2022. május 30., hétfő

Sématörés

Ikrek havi újhold: 2022. május 30. (13h31p)

Bevezető gondolat:
Ne a szeretetet keresd,
hanem kutasd fel és találd meg
az összes akadályt,
amelyet önmagadban állítottál ellene.
(Dzsalál ad-Dín Rúmí)


Bár több évtizedes múltra tekint vissza, csupán néhány éve került be a köztudatba a sématerápia fogalma. A séma görög kifejezés és egyszerre jelent egyszerűsített ábrázolást, illetve rendezőelvet, tervezetet. Életünk olyan visszatérő megnyilvánulásait értjük alatta, amik automatikusan működnek.

A séma a tudatalatti beégetett "programterv", ami lehet fizikai-biológiai, érzelmi vagy mentális. Gyerekkorban például elsajátítjuk a járás sémáját, kezdetbe még csak billegünk, egy-két óvatos lépést teszünk, de felnőttként már nem kell gondolkodnunk a lépcsőn lépdelve, hogy mennyire kell hajlítanunk a térdünket. Agyunk háttértára a pillanat töredéke alatt feldolgozza a rendelkezésre álló körülményeket és beindítja a "lépésprogramot". Mi pedig mellette tudunk telefonálni, kutyát sétáltatni, szendvicset majszolni, kávét lötyögtetni.

Sétatörés akkor következik be, ha testünk kibillen az egyensúlyából – akár szó szerint is értve – és hirtelen megbotlunk azon az ezerszer használt aluljáró-grádicson. Vagy mondjuk megbetegszünk és az addig kiváló vérnyomásunk az istennek sem akar 135/85 alá menni. Ilyenkor úgy érezzük, elveszítjük a testünk felett a kontrollt.

A testi működés mellett érzelmi reakcióinkra, de még gondolkodásunkra is a sémák a jellemzőek. Mindenki ismeri a tudat-tudatalatti arányára használt jéghegy-hasonlatot:

a felszín feletti 10% az, amivel tisztában vagyunk (a valóságban ez azért jóval kisebb arány), 90% pedig emlékek, tanult sémák, hozott transzgenerációs és karmikus minták láthatatlan keveréke.

A sémákat megtörhetik külső körülmények: betegségek, balesetek, katasztrófák, krízisek, hirtelen jött változások. Vagy – jóval kevésbé fájdalmas és hatékonyabb módon: mi magunk.

A tudatosság nem azt jelenti, hogy glóriával a fejünk körül  felsőbbrendűen ücsörgünk a nagy átlag fölött, hanem

tudatában vagyunk a testünknek, az érzéseinknek, a gondolatainknak.

Nincs benne semmi misztikum, mikor egy veszekedés közben hirtelen kívülről látom magamat és megállapítom: "Jé, milyen dühös vagyok." vagy "Pont úgy fogalmazok, mint anyám", netán észreveszem, ahogy kalapál a szívem vagy összeszorul a torkom.

A tudatosság nem a múltból táplálkozik, nem úgy ránt ki egy sémát a tudatalattiból, mint ahogy a bűvész a nyulat a cilinderéből. Hanem megáll, és a jelen pillanatra eszmél rá. Az önismeret célja, hogy minél több helyzetben a felszín feletti részről körbetekintve meglássuk a felszín alatti reakcióinkat.

Asztrológiai olvasatban az Ikrek-életszakaszban tanuljuk meg a mozgási és gondolkodási sémákat, itt "élesítjük be" az idegrendszert. A mindennapi működtetéséről pedig a Szűz-energia gondoskodik: a napi rutinok, a tanulásmódszertan, a munkavégzés automatizmusa, az életmódunk és ezzel összefüggésben a testi-lelki egészségi állapotunk.

Az újhold az Ikrekben, az aszcendens a Szűzben, mindkettő ura – a Merkúr – pedig az Algollal együtt állva: nyitva az út a tudatos és öntudatlan sématöréseknek!

A főtengelyek változó keresztje mindig azt mutatja, hogy akár akarjuk, akár nem, valamiféle fordulat következik be. Míg a kardinális energiáknál mi magunk indítjuk el a folyamatokat, addig itt a folyamatok "ragadnak magukkal".

A Merkúr épp regresszióban van (retrográd) és elérte az égbolt leghírhedtebb állócsillagát, az Algolt. A Medúza történetéből (Legbelső félelem) kiderül, hogy egy negatív élmény hogyan válik sémává. Medúza reakciója mindenkivel szemben az, hogy magához teszi hasonlóvá. Az ő kővé dermedt érzelmeit kivetítve kővé változtatja a vele kapcsolatba kerülőket.

A "sématörés" drasztikus, Perszeusz tükröt tartva szembesíti őt önmagával, majd levágja a fejét – elválasztja a múlttól, a berögződésektől, a tudatalattitól.
A felszabadult tudat pedig ihletet, inspirációt, szárnyaló kreativitást – Pegazust szül.

Merkúr szerepe az önismeretben rendkívül fontos (lásd Gondolatok a gondolatokról), egyetlen személyiségjelölőnk, ami képes a folyamatos fejlődésre, változásra, megújulásra. Gondolkodásunk megváltoztatásával változnak az érzelmi viszonyaink, sőt a test-tudatosságunk is.

Az újhold nem kevésbé fontos állócsillag-együttállása szintén hozzátesz a mostani tapasztalási lehetőségekhez. A négy őrző vagy királycsillag egyikével, az Aldebarannal kerül energiakapcsolatba.

"A Bika energiája az ég - szellemi - és a föld - anyagi tánca. Amit gondolunk: megvalósul. Elképzeléseink termékenyítik meg a valóságot. Aldebaran, a követő, amit tekintetünk - figyelmünk - követ, azt hívjuk életre. A hősök beavatásának fontos állomása a bika megszelídítése. A bennünk rejlő teremtőerőnek óriási hatalma van. Nézzünk csak körül, hogy formáljuk nap mint nap a valóságunkat. Hiába igyekszünk pozitívnak látszani, ha ezt a bika-erőt nem birtokoljuk megfelelően: a félelmeinket, kétségeinket teremtjük meg."
(teljes cikk: Mit követsz?)

A Merkúr igyekszik "felolvasztani" a rossz sémákból épülő, az életenergiánkat befagyasztó mintákat, miközben az Aldebaran megmutatja, hogy hatalmunkban áll új világot teremteni azzal, hogy hová is irányítjuk a figyelmünket.

Rúmi 800 évvel ezelőtt ismerte a titkot:

a szeretet akadályát önmagunkban állítjuk fel. Öntudatlanul. De lebontani csak a tudatossággal tudjuk...

Ehhez nincs szükség másra, mint napi aprócska, majd fokozatosan növekvő figyelemre önmagunkkal szemben.


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2022. május 26., csütörtök

Szenvedélyes nyár

Kos jegyében a Mars: 2022. május 25. – július 4.

Bevezető gondolat: "Arthur Miller Pillantás a hídról című darabjában mondja el az egyik szereplő, hogy talán az a bajunk, hogy irtózunk a száz százaléktól. Megelégszünk ötvenszázalékos szerelmekkel, nyolcvanszázalékos apasággal, anyasággal, hatvanszázalékos hittel. Vagyis soha nem éljük végig a dolgainkat. Mindig hagyunk kiskaput, amin keresztül kislisszolhatunk. Így van. A száz százalék ijesztő. Mert ha bukunk, százszázalékosan bukunk. Csakhogy érdemes-e ebben a langyosságban élni? Vagyis érdemes-e úgy élni, hogy az ember állandóan azzal van elfoglalva, hogy megkímélje magát a fájdalmaktól, a szenvedésektől." (Popper Péter)


Úgy látszik, már hagyomány, hogy a Kos Marsot minden alkalommal egy nap késéssel írom csak meg. Lehet, hogy az az oka, hogy "Marsban nem vagyok jó": a személyes képletemben ez a planéta az egyik leggyengébb láncszem.

A Mars mutatja, hogy mennyire vagyunk aktívak, határozottak, mennyire tudunk kiállni a saját dolgainkért, hogyan fogunk neki a feladatok megvalósításának. Biztos ismertek olyan embert, aki ha valami probléma adódik, rögtön nekilát felszámolni azt, míg mások óvatosabbak, körültekintőbbek, netán körülményesebbek.

Vannak, akikben csak úgy tombol a fizikai energia, amit muszáj intenzív sportolással levezetni, különben idegeskedésben, agresszív vezetésben próbáljuk "kifutni magunkból" vagy előbb-utóbb komoly egészségügyi tüneteket produkálunk. Ám vannak alacsonyabb aktivitású emberek is, akik már egy kis sétától is relaxált állapotba kerülnek.

Én a Mérleg Marssommal – Garfiled után szabadon – évekig vallottam, hogy a "kávézás is sport", mígnem lett egy Skorpió Marsú kutyám, akinek nap mint nap biztosítanom kell a rohangászást, különben a beszorult energia heves pórázrángatás, utcai kötekedés formájában tör ki belőle.

A Mars tehát a cselekvés késztetése, az akarat kinyilvánítása, a bennünk buzgó tettvágy.

Mivel nagyon ösztöni energiáról van szó, így a domináns Marssal nehezebben értjük meg mások teszetoszaságát, de az ellenkezője is igaz, passzívabb Marssal csak nézzük, hogy "miért pörög már megint feleslegesen az az esztelen".

A Mars tranzitjai általános "haladási sávot" nyitnak meg, ehhez kell igazítanunk az egyéni adottságainkat. Most ez a személyiségjelölő a saját uralmi területére érkezve rengeteg cselekvési lehetőséget nyit meg, de be kell látnunk, nem mindenki Fittipaldi, van akit kifejezetten megrémít a 220 km/órás sebességgel való száguldás egy versenypályán.

Sőt akár "le is csaphatja a biztosítékot" a hirtelen jött energiahullám. Én is így jártam tegnap. Hiába láttam a képletben, hogy "juhé, most aztán mindent IS megcsinálok egyetlen nap alatt", enerváltabb voltam, mint egy beeukaliptuszozott koala.

Így ne lepődjünk meg, ha elsőre nem érezzük az áramlat vonzását. Hangolódjunk a saját ritmusunkba ezekre a remek energiákra!


Alapenergiák

A Mars belépése szinte egy diadalmenet, a Holddal és a Jupiterrel való együttállása óriási löket. A Jupiterről az Új utakon című bejegyzésben olvashattok, már ott is írtam a hatalmas teremtő potenciálról. A hozzájuk kapcsolódó Hold az érzelmi tartalmakat nyújtja.

a lélek, a kezdeményező akart és az élet-alakító eszme egyetlen pontba összpontosul.

Jól hasznosítva ezeket az erőforrásokat, merész fordulatokat hozhatunk az életünkbe. Bízzunk a megérzéseinkbe, merjünk bátran improvizálni, lelkesedni, a szenvedélyeink szerint cselekedni.

Hogy ne lőjünk túl a célon, a többi planéta is segít, a Nap és a Merkúr szextilje ad némi megfontoltságot, a Neptunusz együttállása fokozza a láthatatlan vezetésbe vetett bizalmat, a Plútó szextilje pedig további átütőerőt biztosít.

A Mars három planétát kivéve mindenki felett diszponál, vagyis ez a mostani

abszolút a tettek ideje!
Ne éljünk "langyosan", kapcsoljunk szenvedélyes fokozatra!

Ismétlem magamat: mindenkinek van egy belső üteme, de most jól járunk, ha magunkhoz képest túllépjük a határainkat.

Lehet, hogy fizetésemelést kérünk a főnöktől, belevágunk egy vállalkozásba, leszólítjuk a szomszéd asztalnál ülő helyes lányt vagy fiatalembert, nemet mondunk egy számunkra kellemetlen helyzetre, beolvasunk az okoskodó barátunknak, kifestjük a nappalit és még hosszan sorolhatnám, a lényeg, hogy olyasmit teszünk, amit korábban féltünk meglépni, amit eddig csak halogattunk folyamatos kifogásokat keresve.

Természetesen az energia elfojtásának is megvannak a következményei. Ha "be vagyunk gyulladva" mert valamit meg kell tenni, ha "lenyeljük a bosszúságunkat", ahelyett, hogy hangot adnánk neki, ha nem "futjuk ki" egészséges formában a feszültségeket akkor bizony előfordulhatnak ebből adódó egészségügyi problémák. Ilyen-olyan gyulladások, gyomorproblémák, magas vérnyomás.


A Kos Mars égi "ugrándozása"

2022. május 29., vasárnap 

A Mars-Jupiter az egzakt együttállását ezen a napon éri el, miközben a Hold az Algol csillagnál éri utol a Merkúrt. Megvalósító erőnk, akaratunk akadályozása mögött meghúzódó legbelső félelmeinkre pillanthatunk rá ebben az időszakban – ami június 11-ig tart.

Ez magától valószínűleg nem következik be – bár előfordulhatnak váratlan aha-élmények –ám ha önmagunk megismerését most erre a kérdéskörre fókuszáljuk, biztosan megértés-kincseket találunk.


2022. június 15., szerda

A Kos Kheirón 2019 óta az én-egység felé terelget bennünket, igyekezve begyógyítani az egó- és énkép-sebeket. A Mars beérezése szintén felszabadító erejű lehet ezen a területen.



2022. 06. 20-tól

A Szaturnusz szextiljétől kapunk egy adag összeszedettséget, koncentráltságot, ez a fényszög egészen a Mars Bika jegybe lépéséig tart. Két uralmi planétával csak akkor tudunk jól "dolgozni", ha komolyan vesszük a tanításukat. A Vízöntő Szaturnusz önmagunk individuális felfedezésére inspirál (Mindenki egy csillag), aminek aktív, fizikai megvalósításhoz a Mars adja a lendületet.

A fényszög június 28-án éjfél környékén válik pontossá.


2022. június 24-től

A Plútó kezdeti szextilje itt átfordul kvadrátba és szintén végigkíséri a Mars Kos-béli utazását, sőt át is kíséri őt a Bikába. A két planéta komoly csatározásokhoz, hatalmi harcokhoz, tehetetlenség érzéséhez vezethet, így nagyon fontos a korábban említett "energiazsilipelés".

Vannak páran, akik még emlékeznek a Szaffi rajzfilmre, ahol Feuerstein lovag fején volt egy szelep, amin keresztül kiengedték a felgyülemlett agygőzt. Ezt tesszük mi is, mikor anyázunk meg dudálunk a dugóban, beszólogatunk másoknak vagy mindentől azonnal a plafonon leszünk. Öntudatlan "robbanás" helyett vezessük le tudatosan az energiáinkat. A sport mellett az önreflexió is a barátunk!

A csúcspont július 2-án, hajnalban várható: szerencsére a Szaturnusz és a Merkúr kétoldali csillapító szextilje mellett következik be.


2022. június 28., kedd

Eris maga a létre hívott viszály, akinek a görög mitológia szerint Árész (Mars) az egyik legnagyobb "spanja" volt. A viszály istennője a háború istenének a kezére játszott, a megbirizgált hiúságból, a törékeny egóból, a hatalmi és birtoklási vágyból még mai is "profitál" a két energia.

Kemény téma, de igyekszem egy bejegyzésben bővebben kifejteni az együtt-hatásokat.



Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2022. május 20., péntek

Biztonságos kapcsolat

Ikrek jegyébe lép a Nap: 2022. 05. 21 (03h23p)

Bevezető gondolat: "Sokat panaszolt életformánk nem egy emberben észrevétlenül kifejlesztette a zaklatottság, a túlingereltség igényét. Önmaga idézi fel azt az életformát, ami miatt panaszkodik. Üresnek érzi életét, ha nincs túlzsúfolva elintézendőkkel. Nem tud mit kezdeni magával, ha véletlenül akad egy üres órája. Megriad a csendtől, a rövid ideig tartó egyedülléttől is. Szükségletévé vált, hogy "mindig történjen valami", mindig érje valamilyen inger. Ha egyebet nem tehet, gyorsan bekapcsolja a rádiót vagy a televíziót. Miért félünk a csendtől, az önmagunkkal való maradástól? Miért bömbölnek a hegyek között, a vízparton a táskarádiók? Miért hagyjuk elveszni életünkből a vizek, a fák, a szél hangjait?" (Popper Péter)


A változó jegyek feladata az ÁTVEZETÉS. Átvezetnek minket egyik évszakból a másikba, egyik életszituációból a következőbe.

Az átmenet mindig szenzibilis és instabil folyamat, hiszen elhagyjuk az ismertet, a biztonságost (fix jegyek) és itt alakítjuk ki az új helyzethez (kardinális jegyek) szükséges feltételeket.

A Halaknál már szó esett erről – akkor a nemlétből a létbe vezető úton – a magzatkorihoz hasonló élmények összegyűjtése ment végbe (Az újjászületés óceánja).

Az Ikrek hónap a tavasz és a nyár határmezsgyéje: az életkörben pedig egy új felfedezési lehetőség. Gondolkodásunk itt ereszt gyökeret a világban: ez önmagunk és a környezetünk észlelésének, beazonosításának, az identifikációnak az első lépcsőfoka.

Az, hogy milyen viszonyt alakítunk ki önmagunk és a világ között nagyban múlik azon, hogy a kíváncsiságunkra, a kérdéseinkre, a tanulási vágyunkra milyen válaszokat kapunk.

Kisgyermekként ez a totyogós korszak, amikor már nem elég, hogy valamit enni kapunk, megnevezni is akarjuk: "alma". Több kell annál, minthogy anya meg apa kitalálja, mik a szükségleteink:

gondolataink, érzéseink, vágyaink kifejezésével teremtővé akarunk válni.

Interakcióba lépünk a világgal, információkat gyűjtünk össze és adunk tovább. A figyelem középpontja maga a figyelem lesz.

Minden életkor egyformán fontos és értékes, nagyon nagy hangsúlyt kap mostanában a születés élménye (Kos-analógia), a biztonságos kötődés (Bika), de nem hanyagolhatjuk el az Ikrek életszakaszt sem. Hiszen ezen múlik, hogy a világra nyitott, fejlődni, megismerni akaró, önálló gondolkodású, kérdezni merő felnőttekké váljunk. Az emberiség haladásának a kulcsa az ilyen emberek kezében van.

Az Ikreknél azonban nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy ő egy úgynevezett "kettős jegy", vagyis sosem beszélünk róla egy személyben. A kettősség nem más, mint a polaritás: fény és árnyék, ész és szív, aktivitás és pihenés vagy ahogy a csillagmítoszból kiderül: isteni és emberi valónk (Örök-lét).

Feladatunk nem más, mint a kettősségből fakadó FÉL-ELMEK feloldása: az arany középút bölcsességének megtalálása.

A biztonságos kapcsolatot ehhez leggyakrabban odakint, a zajban, másokban keressük – pedig kizárólag önmagunk belső csendjében találhatunk rá.

Ha kisgyermekként kimaradt a világ befogadásának a kalandja, ha torzult, netán sérült az önálló gondolkodás, mert állandó nemekbe, tiltásokba, elutasításokba, megkérdőjelezhetetlen elvárásokba ütköztünk, akkor épp itt van az ideje, hogy újra megtanítsuk magunknak a felfedezés örömét. Erről (is) fog szólni ez az időszak.


Alapenergiák

A kettősség jegyében egyszerre vannak nagyon dinamikus, erőteljes és lágy, visszafogott energiák.

Az Ikrek jegyébe lép Nap és Merkúr nagyon különleges fényszöget kapnak a Plútótól: egy kvinkunxos jegyből érkező trigont. A 150°-nál olyan energiák kerülnek kapcsolatba, ahol sem elemi, sem minőségi hasonlóság sincs: így a döntésünkön múlik, hogy szeretnénk-e a másiktól tanulni.

Jelen helyzetben a Bak Plútó a tanító, aki megmutatja, hogy individuális fejlődésünk alapja a szavakért és gondolatokért vállalt felelősség. Addig valami infantilis szinten rekedünk, míg nem kezdünk el önállóan gondolkodni. Ehhez azonban vissza kell nyúlni a bevezetőben leírt életszakasz bizonyos fokú újraértelmezéséhez.

Kérdezzünk! Legyünk nyitottak és kíváncsiak, merjünk mindenre úgy rácsodálkozni, mintha először látnánk.

Lehet, hogy a saját szűrőnkön keresztülpillantva minden másnak látszik majd!


Az Ikrek hónap Ritmusa

2022. május 23., hétfő: értsük meg a miérteket

A retrográd Merkúr visszalép a Bikába – szinte fokra pontosan ugyanolyan képlettel, mint a jegybe lépés. Így a gondolkodásunk berögződéseire jobban ráláthatunk. A Hold épp együtt fog állni a Fomalhaut-tal (Minden ami beáramlik), így felismerhetjük azokat a gyerekkori mintákat, ahol szivacsként nyeltük magunkba a transzgenerációs gondolatokat. Érdemes (újra) elővenni Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyvét.


2022. május 25., szerda: szenvedéllyel a változásért

Hajnalban a Mars egy hármas stelliummal átlép a Kos jegyébe. Nagyon impulzív energiákat kapunk az előttünk álló másfél hónapra, javasolt ezekre "ráhasalni" és beleállni azokba a dolgokba, életterületi kihívásokba, ahol tényleges változásokat szeretnénk.



2022. május 28., szombat: harmóniaeső

A Mars után a Vénusz Bika-átlépésénél is kiemelt szerepben asszisztál a Hold – úgy tűnik, ebben az Ikrek hónapban az érzéseken keresztül juthatunk el a megértésekhez. Kapcsolatok terén váratlan, de elsősorban pozitív fordulatok jöhetnek.


2022. május 30., hétfő: sématörés

Az Ikrek 10. fokán, az Aldebarannal együttállásban lesz a havi újholdunk. Ismét egy erősen tanító jellegű konstellációt kapunk. Míg a Fomalhaut-nál a beáramló információkról volt szó, itt azt a kérdést tesszük fel: hogy mit is követünk?



2022. június 5., vasárnap: arccal előre

Pünkösd vasárnapján vált direkt irányba a Merkúr, mutatva ezzel az utat, hogy a múlt gondolkodási mintáiból hogyan kellene a kreatív, teremtő jövő felé fordulnunk.


2022. június 7., kedd: teremtettből teremtővé

A hónap egyik kedvenc jegyváltása lesz részemről a Rák aszteroida Lilith átlépése. A Fekete hold (Gyermekké tettél) már előkészítette a terepet, most együttesen közreműködnek, hogy a nőiségről, anyaságról alkotott elképzeléseinknek is új irányt adhassunk.



2022. június 9., szerda: lehet még ott valami!

A május 31. óta stagnáló Szaturnusz ezen a napon indul meg "visszafelé". A mozgásoknál szó esett róla, hogy ilyenkor lehetőségünk adódik egy kicsit rendet tenni a múltunkban az adott energiák mentén. A Vízöntő Szaturnusznál ez az önmegvalósítás, a személyes küldetés felismerésének és felvállalásának a problematikája. (Mindenki egy csillag) Tehetjük mindezt egy Algol-kvadráttal, így a legbelső félelmeinkre is rápillanthatunk.


2022. június 13., hétfő: szabadítsd fel a tudatod!

Ismét saját felségterületére – az Ikrek jegyébe – lép a Merkúr, így 5 uralmi planéta diszponál egyszerre felettünk. A Hold most sem marad ki a jóból, az Antaresen keresztül egy újabb tudatossági szintet aktivál (Cor Scorpii).


2022. június 14., kedd: ébredj, Neo!

Ennél szebben nem is zárhatnánk a hónapot: a Nyilas telihold egy tízmilliószoros napra esik. Ez a "saga dawa düchen" – "A születés, a megvilágosodás és a halál napja" – vagyis az ébredések pillanatai az életünkben.



Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2022. május 15., vasárnap

Törj ki végre!

Bika havi telihold és teljes holdfogyatkozás: 2022. 05. 16 (06h15p)

Bevezető gondolat: "Így hát kinyitja szemét, kitárja karjait, ráhangolódik megint a nagyszerű Törvényre, engedi a Ritmust áramlani, és könnyűvé válik, tisztává és átlátszóvá, képlékennyé az igazság számára... Egy másodpercre elenged mindent. Egy másodpercre odakiált annak az új világnak – olyan új, hogy nem ért belőle semmit, de amit szolgálni akar, megtestesíteni, növeszteni e lázadó talajban. Mit számít mit gondol, érez vagy tart, ó, mily különbséget jelent valójában? – csak hadd legyen az igaz dolog, az egyetlen szükséges és elkerülhetetlen dolog. És minden átbillen a fénybe – egy másodperc alatt."
(Elizabeth Haich)


Legelőször grafológiát kezdtem tanulni. Nagyon izgalmas módszer az ember kézírásából a személyiségére következtetni, mégsem vált a szívem csücskévé. Leginkább azért, mert amikor Bodroghy Péter zseniálisan összeállított betűszimbolikájával foglalkoztunk és rákérdeztem, miért jelenti ezt vagy azt egy-egy betű, nem kaptam számomra kielégítő választ.

Nekem kevés volt annyi, hogy "ez egy axióma", hiszen úgy éreztem, sokkal mélyebb tartalmak vannak mögötte. Igazából akkor kerültek helyükre a dolgok, amikor az analógiás gondolkodáson keresztül új dimenziók nyíltak meg előttem.

Az emberiség egyetemes világképe nem szedett-vetett véletlenszerűség, hanem bölcs, összefüggéseken alapuló, az Univerzum olyan titkait is magába rejtő, amikről gyakorlatilag tudatos tudásunk még nincs is.

Pedig a felfedezéshez minden a rendelkezésünkre áll. Ehhez nem kellenek bonyolult gépek, laboratóriumok, egyetemi diplomák: elég lenne csak

hagyni a belső gyermekünket rácsodálkozni a világra.

Megtanulunk írni-olvasni, de nem értjük a betűket és a szavakat. Vibráló, harsány vizuális ingerek között élünk, de nem látunk a színek, a formák, a képek mélyére. Diétázunk, "egészségtudatosan" étkezünk, okosóráinkkal mindenféle fizikai funkciót mérünk, de nem halljuk meg a saját testünk hangját. Arról nem is beszélve, hogy rég elfelejtettük a minket körülvevő természet dallamát és a csillagos égbolt csodás ritmusát.

Elfelejtettünk FIGYELNI.

Ebből következik, hogy az archaikus tudástárakat sem mindig lapozzuk megfelelően: az asztrológia, tarot, numerológia, mesék, mítoszok analógiás rendszere jóval gazdagabb annál, mint hogy csak "jövőt jósoljunk" vagy érdekes sztorikat olvassunk.

A kaldeusok már időszámításunk előtti 7. században előre ki tudták számítani a nap- és holdfogyatkozásokat, amiket ékírással le is jegyeztek. (Bár lehet, hogy maga a tudás régebbi, de rögzítése ezekben az évszázadokban történt meg.)

A ciklus neve "szárosz", mely szerint 18 évente ugyanolyan fogyatkozás következik be. Ilyenkor a Föld, a Hold és a Nap közel azonos módon helyezkedik el egymáshoz képest, hasonló lesz a távolságuk és az évszak is megegyezik. 18 év alatt körülbelül 40 fogyatkozás történik, de más és más geometriával.

Az elnevezés eredetére több feltételezés is született. A görög "saro" ige, amely szerint a fogyatkozások alkalmával újra és újra tisztára seperjük az eget. Mindez valószínűleg távolabbi, babiloni gyökerekből származik. Ott ugyanis a "sāru" szó a 3600-as számot jelenti, ami a teljes Zodiákus (360°) végtelenítése.

A tarot 18. állomása nem véletlenül lett tehát a Hold – ez az a beavatás, ahol

a múltunkat kell a hátunk mögött hagynunk és a félelmeink ellenében is elindulni az ismeretlenbe.

Évente többször kapunk ilyen lehetőséget – a fogyatkozások alkalmával – hogy az adott karmikus mintákat (holdcsomópont-tengelyek) "lesöpörjük" és új fejezet nyissunk.

A holnapi telihold a szárosz-ciklus 131-es holdfogyatkozása lesz, 2004. május 4-én, 1986. április 24-én volt ilyen korábban. A fogyatkozás hétfő hajnalban kezdődik, napkelte után teljesedik ki, így hazánkból csak részlegesen lesz megfigyelhető. (Itt egy csillagászati adatlap magáról az eseményről.)

A fanatizmusom még nem terjed odáig, hogy asztrológusi szemszögből összehasonlítsam az egymáshoz tartozó fogyatkozásokat, de ennél a konkrét 131.-nél megtettem. Izgalmas módon a Neptunusz kapott mindig kiemelt szerepet, illetve a korábbi két dátumnál is óriási takarítási lehetőségek voltak.

A Bika-Skorpió holdcsomópont másfél éve azt a karmikus témát feszegeti, hogy miért szűkítjük be az életenergiáinkat ahelyett, hogy magunkhoz ölelnénk az életet. Nap- és holdfogyatkozások környékén tudatosabban nézhetünk rá erre a kérdésre.

Ráadásul úgy, hogy a Nappal együtt álló Algol (Legbelső félelem) is a kezünkre játszik: szembenézésre késztet. Folyamatosan tápláljuk a múltból származó rossz élményeket, berögződéseket, ahelyett hogy elindulnánk a 18-as tarot-állomásról a 19-es felé, ami a Nap –

lényünk ragyogó, az Univerzummal együtt vibráló örömteli megélése.

A telihold-tengely felezőpontján a Vízöntő Szaturnuszt találjuk, ami szintén azt feszegeti, hogy miért is ragadunk bele a transzgenerációs mintáinkba (a Hold tarot képén az érzelmek iszapos mocsarában vegetáló Rák), ahelyett, hogy elindulnánk a saját individuumunk felfedezésének és kibontakoztatásának útján. Hiszen mindenki egyedi csillag, saját fényünkkel tehetjük csak teljessé sorsfeladatunkat.

Feloldás egyik sarkpontja a Plútó, ami a totális transzformáció lehetőségét vetíti elénk: igenis képesek vagyunk VÁLTOZNI!

A másik a korábban említett Neptunusz, ami most a Marssal és a Markabbal együtt az inspiráció felemelő áramlatát (Az ihlet legfelső foka) kínálja fel nekünk.

Törjünk ki végre a szűkös én-keretekből, keressük azokat a kapcsolatokat, utakat, embereket, lehetőségeket, amiben nem a megfelelni akarás, a megszokás, az önsanyargatás, a mártíromság, a bűntudat a kényszerítő erő, hanem az öröm a motiváció.

Testünk-lelkünk hangjára hallgatva találhatunk rá ismét erre az útra. Tárjuk ki karjainkat, hangolódjunk rá a nagyszerű Törvényre és engedjünk áramlani a Ritmust...


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2022. május 11., szerda

Új utakon

Kos jegyében a Jupiter: 2022. május 11. – 2023. május 16.

Bevezető gondolat: "Ki elindult, s még nem érkezett meg, biztatóbb a helyzete a soha el nem indulónál." (Hioszi Tatiosz)


A planéták más és más jegyekben vannak otthon: a saját uralmi területükre lépés a hazaérkezés. Mégis az új kalandok nem a megszokott, komfortos fotelben, hanem a Kos nulladik fokán kezdődnek – ez az a metszéspont, ahol belépünk, sőt fejest ugrunk az adott tér-idő koordinátába.

A Nap minden évben a csillagászati tavasz pillanatában éri el ezt az állomást: idén március 20-án vette kezdetét az asztrológiai újév. A Hold legutóbb április 27-én járt itt, legközelebb május 24-én fog. Vannak látogatók, akik csak ritkán kezdenek újabb karmakört: ilyen például a Szaturnusz, rá 2025-ig kell várnunk, a Plútóra pedig még 44 évet.

A Jupiter a teljes évkört 11,862 év alatt járja be: így legutóbbi "újraindítása" 2010. június 6-án volt. Ez egy nagyon különleges dátum, ugyanis az Uránusszal (és a Holddal) egyszerre haladt át a bűvös startmezőn. Aki régebb óta követi a blogot, talán már unja is kissé, annyiszor emlegetem az Uránusz-Plútó hétéves kvadrátját, de az a fényszög nagyon nagy mértékben meghatározza a jelenünket.

Bulvárosan kicímszavazva:

"erősen elkezdte bontogatni az önmagunkról és a világról kialakított képeket"

"a kereteink lebomlanak: minél inkább ragaszkodunk ezekhez, annál nagyobb lehet a káosz, s minél nyitottabbak vagyunk a változásra, önmagunk felvállalására, annál jobban tágul a tér és a lehetőség"

"Változás van. Ezt el kell fogadni. A vihart sem tudjuk fél kézzel megállítani. Ráadásul nem is lenne értelme, mert minden, ami mögötte van, az a megújulást, a felfrissülést, a termékeny táptalajt hozza."

"Uránusz-Plútó hét évig fennálló kvadrátja egyfajta kvantumugrás volt"

Mivel a Jupiter is katalizátora volt ennek a kezdetnek, így a mostani visszaérkezése és elindulása szintén jelentős.

A Jupiter, mint sorsbolygó, a személyiségünkhöz adja hozzá azt az ideált, ami lelkesít, azt a hitet, ami fejlődésre ösztönöz. A Kos energiáját pedig így összegezhetjük: "ő az élet kezdete, a teremtő akarat, ami fellobbantja a létezés vágyának szent tüzét. Ez az erő késztet indulásra bennünket."

Tizenkét éve elkezdődött valami, ami most válik kerek egésszé. Hogy mit is tanulhattunk ebben a folyamatba?

Kiállni önmagunkért, elszántan küzdeni a saját értékeinkért, a szabadságunkért. Megtanulhattuk felismerni a teremtésünk erejét.

Sikerült? Majd a következő "kanyarban" elválik...

Ha azonban nem állunk bele ebbe az áramlatba, a Kos-akarat helyett marad nekünk a birka másokat követő, bégető, áldozatszerepe...

A mostani jegyváltás sem unalmas (volt egyáltalán olyan?) – rögtön egy uralmi cserével indítunk a Kos Jupiter és a Halak Mars között. Ez egy kissé lefékezi a kezdeti lendületet és lehetőséget biztosít, hogy leltározzuk az elmúlt 12 évünk történéseit. (Ezt a szándékot a Szaturnusz-Nap kvadrátja is erősen támogatja!)

Érdemes ezt az elkövetkezendő két hét alatt megtenni, mert utána már változnak a feladatok. Egy kis segítség, hogy milyen kérdések mentén induljunk el:

● Mit érzünk a kezdeményezés, az elindulás, az újrakezdéssel kapcsolatban?

● Képesek vagyunk-e hozzáférni a saját erőforrásainkhoz? Tudjuk-e egyáltalán, hogy mik azok?

● Mások véleményétől függetlenül kitartunk-e céljaink mellett? Egyáltalán meg tudjuk-e tisztán és konkrétan határozni ezeket a célokat?

● Látjuk-e a teremtésünk eredményét MINDEN dologban?

A Kos Jupiter új fejlődési szakaszt nyit meg. Az előző karmakörben (2010) ez a planéta is intenzíven részt vett az átalakításban. 2014-ben a "bazi nagy metszőolló" egyik csúcsa volt (Azoknak, akik lemaradtak) és hozzájárult a régi mintáink leválasztásához.

Ha sikerült is a konvenciók kereteiből kilépni, a transzgenerációs mintákat felismerni, az egyéni élettervet meghatározni egy fontos dolog mindenképp hátravan: gyakorlattá kell tenni a változást.

Ahogy kintről a bentre kerül a fókusz, vagyis már nem mások sorsmintázatát követjük felfedezhetjük az erőforrásokat, képessé válunk igazi célokat kitűzni magunk elé és a felelősségünkkel is tisztában leszünk a körülményeink alakulásában.

A Kos nagyon egyszerűen fogalmaz:

ha az életünk nem felel meg úgy, ahogy van, akkor változtassunk rajta! Változtassuk meg azt, amit tudunk és álljunk ki az érdekeink mellett.

Talán ez így kissé túl direkt, de a Jupiter patronálása mellett sokkal könnyebben magunkévá tehetjük ezt a nézetet és így a megvalósítása is jóval hatékonyabb lehet.


Kos Jupiter kalandozásai

Dinamit: Mars-Jupiter

Május 25-én "lejár a türelmi idő", a Mars szintén belép a Kos jegyébe és rögtön uralma alá vonja a Jupitert. Együttállásuk június 10-ig tart, május 29-én teljesedik ki. Érdemes lesz erre a konjunkcióra külön figyelmet fordítani.

Cél és energia esik itt egybe, így ez a fényszög óriási átütőerőt tud produkálni. Hit és szenvedély adódik össze, ami sikert hozhat, a céltudatosság pedig jólétet, beteljesülést eredményezhet. Ám ehhez elengedhetetlen feltétel, hogy a korábban feltett kérdésekre pontosan tudjuk a választ.


Belső hajtóerő: Jupiter-Plútó

A Jupiter csak kevés erős fényszöget alakít ki a Kos jegybéli kalandozásai során, de a Plútóval többször is összekapcsolódik. Eleve egy szextillel lépünk át, ám kvadrátos jegyek közt (Kos-Bak) jön létre ez a támogató konstelláció.

Amikor nem "vegytiszta" fényszögekről van szó, akkor még nagyobb erőfeszítésre, energiabefektetésre van szükségünk, hogy kihozzuk belőle a maximumot, de ennek arányában a profit is arányosan emelkedik.

A Plútó nem engedi, hogy a Jupiter kényelmesebb megoldásait válasszuk vagy visszacsússzunk az átalakítás alatt álló mintáinkba.

A szextil május 29-én felbomlik, de lesz még alkalmunk újra belekapaszkodni. A retrográd Jupiter október 17-én ismét felveszi a kommunikációs fonalat a Plútóval, sőt ahogy visszahátrál a Halakba, még jobban szót is értenek majd. Végleges búcsút 2023. január 14-én vesznek. Ám itt jön az izgalmas fordulat!

Jövő év április 22-től már kvadrátos formában "beszélgetnek" egymással, amikor a Plútó már nem szelíden kérdezget, hanem határozottan számon kér.

Itt már nem lesz elég szavakkal bizonygatni az igazunkat, csak a megvalósított tettek, a valódi megélések számítanak!


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2022. május 9., hétfő

FŐFÉNYSZÖGEK

Asztro-magyar szótár 2.

Fényszög: a kommunikációs csatorna

A planéták a bennünk rejlő úgynevezett szerepszemélyiségek (gondolkodás, akarat, érzések, satöbbi), akik a fényszögeken keresztül létesítenek egymással kapcsolatot. Ez egy állandó "forró drót", amin keresztül mindig összeköttetésben vannak. Az, hogy milyen viszonyt ápolnak egymással elsősorban a fényszögek minőségén múlik.

Képzeljünk el egy partit, ahol a vendégek egy kerek asztal körül ülnek – ez maga a Zodiákus – és most nézzük meg az ültetési rendeket.


0° Együttállás / konjunkció

Az együttállásnál ketten ülnek ugyanazon a széken: ám nem mindegy kivel osztozkodunk.

Képzeljük el, hogy egy cuki kisbaba ül az ölünkben, szinte észre sem vesszük a súlyát és vidáman kacarászik minden alkalommal, mikor egy-egy falatot dugunk a szájába.

Másik szituációban egy két méter magas szumóbirkózó köt ki az ölünkbe és kénytelenek vagyunk egész vacsora alatt őt etetni.

Első esetben két olyan planéta kerül "egyazon székre", akik harmonikusan tudnak együttműködni. Általánosságban elmondhatjuk, hogy vannak közkedvelt figurák – például a Vénusz – vele szinte mindenki szeret közösködni, ám akadnak morózus, kötekedő vénemberek is, mint a Szaturnusz, akivel nem könnyű kijönni.

Együttállás esetén az is szempont, hogy melyik fél a dominánsabb (kié eredetileg az ülőhely), de erről az uralmak bejegyzésnél lesz még szó.

Ha energetikailag vizsgáljuk az együttállást, akkor nagyon nehéz a két energiát különválasztani, mert mindig egyszerre vannak jelen. Mintha egy piros meg egy kék csapból kizárólag lila vízsugár folyhatna: nem tudjuk elkülöníteni az alapszíneket.


180° Szembenállás / oppozíció

A szembenézésben mindig van valamiféle vibráló feszültség, itt sem mindegy, hogy a kedvesünk szerelmes tekintetébe merülve a vágy fokozódik vagy egy kocsmai verekedésnél két kigyúrt fickó fixálja egymást.

Oppozíciónál alapvetően megegyező minőségek és harmonikus elemek kerülnek kapcsolatba (például a kardinális, tüzes Kossal szemben a szintén kardinális, levegős Mérleg áll), mégis szinte mindig feszültségként éljük meg.

Ha a partis hasonlatra visszatérünk egy percre, akkor a velünk szemben ülőt MINDIG látjuk és ő is mindig néz minket. Vajon azt figyeli, hogy leettük a báli ruhánkat? Számolgatja, hogy hányadik pohár bornál tartunk? Te jó ég, hogy vehet fel valaki ilyen csiricsáré nyakkendőt! Vagy éppen, úristen, biztos látja rajtunk, hogy mennyire bejön nekünk, amitől persze zavarba jövünk...

Itt mindig felmerül a kettősség, a polarizáció problematikája: melyik féllel is azonosuljunk? Általában vagy egyik, vagy másik személyiségrészünkkel vállalunk "sorsközösséget", míg a másikat kivetítjük a környezetünkre.

Ha például Jupiter-Szaturnusz szembenállásunk van, akkor én vagyok a fejlődni, kiteljesedni vágyó "szegény" Jupiter, akinek a partnere/főnöke/anyja folyton letöri az önbizalmát, elkedvteleníti vagy akadályokat gördít elé. Önismeret segít abban, hogy felismerjük, ezekben a játszmákban mindkét fél mi vagyunk...


120° Trigon

Ültetés szempontjából ez a lehető legjobb hely! Hogy az Agymenőkből Sheldont idézzem: "Télen az a hely elég közel van a fűtőtesthez, hogy meleg legyen de nem annyira hogy izzadást okozzon. Nyáron, éppen a kereszthuzat útjában van ha kinyitom az ablakokat. Olyan szögből látni a tévét amely nem közvetlen, hogy ellehetetlenítse a beszélgetést, de nem is tompaszög, amely torz képet eredményez".

A trigon elemi szinten (tűz, föld, levegő, víz) kapcsolja össze a társalogni vágyókat. Ezt értsük úgy, hogy ugyanaz az érdeklődési körük, például az amerikai kosárlabda vagy a marhasteak – így ki nem fogynak a szóból egész este alatt: meccseket elemeznek vagy recepteket cserélgetnek.

Energetikailag itt az erők szabadon áramlanak: probléma- és feszültségmentes az együttműködés. Még a korábban kispadra küldött Szaturnusszal is öröm ilyen formában kapcsolódni, hiszen mindkét fél a lehető legjobb tulajdonságait dobja be a közösbe.

Azért a túl sok harmonikus fényszögnek is lehet hátulütője: az elkényelmesedés. Ismerjük azokat az összeszokott társaságokat, akik húsz éve a közös sztorikat emlegetik? Ők tényleg nem unják, de nem is éreznek ösztönzést, hogy a kosárlabda vagy a sült hús helyett új irányokba kalandozzanak.


90° Kvadrát

Míg a trigon ültetési szempontból a legkényelmesebb, ez a lehető legkevésbé komfortos: két teljesen elütő dolgot kellene összeegyeztetni. Tűz a vízzel vagy levegő a földdel kerül kapcsolatba, ráadásul ugyanolyan markáns minőségben.

Ha a "beszédtémákat" vesszük alapul, akkor biztosak lehetünk benne, hogy más politikai vagy vallási nézetet képviselnek, netán az előbbi marhahús-rajongónk egy fanatikus vegánnal kerül szócsatába.

Az oppozíció feszültségénél mindig rálátunk a kihívást jelentő energiára, itt azonban a legkevésbé felismerhető, mi az, ami folyton provokál bennünket. Ha autóvezetés közben szemből jön egy autó, nagyobb esélyünk van reagálni, kikerülni, félrerántani a kormányt, mintha oldalról, 90 fokos szögből trafálnának el. Ráadásul állandóan a szándékunkba, akaratunkba ütközik "valaki" vagy "valami".

Bár a legnehezebb fényszögként tartjuk számon a kvadrátot, önismereti szempontból az egyik leghatékonyabb dinamo: ennek a megoldási vágya hoz a leggyakrabban mozgásba bennünket. Ahhoz, hogy kezdeni tudjunk velük valamit, legelőször is "fel kell vennünk a keresztjeinket". Itt kell a legnagyobb nyitottsággal, érzékenységgel közelítenünk a problémához. Könnyű azzal közös hullámhosszra kerülni, aki ugyanúgy látja a világot, mint mi, de a legnagyobb felismerések, fejlődési lehetőségek abban vannak, ha képesek vagyunk kölcsönösen "világlátó szemüveget" cserélni.


60° Szextil

Az utolsó főfényszögünk a szextil, ami tulajdonképpen a trigonnak a fele: így is kell nagyjából értelmeznünk.

A 60° nem ad olyan könnyed megoldásokat a kommunikációra, mint a 120°, de lehetőséget biztosít arra, hogy kis energiabefektetéssel is előnyökhöz jussunk.

Míg ott az asztaltársaságnál azonos nézeteket vallókkal kellett felvennünk a kapcsolatot, itt mondjuk a kosárlabda-rajongó partnere egy teljesen más sportágat követő lesz, a steakesünknek olyasvalaki, aki ugyan szeret enni, de érdeklődése nem korlátozódik a grillen megsüthető húsfélékre.

Ha a szándék megvan, megtalálják a közös hangot az együttműködéshez, ám ha nem akarnak beszélgetni, akkor sem fognak egymás iránt ellenszenvet érezni.


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2022. május 5., csütörtök

MOZGÁSOK

Asztro-magyar szótár 1.

Geocentrikus világkép

Ahhoz, hogy a mozgásokat megértsük, legfontosabb lépés tisztáznunk, hogy az asztrológia miért használja a mai napig a többszörösen elavulttá vált földközpontú gondolkodást. Nem, nem azért, mert mi asztrológusok nem hallottunk Galileiről, Kopernikuszról vagy Herschelről.

Nagyon egyszerű, praktikus oka van ugyanis a nézőpontunk, ahonnan viszonyítunk – az a Föld. Az asztrológiai képleteket úgy modellezzük le, ahogy két lábban a földön állva érzékeljük a világegyetemet.

Ha egy kempingszékkel helyet foglalunk a kertben és csak az eget fürkésszük, azt látjuk, hogy keleten felkel a Nap, délben felettünk ragyog, napnyugtakor pedig eltűnik a balfenéken. Éjjel a Hold és a csillagképek szintén vetítésszerűen vonulnak a szemünk előtt. Miközben sem a Nap, sem a csillagképek nem moccannak egy millimétert sem.

A mozgás tehát viszonylagos: ebből következik, hogy a bolygók haladásában csak a földi megfigyelő lát direkt és retrográd szakaszokat.


Direkt mozgás

A "normál" haladási irány NY-K irányú és az óramutató járásával ellentétes.

Asztrológiai értelmezése: egy autópályán haladunk, nyílegyenesen előre. Nincs előttünk akadály: megyünk előre.

A Nap és a Hold haladási iránya mindig direkt, a tudatunk és a tudatalattink velünk együtt "haladva" jelen időben érzékel. (Nem jelenti azt, hogy nem tárol múlt-emlékeket vagy nem fantáziál a jövőről!)


Stagnálás

Irányváltások között, néhány napra látszólag megáll az adott planéta.

Asztrológiai értelmezése: ez egy meglehetősen érzékeny szakasz, igazi erő-koncentráció. Ahhoz hasonlítanám, mint amikor a lovak a startpisztoly eldördülésére várnának a rajtvonal mögött. Mindenképp feszültséggel teli – hiszen vagy vissza kell fordulnunk vagy meg kell indulnunk előre – de az változó lehet, hogy pozitív vagy negatív feszültségként éljük meg.

A születési képletben a stagnáló vagy stacioner planéták hangsúlyosak, értelmezésük a fentiek szerint történik.


Retrográd mozgás

Retrográd – vagyis hátráló – haladás K-NY irányú és az óramutató járásával megegyezik.

Asztrológiai értelmezése: ha ezt is az autóvezetéshez hasonlítjuk, akkor itt tolatni kényszerülünk, ami több figyelmet igényel, mint a sima előrehaladás. Sok esetben nem elég csak a visszapillantó tükörbe nézni, fizikailag is hátra kell fordulunk (legalábbis a tolatóradarok előtti időkben még így volt).

Mivel a retrográd mozgás látszólagos, így az akadályoztatás vagy az átmeneti kényelmetlenség sem valós, sokkal inkább a "fejünkben létezik".

A retrográd kifejezés "visszaeső, hanyatló" értelmezése szerint én jobb szeretem "a múlt, a régebbi állapot felé mutató" megfogalmazást. Retrográd mozgás mellett érdemes az adott planéta üzenetein keresztül a múltban egy kis rendet rakni. A Merkúr és Vénusz esetén erre hetek állnak rendelkezésünkre, míg a lassú mozgású planéták esetén több hónap-fél év a hátrálás.

    Merkúr 25 nap

    Vénusz 19-25 nap

    Mars 2 hónap 3 hét (minden második évben)

    Jupiter 4 hónap

    Szaturnusz 4,5 hónap

    Uránusz 5 hónap

    Neptunusz 6 hónap

    Plútó 6 hónap 1 hét

A Nap és a Hold sosem lehet retrográd (erről már beszéltünk), míg a holdcsomópont-tengely minden esetben az.

Retrográd mozgásnál gyakran megjelenik valamiféle dejá vu-érzés, "mintha már megtörtént volna"; korlátozó fényszöge esetén, "mintha elfelejtettem volna valamit".

Születési képletben gyakran a retrográd személyiség-jelölőkhöz nehezebb "hozzáférni", gátlásokat kell oldani, a kulcs pedig épp ezeknek a területeknek a fejlesztésében rejlik. (Például retrográd Merkúrra jellemző lehet beszédhiba, kommunikációs nehézségek, satöbbi.)


Hurokvetés

Lassú mozgású planétáknál a legjellemzőbb, hogy többször "lépnek be egy jegybe" vagy tranzitálnak (oda-vissza sétafikálnak" egy-egy planéta felett. Ha a mozgásukat lerajzolnánk, úgy tűnne, mintha "hurkot vetnének".

Ennek a hurokvetésnek az asztrológiai értelmezése:

1. direkt jegyváltás – az előző ciklus lezárása, határon való mozgás megkezdése

2. direktből retrográdba vált – visszatekintés, értékelés

3. retrográd jegyváltás – időkapu, időék a két ciklus között

4. retrográdból direktbe vált – átmeneti időszak

5. direkt jegyváltás – új ciklus kezdése.

A Kheirón kapcsán már végigvezettünk egy ilyen folyamatot: Rövid kitérő.


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

Related Posts with Thumbnails