vastagon kiemelt címszavakhoz bejegyzés a blogon!)
ASZTRO & ÜNNEP - 2014.09.23, kedd: Nap a Mérleg jegyébe lép (4h30p)
ASZTRO - 2014.09.24, szerda: újhold a Mérlegben (8h13p)
CSILLAGÁSZAT - 2014.08.26, péntek: ezen a napon a nappal és az éjszaka hossza megegyezik
ASZTRO - 2014.09.27, szombat: Merkúr a Skorpió jegyébe lép
CSILLAGÁSZAT - 2014.09.28, vasárnap: esti szürkületben Mars és Antares együttállása
ASZTRO - 2014.09.29, hétfő: Vénusz a Mérleg jegyébe lép
ASZTO - 2014.10.04, szombat: retrográd mozgásban a Merkúr
ASZTRO - 2014.10.08,  szerda: telihold és teljes holdfogyatkozás a Kosban (Magyarország területéről nem látható! 12h51p)
ASZRO - 2014.10.10, péntek: Merkúr visszalép a Mérleg jegyébe
CSILLAGÁSZAT 2014.10.10, péntek: Déli Tauridák meteorraj elhúzódó maximuma

További csillagászati események a Magyar Csillagászati Egyesület weboldalán!

Aktuális heti holdnaptár:

Ide kattintva érhető el

2014. szeptember 21., vasárnap

Heti holdnaptár: 09.22-től 09.28-ig

"A hétköznapi életben sötétnek látjuk a világosat, zavarosnak a tisztát, színtelennek a szivárványt. Ha mindennapi életeden felülemelkedsz, megpillanthatod a fényt, a tisztaságot, a színeket - s rajtuk keresztül önmagadat. Ha magadban mindezeket megtaláltad, felfedezed őket az emberekben is." (Hioszi Tatiosz)

A héten beköszönt az őszi napéj-egyenlőség, ami újabb jelentős fordulópontot jelent: belevágunk a már említett újholdas nyitányokba. Mindezekről lesz szó részletesen a jegybe lépés kapcsán, most azonban a hold járását követve lássuk a hetet!

Hétfőre és keddre még a múlt hét vasárnapi Szűz Hold lesz érvényben!

2014.09.24, szerda: újhold a Mérlegben

(reggel 6 órától) Párkapcsolat terén járjunk nyitott szemmel. Nem feltétlenül konkrétumokról szól ez a pár nap, vagyis nem biztos, hogy most ér véget vagy kezdődik el egy kapcsolat. De valamiféle megértés, felismerés, elhatározás beköszönhet az életünkbe. Olyasmi, ami hosszú távon valóban megváltoztatja az életünket (sorsunkat?). Figyeljünk befelé, a megérzéseinkre vagy akár az álmainkra: onnan is érkezhet megerősítés, útmutatás. Bármilyen úton is indultunk el, tartsuk a magunk számára kijelölt irányt!
(Az újholdról lesz egy külön, részletesebb bejegyzés.)

2014.09.26, péntek: növő hold a Skorpióban

(16 óra 30 perctől) Ha döntéshelyzetbe kerülünk, könnyen összemosódnak az érzelmi és a racionális érvek. Az eszünk jobbra húz, a szívünk balra: vagy az egyik, vagy a másik kerül túlsúlyba. Kavaroghatnak bennünk az indulatok, a kőkemény elhatározások, a kísértések szirénhangjai, az emóciók. Mielőtt bármit is lépnénk, próbáljuk lecsendesíteni magunkban ezt a összevisszaságot. Ha nem hagyjuk magunkat "rángatni" a különböző érzetektől, letisztul, lecsendesedik és megszületik a lehető legjobb megoldás.

2014. szeptember 17., szerda

Megcélozva: a Nyilas Mars ténykedése

"Célozd meg a Holdat!
Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz."
(Les Brown)


Kivételes alkalom: az egyik kedves olvasóm kérésére született ez a bejegyzés. A Mars a Nyilas jegyében "száguldozik" éppen, és a kérdés az volt, hogy érinti ez a különböző életterületeket.
Hogy erre válaszolni tudjunk, ismerni kell a pontos születési képletet. Következzék ehhez egy kis segítség.

Ha nincs születési ábrátok, például az Astrotheme oldalán is tudtok készíteni magatoknak. (Az óra/percet is töltsétek ki.)
Ezután keressétek meg a Nyilas jegyét, és azt, hogy melyik házterületeket érint. A következő ábrán lila színnel bejelöltem, mit kell keresni.

Itt például már az I-es házban is érezhető lesz a hatása, de mivel a 2-es ház a Nyilas jegyében kezdődik, ott lesz a legerőteljesebb.

Remélem, ezzel a kis asztrológiai gyorstalpalóval azok is boldogulnak, akik eddig még nem próbálkoztak bonyolult horoszkópábrák megfejtésével.

Most pedig lássuk, mit is művel a Mars: segít az adott területre koncentrálni az energiát. Itt kerülhetünk a legkönnyebben konfliktusokba, de itt tudunk leginkább önmagunk érdekében konfrontálódni. A Nyilasban pedig ezeket a harcokat az álmaink, a meggyőződéseink, a hosszú távú terveink nevében vívjuk meg. Érdemes figyelembe venni a Nyilas túlzásokra való hajlamát, ami a Mars lendületességével az adott életterületeken kibillenthet bennünket az egészséges egyensúlyunkból.

Nyilas Mars a házakban

I-es ház: ez az én, az egyéniség kifejezésének a területe. A Nyilas Mars lendületességével és energiájával vágunk bele a dolgok megvalósításának. Meggyőződéseinkért bárkivel vitába szállunk. Érdemes a türelmet és a kompromisszumkészséget tudatosan gyakorolni.

2-es ház: ez az anyagiak területe, ahol a Nyilas Mars meggondolatlanságra, túlzásokra hajlamosít. Kockázatos üzletek vagy hirtelen, ötletszerű kiadások előtt javasolt alaposan mérlegelni. Ha vannak kintlévőségeink, határozott fellépéssel visszaszerezhetjük azokat.

3-as ház: a kommunikáció területe, ahol a Nyilas Mars aktivitást és termékenységet hoz. Mind szóban, mind írásban nagyon erőteljesen tudjuk kifejezni magunkat, bátran kiállunk véleményünk, elképzeléseink mellett, ám ez is átcsaphat öntelt tudálékoskodásba.

IV-es ház: ez az otthon területe. A Nyilas Mars a családban kavarhat konfliktusokat, régi sérelmek, ingatlannal kapcsolatok viták kerülhetnek felszínre. Bővelkedünk lelki-spirituális energiákban, ne pazaroljuk ezeket a múlt sérelmeire, inkább a jövőt építsük belőle.

5-ös ház: a kreativitás területén a Nyilas Mars nagy lángra kap. Határozott ösztönzést érezhetünk az önkifejezésre, ám a megvalósításhoz kevés lehet az önfegyelem. A kötelességeket most nehezen viseljük, inkább az életörömök, a szórakozások vonzanak. 

6-os ház: a munka területén a Nyilas Mars nagy energiákat ad: fáradhatatlanul, sőt túlhajszoltan dolgozhatunk. Ebből következhet, hogy a testünk jelzéseit nem vesszük figyelembe, ami gyulladásokkal, heves, akkut tünetekkel figyelmeztet bennünket.

VII-es ház: a kapcsolatok területére visz temperamentumot a Nyilas Mars. Nézeteltérések adódhatnak, viszont nyíltabbá, közvetlenebbé válhat a problémamegoldás. Igyekezzük igazságosan, a hosszú távú terveket szem előtt tartva rendezni a konfliktusokat.

8-as ház: az átalakulás területén a Nyilas Mars drasztikus változásokat hozhat. Ez jelentheti akár a körülmények, akár a személyiség átalakulását. Érkezhet kívülről, hirtelen, váratlan esemény formájában, de akár mi is nekiláthatunk a lendületes élet-takarításnak.

9-es ház: a Nyilas saját házában a Mars tetterősen és bátran viselkedik, minden erejét beveti a távoli célok elérése érdekében. A toleranciára különösen ügyelni kell, és nem fontos minden apróságon felkapni a vizet. Az utazások különösen inspirálóak lehetnek.

X-es ház: az életcélok házában a Nyilas Mars hatalmas becsvágyat ad. Főként a szakmai előmenetelben hasznosítható ez a lendület, de nem árt, ha mások érdekeit is figyelembe vesszük. Itt is a hosszú távú tervekért, és nem a csip-csup ügyekért érdemes harcolni.

11-es ház: a barátok és a közösségben a Nyilas Mars főképp a másokkal közös célokért való küzdelemben, erőfeszítésekben tud hatékony lenni. Az öncélúság most inkább konfliktusokhoz vezet, ezért érdemesebb csoportban haladni előre.

12-es ház: a spiritualitás házában a Nyilas Mars a tudatalatti területén fejti ki a hatását. Érdemes a konfliktusok okát belül, nem pedig kívül, másokban keresni. Hatékony lehet a berögzült hitrendszerek tudatos felszámolása. Ez az elmélyülés és nem a cselekvés ideje.

2014. szeptember 15., hétfő

Heti holdnaptár: 09.15-től 09.21-ig

"Mindig azt hittem, hogy muszáj megküzdeni az élet hullámaival, legyenek bármekkorák is. De talán mégsem olyan nagy őrültség sodródni velük, amíg előrevisznek." (Nana című film)

Még mindig kísérletezgetek a holdnaptárral: ezért ezt a blog megszokott formájához igyekszem igazítani. Így az általam kedvelt idézet - vagy nevezzük inkább mottónak - sem maradnak majd el, ami összegzi az adott bejegyzés lényegét.
Ez a hét, a hold (a hangulatunk) szempontjából meglehetősen hullámzónak ígérkezik, de a bevezető gondolatot figyelembe véve akár rá is hasalhatunk ezekre a hullámokra...

2014.09.16, kedd: fogyó hold a Rákban

(16 óra 24 perctől) Elégedetlenkedés kísérheti ezeket a napokat. Valami nagyszerűre, valami különlegesre vágyakozunk, és ettől szűknek érezhetjük a meglévő kereteinket.
Ezeket a kereteket azonban mi magunk alakítottuk ki, ha változtatni szeretnénk rajtuk, azt is nekünk kell megtenni.
Kiváló időszak ez a vágyak megfogalmazására, és a hozzájuk kapcsolódó érzések megfigyelésére. Hiába szeretnénk valamit (anyagi gyarapodást, jobb munkalehetőséget, szerelmet), ha a mélyben valami negatív tartalom kapcsolódik hozzá.
Főképp azokat az életterületeinket érdemes alaposabban végiggondolni, ahol (akár érzelmileg), de folyton nulláról kell újrakezdenünk.

2014.09.19, péntek: fogyó hold az Oroszlánban

(hajnali 4 óra 10 perctől) A hullám a hét végére felfelé mozdít bennünket. Sokkal összeszedettebbek, céltudatosabbak lehetünk, és ez nem csak a hétvégének köszönhető. Ám a lelkesedésünk leginkább arra érvényes, amiben igazán örömünket leljük. Ha ilyesmiket csinálunk, nem veszünk el a kapkodásban, hanem értékes időnek élhetünk meg minden pillanatot.
Ráadásul nem kell minden hétvégének ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlani. Lépjünk ki a megszokásokból, és a házimunka-robot vagy a tévé előtt ücsörgés helyett csináljunk olyasmit, ami jó érzésekkel tölt el.
Kár lenne ezeket a kreatív energiákat veszni hagyni.

2014.09.21, vasárnap: fogyó hold a Szűzben

(16 óra 55 perctől) A fogyatkozó holddal az energiatartalékok is megfogyatkoznak, így megint kevesebb lesz a lendület.
A világon mindennek ritmusa van, nekünk miért ne lenne? Vegyük figyelembe, és tartsuk tiszteletbe hogy mire vágyunk. Akkor is, ha az elmúlt napokban szívesen mentünk társaságba, igényeltük a mozgást, most lehet, hogy csendet, magányt, egyedüllétet szeretnénk. Ha nem is töltjük egy barlangban ezt a néhány napot, ajándékozzuk meg magunkat legalább egy fél  - magunkban töltött órával.
Közeledünk az őszi napéjegyenlőséghez, ennek az előszele is érezteti már magát, ezért valószínűleg a párkapcsolati témák is felerősödnek.

2014. szeptember 13., szombat

Előre, az álmokért! Mars a Nyilasban

"Elveszítjük az elragadtatást a Nemes Harcban elszenvedett kicsiny és szükségszerű vereségeink miatt. És minthogy nem tudjuk, hogy az elragadtatás nagyobb erő, amely a végső győzelemben teljesedik ki, hagyjuk, hogy kicsússzon az ujjaink közül, anélkül, hogy észrevennénk, elszalasztottuk életünk igazi értelmét. A világot hibáztatjuk bosszúságunkért, kudarcunkért, és megfeledkezünk arról, hogy mi voltunk azok, akik hagytuk elillanni ezt a magával ragadó erőt."

(Paulo Coelho)


Alig volt ideje a Marsnak felkavarni a lelki életünket (2:1 Skorpió Mars és Oroszlán újhold) máris új területeket hódít meg. 2014. szeptember 13-án, szombaton (22h59p) átlép a Nyilas jegyébe.

Lángra lobbanó szikra

A Mars a legkoncentráltabb tűzenergia. Olyan, mint a kipattanó szikra, ami attól függően, milyen anyaggal (elemmel) kerül kapcsolatba, könnyen kialszik vagy hosszan lángol.
A vizes Skorpióban, bár uralomban volt, úgy égett, mint egy barlang gyomrában lévő örökmécses - lassan, a legmélyebb érzéseket, a rejtett szenvedélyeket fűtve.
Most kétféle tűz olvad össze. Míg a Kosban gyorsan, hevesen hódít, s hosszan és stabilan világít az Oroszlánban, addig itt, a Nyilas jegyében a láng a magasabb régiók felé törekszik.
Ha a szimbólumokat összeolvassuk, akkor a csillagos eget megcélzó kentaur nyila most gyújtóanyaggal van átitatva és lángolva száguld céljai felé. Épp ezért nagyon tud lelkesedni minden elképzelésért, meggyőződésért, hitrendszerért. Sem a vágy, sem az ideológia nem ismer lehetetlent, bármilyen távoli vagy elérhetetlen a cél, a lendület repíti előre.

Megzabolázott gondolatok

Nyilas jegyében születnek a világról alkotott nagy elképzelések. A sok apróság, amit megtanultunk komplex összefüggésekké rendeződik bennünk, és ezt a sajátos filozófiát közvetítjük mások felé.
A tüzet a föld elem követi, vagyis az eszméket második lépésben formáljuk anyaggá. A Kost követő Bikában a legösztönösebb vágyak öltenek (szó szerint is) testet, a Szűzben az Oroszlán túláradó kreativitását "hétköznapisítjuk", a Nyilas nagyszabású álmai pedig a Bakban válnak megvalósított életcéllá.
A Nyilas túlzó tendenciózussága, ösztönökkel, indulatokkal, sőt, olykor agresszióval párosul.
Vagyis, amit a fejünkbe veszünk, azt hajlamosak lehetünk szent meggyőződésként, egyedüli, üdvözült igazságként kezelni. Ez viszont összetűzésekhez, vitákhoz, a másik véleményének semmibe vételéhez, arrogáns, fennhéjázó megnyilvánulásokhoz vezethet.

Emlékeztek még, miről is szól a Ló éve? Segítségünkre van egy hatalmas, előrevivő erő, de nem szabad hagynunk, hogy elragadjon bennünket, és átvegye az irányítást. Az a tiszta, józan, előrelátó szellemiség, vagyis a lovas dolga! A mitológiában a kentaurok vad, összeférhetetlen, duhaj népség voltak (csakisnekemvanigazam), egyetlen kivétellel. Ő pedig Kheirón, a tanító és gyógyító volt. Míg az előbbiek ostoba és céltalan csatákat vívtak, addig az utóbbi valódi hősöket nevelt, aki nemes harcokat vívtak.
Te döntesz, hogy melyik útra lépsz, követed-e a benned rejlő bölcs hívó szavát.

Tűzz ki célokat, lődd az égbe a vágy-nyilakat, álmodj bátran, merészen, olyasmit is, amiről eddig talán még álmodni sem mertél! Tudd, hogy a távoli vágyad is te magad vagy, akit épp most a jövőbe imaginálsz. Nevezd néven, amire vágysz, de ennyi épp elég. Nem kell erről fűt-fát győzködni! Ha arra forgácsolod szét az energiáidat, hogy másoknak bizonygasd az igazad, a következő lépcsőfokhoz szükséges megvalósító erőt pazarlod el!

2014. szeptember 8., hétfő

Aranyvirág-hold: telihold a Szűz havában

"A valóság csupán illúzió, bár nagyon kitartó."

Albert Einstein


A mostani telihold lényegét Einsteinnél velősebben nem tudnám összefoglalni, így inkább a tartalmát igyekszem "kicsomagolni".
Bár ilyenkor a főszereplő elsősorban a Nap és a Hold szemben állása, most egy másik feszültség is szót kér a képletben: ez pedig a Mérleg Merkúr, a Bak Plútó és a Kos Uránusz T-kvadrátja.
A telihold pontos ideje: 2014.09.09, kedd hajnali 2 óra 39 perc.

A látható és a láthatatlan világ rendje

A Merkúr által uralt Szűz jegyét (itt a Nap) a görög mitológiában a Hórák személyesítették meg. Három istennő ügyelte a látható világ rendjét: Eunomia, a törvény, Diké, az igazságosság és Eiréné a béke.
Az ő aspektusukból közelítve az élet racionális, objektív, gyakorlatias, megszámlálható, pragmatikus. A világot a természet ritmusai irányítják: a nappal és az éjszaka, a tavasz, a nyár, az ősz és a tél - így minden rendszerekbe: órába, naptárba foglalható.
Ehhez a rendhez igazodunk a hétköznapjainkban, ezek alapján határozzuk meg a napi rutinfeladatokat, az időbeosztásunkat, a munkánkat, az életmódunkat.
Tudjuk, hogy ez a valóság, mert eszerint peregnek a napjaink.

A Szűzzel szemben azonban a Halak jegye áll (itt van most a Hold, együtt a Kheirónnal) ahol az ok-okozati összefüggéseken túl mutató, irracionális világot találjuk.
Az álmokat, a megérzéseket, a megsejtéseket, mindazokat, amikre akadémikus, józan ésszel felfogható magyarázat nincsen.
Ám ebben a káoszban is ott a rend, csak jóval hatalmasabb, mint azt mi áttekinthetnénk: ez a láthatatlan világ rendje.
Ha mitológiai hasonlatot szeretnénk beemelni, itt a történetet Zeusz másik három lánya írja. Ők a Moirák, avagy a sors istennői. Egyikük fonja életünk láthatatlan fonalát, másikuk élettervé szövi azt, a harmadik pedig elvágja a kész mű utolsó cérnaszálait. Tökéletes rend szerint csodás életeket alkotnak, de ez az akaratunkon, az egónkon kívül eső elfoglaltság. Ezzel a feladatunk annyi: hogy elfogadjuk, és életre keltség a szőttesükben rejlő lehetőségeket.

Nézőpont kérdése

A Merkúr fényszögkapcsolatának köszönhetően a világ rendjéről alkotott elképzeléseinket is gyökeresen átalakíthatjuk.
A gondolkodáshoz általában a könnyedséget, a változékonyságot társítjuk, mégis az egyik legnehezebb a gondolkodásmódunkon változtatni.
Berögzült sémák, merev hitrendszerek határozzák meg azt, milyennek látjuk a világot, ezek alapján minősítjük és kategorizáljuk az élet jelenségeit éppúgy, mint önmagunkat.

De Moirák nem sorscsapásokat álmodnak nekünk, hanem színes lehetőségeket, nagyszerű adottságokat, egyedülálló tehetségeket.
A Moirák mi magunk vagyunk: mi álmodtuk (sőt folyamatosan álmodjuk) a saját világunkat. Belső konfliktusaink java része abból adódik, hogy nincs meg az összhang aközött, amire vágyakozunk és aközött, amit élünk.

Disszonancia feloldása, ha felismerjük gondolataink teremtő erejének mágiáját. Bár a szél játékos és ide-oda csapongó, folyton változó, ha magasabb régiókba merészkedünk, meglehetősen stabil légáramlatokat találunk.
A világ olyan, amilyennek gondoljuk és hisszük., s ezek az örökösen "fújó" gondolataink teremtik meg a valóságot. A negatív gondolatok - vagyis azok, amik nem a szívből jövő vágyaink frekvenciáján rezegnek (képtelenség, tehetségtelen, öreg, ügyetlen... vagyok, akarom, de nem hiszem el, és a végtelenségig folytathatnánk a sort) - olyanok, mint a szembe szél: küzdelmesen haladunk csak előre, sőt olykor hátráltatnak is bennünket.
A megerősítő, pozitív rezgések azonban hátszélként, emelő áramlatként funkcionálnak.

Hétköznapunk "kis rendjét" és a világ "nagy rendjét" harmóniába hozni gyakorlat kérdése. De akár még ma nekiláthatunk. Ehhez itt egy kis motiváló videó:

2014. szeptember 7., vasárnap

Heti holdnaptár: 09.08-tól 09.14-ig

2014.09.08, hétfő: növő és telihold a Halakban

Nagyfokú érzékenység jellemzi a telihold környéki időszakot. Ez a szenzibilitás nem csak lelkileg, de fizikailag is megterhelő lehet: megfázás, szédülés, bizonytalan közérzet jelentkezhet. Figyeljünk oda testünk jelzéseire, és ha kell, pihenjünk többet. Az intuíciók, az álmok is felerősödhetnek, érdemes feljegyezni őket.
A vitákat sértődékenység, érzelmi zsarolás kísérheti. Legjobban akkor kerülhetjük el ezeket, ha bele sem megyünk ilyen helyzetekbe. Jelöljük ki saját határainkat.

Életmódtipp: ebben a néhány napban mérsékeljük az alkohol-fogyasztást, már egy pohár ital is megárthat.

2014.09.10, szerda: fogyó hold a Kosban

Túllépve a telihold-feszültségén végre feltölthetjük az energia-készleteinket. Motiváltabbá, energikusabbá válhatunk, ha tudjuk, az aktív feladatok elvégzésével várjuk meg ezt az időszakot. Határozottsággal, tettrekészséggel, gyors reakciókkal könnyen a feladataink végére érhetünk.
Ha az elmúlt napokban semmihez sem volt kedvünk, most szinte keresni fogjuk a kihívásokat, az izgalmas helyzeteket.

Életmódtipp: mindenképp érdemes valamiféle sporttevékenységet vagy legalább hosszabb sétákat beiktatni ezekben a napokban, mert most a mozgás az igazi energiaforrás.

2014.09.12, péntek: fogyó hold a Bikában

Kedélyes, kényelmes, sőt lustálkodós napok következnek. Most nem a hosszú távú terveket, hanem a pillanatnyi örömöket helyezzük a fókuszba. Vannak, akiknek ezt is gyakorolni kell, hogyan legyenek megengedőek önmagukkal. Az önkényeztetést gyakran kíséri bűntudat, most igyekezzünk túllépni ezen, és csak élvezzük a hétvégét!
A kertben való tevékenykedés, a szobanövények gondozása, átültetése is valódi kikapcsolódás lehet.

Életmódtipp: fogyó holdnál a test jobban hasznosítja az energiákat, ezért ha megkívánjuk, most nehezebb ételeket is fogyaszthatunk. Lényeg, hogy az ínyünkre legyen!

2014.09.14, vasárnap: fogyó hold az Ikrekben

A szellemi frissességhez kötekedő hangulat társul. A játékos viccelődés könnyen átbillenhet bántó élcelődésbe, a kedvesnek induló flört pedig tolakodásig fajulhat. Ha eluralkodnak rajtunk ez a kekeckedő kedélyállapot, csípjük minél előbb fülön, mielőtt megharagítanánk másokat. Ha viszont mi válunk céltáblává, ne vegyük magunkra.
Spontán ötleteknek, bevillanó inspirációknak is kedvez az időszak, jegyzeteljünk, hátha később még hasznossá, kivitelezhetővé válnak.

Életmódtipp: pár perces légzőgyakorlattal is csodákat érhetünk el. Ébredés után felfrissít, lefekvéskor pedig segít kikapcsolni az agyunkat, és könnyebben álomba merülhetünk.

2014. szeptember 2., kedd

A születés csodája

"Az élet tisztelete azt jelenti, hogy a születés és a halál végpontjai között úgy bánunk egymással, hogy érdemes legyen a világon élni." (Popper Péter)

Van egy fantasztikus könyv. Anita Diamant írta, címe: A vörös sátor. Főhőse Dina, Jákob egyetlen leánya. Ő mesél nekünk a bibliai nők életéről, rítusairól, szokásairól, szerelmeiről, küzdelmeiről, közösségéről és legfőképpen a "holt hold" szent sátráról, arról a helyről, ahol a nők megosztották egymás közt a születés, a halál és a vér misztériumait.

Ennek kapcsán kezdtem el érdeklődni a nőiség ősi hagyományai iránt, és kezdett el foglalkoztatni a nőknek szóló önismereti tanfolyam gondolata. Erre rezonálva egy rendezvényen megismerkedtem a dúlák hazai képviseletének egyik kedves tagjával. Beszédbe elegyedtünk, címet cseréltünk.

Valami érdekes "véletlen" folytán mindig akkor kerülünk újra és újra kapcsolatba, amikor bennem is előtérbe kerülnek a női energiák, amikor bennem is megerősödik a vágy, hogy egy női kör tagja lehessek.

Mivel most a saját "női köröm" szerveződik éppen, nem tudok részt venni a tanfolyamon, de továbbra is szeretettel ajánlom a Magyarországi Dúlák Egyesületének képzési programját. A mostani dúlaképzés 2014. október 1-jén indul!
Related Posts with Thumbnails