Nap-Algol együttállás: 2021.05.17
Bevezető gondolat: „Elfelejtettük, hogy elválaszthatatlanok vagyunk az élettől, ezért félni kezdtünk tőle, és e félelemtől vezérelve sokféle módon harcba szálltunk ellene. Harcba szálltunk a gondolatainkkal, az érzelmeinkkel, a testünkkel és magával a jelen pillanattal. Igyekezetünkben, hogy megóvjuk magunkat a fájdalomtól, a félelemtől, a szomorúságtól, a kényelmetlenségtől, a kudarctól, az élet azon részeitől, amelyeket a neveltetésünkből adódóan rossznak, negatívnak, sötétnek vagy veszélyesnek hiszünk, megszűntünk igazán élni. A páncélt, amelyet azért viselünk, hogy megóvjuk magunkat az élet teljes tapasztalatától, elkülönült énnek hívják. Ám a páncélunk nem megóv, hanem csak kényelmes érzéketlenségben tart bennünket.” (Jeff Foster)
✨
Az állócsillagok közül az egyik legizgalmasabb, de mindenképpen a "leghírhedtebb" az Algol, amit olykor nemes egyszerűséggel csak "démoncsillagnak" aposztrofálnak.
Az Algol évezredek óta mozgatja meg az emberiség fantáziáját, noha nem a legpozitívabb értelemben. A klasszikus Robson-féle állócsillag-gyűjteményben ilyen jelzőket találunk mellette: balszerencse, erőszak, lefejezés, akasztás, keserű és erőszakos természet, mely saját vagy más halálát okozza.
Az Algol mindenfajta horror, iszonyat és rémület megtestesítője, a legbelsőbb félelmek kivetülése. Korábban az Algolban egy elkerülhetetlen átkot láttak, ám a 19. század fordulópontot hozott. Ekkor kezdte szárnyát bontogatni a pszichológia, amivel az emberi psziché mélyén lapuló szörnyeket csalogattak ki a tudat fényébe.
Érdekes, hogy akkortájt indult útjára a horror is, mint irodalmi műfaj, ami ezekkel az életre kelt legbelső félelmekkel apellál, valódi feloldás nélkül. Manapság a legkedveltebb horrorklisék közt a zombiapokalipszist találjuk, ami szintén nem új keletű, már Kr.e. 2. évezredben Innin (vagy más néven Istár) alvilágjárásáról szóló sumer eposzban is találhatunk ilyen rémisztő lényeket.
Az arab hagyományokban a gonosz, emberevő dzsinnek gyűjtőneve "gúl" – innen származik az Algol elnevezése is – ezekből lettek az angol tradíciókban az élőholtak.
A zombik olyan "valamik", amiknek meg kellett volna halni, hiszen nincsen bennük semmi emberi, mégis vonszolják magukat utánunk.
Pontosan olyanok, mint az életben tartott régi sérelmek, lezáratlan, feldolgozatlan lelki sebek, amik nem engednek felszabadultan, kreatívan, teremtő lélekkel létezni.
Az Algolt övező csillagmítosz is pontosan erről szól.
Medúza meséje
Ez a feljegyzést 2015-ben egy Algol-szeminárium kapcsán vetettem papírra.
"A démont a latinban genii-nek (vagy jinni-nek) fordították. Ez a római vallás egyik fogalma, amelyből a mi "géniusz" szavunk származik, és amely eredetileg védő istenséget jelentett, egy védőangyalt, aki őrködött egy ember sorsa felett, és később egy bizonyos szellemi adottságot, illetve talentumot jelentett. Mivel a "géniusz" teremtő- és nemző-erőt jelen (a szó latin gyökere: genere/nemzeni), ezért a démon a teremtő folyamat hangja az individuumban." (Rollo May)
– genius: az italiai népek felfogása szerint felsőbb hatalom, mely teremti és fenntartja az életet; minden emberi lény nemzésénél és születésénél jelen van; megállapítja jellemét, tehetségeit, s igyekszik neki jó sorsot biztosítani; védő szelleme gyanánt kíséri egész életén át.
G. megkívánja, hogy a tőle kapott életet vígan élvezzék, okos szórakozásokkal meghosszabbítsák; felvidulni római felfogás szerint annyi, mint saját G.-ának kedvezni (indulgere Genio), az életet elkeseríteni pedig nem más, mint a G.-t megsérteni (defraudare Genium) (forrás: Arcanum)
Medúza történetének megértése visszavezet bennünket az életek során legalább egyszer – de lehet, hogy többször – elszenvedett olyan eseményekhez, melyek a legmélyebb lenyomatot hagyják a lelkünkben.
Ahogy korábban kérdésként feltettem: „Vajon a démon a rólunk lehasadt isteni rész lenne? Lásd isteni tehetség, isteni szikra és a többi...” Azt hiszem, a válasz: igen!
Lehasadt isteni rész mindaz, amitől nem vagyunk teljesek. Amik a maguk negatív tartalmaival folyamatosan csökkenti az életerőnket, benne tartanak egy „halott állapotban”, megakadályozzák a továbblépést, a fejlődést, mint például a bűntudat, a düh, vagy akár a tehetetlenség érzése.
Medúza meséje Pallas Athéné templomának a lépcsőjén kezdődött. A szépséges fiatal leány ugyanis az istennő felszentelt papnője volt, mikor Poszeidón, a tengeristen szemet vetett rá.
Athéné és Poseidón között korábbról akadt némi nézeteltérés (erről a Szűzies mámor bejegyzésben lehet olvasni). Hogy Medúza elcsábítása is a bosszú eszköze volt vagy csak a vágy kiélése, nem lehet tudni. Kerényi Károly eufemisztikus megfogalmazása így hangzik: „A halandó mellé feküdt le Poseidón, a sötétfürtű isten, a puha fűbe a tavaszi virágok közé. Ez az elbeszélés egészen közel hozza Medusát Persephonéhoz. Az Alvilág királynőjét is tavaszi virágok közül rabolta el egy sötét isten, s ő is úgy érkezett meg a holtak közé, mintha halandó lett volna.”
A tavaszi virágos rét mindkét esetben az ártatlanság szimbóluma, ahonnan konkrétan a lányt (Korét) vagy épp a szüzességet rabolták el Zeusz fivérei. Koré jobban járt, mert Hádész feleségül vette, míg Pallas Athéné papnője magára maradt szégyenével. Ráadásul egy másik verzió szerint az erőszak nem volt olyan romantikus, hogy puha fű és virágos fekhely biztosította a szerelmeseknek a légyott hátterét. Poseidón a templom lépcsőjén tette magáévá az ártatlan lányt.
Athéné szüzessége, harciassága a függetlenség, a bevehetetlenség jele, s ha egy papnője „hagyja magát megerőszakolni”, akkor épp az ő eszméivel megy szembe.
Medúza hiába vállalta önként Athéné szentélyének a szolgálatát, itt megtanulta, hogy nincs hatalma a saját sorsa felett. Athéné elárulta azzal, hogy nem védte meg, hanem eltaszította magától. Poseidón erőszaktevése pedig a férfiúi hatalom és a dominancia firtatása volt.
A szégyen sebként égett Medúza lelkébe, majd külsőleg is elcsúfította. A szörnyű tett szörnyé tette a szépséges lányt. Kígyóhajat, vadkanagyart, karmokat növesztett, és aki rápillantott erre a torz lényre, az menten kővé változott. Kerényi így ír a gorgókról: „Őket nem öregasszonyokhoz, sokkal inkább maszkokhoz lehet hasonlítani, például azokhoz, amiket Hekaté tiszteletére függesztettek föl és őt ábrázolták.” Vagyis ez nem a valódi arcuk!
Nem volt elég a külső-belső torzulás, Medúza (és nővérei) önkéntes száműzetésbe vonultak, legalábbis nincs feljegyzés arról, hogy a világ vetette ki őket magából. „Aki el akart jutni a Gorgókhoz, testvéreik, a Graiák segítségére szorult. Mert a Gorgók, meséli Hésiodos, még őnáluk is messzebb laktak, az Éjszaka felé, túl az Ókeanoson, ahol a csengő hangon éneklő Hesperisek élnek.”
Graiák az ősz istennők az öregedést szimbolizálják, az éjszakán, az óceánon és az Édenkerten túl pedig megjelennek az előző életekből „elrejtőző” tartalmaink, amiket még tovább fokozva sötét barlangba is zárunk.
A kővé dermedés aspektusa megfelel annak, hogy a görcsösen felejteni akarás rögzíti a pillanatot.
Mert nem történt meg a feloldozás, az elengedés, a megbocsátás – elsősorban önmagunk felé. Hiszen minden felett nincs hatalmunk!
Az időtlenségen kívül vagyunk, az erőszak, a tehetetlenség és az árulás emlékének foglyaként. Önbüntetés a rémisztő külső, a világtól való eltávolodás, és büntetés minden véletlenül arra tévedő férfinek a szörnyű halál.
Végül Perszeusz isteni segítséggel végérvényesen feloldotta ezt a helyzetet. „Athéné vezérelte és oltalmazta. Ő oktatta ki arra, hogy a Gorgóhoz közeledve, ne nézzen az arcába, csupán a tükörképét figyelje fényes pajzsán. Ugyanezt csinálták végig ifjaink bizonyos beavatási rítusoknál; az ijesztő maszkot, amit szemügyre kellett venniök, egy ezüstedény tükrében látták. Hasonlóképp láthatta Perseus a gorgófőt is, anélkül hogy szembe kellett volna vele néznie. Levágta fejét a sarlóval.”
A tükörbe pillantó Medúza szembesül önmagával – azzal a lénnyel, akivé a régmúlt elengedésének képtelensége tette. A levágott fej pedig megszüntette a további „agyalást”. Ebből végre megszülethetett (kipattanhatott) Pégazosz és Khrysaór.
A ló Poseidón egyik attribútuma, míg az „aranykardos hős” Pallas Athénét juttatja eszünkbe. Pégazosz nevének jelentése „forrásparipa”, ami szintén a két istenség nézeteltérésére emlékeztet.
Ebből következik, hogy Medúza talán valóban a két ellentétes tartalmakat képviselő isteni lény – a racionalitás és az illúziók játékszere volt csupán.
A gorgófő elrettentő ereje a lefejezés után sem veszített hatékonyságából. Athénét szolgálta annak pajzsára tűzve, így végül Medúza valamilyen formában mégiscsak beteljesítette a sorsát...
Algol feloldása
Azért nehéz az algoli tartalmakhoz hozzáférni, mert olyannyira elrejtettük magunkban, hogy csak néhány kósza vándor tévedhet erre a területre, de azok is, mielőtt szóba hozhatnák, szörnyet halnak.
Medúza nevének jelentése: tenger uralkodónője, ezért, továbbá a származását tekintve kissé ironikus, hogy Poseidónnak hatalma van felette.
Anyja, Kétó, a tenger kegyetlenségének, veszélyének és szörnyetegeinek az istennője és a megtestesítője, míg apja tengeri istenek között Phorküsz a tengermélyt személyesíti meg.
A tenger az élet dinamizmusának jelképe, az őseredeti egység, a káosz, a formátlanság, az anyagi létezés, az állandó mozgás. Női princípium; a születés, az átalakulás és az újjászületés helye, egyszerre utal az életre és a halálra. A görög mitológiában Pontusz a legősibb tengeristen, aki Uranosszal egyszerre „hasadt ki” Gaiaból. Gaiavál közös gyermekei Medúza szülei. Mikor az olimposziak legyőzték a titánokat, az eredetileg szárazföldi isten, Poszeidón átvette az uralmat a tengerek felett. Genealógia szempontjából Medúza ősibb, mint Poszeidón – ráadásul egy női princípium felett uralkodik.
Medúzának a megerőszakolása: hatalomátvétel. Mind a tengeri minőség, mind pedig Pallas Athéné papnőjével szemben. (Lásd a nők szavazati jogról való lemondása.)
Algol a női erők elnyomása, ami most ébredezni kezdett. A feminizmus első megjelenésénél (1872) a Plútó együtt állt az Algollal.
Medúza belefagyott abba a pillanatba, amit felejteni kellett volna. Ezért történhetett meg, hogy Poszeidóntól fogant gyermekei csak a fejvesztése után váltak szabaddá.
Származása és magasba emelkedése az ösztönvilágnak a magasabb rendű tudásba való áthajlását fejezi ki, s mitológiai funkciója, a villám (isteni szikra, fény) szállítása szintén ezt a szimbolikus jelentést erősíti.
Algollal együtt járó érzelmek: megmagyarázhatatlan düh, frusztráció, elutasítottság, önkéntes számkivetettség, menekülés, tehetetlenség, mások (egy nagyobb erő) hibáztatása, elfojtott kreativitás, (karmikus) múlt (nem mindig látható) sérelmeibe ragadás.
Folyamata: ártatlanság (naivitás?) – blokkoló esemény – düh, frusztráció, tehetetlenség – elmenekülés, torzulás – hirtelen szembesülés és fővesztés – megszületik valami magasabb rendű a blokkoló eseményből és végül ő is beteljesíti a sorsát, jóval maradandóbban, mint ahogy azt tervezte.
Tudnivalók az állócsillagról
2021-es Algol üzenet:
Az Algol most egzakt trigonba kerül a Plútóval, sőt a Rák Holdtól is kap egy oldó fényszöget. Ez egy jó három éves tisztító folyamat, ami tavaly a
Jupiter-Szaturnusz-Plútó együttállásával vette kezdetét és jövőre a felszálló-holdcsomópont becsatlakozásával zárul ez a fejezet.
Ezen energiák mentén, függetlenül a külső körülményektől – sőt olykor épp azokból megerősödve – felszabadíthatjuk a lelkünkben mélyre zárt algolokat.
Tükröt a legtöbb esetben nem Perszeusz, hanem az önismeret tart majd elénk...
Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Érdekelnek az asztrológiai aktualitások? Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!
