2020. június 30., kedd

Önmagunkat látni

Jupiter-Plútó együttállás a Bakban, chap. 2.: 2020.06.30 (07h50p)


Bevezető gondolat: "Szakadékok ott keletkeznek, ahol félünk látni önmagunkat." (Deepak Chopra)

♃♇

Rövid bejegyzés lesz, inkább csak egy kis összegzés.

A Jupiter-Plútó együttállás második állomásánál járunk, az első április 5-én volt (A változás állapota) és november 12-én lesz a következő.

Az énképek lebontása – akár tudatosítottuk, akár nem – 2010 és 2017 között igen intenzíven zajlott, köszönhető a Kos Uránusz és a Bak Plútó kvadrátjának. A két égitest nem bánt túl kíméletesen velünk, gyakorlatilag egy spirituális tornádóval kísért földrengés közepén álltunk hét teljes éven keresztül.

Kellett egy kis idő, míg ennek a törmelékét lebontottuk a fejünk felől, majd mindenki a maga tempójában nekiláthatott az újjáépítésnek. Lássuk be, sokan megpróbáltuk a megszokott téglákból felhúzni a látszatbiztonságunkat, de a mostani energiák nem igazán engedik, hogy ne változzunk, ne fejlődjünk.

Ehhez az újjáépítéshez sorra teszik hozzá a maguk üzeneteit a különböző konstellációk. A Jupiter-Plútó azzal, hogy felhívja a figyelmünket,

gyógyítsuk meg az alapokat, mielőtt az égig merészkednénk.

Hamarosan a Szaturnusz is ismét csatlakozik hozzájuk és a hátráló mozgásukból adódóan a tavalyi évi feladatok kerülnek újra terítékre. De már teljesen más formában.
A mostani áramlatban el kellene kezdeni végre önmagunkat látni. Túl a hozott mintákon, túl a társadalmi tendenciákon, túl az eddigi életünkben szerzett sérelmeinken...

Visszapillantva meglátni a tükörben azt, akik voltunk. A hétköznapi működéseinket, az öntudatlan reakcióinkat, a címkéinket, amikből folyamatosan megteremtettük önmagunkat.

Észrevenni azt, hogyan sebeztük meg magunkat nap mint nap, az önmagunk leértékelésével, a másoknak megfelelni akarással, a negatív érzelmekkel – a kétellyel, a haraggal, az aggódással, a bűntudattal, a szorongással.

Az önismereti folyamatokban most nagyon élesen ráláthatunk ezekre, és nem csak konstatálhatjuk, hanem le is cserélhetjük az önromboló mechanizmusokat.

A mostan képlet azt mutatja, hogy megtanulhatunk szeretettel gondolni arra, akik vagyunk. Mások elfogadása, "megmentése", felemelése – sőt a vágyaink megteremtése is – csak utána jön...

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Amennyiben érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.

2020. június 29., hétfő

Megfontolt száguldás

Kos jegyében a Mars: 2020.06.28 – 2021.01.06


Bevezető gondolat: „Én nem kételkedem és nem bánok meg semmit. Minden, amit csinálok, a saját elhatározásomból ered, és saját magam felelek érte.” (Carlos Castaneda: Ixtláni utazás)


Tegnap (06.28-án) hajnalban 3 óra 46 perckor átlépett a Mars a Kos jegyébe, a bejegyzéssel viszont elcsúsztam egy napot. Fogjuk a retrográd Merkúrra a dolgot, és utána haladjuk tovább a Kos Mars lendületével!

Marstempó

A Mars meglehetősen sajátságos tempót diktál az égen. Két év alatt kerüli meg a Zodiákust: ebből egy éven keresztül csak száguld előre. Ám minden második évben jó fél évre "beragad" ugyanabba a jegybe. Ilyenkor nagyjából két hónapig direkt, majd hirtelen berántja a kéziféket, tolat újabb két hónapot, végül gyors előrefordulással behozza a lemaradást és a hatodik hónap végén továbbhajt.

Természetesen a planéták hátráló mozgása az égen csak látszólagos, elég nagy "fejtelenség" lenne, ha a Naprendszer bolygói bizonyos időközönként tetszés szerint haladási irányt váltanának.

A retrográd mozgást azonban asztrológiai értelemben mégis meghatározónak tekintjük. Ez abból következik, hogy a nézőpontunk mindig a Föld – legalábbis amíg ezen a planétán tartózkodunk életvitelszerűen – és általában sokat adunk a látszatra.

Mivel a Mars az akaratot és a cselekvőerőt reprezentáló energia, így a retrográd időszakban ebben érezhetjük akadályoztatva vagy épp hátráltatva magunkat.

Jegyuralomban

Szeretjük azt hinni, hogy az uralmi pozícióba kerülő planéták kérés nélkül is elhozzák nekünk a Kánaánt. Ez azért nem teljesen igaz. Ahogy azt sokszor hangsúlyoztam már, királynak lenni nagy felelősség! Ráadásul most egy másik uralkodóval – a Vízöntő (majd pár nap múlva Bak) Szaturnusszal – támogatva lép a Mars a Kos jegyébe. Ebből következik, hogy
tetteinkben az érzelmi összhangnak és felelősségvállalásnak kell tükröződnie!

Igazán harmonikus eredményeket akkor várhatunk, ha mindkét planétától kölcsönvesszük a lehető legjobb tulajdonságaikat.

A Mars adja a lendületet – ezért is választottam a piros sportkocsit borítóképnek. Igen ám, de egy ilyen fantasztikus járgány kiváló sofőrt kíván – jelen esetben a Szaturnuszt, aki megóv minket a meggondolatlanságtól, az elhamarkodott kijelentésektől és lépésektől.

Természetesen fordítva is hatnak egymásra: a visszahúzódó szaturnuszi természet bátorságot, cselekvési kedvet kap – vagy mondhatni jó pár lóerőt maga mellé.

Az év hátralévő részében folyamatos vezetési leckét kapunk, jó pár rázós terepen kell majd keresztülhaladnunk, nagyon észnél kell lennünk, mikor lépünk a gázra, mikor fékezünk óvatosan.
Az elindulás meghatározza az egész utat. Egészen kiváló "startmezőt" kapunk ennek a két égitestnek köszönhetően.
Érdemes esetleg emlékeztetőt készíteni magunknak, mik azok a célkitűzések, amiket év végéig szeretnénk elérni. Így szem előtt tarthatjuk a megérkezési állomást és út közben már csak a terepviszonyoknak megfelelően korrigálgatnunk kell.

A Mars-Szaturnusz mellé a Mérleg Hold is becsatlakozik, ami ad egy kis extra érzékenységet. Kétféleképpen élhetjük meg: vagy hagyjuk, hogy mindig valami külső körülmény kibillentsen és hol kezdeményezővé, hol passzívvá válunk vagy ébren figyelünk a "belső műszerre" és belülről indítjuk el a körülményekre adott válaszreakciót.

Mire figyeljünk?

1. Gondolkodjunk hosszú távon! Előremutató energiák vannak. Itt nem csak azt fontos látni, hogy mi az, amit mi akarunk, hanem annak a következményeit is.
2. Vállaljuk fel a nehezebb feladatokat is, tegyük félre a kényelmes, megszokott megoldásokat. Azok úgyis már egyre kevésbé fognak működni.
3. Alapozzunk! Ha valami érdekel bennünket, fejlesszük magunkat. Legkomolyabb alapozást érdemes az önismeretbe fektetni.
4. Ne adjuk át magunknak a belső elbizonytalanító erőknek. Cselekedjünk bátran!
5. Megerősítésképpen idézzük fel magunkban Castaneda szavait: "Minden, amit csinálok, a saját elhatározásomból ered, és saját magam felelek érte."

"Itiner"

06.28-07.06: Vízöntő majd 07.02-től Bak Szaturnusz szextil

Érdemes ezt az időszakot a korábban említett célkitűzések megfogalmazására fordítani. Mivel a Szaturnusz épp hátrál, azt is figyelembe vehetjük, hogy mik azok az idejétmúlt dolgok, amiket már nem szeretnénk. A tagadás önmagában nem elég, minden elhagyásra ítélt szemléletmód, tulajdonság helyett legyen valami megerősítő új. Például: "Nem szeretnék tovább magányos lenni" célkitűzés: "idén párra találok". Vagy. "Nem fogok tovább halogatni" célkitűzés: "megragadom a lehetőségeket".

06.29-07.29: Ikrek Vénusz szextil

Ha épp pártalálást fogalmaztunk meg magunkban, ez az időszak nagyon kedvező erre. Csoportmunkára, másokkal való együttműködésre, közös projektek elindítására is remek ez a hónap.

07.25-08.19 (egzakt 08.04): Bak Jupiter kvadrát

Itt már a kezdeti laza terep után jönnek a nagyobb odafigyelést, tudatosságot igénylő szakaszok. Gyakorlatilag a Jupiter-Plútó és Szaturnusz egyszerre hatnak, mégis tapasztalhatunk némi finom eltérést a napok között.

31-ig érdemes az egyensúlyunkra odafigyelni, a feszültségeket megfelelő módon levezetni, nem pedig mértéktelenséggel (étkezés, vásárlás, erőpazarlás), túlkapással (intolerancia, kötekedés) kompenzálni. Ezekben a napokban még fontosabb, hogy belássuk saját felelősségünket és ne másokat hibáztassunk.

07.31-10.28: (két egzakt 08.13, 10.09, szünet 09.09-09.11): Bak Plútó kvadrát

Ez egy jóóó hosszú, feszült időszak. Ha a hosszú távú célok között a belső béke szerepel – és már tettünk is érte – akkor most gyakorolhatjuk a hétköznapokban a megvalósítását.
Sok ellenállással találkozhatunk kívül is, belül is, így ezeknek a leküzdése és a saját erő uralása lesz a feladat.

Ha az autós példámat veszem alapul, akkor itt ne akarjunk mindenáron az élre törni, tartalékoljunk, osszuk be az erőforrásokat, mert a végén úgyis az "nyer", akinek a finisre is marad elég üzemanyaga.

08.07-10.20 (egzakt 08.24 és 09.30): Bak Szaturnusz kvadrát

Tulajdonképpen ez egy visszatekintés a tavalyi évre és a transzgenerációs mintákra. Főképp az önérvényesítési, agressziókezelési, konfrontálódási képességeinkkel nézhetünk szembe.

Az a meglátásom, hogy nagyon kevesen tudják helyesen – asszertíven – érvényesíteni az akaratukat és ennek hátterében az otthoni viselkedési minták állnak. Itt az idő lebontani ezeket! De erről lesz bővebben még szó a blogon!

08.29-09.10 (egzakt 09.04): Rák Vénusz kvadrát

Kapcsolatokban kissé feszültebb hetek várhatók, nem mindig tudjuk a bennünk felgyülemlett rengeteg érzést megfelelően szavakba önteni, ami feszültségekhez vezethet. Azt is érezhetjük, hogy más a tempónk a párunkkal vagy azokkal az emberekkel, akikkel együtt kellene működnünk.
Mind a két oldal hajlamos lehet a sértődésekre, a félreértésekre, a türelmetlenségre.

09.10-től retrográd a Mars (28°09' fordul)

A legelső bekezdésben leírt hátráltatást innentől érezhetjük még intenzívebben (ha a korábbi kvadrátokkal még szélsebesen robogtunk.)

09.24-10.03 (egzakt 09.29): Oroszlán Vénusz trigon

Kapcsolati téren megint egy prosperálóbb időszak, illetve jobban le fogjuk tudni vezetni az energiáinkat, könnyebben megtaláljuk azokat az elfoglaltságokat, amik örömet okoznak vagy kiszakítanak minket a mókuskerékből.

10.03-11.07 (egzakt 10.19): Bak Jupiter kvadrát

Július végéről ismerős fényszög, tanácsok: ugyanazok.

11.04-11.15 (egzakt 11.09): uralmi Vénusz oppozíció

Kapcsolatainkban nagyon fontossá válik az egyenrangúság, a harmonikus együttműködés. Ennek híján vagy a megadóbb vagy az önzőbb énünk kerekedik felül. Illetve van egy harmadik opció is: mivel már eleget gyakoroltuk belül a helyes önérvényesítést, most átültethetjük a gyakorlatba is.

11.14-től direkt Mar (15°14' fordul)

Ha nem is azonnal, de szép fokozatosan ismét irányban érezhetjük magunkat.

12.04-től végig (egzakt: 12.23) Bak Plútó kvadrát

Egy hónap fellélegzés után ismét kapunk a Plútótól egy kis noszogatást, de ismétlem, ha önmagunkban dolgozunk ezekkel az energiákkal, akkor inkább lendületként, elszántságként, vagyis pozitív, inspiráló feszültségként érzékelhetjük a két erő összjátékát.

12.25-től Vízöntő Szaturnusz, majd 26-tól Vízöntő Jupiter kvadrát

Évek óta a karácsony átformálásán "ügyködnek" a planéták, így most is szép évzárást kapunk. Muszáj másképp gondolkodunk a világról, a régi hitrendszerek, válaszreakciók már egyre kevésbé visznek minket előre. Fejlődésre, változásra ösztönöznek bennünket az égi áramlatok, mozduljunk együtt velük!


Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Amennyiben érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.


2020. június 21., vasárnap

A szív bátorsága

Újhold és gyűrűs napfogyatkozás a Rák jegyében: 2020.06.21 (08h42p)

Bevezető gondolat: "Egyik oka, hogy fáradtságos módon gyors megoldásokat keresünk, ahelyett, hogy összeszednénk minden bátorságunkat és valami újat álmodnánk az, hogy tévesen azt gondoljuk, a bátorság áldozatot igényel. Pedig valójában a gyávaság a legnagyobb áldozat: a meggyőződések, elvek, álmok és remények feláldozása." (Dr. Alberto Villoldo)

☉☽

A csillagászatilag mozgalmas hétvégénk egy szép újholdas vasárnappal zárult. Ahogy a képleten is látszik, a Nap-Hold együttállás mellett szoros közelségben találjuk a felszálló-holdcsomópontot (az a rózsaszín iratkapocsszerű szimbólum). Mikor a Nap-Hold pályájának a metszéspontja ilyen közel esik az újholdhoz, akkor napfogyatkozásról beszélünk.

A mostani egy fényes gyűrűt hozott létre a Nap körül, ami Afrika szarvától északra, az Arab-félsziget déli részén, Pakisztánon, Indián, Tibeten, Kínán és Tajvanon volt a leglátványosabb. (Itt látható erről egy fantasztikus videó.) Ám attól, hogy mi lemaradtunk a közvetlen látványról, a hatása ugyanúgy érezhető, illetve érvényes ránk.

Az előző napokban jó hosszú és részletes bejegyzéseket írtam erről az időszakról, aminek épp most lépünk át a küszöbén, így az újholdra már csak egy rövid összefoglalót gondoltam.
(Aki lemaradt róla, elolvashatja a Forrásvidék című cikket, ami a Rák hónap áttekintése, illetve előző napról akad itt egy kis spirituális ráhangolódás: Egy irányba.) Ezek úgyis átfogó, hosszú távra kiható folyamatok, mivel a nyári napfordulóval egy új csillagászati évszak, negyedév vette kezdetét.
Bár a mai újhold világít rá erre legélesebben, már egy ideje érezhető a levegőben valamiféle belső pólusváltás, újraszerveződés.

Egyre erősebb vágyat érezhetünk arra, hogy az otthonról hozott páncélunkat túlnőve végre egy saját – élhetőbb – védőburkot növesszünk magunk köré.

A tavalyi évben szembenézhettünk az otthonról hozott mintáinkkal (A jelenem vagyok), viszont ez még önmagában nem elég. Arra is szükség van, hogy a lecserélendő hitrendszerek helyett valami újat álmodjunk.

Ehhez azonban el kell hinnünk, hogy képesek vagyunk valóban megváltozni, újjá tudjuk "szülni magunkat" a legapróbb sejtszinten is. Meg tudjuk változtatni a rutinként futó öngátló gondolatokat: az önbecsülés hiányát, a szégyent, a másoknak megfelelni akarást, az alárendelődést, a hiányt, a szeretetlenséget...

Ahogy a bevezető gondolatban olvashatjuk az útravalót, hozzunk végre igazi áldozatot az életünkben és azt áldozzuk fel a létezésünk oltárán, ami valóban akadályoz bennünket a kiteljesedésben.

Minden nap hozunk áldozatot. Jusson ez eszünkbe, mikor bizonyos helyzetekben fuldoklunk, görcsbe rándul a gyomrunk, összeszorul a torkunk. A testünk nem hazudik: azt mutatja, hogy nem vagyunk összhangban önmagunkkal. A Rák hónapban még intenzívebben megfigyelhetővé válnak ezek a fizikai reakciók, hiszen a testünk az érzelmek nyelvén szól hozzánk.


Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Amennyiben érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.

2020. június 20., szombat

Forrásvidék

Rák jegyébe lép a Nap: 2020.06.20 (23h44p)


Bevezető gondolat: "A forráshoz csak az árral szemben lehet eljutni." (André Gide)


Tegnapi Egy irányba című bejegyzéssel már ráhangolódtunk erre a hétvégére, most egy kicsit más aspektusból folytatjuk.

Ma éjfél előtt néhány perccel a Nap átlép a Rák jegyébe, ami az előttünk álló egy hónap alaprezgését határozza meg. Amikor a napfordulónak köszönhetően leghosszabbak a nappalok, akkor merülünk le az élet alapjaihoz, érzelmeink és múltunk legmélyére, létezésünk forrásvidékére.

Olyan remekül van "kitalálva" ez a rendszer, hogy a horrorfilmekkel ellentétben, itt nem a legködösebb, legvacogtatóbb, legdepresszívebb télidőben foglalkozunk ezekkel a témákkal, hanem a nyári nap – általában – melengető fénye mellett.

Ahogy a halál, úgy a születési is az ismeretlenbe vezet: a lélek részecskékké sűrűsödik össze és anyagi testet ölt magára.

A Rák ennek a misztériumát őrzi, nem fizikai, hanem emlékezet szintjén.

(Magának a köztes létnek az állapotát a Halak energia írja le.) Ide tartoznak a gyökerek, a múlt, a család, ahonnan származunk, de az előző életekből hozott minták is, hiszen azok függvénye, hogy most épp milyen életfeladat vár ránk – és ennek megfelelően születünk meg egy adott helyen, időben és adott szülők gyermekeként.
Az előző bejegyzésben idéztem Villoldot, ő folyónak nevezi a létezésünket, amit ki kell tisztítani ahhoz, hogy iható-éltető legyen. A felgyülemlett hulladék, hordalék, iszap és szemét a hozott vagy az életünk során gyűjtött érzelmi mintáink sokasága.

Itt találjuk az önértékelési problémákat, az alkoholista szülőket, a háborúban elhurcolt nagypapát és az ezekből az élményekből generálódott félelmeinket. "Minket senki sem fog szeretni." "Mások helyett nekem kell felelősséget vállalnom." "Minden kapcsolat vége a veszteség."... és sorolhatnánk, hiszen mindenkinek megvannak ezek a "mantrák", már tudatosított vagy még öntudatlan érzelem motivált gondolatok.

A mostani hónap egy érzelmi újrainstallálás a fenti gondolatok tudatosításán keresztül.

Ehhez kapjuk majd a két keret-újhold támogatását, de magával a jegybe lépéssel a megértéshez is kapunk segítséget (Ikrek Hold-Rák Merkúr uralmi csere).

Érdemes nagyon tudatosan elmerülni ebben a témában és figyelni – sőt akár feljegyezni – a felmerülő gondolatokat, megérzések, álomban felbukkanó képeket. Kitakaríthatjuk az "érzelmi medret".

A Rák hónap jelentősebb égi eseményei

Június 20., szombat: napforduló

nyári napforduló idén június 20-án éjféltájt van, Szent Iván éjszakája pedig hivatalosan a naptári névnap szerint 24-én. A praktikus gondolkodású északi népek - svédek, norvégok - azonban Litha vagy Midsommar ünnepét a június 19. és 26. közé eső szombatról vasárnapra virradó éjszakára teszik, hogy bulizhassanak, ihassanak úgy, hogy a hétfői munkakezdésre már fittek legyenek...

Június 21., vasárnap: újhold, napfogyatkozás

A Rák hónapot két újhold keretezi. Eleve az újholdas jegybe lépések nagyon hangsúlyosak, mivel az adott energia a tudatos és tudattalan összefonódásán keresztül nyilvánulnak meg. Ha még a hónapot újhold is zárja, akkor olyan, mintha egy más aspektusból megismételnénk a leckét – így még mélyebb rétegekben történhet meg az érzelmi átalakulás.

A hónap újhold íve:

Az érzelmi megengedéstől az érzelmi felelősségvállalásig.

Június 25., csütörtök: direkt Vénusz

Az Ikrek 6. fokán fordul egyenesbe a Vénusz, ami néhány napon belül végre a kvadrát helyett szextiles fényszög-kapcsolatba kerül a Marssal. Lazább, könnyedebb kapcsolatteremtésre lesz lehetőségünk július végéig, akik párra vágynak most érdemes ismerkedni, flörtölni azoknak, illetve kellemes hangulatú baráti összejöveteleket is lehet erre a bő hónapra időzíteni.

Június 28., vasárnap: Kos Mars

A Mars egy jó kis Szaturnusz támogatással belép a saját felségterületére és ebben az évben már végig itt is marad. Végre kapunk egy jó adag cselekvő lendületet, illetve a március végétől május közepéig tartó időszakra is visszatekintünk (Kötélhúzás), ugyanis akkor e két planéta együtt állt.

Tetteinkben az érzelmi összhangnak és a felelősségvállalásnak kellene tükröződni! 

Június 30., kedd: Jupiter-Plútó együttállás

Ebből a konjunkcióból ez a második, gyógyulási folyamatunkban az első állomás volt az elköteleződés, ez a regresszió, a harmadik pedig a felszabadulás. Visszatekintés az előző bejegyzésre: A változás állapota.

Július 2., csütörtök: Bak Szaturnusz

A Szaturnusz hátrálása (Határállomás) is a visszatekintést segíti: lehetőségünk van a tavalyi évben még feloldatlan transzgenerációs mintákhoz visszatérni és a fenti gyógyító energiák égisze alatt túllépni ezeken.

Július 5., vasárnap: telihold, holdfogyatkozás

A telihold az érzelmi minták újjászületését támogatja, Uránusztól kapunk hozzá trigon-szextil oldást.

Július 11., szombat: retrográd Kheirón

Az Uránuszt kivéve minden lassú mozgású sorsbolygó és transzperszonális égitest hátrál. A Kos Kheirón az önmagunkká válás egyik fontos "adalékanyaga", most ő is a múltból hozott esetleges sebekre, elakadásokra irányítja a figyelmünket.

Július 12., vasárnap: direkt Merkúr

A Merkúr dél környékén megindul előre, Mars kvadráttal, így türelmetlenebbek lehetünk vagy a kimondatlan dolgainkat mondhatjuk ki hirtelen, netán meggondolatlanul. Mindegy, ez is része az érzelmi felszabadulásnak!

Július 14-15., kedd-szerda: Nap Jupiter, majd Plútó oppozíció

A Nap szembenállásával tudatosan és objektív távolságból pillanthatunk a Jupiter-Plútó üzenetére: önmagunkra és arra, mennyit is változtunk.

Július 20., hétfő: újhold

Végül a már korábban említett újhold, Jupiter-Szaturnusz-Plútó oppozícióval zárja ezt a (legalábbis energetikai értelemben vett) szép hónapot.

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Amennyiben érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.

2020. június 19., péntek

Egy irányba

Nap együttállása Polaris-szal, Betelgeuse-szal: 2020.06.19


Bevezető gondolat: „Te annak a világnak az embere vagy. És ott kinn, abban a világban van a vadászterületed is. A világunk tevésétől sehogy sem szabadulhatunk meg, így hát a harcos vadászterületévé változtatja a világát. Vadászként tudja: azért van a világ, hogy használjuk. És minden cseppjét fel is használja. A harcos, miképpen a kalóz, aggály nélkül megszerzi, amit csak akar, s fel is használja, csakhogy ő azt sem bánja, s nem találja sértőnek, amikor őt is megszerzik és felhasználják.” (Carlos Castaneda: Ixtláni utazás)


Nagyon izgalmas-mozgalmas hétvége áll előttünk, s ha csatlakoztok hozzám akkor együtt felfedezhetünk fel egy most nyíló "csillagkaput". Először is állócsillag együttállásokkal kezdünk, majd a nyári napfordulóval folytatjuk és egy gyűrűs napfogyatkozással kísért újholddal zárjuk a vasárnapot. Gyertek velem és lépjünk át közösen ezen a virtuális átjárón!

Ahogy a mellékelt ábrán látszik, ma a Nap egy tengelyen keresztül áll együtt két, egymástól igen távoli csillaggal. Az egyik neve mindenkinek ismerős lehet, ez a Polaris, vagyis a Sarkcsillag. 

Nevét onnan kapta, hogy az északi pólus közelében található, így a Föld tengelyének sarkát jelöli. Hazánkból nézve sosem nyugszik le, így az egyik legfontosabb tájékozódási pont az égen. Nem véletlen, hogy ilyen nevekkel illették: Kormánycsillag, Útmutató, A világ köldöke, A mennyország kapuja vagy a Kozmosz középpontja.

A másik "résztvevő" az Orion csillagkép alfa csillaga: a Betelgeuse. Orion szinte minden csillagmítoszban fellelhető: óriási vadászt vagy harcosnőt láttak benne.

Ahogy már korábban találkozhatunk az Égi óceán kifejezéssel (ahol a Halak vagy a Delfin "úszkálnak"), úgy itt  szó szerinti az Égi vadászmezőkön járunk. A vadász körül találjuk zsákmányait – a Bikát, a Nyulat, az Egyszarvút – és hű kísérőit: a Nagy és a Kis Kutyát. Az Égi óceánba ömlő Eridanus folyó pedig épp a lábainál ered: itt van a forrása.
Orión mitológiájára esetleg egy másik bejegyzésben visszatérünk, most csak a jelenlegi üzenetét szeretném kiemelni, hiszen ez a kulcs a már korábban említett csillagkapuhoz.

A vadászat az egyik legősibb ösztönerő, nem véletlen, hogy Oriónt is szépnek, erőteljesnek, de vadnak és barbárnak írták le. De a vadászaton keresztül az erő birtokába jutunk, aminek leganimálisabb formája a hús elfogyasztása.

De az erő lehet szellemi erő is, amit az önismeret során "becserkészünk" és integrálunk magunkba.

Ez a világot felépítő, összekötő, mindent behálózó energia. Orión neve az akkád Uru-anna, vagyis Mennyei fény szóból ered. A fény, ami egyetlen varázsformulával leírja a létezés kezdetét, a teremtés folyamatát: "Legyen világosság!"

A világosság előtt az örvénylő sötét káosz létezett, ami a mai feltételezések szerint azonos a Galaxisunk közepével, azzal a nagy tömegű fekete lyukkal, amiből nem csupán "kirobbant", de a mai napig is szüntelen születik és árad az Univerzum.

Asztrológiai értelemben ez a mező a Nyilas csillagjegy 28. fokán található, pontosan szemben a Nap mai állásával.

Ez a kvantumtér, amihez hozzáférve teremteni tudunk. A már említett "kulcs", a holdcsomópont-tengely, ami épp most aktiválódik. Az egzakt együttállás július 31-én lesz, vagyis addig lehetőségünk van intenzíven átírni (újraálmodni) magunkban azt, amit a világról gondolunk.

A Sarkcsillag az útmutató, ha őt követjük muszáj felfelé – a magasabb szellemiség felé – fordítani a tekintetünket. Nap-tudatosságunkkal a Galaxis középpontjához csatlakozhatunk, a Vadász pedig segít abban, hogy legyen bátorságunk összegyűjteni az ezekből áradó erőt.
Ráadásul innen ered az Eridanus – a forrás – így közvetlenül az életünket meghatározó "forráskódokhoz" férhetünk hozzá. Holnap, a Rákba lépéssel pedig az élet alapjaihoz merülhetünk.

Dr. Alberto Villoldo Álmodj bátran című könyvében pontosan ezt fogalmazza meg: "A lélekbátorságban bele tudsz merülni a folyódba, teljes hozzáféréssel az élet szeretetéhez. Elfogadod, hogy nem irányíthatod a folyásirányt, csak a víz tisztaságára vagy befolyással, és megtanulod táplálni magadat és másokat az általad öntözött földekről és legelőkről."

Ideje megtisztítani magunkat és visszaszerezni a múltban, a külvilágban, az érzelmi helyzetekben ragadt-felejtett erőnket.

Ideje gondoskodni magunkról és nemesebb látomásokkal formálni a jövőnket. Sőt az egész emberiség kollektív jövőjét, hiszen az egyes források táplálják a közös óceánt.

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Amennyiben érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.

2020. június 5., péntek

Fókusz

Telihold, holdfogyatkozás, tízmilliószoros nap az Ikrek havában: 2020.06.05 (21h13p)

Bevezető gondolat: "A kozmosz természete szerint bármilyen elképzelésed van is magadról és a világról, az valósággá válik. Mihelyst ráébredsz az erőre, álmodj bátran! Engedd el a korlátozó hiedelmeidet és told félre a félelmeidet. Ha kicsúszik a kezünk közül ez az erő, az álmunk rémálommá válik. Az egyetlen módja, hogy véget vessünk ennek az ijesztő valóságnak, ha ráébredünk a tényre, hogy ez is csak egy álom – valamint arra, hogy képesek vagyunk egy jobb történetet írni, amelyet aztán az univerzum az együttműködésünkkel megjelenít." (Alberto Villoldo)

☉☽
Tegnapi jó hosszú holdcsomópontos bejegyzésem után (Mit nevezünk valóságnak?) ma egy rövidebb telihold írással jövök, hiszen egyetlen nap alatt a lényegi mondanivaló nem sokat változik. Inkább azt mondhatjuk, hogy ez a telihold aláhúzza a lényeget. A mai nap "halmazati tényezője" továbbá egy félárnyékos holdfogyatkozás és egy "tízmilliószoros nap" is.

Nap- és holdfogyatkozások mindig a holdcsomópont-tengely mentén jönnek létre. Spirituális érelemben ilyenkor jobban hozzáférhetünk, tudatosan rápillanthatunk a karma-feladatokra.

Látvány tekintetében nem lesz túl kontrasztos ez a fogyatkozás, de tiszta éjszakai égbolt mellett hazánkból is megfigyelhető egy enyhe halványodás. A részletek itt olvashatók.

Buddhista napok közül a második – saga dawa düchen – "A születés, a megvilágosodás és a halál napja". Vagyis az ébredések pillanatai az életünkben.
Ahhoz, hogy jobban megértsük ennek az üzenetét, érdemes egy pár szót ejteni a változó jegyekről, mivel ezeken keresztül alkotjuk meg mindazt, amit fizikai síkon valóságként megtapasztalunk. (Nagyon hasonló üzenete volt az előző tízmilliószoros napnak is: Álomból valóság.)

Az Ikrek a gondolkodás, a Nyilas a hitrendszerek összessége, a Halak a tudatalattiban kavargó álmok, míg a Szűz a mindennapok, ahol megéljük mindezt, amit ebből a hármas turmixból létrehozunk.

A Szűz energia életünk 98%-a. Minden, ami rutinszerű működés: az életmódunk, a munkánk, a gondolkodási paneljeink és a hibás működésből adódóan manifesztálódó betegségeink.

Talán az az egyik legnagyobb vágyunk, hogy saját életünk teremtői legyünk. És az a legnagyobb illúziónk, hogy nem vagyunk azok. Pedig dehogynem!

Minden pillanatunkat a fenti elemekből kreáljuk: amit hiszünk, amit gondolunk, az válik hétköznapi realitássá. A mai telihold épp ezeket a stratégiai pontokat világítja meg számunkra, mivel az Ikrek Nap, a Nyilas Hold és a Halak Neptunusz közötti t-kvadrát egy olyan ösztönző késztetést hoz létre, ami a nézőpontváltásra inspirál bennünket.

Amint felismerjük a kubai származású pszichológus üzenetét, hogy "hogy képesek vagyunk egy jobb történetet írni", máris az illúzióink mögé pillantva megszülethetünk, megvilágosodhatunk és meghalhatunk – az egónk szintjén.

A telihold most sem egyetlen másodpercben megváltható tapasztalat, hanem a létfolyamatunk része. De a ragyogó holdfényben talán könnyebb a fenti üzenetre irányítani a fókuszt...


Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Amennyiben érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.

2020. június 4., csütörtök

Mit nevezünk valóságnak?

Ikrek-Nyilas holdcsomópont-tengely: 2020.06.04 - 2021.12.22


Bevezető gondolat: "A hit nem más, mint újra meg újra elismételt gondolatok, amelyek végül a személyes igazságainkká válnak. Az a szomorú ebben, hogy minden hit végül önbeteljesítő jóslattá válik. Akár azt hiszed, hogy valami lehetséges, akár azt, hogy lehetetlen, végül biztosan igazad lesz. A hiedelmed meghatározza a viselkedésedet." (Robin Sharma)

☊☋

A holdcsomópontok jegyváltása meghatározza az előttünk álló másfél évet. Annak ellenére, hogy "csak" egy virtuális metszéspontról van szó (a Nap és Holdpálya ívének találkozásáról) "rendesen megdolgoztatja" a tudatalattinkat. Ezt az előző Rák-Bak tengelynél intenzíven megtapasztalhattunk, mivel a Szaturnusz-Plútó együttállás múlt-mintáit a leszálló-holdcsomópont még mélyebbről, egészen a transzgenerációs lenyomatainkból emelte a felszínre.

Míg a planéták aktív szereplőként vesznek részt az aktuális energiaháló kialakításában, addig a holdcsomópontok láthatatlanul "finomhangolnak". Az ő égi útjuk mindig visszafelé halad az Ekliptikán, épp ezért a Bakból a Nyilasba, a Rákból az Ikrekbe lépünk.

Éles váltás lesz: figyelmünk a múltból hirtelen a jövőbe kerül, az érzelmeinkről pedig a gondolkodásunkra helyeződik a hangsúly.

Maga az Ikrek-Nyilas axis képezi a világlátásunk alappillérjét.

Az Ikrek az az életszakasz, amikor elkezdjük felfedezni a világot. Kisgyermekként kúszunk-mászunk, amivel fejlesztjük az idegrendszerünket. Majd elkezdjük az ideghálózatunkat tudással edzeni, "behuzalozni". Mindenre rácsodálkozunk és az agyunk szivacsként szívja magába a rengeteg információt: színeket, formákat, élményeket, fogalmakat. Az inputból pillanatok alatt output válik és hamarosan mi magunk is nevet adunk ezeknek a jelenségeknek: labda, étel, apa, anya.

Szemben vele, a Nyilas jegyében, már a sokféle tudást hitrendszerré integráljuk. A semleges ismeretanyagot szenvedélyes meggyőződéssel töltjük fel. A labda a kedvenc focicsapatunkat juttatja eszünkbe, az étel mögötti ideológiánk alapján követünk bizonyos diétákat, a szüleinkhez fűződő viszonyunk, a tőlük kapott gondolatsémák pedig az egész életünket behálózzák – kezdve a párkapcsolattól, az érvényesülésünkön keresztül a gyereknevelési elképzeléseinkig.

Utoljára 2001 októbere és 2003 májusa között – vagyis 19 éve volt ilyen tapasztalati tengely. Fordítva, Nyilas felszállóval pedig 2011 februárja és 2012 szeptembere között találkozhattunk. Érdemes ilyenkor visszalapozni időben és felidézni, mik is történtek velünk. Nem várható ugyanazon események ismétlődése, de az energiamintában felfedezhetjük a hasonlóságokat!

Szent meggyőződések

A leszálló holdcsomópont – jelen esetben a Nyilas energia – mutatja azt a visszahúzó erőt, amibe most a leginkább tudat alatt belegabalyodhatunk. De épp ez lehet a táptalaja is annak a bölcsességnek, amiről könnyebben elrugaszkodhatunk karmikus jövőnk lehetőségei felé.

Lássuk előbb a negatív mintákat! Szerintem sok mindenben önmagunkra ismerhetünk...

Hitrendszereink képezik a valóságérzékelésünk alapját. Minél merevebbek, rugalmatlanabbak ezek a képzetek, annál szűklátókörűbbé válunk a világra. Nem tudunk semleges szemszögből tekinteni a dolgokra, azt hisszük, hogy kizárólag nekünk van igazunk, mindenki más téved.

Ahogy valóságunk korlátozottá válik, úgy a lehetőségeink is hasonló módon korlátozódnak.

Hazánkban nagyon jó példa erre a közösségi médiafelületek komment-szekciója, ami alapján úgy tűnik, Magyarország a tízmillió szakértő országa. Legyen szó akár palántázásról, politikáról vagy kutyanevelésről, mentalitásunk részét képezi, hogy "mindenhez is értünk". Sőt a lelkünk mélyén biztosak vagyunk abban, hogy mások nem tudják olyan pontosan, hogy mi a jó nekik, mint mi. Lelkesültségünkben kéretlenül is osztjuk az életmódbeli, párkapcsolati, önismereti tanácsokat.

Nyíltan vagy a másik háta mögött ítélkezünk, címkézünk. Mások kritizálásának, lenyomásának hátterében azonban saját bizonytalanságunk áll. Ez az év pedig más síkokon is épp az ítélkezésen való túllépésről szól. (Magasabb nézőpontból)

Azért fogalmazok kollektívában, mert Magyarország a Nyilas jegy égisze alá tartozik, így a nemzeti csoportkarma igen meghatározó vonását képezi ez az energia. (Erről írok majd bővebben egy külön cikkben, ha érdekel Titeket, de most igyekszem a holdcsomópont-tengely mentén haladni.)

A Nyilas a nagy érzelmi amplitúdók jegye, ha hiszünk valamiben, azt szent meggyőződéssel tesszük. A mindennapok realitását gyakran elhomályosítja a lelkesedésünk, főképp azért, mert csak a távolba révedve álmodozunk, az odavezető út apró lépéseit figyelmen kívül hagyjuk.

Ehhez társul az is, hogy negatív hiedelmeinkre is érvényes ugyanez a szenvedélyesség: ha félünk valamitől, akkor nagyon félünk, ha kételkedünk, akkor maximálisan kételkedünk. 

Az önromboló életmódot is teljes odaadással tesszük.

Hajlamosak lehetünk mindennek rendkívüli jelentőséget tulajdonítani. Önigazolásokat keresünk és természetesen mindig találunk is bizonyítékot arra, hogy igazunk van.

Ezek a viselkedés azonban oda vezet, hogy mint az Idétlen időkig című filmben, hiába akarunk kilépni a mindennapok mókuskerekéből, hiába vágyakozunk szebb holnapra, kiteljesedett létezésre, mindig ugyanazt a valóságot hívjuk életre.

Vissza az alapokhoz

Ha a fent felsoroltakból egy morzsányit is magunkra ismerünk – és szeretnénk változtatni a dolgokon – akkor az előttünk álló időszakban ezt hiperűrsebességgel megtehetjük.

Az Ikrek felszálló-holdcsomópont adja meg a megoldási kulcsot. Az pedig nem más, mint vissza az alapokhoz. Még az elején írtam, hogy az Ikrek életszakasz a világ felfedezése.

Nincs más dolgunk, mint lebontani, lecsupaszítani a hitrendszereinket az őket felépítő gondolatokká.

Így felismerhetjük a világlátásunkat formáló automatikus reakciókat. És a hibásan rögzült – gátló, negatív, visszatartó, elkerülő, kimenekülő, kifogásokat gyártó, önbecsmérlő gondolatok helyett újakat kell tanítani magunknak.

Ez pont úgy működik, mint amikor egy gyermekkel ismertetjük meg a dolgokat. Oda kell fordulni, türelmesnek kell lenni és addig kell ismételgetni az újonnan megtanultakat, míg azok válnak az új életfilozófiává.

Ne csak a látomásainktól hajtva a képzeletünkben szárnyaljuk végig az élet tájait! Szálljunk le a földre, figyelmesen járjunk az úton, érzékeljük a részleteket, az árnyalatokat, a változatosságot.

Főképp a spirituális tudást nem elég "fejben megszerezni". Az önismereten keresztül tapasztalattá kell formálni, majd létezéssé integrálni.
Fantasztikusan szép képlettel vetjük bele magunkat ebbe a paradigmaváltásba. A felszálló holdcsomópont, a Skorpió Hold, továbbá a Bak Jupiter-Vízöntő Szaturnusz között megjelenik az "isten ujjának" is nevezett yod-fényszög.

A kvinkunx (150 fok) karmikus fényszög. A döntés lehetőségét mutatja. Cselekedhetünk is, de el is mulaszthatjuk a cselekvést. Akár így, akár úgy teszünk, a karma törvényei alapján minden döntésünknek következménye van. A Yod egy tökéletes "Y". Ahogy William Blake festményén (lásd itt) Isten szétnyíló ujjai megteremtik a világot, úgy nyílik meg most előttünk is a lehetőségek teremtésének kapuja.

A Skorpió Hold a mély érzelmi elköteleződést, a lelki metamorfózist, a Bak Jupiter a régi hiedelmekből való továbbfejlődést, a Vízöntő Szaturnusz pedig a korlátaink lebontását segíti elő.

További olvasnivalók a témában:

Nyomás alatt (Bak Szaturnusz, Plútó, leszálló együttállás)
Érzelmi határok, határtalan érzelmek (Rák felszálló-holdcsomópont)
Önmagunkra találni (Oroszlán felszálló-holdcsomópont)
A tökéletesség gyakorlata (Szűz felszálló-holdcsomópont)
Az életed játszma vagy társas játék? (Mérleg felszálló-holdcsomópont)
És még mindig változás (Skorpió felszálló-holdcsomópont)


Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Amennyiben érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.
Related Posts with Thumbnails