Női arcok

Kultúrtörténeti időutazás a XX. századi sminktrendek és a női szerepek hullámvasútján

"Brahma először megteremtette a férfit.
Amikor az asszonyra került volna sor, már nem volt semmije,
tehát összegyűjtötte a méhraj zümmögését, a galamb turbékolását;
a napsugár csendjét, a felhők mélabúját, és a szél kiszámíthatatlanságát,
a nyúl félénkségét és a páva hiúságát, a virágok törékenységét
és a gyémánt keménységét, a méz édességét és a tigris kegyetlenségét;
a tűz forróságát és a hó hidegségét, a szarka fecsegését,
a daru képmutatását és a gólya hűségét.
Mindezekből alkotta Brahma az asszonyt és a férfinak adta."
(Fritz Kahn)

Brahma több ezer éve teremtette meg a nőt, és azóta a nő együtt változik a változásokkal.
Történjen bármi: jöjjön világháború, feminizmus, szegénység vagy anyagi bőség, a nő a lelke mélyén változatlanul nő marad. Egyszerre erős és gyengéd, csábító és esendő, harcias és megadó, sebzett és mégis mindent megbocsátó.
A nők bölcsessége ebben a sokszínűségben, a rugalmas alkalmazkodásban, a mély és titokzatos emocionalitásban rejlik.

Száz év a világtörténelemben egy szempillantás csupán, mégis a női szépségideálok úgy virultak ki, évtizedről évtizedre, mint májusban a vadvirágok. A külső és belső szépség mindentudásának stafétája generációkról generációkra öröklődik, bár minden korszak hozzáteszi a sajátosságát és elhagyja a felesleget, a nő esszenciája örök: vágyik arra, hogy szerethessen, és hogy őt is szeressék.

Az arcfestést már az őskor embere is alkalmazta, hogy ezáltal sikereket érjen el a vadászatban és győzelmet a harcokban. A praktikus és leleményes nők továbbfejlesztették ezt a „mágiát”. Arcuk sminkelésével a férfiak bűvölték el, kiemelték szépségüket vagy elrejtették hibáikat.

Az ókori Egyiptomból rengeteg lelet maradt ránk, ami bizonyítja, hogy az előkelőségek illatos olajokat, kenőcsöket, növényekből és porrá őrölt ásványokból készített szemhéjpúdereket és egyéb kozmetikumokat használtak.

A felhasznált alapanyagok és a sminktrendek többé-kevésbé változtak, de a nők több ezer éve élnek ezzel a kreatív adottsággal. A nők ösztönösen vonzódnak a szertartásokhoz, és a szokásos reggeli smink vagy az esti randevúra való készülődés is épp ilyen „szakrális” ceremónia. Átváltozunk, átszellemülünk, mássá vagy épp önmagunkká válunk általa.

Az ártatlan: a nyúl félénksége (1900-1910)

Nőnek lenni sosem volt könnyű, s a várva-várt századforduló sem hozta még el a nők számára az ugrásszerű változást.

Bár néhány nagyszerű és bátor nő már elkezdte kitaposni azt az utat, ami lassacskán kivezette az emberiséget az évszázados sztereotípiákból, a legtöbb lány és asszony még a gyönge, törékeny, férfitámogatásra szoruló szerepeket játszotta.

A viktoriánus kor erkölcseinek köszönhetően az ősi női érzékiség még mindig tabu volt, ám mint minden elfojtás, magában hordozta önmaga eltúlzott ellenpólusát.

A férfiak szexualitásának kielégítésére a XX. század elején virágzott a varieték és a bordélyok világa, míg az általánosan elfogadott nőideált a hamvas, gyermeteg, éretlen lányka jelentette.

A nők, mint a világtörténelem folyamán mindig, alkalmazkodtak az elvárásokhoz. Az arcukat sápadtra festették, hiszen ők a szobák hűvösébe húzódva hímeztek, orosz realista regényeket olvastak és a férjhezmenetelről álmodoztak.

Orcájukat rózsás pirosra árnyalták, mivel egy jóravaló nő tisztességből elpirul férfitársaságban. De az ajkukat az érett eper színére és formájára alakították, hogy a férfinak kedve legyen leszakítani ezt az üde, tavaszi ártatlanságot.

Az elérhetetlen: a páva hiúsága (1910-1920)

Egy évtized elég volt ahhoz, hogy a felhevült világ a huszadik században elérje első nagy forráspontját.

A háttérbe szorítottság, a kiszolgáltatottság, mint általánosan elfogatott női szerep már nem volt tovább tartható. A nők öntudatra ébredtek, és elkezdték megszabadítani magukat láncaiktól.

Évről évre szaporodtak azok az országok, ahol általánossá vált a választójog, vagyis a nők szavazataikkal beleszólhattak az államügyekbe. (Bár nem mindenhol zajlott ilyen gördülékenyen a 20. század legnagyobb, demokratikus lépése, Svájcban például 1971-ig! kellett várni erre.)

A biztosnak hitt értékek alapjaiban rendültek meg. Európa térképét, politikáját és gazdaságát átrajzolta az első világháború, Amerikában pedig a dzsessz életérzés dübörgött: mindkettő próbálta felrázni az emberiséget hosszú, mély álmából.

Voltak nők, akik szüfrazsett aktivistaként harcoltak a jogaikért, míg mások kifinomultabb, titokzatosabb női eszközökkel kezdték gyakorolni hatalmukat. A keleties hatású, drámai sminkek megjelenése hosszú évszázadok óta nem tapasztalt erőt adott a nőknek: dominanciájukkal kezdtek hatni a férfiakra.

A lázadó: a tigris kegyetlensége (1920-1930)

Bár az első világháború lezajlott, a béke korszaka még nem érkezett el. A világ nyugtalanságában már felsejlett a küzdelmes folytatást.

Ám nem csak a politikai élet, a társadalom lelkülete is szomjasan pezsgett. (Az USA-ban a szesztilalomnak köszönhetően szó szerint –  igaz ez a korlátozás inkább hevítette, s nem letörte a szenvedélyeket.)
Mostanra már a nők is tobzódtak az élvezetekben: lázadásképpen dohányoztak, ittak és az ujjuk köré csavarták a férfiakat.

A mozik egymás után ontották magukból a filmeket, az erkölcsi normákat a filmes tabuk próbálták őrizni. De az emberek jobban szerették a tiltott gyümölcsöket és borzongás kóstolgatni, így került filmvászonra a Nosferatu.

A végletek az évtized végére ismét kicsúcsosodtak: az első Oscar-gála aranycsillogását a New York-i tőzsde összeomlását jegyző „fekete csütörtök” ellenpontozta. Megkezdődött a nagy világválság.

Ami az előző tíz évben próbálkozás volt csupán, mostanra tudatossággá érett. A nők már nem sütötték le zavartan a szemüket, egy férfi közelében, sőt! Inkább a férfiak jöttek zavarba a merész, csábító, feketével hangsúlyozott női tekintetektől. Divat lett a napbarnított bőr, hiszen a fürdőruhák is egyre kacérabbak lettek.

A megközelíthetetlen: a felhők mélabúja (1930-1940)

Volt valami a levegőben. A világ méhében mozgolódott egy sötét ismeretlen erő. Földrengések szedték halálos áldozataikat, és még a régóta inaktív Stromboli vulkán is a felszínre köpte forróságát.

A pénzügyi problémák a lávatömeghez hasonlóan árasztották el a világot, s a bűnbak szerepét a zsidóságban, illetve más kisebbségekben találták meg.

Európa államainak kormányrúdját diktátorok kaparintották meg, és az első koncentrációs táborok megnyitásával párhuzamosan az utolsó független mozi is bezárt Berlinben.

Mindezekre a nők finom érzékenységükkel reagáltak. A korábbi vadság helyét átvette a diszkrét elegancia. A korszak sztárjait méltóságteljesség, melankólia és valami megfoghatatlan szomorúság lengte körül. Ezek a nők mégis függetlenséget és erőt hirdettek: Judy Garland piros cipellőjében lépdelt végig a Sárga téglás úton, Greta Garbo pedig olyan asszonyokat jelenített meg filmvásznon, mint Anna Karenina, Camille, Ninocska vagy a legendás kurtizán Mata Hari.

A korszak asszonyainak sminkje pedig Drakula halálos csókjára emlékeztetett: mélyvörös, csillogó ajkak, fátyolosra festett, műszempillák árnyékolta mélabús szemek.

Egy nő mindig nő marad: a gyémánt keménysége (1940-1950)

A háború szinte azonnal átrendezte a gazdaságot. Sorra zártak be a gyárak és az üzemek, mindent a hadiiparnak rendeltek alá.

A divat és a kozmetika felesleges luxussá vált, így a nők, mindaddig, amíg tehették, házi praktikákkal és egyszerű, hétköznapi eszközökkel emelték ki szépségüket.

Épp úgy, mint néhány évezreddel korábban a szegény egyiptomi asszonyok, akik nem tudták megfizetni a malachitpor borsos árát, ahhoz nyúltak hozzá, amit a pincében vagy a kamrában találtak.

Csizmazsírt, szénport vagy épp cipőpasztát használtak sminkalapanyaként. Ritka kincs volt az élénk, vörös rúzs, aki hozzájutott, az nagy becsben tartotta, így a száj festése került a középpontba.

Hat kőkemény éven át zajlott a világ eddigi legnagyobb háborúja. A kenyeret és a petróleumot jegyre adják, a légiriadók hangja kiszámíthatatlanul hasított bele a nappalok vagy az éjszakák rettegő csendjébe. Az otthon maradt nők átvették férjeik, apáik szerepét, igyekeznek megóvni, életben tartani magukat, gyermekeiket, szeretteiket.

Bár a háborúk legnagyobb áldozatai mindig is a nők voltak, mivel az éhezés, a rettegés és a veszteségek mellett az erőszakot is leginkább ők szenvedték el. De amíg a férfiaknak több jutott a fizikai erőből, addig az asszonyok felfedezhették magukban a jóval maradandóbb erőt: a lélek erejét.

Hasadás: a szél kiszámíthatatlansága (1950-1960)

A háború után a világ, megrázta magát és gyorsan éledezni kezdett, a termelés ismét a hétköznapok kényelmét szolgálta. A modern technika, az űrkutatás, a számítógépek a mindennapok valóságává váltak.
Ám a maghasadás korszaka az emberi értékrendekben is egyfajta hasadást okozott.

Ideológiailag az USA kapitalizmusa nézett farkasszemet a Szovjetunió kommunizmusával, a női értékrendekben pedig a klasszikus családmodellek kerültek szembe a függetlenség kultuszával.

A színésznők is kétféle archetípust képviseltek a filmvásznon: voltak az ártatlan naivák, mint Audrey és Grace, illetve az érzékiségtől túlfűtött szexszimbólumok: a szőkére festett Marilyn, a vérbő olasz Sophia, a romlott párizsi Brigitte vagy a világ legszebb asszonyaként számon tartott Elizabeth.
50 éves lett a film fővárosa, Hollywood, miközben a mozit lassacskán felváltotta a televízió.

A háború nélkülözése után a nők eleganciát, csillogást, kifinomult nőiességet vágyták. Ismét hódítottak a csábos tekintetek, amit szemtussal, műszempillával értek el, de az ajkak is dúsabbá, vörösebbé és érzékibbé váltak. Az arcfestés igyekezett minden apró hibát korrigálni, amit végül a nők játékosan egy kis szépségpöttyel „rontottak el”.
Ennek mintájára megszületett Barbie, aki nem a felnőtt nők, hanem a kislányok ideálképe lett.

Cukorfalatok: a méz édessége (1960-1970)

A nők végre elkezdtek önmaguk felé nyújtózni.
Martin Luther King „Van egy álmom” kezdetű beszéde a faji megkülönböztetésről szólt, de mindenfajta kirekesztésre fel akarta hívni a figyelmet. Faji, vallási, nemi bélyegek kezdtek leoldódni, igaz meglehetősen lázadó és anarchikus formában, gondoljunk csak a legendássá vált Woodstock-fesztiválra.

Castaneda antropológiai kutatásai behozták a drogokat a köztudatba, a Rolling Stones, a Beatles és a Pink Floyd pedig a zenéjével kezdte meg a „tudatmódosítást”.

Nem csak a tudati, de az univerzális határokat is átlépte az emberiség: Gagarin még csak keringett a világűrben, de alig pár év alatt Neil Armstrong már lábnyomot hagyott a Holdon.

A Föld egyre izgalmasabb hellyé vált: a hírek, a televíziónak köszönhetően villámsebességgel célba találtak. Családok és baráti társaságok ültek a képernyők előtt és nézték a JFK merénylet fordulatait, a kubai válságot vagy a Vietnami háborút. Ám a tévé nem csak a borzalmakat, de az ígéreteket is a szobákba hozta: így született meg a reklámok álomvilága.

Az ébredező nőiség visszanyúlt a gyermekkor édességéhez, ez jelent meg a fiatalos üdeséget sugárzó élénk színű sminkekben. A tágra nyílt hatású szemek, a rózsaszínes árnyalatú ajkak és a cukorkahangulatú babaszínek mind azt hirdették: a nők – igaz még csak lányka formában – de újjászülettek.

Az individualista: a méhraj zümmögése (1970-1980)

Az évtizedet a Vízöntő kor hajnalának kiáltották ki, eszmeiségét a Hair hirdette. A szabadság az emberek nyakába zuhant, és hirtelen nem tudtak mit kezdeni vele, így hát tobzódtak az élvezetekben.

Brando Utolsó tangója éppen úgy borzolta az erkölcsi kedélyeket, mint a Rocky Horror Picture Show transzvesztita rock-diliháza. Ahogy a húszas években úgy most is: a gyönyörök keresése kéz a kézben járt a rettegés „perverz” élvezetével, így került filmvászonra a horrorfilmek egyik kultdarabja, Az ördögűző.
Az idegen civilizációk létezése is központi kérdéssé vált, ennek köszönhető a Harmadik típusú találkozások vagy a Csillagok háborúja mozisikere.

A technológia rohamosan fejlődött. Megjelentek az első floppy diskek, mobiltelefonok, útjukra indulnak a szuperszonikus Concorde gépek, Bill Gates a Microsoftot, Steve Jobs az Apple-t alapítja meg.

Az ENSZ 75-öt a Nők nemzetközi évének nyilvánította, hogy elősegítse az egyenjogúsításukat, miközben Amerikában piacra került az első pornófilm, közvetve bár, de fenntartva a nők lealacsonyításának és kihasználásának ideológiáját.

A disco-kultúra a korábbi évek babáiból vagány csajokat varázsolt. Egyre féktelenebb, játékosabb és legfőképpen fényesebb lett a nők megjelenése: cicás szemek, metálszínek, magas fénnyel ragyogó burgundik és lilák hódítottak a fülledt, zenés szórakozóhelyeken.

A vadóc: a szarka fecsegése (1980-1990)

A különbözni akarás vágya olyannyira felerősödött, hogy szinte észrevétlenül uniformizálták az egyediséget.

A punkmozgalom zenei irányzatból életérzéssé nőtte ki magát, tiltakozva a társadalom egyre szélesedő gazdasági szakadéka ellen.
Minden és mindenki lázadt. Pop és hard rock zenei ellentábora feszült egymásnak. Dübörgött az AC/DC, a The Cure és a Clash, miközben MJ földi holdsétájával a videóklippek szelídebb, de éppoly hatásos hadjáratát indította el. Madonnának mindegy volt, hogy szüzekről vagy imádságról énekelt, ő egymaga képes volt megosztani a zenei világot. Napvilágot látott az MTV nemzedék.

A szabad szerelem és a drogok következményei sem maradtak el. A világon végigsöpört az AIDS fenyegetése, míg a tudatmódosító szereket a pszichiátria „privatizálta”: antidepresszánsok és szorongáscsökkentők kerültek a gyógyszerpiacra.

Irakban-Iránban az olajért vívnak háborút, Etiópiában éheznek, Csernobil felrobban, és Európa feje felett az atomkatasztrófa rémsége lebeg. Mindeközben a világ nyugati felén az üzleti és a bank világ szereplői válnak példaképekké.

A nappal hivatalban dolgozó, konzervatív lányok éjjel neonszínekkel, pinkkel, lilával, türkizzel és rikító színű ajkakkal együtt lázadnak a 80-as évekkel.

A tökéletes: a daru képmutatása (1990-2000)

Az internet pókhálószövete elkezdte egybefonni az egész emberiséget, a technika vívmányai pedig az élet minden területére beszivárogtak. Dolly bárány klónozásával az emberiség lefektette a lét új alapjait, tucattermékké vált a maroktelefon, a walkman és a moziminőségű DVD. Az évezred fináléjára egy addig még sosem látott világvége-fenyegetettség ütötte fel a fejét: az Y2K válsága.

A globalizáció nem csak gazdaságilag, de kulturálisan is elkezdte eltüntetni a határokat. A korábbi változatos szépségideák ennek következtében elmosódtak és a földöntúli tökéletesség-keresésben próbáltak valamiféle egységességet teremteni. Az egészségtudatos életmód vált az új „világvallássá”, a média pedig szemfényvesztő módon manipulált: plasztikai sebészekkel, perfekcionizmusra törekvő megjelenéssel és photoshoppolt modellekkel elérhetetlen női eszményképeket hozott létre. Ennek a szépségnek az árnyékában burjánzott el a világ eddigi legsúlyosabb énkép-válsága, táplálkozási zavarok és önértékelési problémák formájában.

Az új évezred sminktechnikája rafinált módon felelt erre a kihívásra. Megtanította a nőket arra, amit mindig is tudtak: legyenek kreatívak a szépségük érdekében! Az eszközök és a módszerek a tömegkommunikációnak köszönhetően egyre szélesebb körben elérhetővé váltak, s amint az önszeretet mérlege is egyensúlyba kerül, a nők egyre nagyobb élvezettel fogják majd természetességükön keresztül kihangsúlyozni egyediségüket.

Ez az anyag Magdus Dóra Korszakos sminkalbumához (Newschool of Makeup / Páll Adrienn Sminkiskolája) készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails