2023. január 21., szombat

Az érzelmi gyógyulás éve

Yin Víz Nyúl éve: 2023.01.22 – 2024.02.09

Bevezető gondolat: "A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak, sokkal fontosabb, mint nem látni azt, amit mindenki lát." (Lewis Carroll: Alice Csodaországban)


A holdújév a keleti kultúrában az újjászületés ünnepe: a húsvéthoz hasonlóan mozgó dátum, a február 4-hez (tavaszünnephez) legközelebb eső újhold jelöli ki. Ritka kivételtől eltekintve a holdújév a nyugati asztrológia szerinti Vízöntő-energiával esik egybe. Ez egy individualista, tudatos megújulás, szemben a mi Kos jegyével induló évkerekünkkel.

Ahogy az asztrológia is jóval több annál, minthogy valakinek Szűz vagy épp Skorpió a csillagjegye, úgy a kínaiak is figyelembe vesznek születési hónapokat, órákat, perceket. Mivel a távol-keleti csillagfilozófiába csak hobbista szinten kóstolgatok bele, így a finom árnyalatokat az általam ismert és használt rendszer szűrőjén keresztül emelem be.

Idén ráadásul az a furcsa helyzet is fennáll, hogy nálunk az újhold 21-re esik, de hivatalosan (az időzónák miatt) 22-én, vasárnap veszi kezdetét a holdújév.

Így a bejegyzésben is ketté bontom az irományokat, ám az összecsengések – szokás szerint – most is nyilvánvalóak, mert a szimbólumok bárhonnan is vizsgáljuk őket, egyetemes szinten segítenek strukturálni a tudatalatti tartalmakat


A holdújév újhold-képlete

A tegnapi jegybe lépés (Minőségi változás) bejegyzésben már pedzegettem, hogy ez az újhold különösen fontos, a Vízöntő-korszak többlépcsős beléptetésének egyik állomása.

Ennek a legnagyobb egysége a megfoghatatlan és behatárolhatatlan világkorszak-váltás, aminek a jeleit akár évszázadok óta érzékeljük. Kisebb, és már jól megfogható váltás lesz a Plútó belépése, ami kollektívba "nyúl bele", de 3 éve a Szaturnusz már "elődolgozza" a terepet (Mindenki egy csillag).

Utóbbit már a saját bőrünkön is tapasztalhattuk. 2020 óta a transzgenerációs modellekkel meglehetősen intenzíven foglalkozhattunk – számtalan könyv jelent meg a témában: örökölt családi minták, traumák, sématerápiák. Ezek a kiteljesedésünket gátló tudatalatti viselkedések, zsigeri szinten beépült reakciók akkor is "bejeleztek", ha nem foglalkoztunk célirányosan az önismerettel.

A továbbhaladásunk során azonban nem lesz mindegy, hogy mihez kezdtünk a felismert vagy csupán felbukkant lelki genetikai tényezőinkkel.

Képesek leszünk-e ebben az átmenetben valóban megújulni, a lehető leginkább önmagunkká válni, felszabadulni és az életünkért igazi felelősséget vállalni.

A konstellációk sosem a tőlünk független megoldásokat vázolják – vagyis nem vésik kőbe mit és hogyan kéne tennünk – hanem csak energetikai teret nyitnak nekünk, amiben könnyebben és hatékonyabban tudunk fejlődni.

A mostani újholdnál is kapunk egy kis állócsillag-támogatást, mégpedig a Nyíl csillagképtől.

A mai célorientált világban elménk folyton igyekszik valami felé – számtalan vágyat, elképzelést „lövöldözünk szét” a világban. Olyan szétszórt a figyelmünk, hogy azt sem tudjuk, milyen manifesztációkat is indítottunk útnak. Mindeközben az elénk kerülő akadályokat leküzdeni, megsemmisíteni akarjuk, így még inkább szétforgácsolódunk.

Forduljunk a zen íjászat tanításai fel és ismerjük fel, hogy az akadály nem más, mint egónk tükröződése.

Ez hosszú távú üzenet, komoly gyakorlást igényel. De ez az újhold segít, hogy pontosan, hatékonyan és gyorsan találhatunk megoldásokat olyan helyzetekre, melyek már nagyon régóta emésztik fel az életenergiánkat. (Lásd karmikus és múlt-sebek miatti szenvedés.)

A kissé komoly újhold-üzenethez képest a nyúl könnyeden és vidáman, mégis mély lelki tartalmakkal ugrál be az életünkbe...


Kedves lélekvezető – nyúlanalógiák

Úgy állítottam össze a kis nyúl-határozót, hogy az általános jellemzők után vastag betűvel írom a megfelelő analógiákat.

🐇A nyúlfélék az egész Földön őshonosak, kivéve az Antarktiszt és Ausztráliát és Óceániát, ahová az ember telepítette be őket. Míg az eredeti élőhelyükön számos ragadozó állatnak fő táplálékforrásai, addig a betelepítésükkel jelentősen megzavarták az ökológiai egyensúlyt, s kártevőkké váltak. Az állatok sokféle élőhelyhez alkalmazkodtak, köztük a sivataghoz, tundrához, erdőhöz, hegyekhez és mocsarakhoz.

Az asztrológiai szimbólumoknak csupán egy része egyetemes, vannak úgynevezett területi vagy csoportszimbólumok. A mi szempontunkból ilyen például a kínai tigris vagy a maja jaguár, amit legfeljebb az állatkertből vagy a NatGeo műsoraiból, de nem a helyi mesékből ismerhetünk. A nyúl azonban egy kollektív energiát képvisel. Vagyis ismerősebbek lesznek a rezgések!

🐇Nevükhöz híven az üregi nyulak odúkba húzódnak vissza veszély esetén vagy pihenni. A mezei nyulak egész életükben a felszínen tartózkodnak és a futás választják menekülésül. Testfelépítésük a gyors helyváltoztatáshoz alkalmazkodott, ebben erős karmaik és szőrös tappancsaik is segítik őket: még a jégen is tudnak szaladni.

A nyúl nem a konfrontáció híve, ezért a kínaiak is a békét, harmóniát társítják hozzá. Gyors mozgása jellemző lesz az évre: rengeteg, hirtelen jövő eseményhez kell alkalmazkodnunk.

🐇Érzékszervei élesek: hosszú, mozgatható füleikkel igen jól hallanak, nagy szemük segítségével még éjjel is jól látnak.

Fontos lesz az éberség, a figyelem, de ne vigyük túlzásba, mert akkor a szorongás, az állandó aggódás veszi át felettünk az irányítást.

🐇Kiváló az emésztésük, tápanyagszegény élelmen is egészen jól megélnek.

Ebben az évben nem vágyunk túl magasra vagy lejjebb visszük az igényeinket, ezért jóval elégedettebbnek érezhetjük magunkat.

🐇 Szaporák és termékenyek.

Gyermekáldás szempontjából kedvező lehet ez az év, de a kreativitásnak is jót tesz a Nyúl.


Fehér helyett fekete nyúl

Az Alice Csodaországban (és innen merítve a Mátrixban is) a fehér nyúl jelenik meg lélekvezetőként. Kínában a Víz évekhez azonban a fekete színt társítják, így lesz ez a Fekete Nyúl éve.

Kínában a nyúl feminin princípium, a császárné emblémája (az idei évünknek pedig már vagy egy uralkodónő-eleme). A hosszú élet, a béke és a jólét szimbóluma, ezért az előrejelzések szerint 2023 a remény éve lesz.

A Tigris éve drámai volt és viharos, de tele blokkokkal. Valahogy zajlott körülöttünk az élet, de nem mindig tudtunk aktívan belefolyni a történések irányításába.

A Nyúl éve jóval pörgősebb, frissebb lesz, mégis kiegyensúlyozottabbnak, gyakorlatiasabbnak, vitálisabbnak érezhetjük magunkat.

A nyúl szinte minden kultúrában a Hold és az istennők állata, a víz elemmel kiegészülve még hangsúlyosabbá válnak az intuíciók, a megérzések. Arra ösztönöz bennünket, hogy jobban összhangban legyünk érzelmeinkkel, és érzékenyebben reagáljunk a körülöttünk lévőkre.

Tavaly az életenergiák sok szinten megrekedtek, idén az érzelmi gyógyulások révén ismét megnyithatóvá és feloldhatóvá válnak. Könnyebben regenerálódunk fizikai és lelki szinten is, a veszteségekből hamarabb talpra állunk.


Sas és a nyúl

Még egy fontos kiegészítés a Víz Nyúl évéhez: január 22-én a Nap együtt áll a Sas csillagkép ɑ csillagával, az Altair-ral.

Néhány napja az égi róka és lúd ellentmondásával találkozhattunk, most a nyúl és a sas szimbolikája bukkan fel.

A Nyúl éve a szív gyógyításáról szól. A kínaiak úgy tartják, hogy ezeknek az évek központi témája a béke, az egyensúly, a harmónia megteremtése: a múlt fáradozásai ekkor nyerik el jutalmukat.

Igen ám, de mindez csak nagyon erős érzelmi megtisztulással érhető el. Átadni magunkat az elménk helyett a szívünknek – hatalmas kihívás.

A ji-king szerint a Nyúl éve a tavalyi Tigrissel azonos alapmintázatú lesz: folytatódik a struktúrák lebomlása, a határok kitágulása. De amíg ez 2022-ben passzívan történt, az most főként az éve első kétharmadában rendkívül konstruktív lesz. Müller Péter így fogalmazza meg:

„Amikor végre felolvad a jég, a víz alkalmassá válik a hajózásra: eljött a lehetőségek, a vállalkozások, a távoli célok elérésének ideje. … Kitágulnak a határaid. Ehhez azonban ki kell bomlani az érzelmi gubancoknak és negatív gondolataidat (’nem sikerül’, ’mindenből baj lesz’, ’vesztes vagyok’, ’senki sem szeret’ stb.) el kell, hogy fújja a szélvihar: hadd menjenek, ne is nézz utánuk!”

A változások olyan hirtelenek és váratlanok lesznek, mint ahogy a nyúlra lecsap a sas.

Ám itt nem áldozattá válik, hanem kilép végre az áldozatszerepekből és egy magasabb perspektívából tekinthet magára.

Vajon milyen áldozati helyzetből kell még kilépnünk? Ha nem a Nyúl, akkor majd a Halak Szaturnusz biztos megadja a választ...


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2023. január 19., csütörtök

Minőségi változás

Vízöntő jegyében a Nap: 2023.01.20 – 02.17

Bevezető gondolat: "A jelen az a pont, amelyben a múlt és jövő összetalálkozik, határállomás az időben, de minőségileg nem más, mint az a két terület, melyeket összeköt." (Erich Fromm)

A címben szereplő minőségi változás elsősorban az asztrológiai energetikákra vonatkozik. Az, hogy ezt mikor követi tényleges minőségi változás az életünkben, nagyon sok mindenen múlik. De az tény, hogy a lehetőségnek "megágyaznak odafent".

Idén a Vízöntő minőség különösen fontossá válik – ugyanis a hamarosan bekövetkező Plútó átlépéssel a 2000 éves világciklus belépőkártyáját érvényesítjük. Így ebben a hónapban, amikor a szellem fénye (a Nap) erre a területre vetül – tudjuk leginkább tudatosítani az üzenetét. Ráadásul mindez egy újhold (és holdújév) mellett történik meg.

Az újhold az, ahol a tudatos és tudatalatti tartalmak egy irányba mutatnak. Magyarul így is mondjuk: szívvel-lélekkel vezetnek minket. A Vízöntő az, ami megdönti a régi értékeket, hogy azokat újakkal helyettesítse, lebontja a megkülönböztetést, hogy egyenlőséget teremtsen. Most ennek a keresztmetszeténél járunk...

Nem véletlen, hogy a korszak egyik legdivatosabb kifejezése az innováció. Az innováció egy kreatív ötletből születő folyamatot jelöl, amely megvalósítja az ötletet. Ennek elméleti alapjai legelőször 1934-ben Schumpeter tanulmányában jelentek meg. És lám, az osztrák közgazdász, szociológus Napja-Holdja szintén a Vízöntő jegyben található.

Nagy kérdés az, hogy egyéni szinten képesek vagyunk-e teljes lényünkkel részt venni ebben a jelenleg zajló transzformációs folyamatban? Ebben a hónapban több szempontból is kereshetjük erre a válaszainkat.


Alapenergiák

Nagyon koncentrált energiákkal vágunk neki a Vízöntő-kalandnak. A Napot a Plútó "lökdösi át", ami egy hatalmas nyomás. Ez a tolóerő lehet roppant erőtartalék vagy összeroppantó teher. Sőt, még egy állócsillagot is segítségül (vagy nehezítésül?) kapunk.

A Kis Róka egy halvány, mondhatni jelentéktelen kis csillagkép, a 17. század közepén katalogizálták. Egyetlen csillagának van saját neve, ez pedig az Anser, ami ludat jelent. A csillagkép névadója a róka, a lúd és a bab rejtvénye, ami nálunk farkas, kecske és káposzta elemekkel közismertebb. A történet az életünkben jelen lévő ellentmondásokra, feloldhatatlannak látszó problémákra hívja fel a figyelmet. Egyszerre csak egy tételt vihetünk át a folyón és a rókának a libára, a libának pedig a babra fáj a foga.

Mi hát a megoldás? Ez bizony komoly logisztikai kérdés. Ugyanis a feladat megoldásához félre kell tenni a lustaságunkat és többször kell átkelni a folyón oda-vissza. Fontos a feladatütemezés és a kreatív gondolkodás!

Na mármost, aki régi, begyöpösödött minták mentén gondolkodik, létezik, az valószínűleg a jelen Vízöntő-átállásnak a kihívásait megoldhatatlannak tűnő nehézségként érzékeli, míg akik nyitna  a progresszív nézőpontok felé, azok belevetik magukat (a lúddal, a babbal, vissza a lúddal, majd a rókával, majd megint a lúddal) a folyamatok áramlásába. Több helyes megoldás is lehetséges. Viszont az is látszik, hogy lehetnek "üresjáratok", feleslegesnek vélt körök, amik csak később nyernek értelmet.

A Hold a belépés pillanatában még a Bakban tartózkodik, szintén egy együttállásban a Merkúrral, illetve a Nyilas csillagkép M22 névre hallgató planetáris ködével. Véletlenül ezt a csillaggömb-halmazt is ugyanaz a Messier vette katalógusba, aki a Kis Rókát is.

Képzeljük el a lőni készülő Nyilast, akinek az arca előtt gomolyog ez a köd. Elhomályosítja látását, ítélőképességét. Megint csak kettős értelmezése van mindennek. Ha nem veszünk tudomást róla, hogy a gondolkodásunkat, érzelmeinket valamiféle "ködfátylon", illúzión keresztül érzékeljük, akkor nem fogunk tudni helyes döntéseket hozni. Ha azonban felismerjük a világ illúzió-voltát, akkor képesek leszünk a "belső látásunk" szerint cselekedni, rendkívüli érzékenységgel reagálni az elénk kerülő helyzetekre.

Még egy együttállást figyelembe kell venni, ez pedig a Napot és a Holdat uraló Vízöntő Szaturnusz, Vénusz és a Sadalsuud. Ez a csillag a Vízöntő csillagkép bétája, neve azt jelenti "a világmindenség szerencsecsillaga". Milyen gyönyörű! Ezt azonban a felelősségvállalás és az érzelmi elköteleződés aktiválja.

Végül még kapcsoljuk hozzá mindehhez Fromm gondolatait. Minden pillanat az előzőből fakad és a következő születik belőle.

Ne reméljünk "derült égből" minőségi változást a jelenben, ha a múltat nem tettük rendbe és a jövőterveinket nem tisztáztuk le.


A Vízöntő hónap hullámai

Január 21., szombat: újhold

Idén az időzónák különbségének köszönhetően nálunk szombat estére, keleten vasárnap hajnalra esik az újhold, így a hivatalos holdújév csak vasárnap veszi kezdetét. Nem megyek bele a részletekbe, mert már holnap olvashatjátok erről a bejegyzést.


Január 22., vasárnap: holdújév

A Víz Tigrist a Víz Nyúl váltja, mind a kettőt a hagyomány szerint "fekete" jelzővel illetik, így azt is mondhatjuk, hogy kezdődik a Fekete Nyúl éve. Utoljára 1963-ban volt ilyen. Ebben az évben XXIII. János pápa kiadta a „Pacem in terris” (Békét a földön) kezdetű szociális enciklikát, melynek témája a béke és az emberi jogok. Ez remekül jellemzi a Nyúl év aspektusát. Sőt, ebben az évben hangzott el Martin Luther King Van egy álmom... kezdetű beszéde, ami tökéletesen "Vízöntő-filozófia". (Na jó, J.F.K-t is ebben az évben ölték meg, ez nem túl békés cselekedet.)


Január 26., csütörtök: minden előre!

Minden planéta direkt irányt vesz, a lassú mozgásúak egészen április 28-ig lendületesen menetelnek előre. Ebben az időszakban mi is célirányosabbak, motiváltabbak, megoldás-centrikusabbak lehetünk.


Január 27., péntek: Halak Vénusz

A Vénusz a Szaturnuszról "leválva" készíti elő neki a Halakban a terepet. Bár a fentebb említett érzelmi elköteleződés kulcsfontosságú, azért egy kicsit itt fellélegezhetünk, megkönnyebbülhetünk – a Vénusz jobban szereti a Szaturnusztól a kellő távolságot.

Az elkövetkezendő szűk egy hónapban fokozódhat az érzelmi biztonságigényünk, nagyobb szükségünk lehet arra, hogy mások megerősítsenek, támogassanak. Kifelé viszont másnak – jóval erősebbnek, függetlenebbnek – mutathatjuk magunkat. Meg kell tanulni megfogalmazni, szavakba önteni az igényeinket, vágyainkat, ez minden felnőtt kapcsolat alapja. Ne várjuk, hogy kitalálják, mire lenne igazán szükségünk, akár közelségről, akár távolságról van szó.


Február 2., csütörtök: imbolc

Imbolc vagy Gyertyaszentelő ünnepe az a nap, amikortól érezhetővé válik a nappalok hosszabbodása, a természet újjászületése. A barlangjából előbújó medve jóslata is erről szól. Érdemes ma testet-lelket gyógyító tevékenységekre időt áldozni, mint amilyen a meditáció, hangfürdő, masszázs, szauna, tánc. Az ünnepi szokásokhoz tartozik a takarítás, a régi elengedése, a gyógyító gyertyák és szalagok megszentelése.


Február 5., vasárnap: telihold

Ennek a teliholdnak a központi témája, hogy mennyire éljük meg a szabadságunkat, a kreativitásunkat, mennyire vagyunk a „saját utunkon”.


Február 11., vasárnap: Vízöntő Merkúr

A Vízöntő Merkúr odamondogatósabbá tehet bennünket, ebben az időszakban szabadabban, bátrabban vállaljuk a véleményünket.

Ám van ennél is jelentősebb esemény ezen a napon: a Plútó rálép a Bak 30. fokára. A jegy utolsó foka igazi lelki megpróbáltatás, egészen 03.22-ig, amikor végre átlép a Vízöntőbe. Itt sűrűsödik össze az elmúlt 15 év összes tapasztalata, felismerése, ami a sorsunkért vállalt felelősségről, a belső összerendeződésünkről szól. Akik aktívan részt vettek ezekben a folyamatokban, összegezhetnek, akik nem – bizony felköthetik a nadrágot.


Február 16., csütörtök: Nap-Szaturnusz együttállás

Újabb összegzésre lesz lehetőségünk, mégpedig a Napon keresztül rápillanthatunk a Vízöntő Szaturnusz két és fél évére. „Ha tudom, ki vagyok, mi az, amit szenvedéllyel, teljes önátadással tudok képviselni, akkor válhatok az egész részévé.” – ez volt az egyik vezérfonál. Érdemes feltennünk magunknak a kérdést, ebben az időszakban mennyire találtunk önmagunkra? Sikerült-e meghatározni, miben vagyunk szenvedéllyel jelen? Ha még nem teljesen tiszta a kép, sebaj, a Halakban még kigyomlálhatjuk az esetleges múlt-mintákat. Bár már nem lesz olyan könnyű...


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2023. január 13., péntek

Női lényeg

Oroszlán jegyében a Fekete hold Lilith: 2023.01.08 – 10.02

Bevezető gondolat: "A gyógyító öröm egyenletes napsütés belül. Ez az élet kiolthatatlan lángja, amely kezdet nélküli s végtelenbe rezgő derűvel világítja meg a körülötte hullámzó erők szimbólumokban kifejeződő jelbeszédét." (Szepes Mária)

A Fekete hold Lilith jegyváltásával megkezdődik az év eleji energetikai átrendeződés: hatalmas erőkoncentrációval fejest ugrunk az intenzív történésekbe. Megjegyzem, az ilyesfajta "erőkoncentrációkat" a mindennapokban inkább kimerültségnek, megmagyarázhatatlan fáradságnak érzékeljük, s ritkán wellnessezünk csillagfény-fürdőben. Egyszerűen azért, mert a testünk és a tudatunk általában nem elég "sportos", hogy lépést tartson az ilyesfajta változásokkal. Lassan, kocogva érjük utol magunkat – már, ha...

Lilith Oroszlán jegyben betöltött pozíciója egyébként gyönyörűen felel a 2023-as év numerológiájára, ahol rengeteg tudatos és tudattalan női energia jelöli ki az irányainkat. Az évszám végén a hármas a tarot-ban a Császárnőnek felel meg, más néven az Uralkodónőnek, aki Úr-Alatt-Kódokat-Tudó-Nő-ként (©Nádas Nándor) is fordítható.

Szerintem mindez a legmagasabb szintű gyakorlati spiritualitásról szól.

Az a nő, aki tudatában van önnön női minőségének, ismeri az élet titkát, a létezés csodáját, s átülteti mindezt a hétköznapjaiba: gondoskodik, szeret, jelen van – önmagának épp úgy, mint másoknak – az a nő érti és átérzi a lényeget.

A Lilith-hez a 9-es ritmus kapcsolódik: kilenc hónapig tartózkodik egy jegyben és ennek megfelelően 9 évente tér vissza ugyanoda. Ennyi a magzat anyaméhben töltött ideje, de ezzel párhuzamosan az anyává érésé is! Talán épp ezért lett a vallási-spirituális iniciációnak is kilenc óra, nap, hét vagy év a feltétele.

A Fekete hold egy magas szintű lelki beavatás. Ahhoz, hogy megértsük az adott minőségben való kollektív, illetve egyéni változásunkat, fejlődésünket, szokás szerint összegzünk és visszatekintünk.


Alanyi jogon királynő

Többször szó esett már róla, hogy a 2000-es évekkel a maszkulin felől a feminin minőség felé billen a mérleg. Ez nem "női hatalomátvétel", hanem energetikai változás.

Míg a maszkulin gondolkodás/viselkedés aktív, én-központú, azonnal reagáló, egó-dominanciával bíró, addig a feminin befogadó-elfogadó, (meg)érzésekre alapozó szemlélődő, kétségeket feloldó vagy épp ellentmondásokat egyesítő.

Természetesen mindezeknek vannak kézzel fogható leképeződései is: lásd metoo-mozgalmak, érzékenyítés vagy akár a lelki tartalmak egyre szélesebb körben való megismerése, a pszichológia hétköznapi terjedése. Egyre több férfi nyit az önismereti kurzusok, könyvek felé. De például a kutyanevelésben is kezd átbillenni a mérleg a falkavezérség (maszkulin) felől a partneri alapú, erőszakmentes, megerősítés-alapú (feminin) tanítás irányába. (Alig várom, hogy ez utóbbi a humán-nevelésben is általánossá váljon!)

Az Oroszlán Lilith tulajdonképpen egyesíti a legerősebb maszkulin és feminin vonásokat: összeköti tudatosságot – a Napot, az úgynevezett khtonikus tartalmainkkal – amit viszont a Lilith képvisel. Ez a görög szó az Alvilágot jelöli a mitológiában. Ők azonban nem "végső állomásként" gondoltak rá, sokkal inkább egy átlényegítő, termékennyé tevő, gazdagító létállomásnak látták.

A lélektani értelmezése is ehhez hasonló. A tudatalattink legmélyebb bugyrába száműzzük a "démonjainkat", akiknek a "fenntartása" rendkívül energiaigényes.

Gondoljunk csak bele, egy-egy rosszul működő transzperszonális minta, élethazugság, halogatás, szorongás mennyi életerőt rabol el tőlünk.

Vagyis elképzelni sem tudjuk mindaddig, míg fel nem szabadítjuk magunkat e teher alól.

Ennél a mélylélektani archetípusnál lehetőségünk van bevilágítani lelkünk rejtett zugait, szembesülni az ösztönökkel, a félelmeinkkel és integrálni azokat.

A legtöbb esetben csak a tudatos oldalunkat, annak is a "napfényesebb" részével szeretünk azonosulni – szép vagyok, kedves, figyelmes, kiváló szakember, és a többi. Emellett a tudatalattink legfeljebb királyné lehet, reflektálja, megerősíti, támogatja az egót.

Az Oroszlán Fekete hold azonban alanyi jogon királynő: vagyis a tudatalatti, a feminin, a női oldal lép porondra, ami mellett az egó elgyengül, hatalmát veszti.


9 év

2000 óta harmadszor érezhetjük az Oroszlán Lilith erejét, a másodikról már bejegyzésem is született (Az árnyék fénye). A két képletet nézve nagyon szép fejlődési ív rajzolódik ki. Mindkét esetben a Fekete hold mellett a Hold, a Vénusz és a Mars is aktív szereplők, de míg 2014-ben egy úgynevezett átfutó kvadrát feszültségét láthatjuk, itt egy feloldott oppozíciót.

A Fekete hold Lilith egy tengely: a Föld-Hold keringési pályák metszéspontja – ha mindezt átfordítjuk az analógiák nyelvére, akkor

itt találkozik a fizikai megtestesülésünk (Föld, a horoszkóp középpontja) és a lelkünk (Hold).

A tengely azt jelenti, hogy két végpontja van, a közelpontot Lilithnek, a távolpontot Priaposznak nevezzük. Ez pedig arra utal, hogy van egy énazonos fele és egy másokra kivetített momentuma, vagyis a Fekete holdat leggyakrabban a kapcsolatainkban, a játszmáinkban fedezhetjük fel.

A fent említett bejegyzésben így fogalmaztam meg: "A férfiak félnek az erős nőktől. De a nők is félnek önmaguk erejétől." A mostani képlet arra mutat rá, hogy

a nőknek tényleg a saját erejükkel kell(ene) szembenézniük.

Pontosabban fogalmazok, hiszen minden nap éljük ezt az erőt.

A párkapcsolatunkban, az anyaságunkban, a családunkról való gondoskodásban, a munkánkban, a nehézségek elviselésében, a hétköznapok menedzselésében, az ünnepnapok lebonyolításában, sőt a legtöbben tudva vagy öntudatlanul még a "kollektív jobbításán is munkálkodunk".

Ami most következne: el is kéne hinni ezt az erőt!


Több évezredes szokásrendszerből kilépni nem olyan könnyű. Még ha a társadalom el is fogadja a nők egyenjogúságát, sőt tovább merészkedek – a nők elképesztő lelki erejét – ezt a tudást át is kell égetni magunkon.

Az Oroszlán Lilith – mint ahogy a többi égi mutató – sem működik önállóan, mindig a teljes képet kell vizsgálnunk.

A képletben a Hold-Vénusz oppozíció a női szerepek ellentmondásaira mutat rá. Annyiféle képnek próbálunk megfelelni, annyi szerepet összeegyeztetni, amiben szintén gyakran szétforgácsolódunk.


Mellette már egy ideje – és igen alaposan – ügyködik a Szűz aszteroida Lilith, ami a tökéletesség ideájából segít kitörni (Tökéletes tökéletlenség).

A hamarosan Halakba lépő Szaturnusz többek közt a több generáció óta hurcolt bűntudatjátszmák alól "ad felmentést", a Vízöntő Plútó pedig en bloc önfelszabadító változásra sarkall.

Az Oroszlán Lilith beizzítja azt a lelki gombot, amit megnyomva a kiszolgáltatottsággal, alárendelődéssel járó helyzetekből tudjuk kirobbantani magunkat.

Nem csak mások elnyomása alól szabadulhatunk fel, hanem az elnyomott szenvedélyek és kreatív energiák is megnyilvánulást követelnek maguknak.


Ennek az erőnek a visszaengedése az életünkbe a Szepes Mária által említett "gyógyító öröm".

A saját tengelyünk megtalálása nem jelenti a külső körülmények állandó pozitív alakulását, a konfliktusmentességet vagy a folyamatosan magas életkedv-szintet. De egy olyan lángot igen, amihez folyamatosan visszatalálhatunk. És amivel segíthetünk másoknak is – "rezgő derűvel" – áthangolódni.


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2023. január 12., csütörtök

A bölcsesség hangszere

Nap együttállás Sulafat állócsillaggal: 2022.01.12

Bevezető gondolat: "Az alkalmazkodás azt jelenti, hogy tudjuk, mikor kell cselekedni, és mikor kell várni, mikor kell beszélni, és mikor kell hallgatni. Ez a békeszerető, szellemileg nyitott hozzáállás időszaka, amikor készek vagyunk arra, hogy alkalmazkodjunk a rendelkezésünkre álló erőkhöz." (R. L. Wing)


A Nap január 6-án együtt állt a Vega állócsillaggal (Belecsapunk a húrokba). Ezt a csillagot ismerhetjük az 1997-es Zemeckis filmből, a Kapcsolatból, Jodie Foster ide érkezik a féregjáraton keresztül. Én valahogy lekéstem azt a csatlakozást, így most egy héttel később, a Lant csillagkép gammájára váltok jegyet veletek.


Csillagászati érdekesség

● Míg az ɑ jelölésű csillag csupán 25 fényév távolságra van (talán ezért is vették célba a filmes utazás során), addig a ɣ több, mint 630-ra.

● a Sulafat egy kékesfehér óriáscsillag.


Mitológiai háttér

A Lant csillagkép mítosza Hermész (Merkúr) gyermekkorához köthető. A történet szerint a kis csínytevő hajnalban született, délben egy teknőspáncélra erősített belekből létrehozta a pengetős hangszerek ősét, a lírát, este ellopta Apollón napisten féltve őrzött tehéncsordáját, amiért cserébe az istennek kellett ajándékoznia a hangszert.

Maga a teknőchangszer úgy készült, hogy „a bájos játékszernek” Hermész lemetszette a fejét és lábait – meglátta a benne rejlő lehetőségeket és ő alkotói, kreatív módon kihozta belőle az újszerű megnyilvánulást.

A lant hét húrja az égi harmóniát jelképezi. A hét szférára az emberi testben hét csakra rezonál. Érdesség, hogy a lantért cserébe Hermész megkapta a caduceus pálcát, amely kifejezi az isteni közvetítői szerepet. A bot köré tekeredő kígyók szintén a kundalini energiát jelképezik és az emberi DNS-re hasonlít.

Teknősök a világkultúrában

● A teknősbéka számtalan mitológiának alkotóeleme, leginkább a világ keletkezésénél találkozhatunk vele. Mivel a teknős a világ kezdete óta létezik, tudását minden korszakból összegyűjtötte, így a hosszú élet és a bölcsesség általános jelképe.

● A sumeroknál Enkihez, a föld alatti, a föld feletti vizek és óceánok uránoz társul, aki hal-alak mellett gyakran teknőc képében is megjelent. Év elején az újhold a Nunki csillaggal állt együtt (Önfelszabadítás éve), ami annak a városnak a nevét viseli, ahol templomot emeltek neki. A csillagtérképen az égi óceán határán járunk, amit a Lant csillagkép csillagnevei is alátámasztanak. A Vega "lecsapó (halász)sast", míg a Sulafat "teknőst" jelent. Mindkét élőlény egyszerre kötődik a szárazföldhöz és a vízhez.

● Indiában a teknős az északi csillag jelképe, az első élőlény, az ős, a megőrző, a vizek ereje. Alsó páncélja a földi, a felső pedig az égi világ szimbóluma, de leggyakrabban a Föld támasztékaként képzelték el.

● Az ókori Kínában egyike a négy szent élőlénynek (a sárkány, a főnix és az egyszarvú mellett egyetlen valóban is létező állatként). Ao, a kozmikus méretű tengeri teknős a világ támasztéka. A víz, a tél, észak és az ősi káosz megtestesítője.


Mit üzen nekünk a Sulafat?

Az ősóceán határán, a világ teremtésének a peremén járunk. Ez nem csupán a világmindenség keletkezését jelöli, hanem évről-évre a (Nap) tudatunk is belép ide, hogy nekilásson önmagát újjáteremteni, majd a tavaszi napéj-egyenlőséggel megszületni.

A teknős az az állomás, ahol lelassulunk, visszavonulunk, meditatív állapotba kerülünk, melyben van időnk kapkodás nélkül formálódni.

Megnyitja előttünk az emberiség évezredek alatt felhalmozódott tudását, tapasztalatát, amiből – Hermészhez hasonlóan – nekünk kell kreatívan újraalkotni a lehetőségeinket.

Rohanó, kapkodó életvitelünk mellett a teknős kultúridegen dolgot mutat: a világ minden ideje a rendelkezésünkre áll. Mindent gyorsan akarunk: enni, lefogyni, utazni, sőt az önismeretben is a rapid megoldások után áhítozunk. Pedig a világot átélni és teljes egészében befogadni csak békésen, kényelmes és nem rohamtempóban lehet. Ha így teszünk azt vesszük észre, hogy a dolgaink sürgetés, görcsösség nélkül hamarabb beérnek.

Ráadásul úgy, hogy a bölcsességből szépséget formálunk: így lett a páncélból hangszer.

Engedjünk több teret az élet lassú, kényelmes élvezetének!


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2023. január 7., szombat

Az alázat fénye

Telihold a Bak havában: 2023.01.07 (00h08m)

Bevezető gondolat: "Minden trauma lehetőséget kínál a valódi átalakulásra, mivel felerősíti és előidézi a lélek, a test és a szellem tágulását és összehúzódását. A traumatikus eseményre adott reakciónk határozza meg, hogy a trauma könyörtelen és büntető Medúza lesz-e, aki kővé dermeszt bennünket, vagy inkább lelki tanító, aki végtelen és feltérképezetlen ösvényeken vezet minket végig." (Peter A. Levine)


Az idei év első, gyönyörű teliholdja visszavezet minket a tavalyi év utolsó újholdjához (Hogy valami új születhessen). Mindkét esetben a Nyilas csillagképen keresztül élhetjük át a Bak energiáját.

A csillagkép nyilat tartó kezétől indultunk és most a központi csillagot jelölő térdnél járunk. Nagyon érdekes, hogy a térd (Rukbat) csupán a 16. legfényesebb csillaga a Nyilasnak – szabad szemmel szinte nem is látható – mégis ezt jelölélték ki alfának (ɑ).

Ennek oka a csillagmitológiában keresendő. A legenda szerint Kheirón kentaurt tisztelhetjük ebben a csodálatos konstellációban. A történet szerint a bölcs tanító egy csetepatéban véletlenül megsebesült: Heraklész nyila a térdébe fúródott. Ez a seb nem lett volna halálos, de a nyíl hidraméreggel volt átitatva. A halhatatlan kentaur végtelen fájdalmat élt át, de meghalni mégsem tudott. Végül Prométheusz gyötrelmeit magára vállalva földi halandóvá válhatott – cserébe pedig elnyert az égi, s immáron örök halhatatlanságot.

Épp a napokban láttam egy fantasztikus sorozatot az emóciókról, amiben az érzelmi kínt valahogy így fogalmazták meg:

csontig hatol és térdre kényszerít.

Pontosan ez történik a mitológiai kentaurral és velünk is, amikor kheiróni tapasztalatokat élünk át: trauma ér bennünket vagy az önismereti út során szembesülünk a korábbi traumáinkkal. Térdre rogyunk a fájdalomtól...

 

A telihold képlete

A telihold képlet szépségét (legalábbis számomra) az adja, hogy a Kheirón (Chiron) nevű aszteroida is becsatlakozik a konstellációba és egy kvadtáttal tovább feszíti a húrt.

Ennek a fényszögnek a dilemmáját a bemerevedett múlt minták, az érzelmi letapadások (Bak Nap, Rák Hold), illetve az önmagunkká válás (Kos Kheirón) nehézségei adják.

A járt utat már magunk mögött hagytuk, de az új ösvényt még nem tapostuk ki magunknak.

Ez előre vetíti az idei év kollektív feladatát: lépésről lépésre át kell emelni magunkat arra az ismeretlen és járatlan útra.

A Vízöntő Plútó, illetve a Halakon keresztülhaladó Szaturnusz hagy még időt minderre – nagyjából két évet. Olyan ez, mintha az új otthonunkba több fordulóval vinnénk át a legfontosabb holmikat. De nem mindent! Nosztalgiából ne tartsuk meg a használhatatlan karosszéket, a sosem olvasott magazinokat vagy a "majd-jó-lesz-még-valamire" ruhadarabokat.

Nyugodtan helyettesítsük be a fenti példát azokkal a szokásokkal, gondolkodási sémákkal, kishitűséggel, bűntudat-játszmákkal. Ragaszkodunk hozzájuk, mert ezeket ismerjük. Ezek jelentik azt a bizonyos "komfortzónát", aminek elkorhadt, szétrohadt korlátjába eszeveszetten kapaszkodik a tudatalattink.

A Nyilas csillagkép térde – a Rukbat – a traumán keresztül a magasabb hitrendszerekhez kapcsol bennünket, ahogy Levine fogalmaz: "lelki tanító, aki végtelen és feltérképezetlen ösvényeken vezet minket végig".

Ehhez azonban nem elég együtt élni a traumával  fontos a megértés, a tudatosság, az átlényegítés.

A kentaur egyszerre ösztönös és animális, bölcs és szellemi. Lényünknek az a része, aki (vagy ami?) folyamatosan összekapcsolódik a testével, miközben igyekszik ezen keresztül megérteni a világ működését.

A "térdre rogyást" nem csak negatív élmények válthatják ki, de a felfoghatatlanul gyönyörű, áhítattal teli élethelyzetek is. Olykor az Univerzum végtelensége, a világ fenségessége az, ami miatt a földre rogyunk. Mindkét esetben az érzelmek súlya az, ami kiváltja ezt az önkéntelen mozdulatot.

De lehet nagyon tudatos is a térdre ereszkedés, a létezés előtti alázat kifejezése. A Nappal szemben álló Hold a Canopus állócsillaggal találkozik össze, ami a lelkünk utazására hív bennünket.

Ereszkedjünk térdre, még ha csak képletesen is a jelen pillanatban, lássuk azt a fáradságos utat, amit a sorsunk, a transzgenerációs mintáink kiszabtak nekünk, érezzük az új út taposásának horzsolásait, s lássuk meg magunk előtt azt a bizonyos fényt, ami felé haladni szeretnénk. Ez a mai telihold esszenciája...


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2023. január 6., péntek

Belecsapunk a húrokba

Nap együttállás a Vegával: 2023. január 6.

Bevezető gondolat: "A zene érzelmileg megérint minket, ahol a szavak önmagukban nem képesek." (Johnny Depp)

Az újév első, legfontosabb állócsillag együttállása a Lant csillagkép ɑ csillaga, a Vega.

Bár évek óta írok az állócsillagokról, valamiért ő mindig kimaradt.

Idén azonban a rezgés, a rezgésekkel való gyógyítás különösen fontos szerepet kap,

ezért nem hagyhatjuk szó nélkül ezt a csillagképet.

 

A teknős és a sas

A görög mitológia szerint a lantot Hermész találta fel. A huncut, világfelfedező korszakát élő istengyermek ellopta Apollón marhacsordáit és a napistent megtréfálva fordított nyomokat hagyott maga után. Miközben a teheneket hajtotta, talált egy teknősbékát. Kreatív fantáziával rögtön meglátta a lehetőséget a hangszerkészítésre és – nem túl 21. századi módon – megölte az állatot.

Az üres páncélba két nádszálat erősített, összekötötte felül, juhbélből pedig hét húrt feszített ki. "Bájos játékszerét" rögvest ki is próbálta, ütővel hangokat csalt ki a teknőcpáncélból, majd pajzán dalokat rögtönzött.

Másnap Apollón az értékes marhacsorda után kutatva egy öregemberbe botlott, akit korábban Hermész sok bor ígéretével és fenyegetéssel rávett arra, hogy letagadja találkozásukat. Az öreg tartotta is magát az alkuhoz és a napistennek felelve csak összevissza habogott. De a beszéd közben egy kiterjesztett szárnyú sas repült el felettük – ebből tudta Apollón, hogy Zeusz egyik fia volt az elkövető.

Kisebb perpatvar, sok hazugság és egy főisteni ítélet eredményeképpen Hermész végül a lanttal engesztelte ki bátyját, sőt a hangszer a napistenhez egyik fontos attribútumává vált.

A teknős és a sas így került hát összefüggésbe a lanttal, de a két állathoz más mese is tartozik. Az alaptörténetet megtaláljuk buddhista írásokban éppúgy, mint perzsa, szír, arab, görög, héber mondákban, ami végül latin fordításokon keresztül terjedt el nyugatra. Manapság a legismertebb fabula Jean de la Fontaine "La Tortue et les Deux Canards", vagyis a teknős és a kacsák meséje. A történetek elsősorban az emberi hiúságról, meggondolatlanságról és arról a tulajdonságunkról szól, mikor nem bírjuk ki, hogy mások beszólogatására ne válaszoljunk.


Csillagnevek

VEGA

A csillagkép legfényesebb alfa (ɑ) csillaga.

Jelentése: "lecsapó vagy zuhanó sas" (arab "Al Nasr Al Wāqi" kifejezésből).

SULAFAT

A második legfényesebb gamma (ɣ) csillag.

Jelentése: "teknős" (arabul Al Sulḥafāt).

SHELIAK

Harmadik legfényesebb és béta (β) jelölésű csillag.

A név a lanthoz hasonló arab (Al Shilyāk) pengetős hangszerre utal.

ALADFAR

Ezen kívül csak az eta (η) csillagnak van saját neve és ő a 9. fényességű csillag.

Jelentése "karom", ami szintén a sasra utal.


Csillagászati érdekességek

• A Lant csillagképhez tartozik a Lyridáknak nevezett meteorraj, ami évente kétszer hullócsillagokat záporoztat felettünk. Április 21-22-én és június 16-án figyelhető meg.

• A Vega az 5. legfényesebb csillag az égbolton. Köszönhető ez annak is, hogy viszonylag közel, mindössze 25 fényév távolságra van tőlünk. Bár a nem a távolság az egyetlen tényező, a Canopus például 310 fényévről a 3. a sorban.

• 1857. július 17-én a Vega volt az első csillag, amiről fénykép készült.

• Csillagászok feltételezik, hogy a Vega körül egy a Neptunuszhoz hasonló tömegű bolygó kering.

•  A Föld forgásának köszönhetően (precesszió) a Vega a 25.800 év alatt volt és lesz is "sarkcsillag", ráadásul a legfényesebb mind közül.


Kulturális sajátosságok

• A Kapcsolat című filmben Jodie Foster alakítja azt a csillagásznőt, aki rádiójeleket fog a Vegáról.

• Már a régi korokban is valamiféle összekötőnek gondolták az égi szférákkal ezt a csillagot. A babiloni csillagászok Dilgannak, a "Fény küldöttjének" nevezték. Az asszírok a "Mennyek bírájának", Dayan-same-nak, hiszen 13 ezer évvel ezelőtt a legmagasabb pozícióban trónolt. Akkád nyelven Tir-anna, "Mennyei élet" a neve.

• A kínai csillagmitológia Zhinü, a takácslány (Vega) és Niulang, a tehénpásztor (Altair) románcáról mesél. Szerelmüket tiltották, ezért a Mennyei folyó (Tejút) két partjára száműzték őket. Évente egyszer, a hetedik holdhónap hetedik napján egy szarkacsapat hidat alkotott a folyó felett, hogy egyetlen napra egyesülhessenek a szerelmesek.

• Két autómárka is viseli a csillag nevét, 1954-ben a francia Facel, majd 71-ben az amerikai Chevrolet egy-egy modellje lett Vega.


Üzenetek a Vegáról

A hang nem más, mint a levegő és valami fizikai test találkozásából létrejött rezgés. Amennyiben a rezgés szabályos, zenéről beszélünk, ha pedig szabálytalan, akkor zajnak hívjuk.

A modern világ tele van rezgésekkel – hallom a hűtőszekrényt, a kutya szuszogását, az utcán szirénázó mentőautót. A láthatatlan rezgésekről (wifi, mikrohullám, satöbbi) ne is beszéljünk.

A Vízöntő kor szimbóluma nem más, mint egy fiatal férfi, aki levegőhullámokat – információt – önt egy korsóból, amit a Déli hal szája nyel el. Ez a képzettársítás is azt mutatja, hogy

a rezgések az érzelmekre hatnak.

Ebből adódik, hogy a Vízöntőbe lépő Plútóval (március 23-tól) egyre nagyobb szerepet kap a rezgés, illetve az információ, mint megbetegítő vagy mint gyógyító tényező.

Az égi lanttal tehát érzelmi húrokat pendítünk meg. Zene és zene között azonban óriási a különbség, gondoljunk csak egy lágy altatódalra vagy egy trash metal koncertre. Közös pontjuk az érzelmekre gyakorolt ráhatás: bizonyos frekvenciák megnyugtatnak, mások felkavarnak, elcsendesítenek vagy felpörgetnek minket. Nem véletlen, hogy csodás nyelvünkben felfedezhetjük az összefüggést a hang és a hangulat szavak között!

Belép tehát a mezőnkbe a rezgés / információ, ami áthangolja az érzelmeinket, emocionális állapotunkra pedig azonnal reagál a test. A lelki béke ellazult izmokhoz, egyenletes szívveréshez, kiegyensúlyozott, mélylégzéshez vezet. A stressz következménye a megfeszítettség, a magas vérnyomás, a belső szervek szabálytalan (túl- vagy alul) működése.

A Vega csillagállomás egyetlen nap csupán, mégis érdemes már most tudatosítanunk, hogy ebben az évben (és az elkövetkezőkben)

nagyon fontos lenne önmagunkat – a testünket, az érzelmeinket, a gondolatinkat – harmóniába hoznunk.

Érdemes ezen a napon visszavonulni saját belső békénk csendjébe: zenét hallgatni, meditálni vagy legalább egy jó nagyot aludni.

Vízkereszt ünnepe is kapcsolódik ehhez a naphoz, mikor hagyományosan lebontjuk a karácsonyfát és  megkezdődik a farsang. Vízkereszt az ajándékokkal, a csodával, illetve a megtisztulással egyaránt összefüggésbe hozható – minden esetben egy magasabb lelki minőséget tapasztalhatunk.


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2023. január 2., hétfő

Jó úton vagy? Tartsd az irányt!

2023 a tarot és a numerológia tükrében

Bevezető gondolat: "Öröm. Ez a Mindenható egyik legfontosabb áldása. Ha vidámak vagyunk, az azt jelzi, hogy jó úton járunk." (Paulo Coelho)

Az a gyönyörű az archaikus rendszerekben, hogy bár a logikus gondolkodás szintjén nem állnak kapcsolatban egymással (hiszen az évszám és a csillagok állása két független „véletlenszerűség”), mégis évről évre meggyőződhetünk róla, hogy nagyon sok – véletlenséget kizáró – hasonlóságot fedezhetünk fel bennük.

A tarot beavatási rendszere 22 állomáson vezet végig minket – ennek felelt meg az elmúlt két évtized. Most azonban már 23-ra végződik az évszám, így egy teljesen új ciklus kezdődik. Ki kell lépnünk a korábbi navigációs kereteinkből, éppúgy, ahogy az asztrológiai jegyváltások is előirányozzák (Új hullámok éve).

Olyan év elé nézünk, amiben még mindig tart a korábban elkezdődött átalakulás, még mindig a női energiákra, a szív bölcsességére, a megérzésekre, az elfogadásra, a belátásra kell támaszkodnunk, de bejön az aktív, kreatív, gyakorlati megvalósítás is.

A spiritualitást már nem elég elvont elméletként kezelni – önsegítő könyveket olvasni, előadásokra, terápiára járni – kézzel fogható valóággá és leginkább életörömmé kell tudni formálni.

Joe Dispenza – Bob Marley után szabadon – így fogalmazta ezt meg: "szeresd életté az életet, amit szeretsz". Ez lehetne a mi évünk mottója is.


Honnan tudod, hogy jó úton vagy?

Az adott év fő irányvonalát az évszám teozófikus redukciója adja, magyarul összeadjuk a dátumban szereplő számokat. 2+0+2+3 = 7. A hetes számhoz kapcsolhatjuk a címben szereplő kérdést: "Jó úton vagy?" És ha a válasz egy nagy IGEN! akkor megerősíthetjük, hogy csak haladnunk kell tovább.

Igen ám, de a 2014-es vagy a 2005-ös év szintén hetes rezgéssel bírt, mégsem valószínű, hogy ugyanaz történik velünk, mint 9 vagy 18 évvel ezelőtt. Így a végeredményen kívül érdemes figyelembe venni, hogy milyen "összetevőkből" jön létre az adott energia.

Még egy cseppnyi "műhelytitok", mielőtt kiderítjük, hogy milyen is éppen az utunk.

A páros és páratlan évek közt szintén van különbség. Általában a páratlan évek külső aktivitásra, míg a páros évek inkább passzívabbak vagy belső aktivitásra utalnak.

Numerológiai alapozás után lássuk a "jó úton levés" kritériumait!

20 – ha képes vagy magasabb perspektívából, előítélet-mentesen (vagy legalábbis kevesebb címkézéssel) tekinteni magadra, másokra, az életre.

2 – ha (a legtöbb esetben) meghallod a belső hangodat, figyelsz a megérzésekre, az intuíciókra, az érzésekre.

3 – végezetül pedig ha átadod magad az élet örömeinek, feloldódsz a hétköznapi tevékenységekben és átérzed a létezés külső-belső rezdüléseit.

Mi van, ha az a válaszod, hogy jelenleg nem vagy jó úton. Ha a kapcsolataidban, munkádban, az élet bármely területén elakadást tapasztalsz? A recept ugyanez: keress átfogó nézőpontokat, oldd fel a kétségeidet, nézz szembe a félelmeiddel és végül szeress bele a létezésbe. Elvégre ez utóbbiért vagyunk itt a Földön.

Azoknak talán könnyebb dolguk van, akik előző évben meghozták azt a döntést, hogy kilépnek a megszokásokból, a komfortzónából és legfőképpen a családi- / transzgenerációs mintákból.

Mivel a 2022-es év páros év volt, így előfordulhat, hogy még csak belül zajlottak a döntési folyamatok, a külső manifesztáció nem valósult meg. Idén sem magától fog megtörténni a változás, de kézzel foghatóbbak lesznek a törekvéseink.


Harc vagy győzelem?

A tarotban a 7-es kártya neve Diadalszekér. Érdekes már megint az etimológiai tartalom, hiszen a "diadal" egyszerre jelent harcot és győzelmet is. A diadalszekerek harci szekerek voltak és a kártyaábrázolásokon legtöbbször egy érett, öntudatos, magabiztos hadvezér látható.

Van is oka erre a magabiztosságra, hiszen már jó néhány (személyes) győzelem van a háta mögött. A múltban meghozott felelősségteljes és előrelátó döntésével (6-os) lezárt egy életszakaszt, így most megnyithatja magát az új lehetőségek előtt.

Ám ahhoz, hogy tervei beérjenek, gyümölcsözőek legyen a mindennapi energiákra is szükség van. Ilyen a türelem, az állhatatosság, a fegyelem, a szorgalom és legfőképpen a

tudatos határkijelölés!

Számtalan bölcsesség kimondja: "ahol a figyelem, ott az energia" – mégis gyakran kicsúszunk ebből a fókuszpontunkból, türelmetlenné, kapkodóvá válunk vagy visszanyúlunk a jól bevált – bár működésképtelen – mintáinkhoz.

Idén még fontosabb lesz az előző szakaszban felsorolt ismérvek (belátás, intuíció, életöröm) mentén megfelelően használni a "nem" szót. Nem vállalok be már megint túlórát csak azért, mert egy maximalista viselkedést hozok otthonról. Nem megyek bele olyan párkapcsolatba, ahol már az első pillanatban rossz érzéseim vannak a másikat illetően. Nem töltök időt olyan emberekkel, akik folyton csak lehúznak, kimerítenek, a figyelmemet követelik, de ha én vagyok rosszabb passzban, nincs "visszaáramoltatás".

Ezek a nemek vezetnek el minket az életigenléshez, hiszen a felszabadult energiát a saját előrehaladásunkra fordíthatjuk.

Ha azonban magunknak mondunk nemet mások javára, ha magunkat bántjuk meg mások helyet, akkor meglehetősen küzdelmes, belső harcokkal teli évre számíthatunk.


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

Related Posts with Thumbnails