2020. december 16., szerda

Mindenki egy csillag

Vízöntő jegyében a Szaturnusz: 2020.12.17 - 2023.03.07

Bevezető gondolat: "Az egyéniség ott kezdődik, ahol az összehasonlítás véget ér." (Karl Lagerfeld)

Az asztrológia egy rendkívül objektív tudomány, de az asztrológus nem az. Én bizony elfogult vagyok egy-két égitesttel vagy konstellációval kapcsolatban és a Szaturnusz a szívem egyik csücske.

Önismeret nélkül nem kedveljük a hozományait: az éles tanító helyzeteket, a folyamatos ismételtetéseket, a kínos számonkéréseket – de ha felismerjük, hogy a fejlődés a javunkat szolgálja, akkor a legnagyobb, legértékesebb és legidőtállóbb ajándékokat kapjuk tőle.

A Szaturnusz nem szaloncukrot osztogat, kemény együttműködést "vár el" az emberektől. Kevés az, hogy hetente eljárunk tanácsadásra vagy elolvasunk néhány önsegítő könyvet: nem pipálhatjuk ki pusztán ezzel az önismeretet. Ténylegesen találkoznunk kell valódi önmagunkkal.

Én a "dolgozom magamon" kifejezést nem preferálom, hiszen ebben a megfogalmazásban teljesítménykényszer van: ha kigyomláltam a szüleimmel való viszonyt, ha feldolgoztam a válásomat, ha rátalálok a számomra megfelelő hivatásra, na majd akkor elérkezik a Kánaán.

Az önismereti út nem a Paradicsomba vezet, hanem egy olyan viszonylagosan kiegyensúlyozott belső állapothoz, amivel könnyebben vesszük az élet akadályait, amin keresztül nem problémákat látunk magunk körül, hanem megoldásra váró helyzeteket és vállaljuk a felelősséget azért, akik vagyunk, ahogy gondolkodunk és a valóságért amit magunk köré teremtünk.

Peter Orban így összegzi a Vízöntő Szaturnusz üzenetét: "Akkor válik felnőtté valaki, ha a családjától és nemzettségétől való függőségeit – szeretetben – saját függetlenségébe átvezeti. Egy ilyen módon független ember erőforrásként viseli szívében a származását és azokat az embereket, akik odatartoznak. (...) A felnőtté válás csak a családdal és a nemzettséggel való kibékülés útján érhető el, ez azonban kemény munkát követel. A Vízöntő jegyben tehát arról van szó, hogy megtaláljuk a saját utunkat és hátunk mögött hagyjuk gyerekes függőségeinket és az átvett életmintákat.".

A felnőtté válás az egyéni út része, de most az egész emberiség számára elkerülhetetlen. Szép lassan "belecsorogtunk" a Vízöntő világkorszakba, amit majd 2023-ban a Vízöntő Plútó meg is pecsétel, de az elsődleges "szerződéseket" most kötjük meg a Szaturnusszal és a Jupiterrel.

A Bak jegyében a Szaturnusz előkészítette a terepet: a transzgenerációs mintákon keresztül felismerhettük a családból hozott automatikus működéseinket és – Peter Orban szavaival élve – erőforrássá alakíthattuk azokat.

Most pedig – a mintákról való leszakadás után – újabb feladat vár ránk. Miután összehasonlítottuk magunkat a szüleinkkel, a környezetünkkel, elkezdődhet egyediségünk feltérképezése. A Vízöntővel szemben az Oroszlán jegy található, mely még énközpontúan így gondolkodik: "én egy nap vagyok". A Vízöntő azonban már azt hirdeti: "mindenki egy csillag". Fontos, hogy előbb saját "napságunkat" ismerjük fel, mert csak akkor

ha tudom, ki vagyok, mi az, amit szenvedéllyel, teljes önátadással tudok képviselni, akkor válhatok az egész részévé.

Az egyéni felelősségvállalást felváltja a társadalmi felelősségvállalás, a közösségi gondolkodás. Minden individuum számít: kreatív énünk cseppjeitől formálódik az emberiség tudattengere. Épp ezért nem mindegy, hogy Te vagy én, mit adunk hozzá: gyűlölködést vagy elfogadást, irigységet vagy példakövetést, fejlődést vagy regresszív gondolkodást, derűt vagy aggódást.

A Szaturnusz másodjára lép a Vízöntőbe (korábbi bejegyzések: Egy új világkorszak küszöbén első és második rész), elképesztő távlatokat nyitva nekünk a fejlődésre.

Azok, akik megérlelték magukban az elmúlt éveket, fókuszálhatnak végre az egyéni útjukra – mondhatni kitárul előttük a világ

– a tarot képei alapján is erről fog szólni 2021!

Azoknak, akik lemaradtak, gyors felzárkóztatásban lehet részük. A változás nem lesz többé opció, a fejlődési törekvést felváltja a fejlődési kényszer. Kénytelenek leszünk olyan mértékben megreformálni a gondolkodásunkat, amibe már nem fog beleférni a "hagyományos" kifejezés. A Vízöntő világkorszakkal globális szinten lesz vége a működésképtelen rendszereknek – ezt majd a plútói belépés teszi látványossá – most azonban egyéni sors-szinten érzékelhetjük ennek jogosultságát.

Az átalakulással együtt járhat az átutazó-érzés, az átmenet hontalansága, de közben azt is felfedezhetjük, hogy igazán a szívünkben vagyunk csak otthon. Ezt az önazonosság fényét örömmel ülik körbe az emberek s a magányos utak együttműködésben, megosztásban torkollnak össze.


Állomások

Jupiter

A média tele van a különleges Jupiter-Szaturnusz együttállással. A két planéta emberi léptékkel nézve viszonylag gyakran közelíti meg egymást: átlag 20 évente. Utoljára 2000-ben a Bikában, előtte 1980-ban a Mérlegben "olvadtak össze az égen".

"Az idei esztendő különlegesnek számít abban, hogy a szögtávolság minimuma jóval kisebb az átlagosnál: mindössze 6 ívpercet tesz ki! Ilyen közelségre 1623 óta nem volt példa, legközelebb pedig 2080-ban fordul majd elő, hogy a két égitest ennyire közel látszik egymáshoz a földi égbolton." – olvashatjuk az MCSE oldalán. (Teljes cikk itt olvasható.)

További érdekesség, hogy bár 1962-ben együtt haladtak keresztül a Vízöntő jegyén, egzakt együttállásra ebben a jegyben 1405 óta nem volt példa. (Vicces kis adalék, hogy ekkor írta meg Christine de Pisan a korai feminizmus képviselője „A hölgyek városának könyve” című művét. Abszolút Vízöntő szellemiség!)

De térjünk vissza a Jupiter-Szaturnusz együttállásra! Gyakran a betlehemi csillaggal azonosítják a két planéta konjunkcióját, ami ugyebár a Megváltó születését hirdette az égen.

A dolgunk most nem az, hogy várjunk valaki érkezésére, aki megoldja helyettünk az isteni (sors) feladatokat, hanem végre váltsuk meg saját magunkat! Ne szenvedjünk tovább azon, hogy az élet, a körülmények keresztre feszítenek bennünket, hanem vállaljuk fel a saját keresztjeinket: az égi és a földi létezés metszéspontját. Azt, hogy itt és most létezem!

A pontos együttállás december 21-én, a téli napforduló napján lesz és február 28-ig tart. Érdemes ebben az időszakban újrakalibrálni magunkat, terveinket, álmainkat. Megőrizni azokat az értékeket, melyek építenek bennünket és kidobni azokat a meggyőződéseket, melyek már csak hátráltatnak.

Az, akit most formálunk magunkból egy életre szóló választásnak bizonyul!


Uránusz

A Vízöntő jegyébe lépő Szaturnusz szinte azonnal megkezdi az együttműködését a Bika Uránusszal. Kvadrátjuk hosszú és alapos: végérvényesen csak két év múlva oldódik.

12.25-től már orbison (hatókörön) belül lesznek, első egzakt fényszögük 2021.02.17-re esik. Mivel májusban a Szaturnusz retrográd mozgásra vált, így 06.14-én ismét lesz egy pontosan 90 fokos fényszögünk. Augusztus végétől október végéig fellélegezhetünk egy kicsit, jövő év szentestéjén azonban a harmadik egzakt kvadrátra is sor kerül.

2022. 02.15 és 07.12 között ismét lazul a kettejük fényszög-kapcsolata, utána megint egymásnak feszülnek, és ahogy már korábban is írtam, 2022. december 21-én köszönnek el végleg. Tudom, hogy egy laikus számára ez csak egy kupac dátum és adat, de mindenképp érzékeltetni akartam, milyen fontos ez a konstelláció!

Az Uránusz felold minden kötöttséget, aminek ellenállunk: arra inspirál bennünket, hogy váljunk meg mindentől, ami a spirituális értelemben vett felnőtt létünknek nem megfelelő vagy éppen ártalmas. Ha önkéntesen tesszük meg, óriási segítségre számíthatunk!

A régi struktúrák áttörése, megújítása folytatódik, egyre határozottabban feszegetjük szabadságunk határait. Azonban ez a radikális folyamat konfliktusokhoz vezethet a régi és az új világrendek között.


Holdcsomópontok

A holdcsomópontok nagyon szép felhangot adnak a Szaturnusz személyiségformálásának. 2021.03.23-tól, az Ikrek jegyéből kapunk egy trigont, ami 04.24-én válik egzaktá és 10.26-án érünk a végére. Ha felismerjük, hogy a valóság az, amit mi annak gondolunk, akkor nekiláthatunk a tudatos átalakításának.

Életfeladatunk önálló megoldására összpontosíthatunk és túlnőhetünk saját határainkon.

A Szaturnusz esetében talán a legfontosabb az időtényező – mivel ő nem csak a sors, de az idő ura is. Így ha lecsúszunk a vele való együttműködésről, jóval küzdelmesebb folytatásra számíthatunk.

2022.03.23-tól már a Bika-Skorpió jegyből kapjuk a kvadrátot, ami 04.21-én teljesedik ki, majd tartunk egy kisebb szünetet június és szeptember között, de ténylegesen vége csak október 5-től lesz a fényszögnek.

Ennél a konstellációnál pesszimizmus, reményvesztettség, blokkoltság érzése uralkodhat el rajtunk, illetve ha nem erősítettük meg az énképünket, akkor könnyen visszaeshetünk a régi, legyőzöttnek hitt mintákba.


Korábbi bejegyzések ebben a témában:

Szaturnusz a Skorpióban: A tabuk határai

Szaturnusz a Nyilasban 1.: Világkép-válság

Szaturnusz a Nyilasban 2.: A valóság szavatossága

Szaturnusz a Bak jegyében: Határállomás


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát! 

Related Posts with Thumbnails