Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

gasztro címkéjű bejegyzések megjelenítése

Zongoraszóló

 Advent negyedik vasárnapjára Idén a karácsonyra készülődve saját készítésű ajándékokkal szeretnélek meglepni Titeket. Néhány éve a családom számára a házi gyártású finomságok mellé történeteket is csomagoltam, ezeket osztom meg Veletek vasárnaponként. ❄❅❆ Az iskolába kivétel nélkül gazdag gyerekek jártak, Émilien viszont kivételes talentumának köszönhette, hogy ösztöndíjat kapott. Ez volt itt az első féléve, de még mindig kényelmetlenül érezte magát az ódon falak és a sznob iskolatársak között. Sőt gyakran volt az a rémálma, hogy az egyik szünetben valaki megkocogtatja a vállát és közli vele: tévedés történt. Nem való ő ide. Szedje a cókmókját és tűnjön el. Miközben az arctalan idegen kiabált vele, a körülötte álló gyerekek ujjal mutogattak rá és hangosan röhögtek. Pedig attól, hogy nyilvánosan megszégyenítik, nem kellett tartania. Az iskola rendkívül kényes volt az udvariasságra és a jó modorra. Sőt az eltanácsolás réme sem lebegett a feje felett, hiszen páratlan zongorajátékának...

Örök barátság

Advent harmadik vasárnapjára Idén a karácsonyra készülődve saját készítésű ajándékokkal szeretnélek meglepni Titeket. Néhány éve a családom számára a házi gyártású finomságok mellé történeteket is csomagoltam, ezeket osztom meg Veletek vasárnaponként. ❄❅❆ Marge és Mabel egy spanyolországi túrán ismerkedtek meg. Mindketten a nyugdíjas klubjukkal utaztak, hogy a nyirkos, ízületgyilkos angol tavaszból melegebb éghajlatra meneküljenek. Szerencsére Granadában már áprilisban húsz fok fölé kúsztak a hőmérők. Mabel örökké vidám, kócos és rendkívül szétszórt teremtés volt, öregségére pedig mindhárom tulajdonsága csak tovább fokozódott. Azt vallotta, hogy ennyi idősen csak és kizárólag derűsen lehet szemlélni a világot, így hát saját hiányosságaihoz is igen nagyvonalúan viszonyult. Félévente fodrásznál ondoláltatta ősz fürjeit, de az év további háromszázhatvanhárom napján cseppet sem zavarta, hogy egy madárfészekre hasonlító gubancot hordott a feje tetején. Szórakozottságán pedig egyenesen jót m...

Télapó reggelije

 Advent második vasárnapjára Idén a karácsonyra készülődve saját készítésű ajándékokkal szeretnélek meglepni Titeket. Néhány éve a családom számára a házi gyártású finomságok mellé történeteket is csomagoltam, ezeket osztom meg Veletek vasárnaponként. ❄❅❆ Martin útlevelében több volt a pecsét, mint egy agyonhasznált szakácskabáton. Néha az ide-oda utazgatás közepette hirtelen azt sem tudta, hogy épp melyik földrészen ébredt: az olcsó szállodai szobák berendezése nem mindig adott erről megfelelő felvilágosítást. Gyakran ugyanolyan unalmas szürkésbarna bútorhuzattal, csicsás aranyozott keretű tükrökkel és sötét, nehéz függönyökkel látták el a mexikóvárosi hoteleket, mint a kijevieket. Csak akkor derült ki, hogy merre tartózkodik, mikor elhúzta a poros firhangokat és a tenger, a hegyek vagy valamelyik nyüzsgő nagyváros látványa tárult fel előtte. Szeretett utazni, másképp nem választotta volna a fotóriporteri hivatást, de ezek a kiruccanások gyorsan elvégzendő munkák voltak és csak ki...

Másnap reggel

  Advent első vasárnapjára Idén a karácsonyra készülődve saját készítésű ajándékokkal szeretnélek meglepni Titeket. Néhány éve a családom számára a házi gyártású finomságok mellé történeteket is csomagoltam, ezeket osztom meg Veletek vasárnaponként. ❄❅❆ Azon a vidéken sohasem havazott. A tengerpart és a hegyek közé szorult kis falu sajátos mikroklímával rendelkezett: az észak felől érkező hófelhők egyszerűen kipukkadtak a magaslatok felett. Mintha a fenyők csúcsai sértették volna fel a hasas, fehér fellegeket, melyek ott helyben meg is szabadultak terhüktől. Október közepétől általában március végéig fehérség borította a hegyoldalt, tetején a fák alabástrom dárdasorként meredeztek. Délről szintén esélytelen volt a hófelhőknek kijátszani a tengert, sőt az áramlatok a vízfelszínt is csak ritkán engedték befagyni. E kettő között – a senki földjén – terült el a falu. A víz mellett egymástól jókora távolságra álló ősrégi házikók pettyezték a partot. Az itt élők számára a tél süvöltő sze...

Borpillanatok

Kalandozás téren és időn keresztül hazánk borpalettáján Bevezető gondolat: „Az ivás a szerelem legközelebbi rokona. A bor olyan volt, mint a cseppfolyós csók.” (Hamvas Béla) ❦ Az 1800-as évek végén – az úgynevezett „boldog békeidőkben” – hazánkban virágzott a gasztronómia és vele együtt a borkultúra. Polgári körökben a kulináris dolgok túlmutattak a hétköznapi szükségleteken, az éhség csillapításán. Az ételt és a bort megosztani másokkal egyszerre volt élvezet és társasági esemény. A 20. század elején az étkezés magasztos kultuszának vége szakadt. A háborúk és az ideológiák nem csak a térképeket rajzolták át, hanem az ételekhez való viszonyulást is. Először a szükség, majd a tömegtermelés vette át a hatalmat a kifinomult ízlés felett. Egy hosszú évszázad kellett hozzá, hogy az ételek és a borok ismét méltó helyre kerüljenek az életünkben. Ahhoz, hogy megértsük az összefüggéseket az akkor és a most között, érdemes egy kicsit visszautaznunk az időben.  Magyar Ele...

Csillagjegyek és...

BORKÓSTOLÓK "A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebb egy pohár bor mellett." (Márai Sándor) Akik régebb óta olvassák a blogot, emlékezhetnek rá, hogy volt már itt egy Csillagjegyek és borok sorozat. Akkor egy általam sokat látogatott borbár kínálatából válogattunk palackokat, melyek híven tükrözték az adott jegy energiáit. Most, ahogy beköszöntött az ősz, és vele együtt a szüretek, a borkóstolók, a mulatságok időszaka ismét elővettem ezt a szívemnek oly kedves témát. Az előző bejegyzésekhez képest most egy általánosabb jellemzést találtok. Bemutatom az adott jegy alapkarakteréhez szerintem leginkább passzoló ízvilágot. S bár nem vagyok sommelier, mégis igyekeztem egy kis utánaolvasás - sőt mi több, utánakóstolás - alapján a tizenkét csillagjegyhez megtalálni az őt leginkább jellemző, a hazai választékban is felfedezhető borfajtát. Egészségünkre! Kos A férfias őserőt képviselő, karakteres, száraz vörösborok hordozzák a Kos-energia lénye...

Szűzies mámor

"Ha ezt mondom, hogy mámor, az olajra gondolok. Illatának édes és nehéz sűrűsége. Altat. (...)  Az olaj hús és vér, csók, fullasztó, mert az ember torkán akad. Az olaj illata részegítő.  Virága kicsinyke, kívül ezüst, belül arany tölcsér. Nektár van benne. Ha a jázmin számunkra megmentette a Paradicsom illatának egy részét, az olaj meg fogja menteni a földi szerelem illatát, az ittas olvadást, az önkívületet." Hamvas Béla: Silentium, Jázmin és olaj Regényes kezdet Teljesen váratlanul csöppentem bele. Egyik reggel megkeresett a Mindennapi nő magazin főszerkesztője, hogy lenne-e kedvem interjút készíteni egy olajmesterrel. Három percet gondolkoztam, majd írtam egy bizonytalan válaszüzenetet, hogy persze, persze, de hát még sosem csináltam ilyet! Márti megnyugtatott, csak beszélgetni kell. Az meg azért úgy ahogy, megy. Az interjú előtti este ültem a tévé előtt, fagyit kanalaztam, és azon merengtem, mit tudok az olajokról? Nem sokat... Sütök-főzök vele, de valahogy az...

Csillagjegyek és a karácsonyi menü 3.

"Van a csoda… Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek… Ez a karácsony csodája." - Csitáry-Hock Tamás - A karácsonyi (g)asztrológia utolsó menüi következnek, sorban a Nyilas, a Bak, a Vízöntő és a Halak. Boldog karácsonyt, az ünnepi asztalra finom ízeket kívánok mind a tizenkét csillagjegynek! Balogh Eszter, asztrológus – Padparadsa Astrology & Levin módra blogok szerzője Köszönet a receptekért ábécé sorrendben: Bonbon Mánia, Hozzávalók: egy csipetnyi szeretet, Szellem a fazékban, Szemirámisz függőkertje, Zamat és illat   NYILAS Kar...

Csillagjegyek és a karácsonyi menü 2.

"Beköszöntött Szenteste, és én totál ki lettem - mivel egész nap a fát díszítettem. Hogyha azt kérditek, a sok munka hol van, megmutatom nektek, miket varázsoltam. Mert kint a kertben a látvány tökéletes, ha megpillantjátok, a szívetek majd repes. Hatalmas sajtgolyó, kút likőrrel atom, és jódlizó manók hegynyi tejszínhabon. Akrobata csoport ugrált egymás fején át, aztán megmutatták a táncművészi vénát. S mikor már nem tudod merre kapd a fejed, felbukkan az utcán a Karácsonyi menet. Ily csodás parádét nem láttál már régen, kis cukortündérek repkedtek az égen, két vidám hóember pörgette a pálcát, pávák mögött egy sült pulyka táncolt tálcán. És mikor azt hitted, hogy láttál már mindent, egy waffel mikulás nagy kezével intett. Csupa vaj és szirup arcán a diadal - mellette a kórus, őt dicséri a dal." - Shrekből az angyal című film - Folytatódik a csillagjegyek karácsonyi menüje a Mindennapi nő oldalán. A második részben az Oroszlán, a Szűz, a Mérleg és a Skorpió háromfogásos...