Advent második vasárnapjára
❄❅❆
Martin útlevelében több volt a pecsét, mint egy agyonhasznált szakácskabáton. Néha az ide-oda utazgatás közepette hirtelen azt sem tudta, hogy épp melyik földrészen ébredt: az olcsó szállodai szobák berendezése nem mindig adott erről megfelelő felvilágosítást. Gyakran ugyanolyan unalmas szürkésbarna bútorhuzattal, csicsás aranyozott keretű tükrökkel és sötét, nehéz függönyökkel látták el a mexikóvárosi hoteleket, mint a kijevieket. Csak akkor derült ki, hogy merre tartózkodik, mikor elhúzta a poros firhangokat és a tenger, a hegyek vagy valamelyik nyüzsgő nagyváros látványa tárult fel előtte.
Szeretett utazni, másképp nem választotta volna a fotóriporteri hivatást, de ezek a kiruccanások gyorsan elvégzendő munkák voltak és csak kivételes esetben valódi nyaralások. Leszállt, fényképezett, majd rohant haza, aztán kezdődött minden elölről – mint egy futószalagon.
Sokszor még az ünnepeket is kiküldetésben töltötte, hiszen a világ másik felén az események nem voltak tekintettel a naptárra. Idén azonban határozottan kikötötte a szerkesztőségben, hogy otthon akarja tölteni a karácsonyt. Meg akarta lepni rég nem látott családját azzal, hogy váratlanul betoppan hozzájuk.
Szülei Montrealban éltek, még mindig abban a házban, ahol ő és a nővére felnőttek. Camille szorgalmasan látogatott haza férjével és a gyerekeivel, de Martin az elfoglaltságai miatt immár öt éve nem volt velük karácsonykor.
Az utolsó pillanatban, de még sikerült elcsípnie egy repjegyet 23-ra. Megnyugodott: bőven lesz ideje ajándékvásárlásra (máskor is mindig az utolsó pillanatra hagyta), sőt tervei szerint még a régi haverokkal egy ünnepi koccintás is bele fog férni.
Los Angelesben a szokásosnál is nagyobb volt a forgalom, sorra araszoltak az autópályán a fenyőfákkal, ajándékcsomagokkal és élelmiszerekkel megpakolt kocsik. Épp időben érkezett a reptérre, gyorsan végzett a becsekkolással, sőt még a kávézóban is kényelmesen meguzsonnázott egy szendvicset, mert valami miatt késett az indulás.
Egy óra múlva fent ült a gépen és jó szokása szerint már a biztonsági bemutató alatt elszunyókált. Annyit volt már a levegőben, hogy akár ő maga is megtarthatta volna az előírás szerinti pantomimeket. Valamivel később a légiutas-kísérő próbálta kínálgatni étellel-itallal, de Martin az ablaknak dőlve aludt tovább.
Wisconsin fölött jártak, mikor bemondták, hogy Montrealban viharrá erősödött a havazás, így kénytelenek lesznek Torontóban landolni. Erre már Martin is felébredt és fejben rögtön újratervezte a hazautat. Nem esett kétségbe, megszokta, hogy rögtönöznie kell. Az alig negyvenöt perces repülőút a 401-esen legalább hat óra, de ha elcsípi a buszjáratot, még így is marad ideje az ajándékok beszerzésére.
Egy dologgal nem számolt, mégpedig a hóviharral, ami nem csak szülővárosát tüntette ki figyelmességével, hanem már az autópálya jelentős szakaszán próbára tette a sofőröket. A látási viszonyok nagyjából a nullára csökkentek, az aszfalt sikamlóssá vált, így az autók – hasonlóan, mint L. A-ben – kizárólag lépésben tudtak haladni.
Hozzájött még az is, hogy a busznak előírás szerint bizonyos időközönként meg kellett állnia, hogy az utasok kinyújtóztathassák a lábukat, elszaladhassanak a benzinkutak mosdóiba, elszívjanak egy cigarettát vagy az út menti büfékben vegyenek maguknak egy forró italt.
Lassan teltek az órák, még lassabban fogytak a mérföldek. Az egyik végtelennek tűnő kiszállás-beszállás során Martin is vett egy üveg J.P. Wiser's-t, hogy legalább ne üres kézzel állítson haza. Vagy ha netán eltemeti őket a hó, valamivel kihúzzák a mentőcsapatok érkezéséig.
A vasárnap estére tervezett érkezéséből végül kedd hajnal lett. Fáradtan, elcsigázottan, de jóleső bizsergéssel a gyomrában állt meg a szépen kivilágított szülői ház küszöbén. Otthon volt végre!
Nem akarta felverni a többieket legmélyebb álmukból, így csendesen beosont a hátsó ajtón. A nappali pont úgy nézett ki, mint gyerekkorában: az óriási, gazdagon díszített karácsonyfa foglalta el a szoba nagy részét, alatta színes papírba csomagolt ajándékok várták a gyerekeket, kisebb dobozok pedig a felnőtteket.
Martin egyik kezében az utazótáskáját, másikban az út közben beszerzett whiskyt szorongatta. Ez bizony a gyerekeknek nem lesz a legmegfelelőbb ajándék. Lábujjhegyen kilopakodott a konyhába és nekilátott, hogy legalább egy csodás ünnepi reggelivel ébreszthesse a családját.
Pont úgy csinált mindent, ahogy azt a nagyszüleitől elleste. Palacsintatésztát kevert, krumplit, bacont és kolbászt sütött, felverte a rántottának való tojásokat, és nekilátott a titkos családi recept alapján elkészíteni a whiskys-juharszirupos karamellkrémet, amit karácsony reggelén mindenki mindenhez fogyasztott. Belekeverték a kávéjukba, megkenték vele a palacsintákat, sőt némelyik elvetemült családtag még a ropogósra sült szalonnáját is ebbe mártogatta.
Hét óra tájt a kis Chloe volt az első, aki letotyogott a lépcsőn. A kislány igazi Sven-rajongó volt, a pizsamájától kezdve a zoknijáig mindent rénszarvas borított, a melléhez pedig egy majdnem akkora plüss Svent szorított, mint ő maga.
Amikor meglátta a reggelihez terített asztalt, csodálkozva felkiáltott, hisz ilyet még sosem látott, hogy a Télapó az ajándékok mellé frissen sült karamellkrémes palacsintát hozzon!
Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.