2017. április 16., vasárnap

Miért nem megy(ek)?

Mars és Algol együttállás: 2017.04.16 (08h04p)

"Nagyon nehéz, ha az ember átél valamit úgy, hogy nem engedik meg neki, hogy az érzéseit kifejezze. Ez olyan, mint egy megfagyott pillanat. Évtizedek múlhatnak el, és az a megfagyott pillanat mindig ott lesz. Valami történik majd, ha kiolvad. Ezt meg lehet érezni, és utána tovább lehet lépni. Addig, amíg ott van fagyottan, olyan, mintha az ember le lenne szögezve valahova."
(Feldmár András)

Az asztrológia egy végtelenül érdekes és kimeríthetetlen tudástár a világról. Minden apró szeglete tartogat meglepetéseket az emberekben rejtőző "istenségek" vagyis archetípusok megnyilvánulásáról. Én épp ezért nem a jövő fürkészését, hanem az alaptermészetünk megértését tartom fontosnak, hiszen ezeken a felismeréseken keresztül juthatunk el a szabad cselekvéshez és a sorsunkkal való együttműködéshez.

A csillagtudományon belül vannak igazi "ínyencfalatok", amikkel csak néhanapján foglalkozunk. Ennek több oka is van. Egyik az, hogy nem tartoznak a könnyedén érthető és megemészthető tartalmak közé, sebekről, kitaszítottságról, lelki és fizikai fájdalmakról mesélnek. Másik ok pedig az ilyen jellegű személyes érintettség óvatos feltárása. Az  önismereten belül úgy kell(ene) mozognunk, mintha mélytengeri búvárok lennénk. Szükség van a fokozatosságra, a zsilipelésre, különben "keszonbetegség" lehet a vége.
Minden segítőnek felelőssége a másik igényeihez, befogadóképességéhez, nyitottságához igazítani a beszélgetést, a terápiát.

A személyes képletben fellelhető Algol-együttállások is ezek közé a tabuk közé tartoznak. Most viszont az égi mutatók közül a Mars intim közelségbe került vele, ezzel megnyitja az utat, hogy rápillanthassunk önmagunkban az általa hordozott kérdésekre.
Az Algol nevű állócsillag a legrégebbi viszonyítási pontok közé tartozik az égbolton. Magát a csillagászati jelenséget csak az 1600-as években határozták meg, miszerint egy fényesebb csillagot egy sötétebb kísérőcsillag rendszeresen eltakar, előtte azonban szinte kivétel nélkül minden kultúra egy démon rémisztően hunyorgó vöröses szemét vélte felfedezni benne. Neve is az arab Ra’s Al Ghul, vagyis „a démon feje” kifejezésből ered.

Míg a legtöbb esetben az állócsillag-fényszögek orbisa (hatóköre) 1°, addig az Algolnál még akár a 3°-ot is figyelembe vehetjük, sőt, az oppozíciónál is ugyanez a helyzet.

Most jön az igazán izgalmas rész: a mitológiai történet jelképtanának a megfejtése. Az, aki a görög istenmeséket helyesen olvassa, az az asztrológia - és természetesen az emberek - lélektanát is érti. Nem véletlen, hogy Jung kutatásai az ősi archaikus rendszerek és a hozzájuk kapcsolódó szimbolikák területére vezették őt.

Az Algol nem más, mint Medúza levágott fején pislákoló szem. A történet ismert része így hangzik: adott egy hős - Perszeusz - kinek feladata megszerezni a rettegett, mindenkit kővé dermesztő pillantású Medúza-fejet. A vitézséget csak félig-meddig írhatjuk Perszeusz számlájára, ugyanis a felkészítésben a bosszúszomjas Athéné látta el tanácsokkal, isteni rokonaitól pedig néhány praktikus varázsfelszerelést is kapott. Na jó, azt el kell ismernünk, hogy a feladattal egyedül birkózott meg, sőt az jól elrejtett barlanghoz vezető utat is furfanggal találta meg. De a mi mesénkben most nem Perszeusz a központi figura, hanem Medúza.

A női és a férfi beavatások merőben eltérőek. Ebben a történetben van mindkettő: a saját félelmeit legyőző, fizikai-lelki és szellemi erejére támaszkodó férfiú, aki a mítosz folytatásában egy újabb próba kiállása után még feleségre is talált, sőt idővel fele királyságot is nyert magának. Klasszikus meseelemekkel tarkított elbeszélés. De milyen egy női beavatás?

Medúza két testvérével egy messzi-messzi barlangban élt. Kerényi mitológia-gyűjteményében így szerepel az útleírás: "Aki el akart jutni a Gorgókhoz, testvéreik, a Graiák segítségére szorult. Mert a Gorgók, meséli Hésiodos, még őnáluk is messzebb laktak, az Éjszaka felé, túl az Ókeanoson, ahol a csengő hangon éneklő Hesperisek élnek".

A szimbólumok a rejtett, a tudatalatti, sőt mondhatni félelemmel teli tartalmainkra utalnak. A lenyugvó nap kertjében áll az aranyalmát termő életfa (Éden), no, ott kell balra kanyarodni, s addig menni, míg három rémisztő vénségre bukkanunk, akiktől csellel kell megszerezni a további útmutatást, hogy a világóceánon túlhaladva, az éjszaka határára érve egy sötét barlangban megtaláljuk a gorgókat.

A gorgók valaha gyönyörű, erőteljes tengeristennők voltak. A legfiatalabbat és legszebbet, a halandó Medúzát Poszeidón csábította el vagy talán erőszakolta meg? A rút és ijesztő alakot Athéné átkától nyerték el, ezért kerültek kényszerű, netán önkéntes száműzetésbe a világ legvégére. Erőszak és átok. Visszautalva a bevezető idézetre, azok az átélt érzelmek, amiket nem tudunk kifejezni, amiről nem lehet, nem illik beszélni - megfagynak bennünk, s bárki, aki ezekre pillant, saját hasonló érzéseivel szembesül, majd szintén kővé válik.

Medúza legyőzésének módja: tükröt tartani elé, hogy szembesülhessen a saját félelmeivel. Az így hatástalanított démon fejét el tudjuk választani a testétől, amiből a magasan szárnyaló ihlet, a kreativitás pattan ki Pégaszosz, a szárnyas ló személyében.

A női (illetve a feminin-típusú) alkotóerő gyakran különböző érzelmi drámák miatt blokkolva van. Túlagyaljuk, túlkompenzáljuk, esetleg a velünk-körülöttünk élő férfiak javára és támogatására fordítjuk a saját erőnek. Feleségek vetítik férjükbe, anyák a fiaikba az önmegvalósítás támogatását ahelyett, hogy maguk élnék meg azt. Az ilyen jellegű elfojtás mélyén azonban mindig csak a neheztelés és az elégedetlenség marad.

Ha azonban képessé válunk arra, hogy megpillantsuk azokat a mechanizmusokat, amik miatt nem tudunk ezen a téren kiteljesedni, majd rögtön el is engedjük a további gondolkodást, kiszabadíthatjuk a félelem falai között vergődő inspirációinkat.
Algol-érdekeltséggel a születési képletben rengeteg, feszítő kreativitást érez magában az ember, amit sehogy vagy csak nagy nehezen tud megélni. Algol minden képletben van, kiemelt pozícióba planéta- illetve házcsúcs-együttállásokkal, oppozíciókkal kerül.

A Mars a cselekvőerőt, az akaratot, az elindulást reprezentálja, így a mostani konstelláción keresztül felszínre bukkanhatnak azok az érzelmek, gondolkodásmódok, ami miatt elakadunk, nem merünk lépni, félünk cselekedni. Olyan helyzetekkel találhatjuk szembe magunkat, ahol észre vehetjük, mi jut először eszünkbe akkor, ha egy új lehetőség, kihívás adódik. Miért nem mennek a dolgaink? A kérdés azonban így hangzik helyesen: mi miért nem merünk elindulni?


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövess a Padparadsa facebook oldalán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails