Annyi helyről tapasztaltam - és persze az én bőröm sem úszta meg szárazon - hogy a körülöttünk (bennünk) zajló események hatására úgy érezzük, mélypontra: gödörbe kerültünk.
Miközben egyik felem sírt, a humorosabb énem azonban kuncogott: és Jamie Oliver egyik receptjének neve csengett végig a fülemben: "Békák a gödörben". Hát innen a fotó ihlete. Mivel az ominózus ételről nem volt képem, máshol kellett keresnem. A gyerkőcök nyaranta mindent összeszednek, szerencsére nem durell-i lelkesedéssel, de azért hosszabb-rövidebb ideig békák, gyíkok vendégeskednek nálunk műanyag vödörben.
Örömmel szemléltem a blogosok összefogását, reakcióját mások mélyrepülésére, és azt a támogatást, amit egy ilyen virtuális közösség biztató szavakkal, elismerő, méltató gondolatokkal, megjegyzésekkel adhat egymásnak.
Duende ki is kiáltotta az "Első Számú Gödörtörvényt, mely így szóla: Ha lent vagy a legalján, ne áss tovább!"
Na, innen megállíthatatlanul feltört belőlem a klub gondolata: még ha egyszemélyes tagságot számlál is, megalapítom magamnak! Nincsenek szabályok, bárki csatlakozhat, hiszen mindenki ücsörgött már hosszabban-rövidebben ilyen vermekben. Kapcsolati problémáink, anyagi nehézségeink, sérelmeink, az elismertség hiánya, a megbántások, a félreértések, a kudarcélmények, a félelmek mind-mind gödörteremtők lehetnek...
És néha jó is, néha kell is egy kicsit ott is ücsörögni, a "Gödör Klubban". Alaposan kisajnálni-sajnáltatni magunkat, sóhajtozni, pityeregni, dühöngeni, ordítani, sikítani, tombolni, táncolni, kinek-kinek ízlése, temperamentuma és problémája szerint.
Majd felállni, leporolni a ránk tapadt sarat, mélyet lélegezni, és elindulni felfelé...