2020. április 23., csütörtök

Mágikus pillanat

Újhold a Bika jegyében: 2020.04.23 (04h26p)

Bevezető gondolat: "Valamiben hinni annyit jelent, mint gondolatban felépíteni vagy "megteremteni", aztán kitartani a gondolat mellett, és kételyek nélküli teljes belső bizonyossággal tudni, hogy a kívánt eredmény előbb-utóbb a fizikai világban is megjelenik." (Balogh Béla)

☉☽

Amióta világ a világ, az emberiség nyomon követi a holdciklusokat. Ezen a téren könnyű dolgunk van: nincs szükségünk bonyolult táblázatokra, mérőműszerekre, elegendő csak az éjszakai égre tekinteni, máris tudjuk, milyen fázisban van. Gyerekkorunkban megtanultuk, ha C-betűt látunk, akkor csökken, D betű formával dagad. A Hold jelenléte meghatározza a mindennapjainkat, a nők menstruációját, az ár-apályt, de még a közérzetünkre is hatással van.

Ezen túl a szimbolikája is rendkívül kifejező. Egyszerre fedezhető fel benne a mulandóság: hiszen 28 naponta a Hold eltűnik a Nap árnyékában és a végtelen körforgás, mivel hónapról hónapra ismét felbukkan. Így az újhold a halál és a születés misztériuma, ami az egész életünket meghatározza: a jelenben meghal a múlt és megfogan a jövő pillanata.

Az elmúlt kilenc hónapban az újholdakon keresztül ez a momentum még kézzel foghatóbbá, még intenzívebben megtapasztalhatóvá vált. Köszönhető ez annak, hogy 2019 júliusa óta az újhold összekapcsolódott az uránuszi energiákkal.

Kilenc hónap mágikus idő: ennyi kell két aprócska sejtnek, hogy születésre érett magzattá fejlődjön. Ez a transzformáció most az energetikai síkon is végbement és a Bika újholddal lezárul a ciklus. Ám ahogy pár sorral feljebb is írtam, rögtön elindul egy új.

Az Uránusszal összekapcsolódó újhold kiszabadított minket a korábbi, berögzült minták fogságából, most átadja a stafétát a Szaturnusznak, ami viszont a régi értékeinkből segít újraépíteni magunkat.

Mindeközben érdekes módon az idő is megkavarodott. Az Uránusz a jövő, ami most a múltat bontja, a Szaturnusz a múlt, amin keresztül a jövőnket teremtjük. Egyszerre zajlik a karma oldása és az új sors "betöltése".

Eddig történt

Picit menjünk vissza az időben és tekintsük át ezt a néhány hónapot! Érdemes végignézni a folyamatokat, segíthet megérteni a jelenleg kialakult helyzetet.

90° Az erős, de láthatatlan transzformáló hatások jelen vannak: ez az univerzális mozdulat sugara. Az energiák nagy – fogalmazhatunk úgy is – dimenziók közti váltás készítik elő: kiszabadítanak bennünket az eddigi meghatározottságból, átvezetve a nyitott tudatosság felé. Vele járó érzés a káosz, a bizonytalanság, hiszen mindaz, amiben eddig félig-meddig magabiztosan működtünk, elkezdett darabokra hullani. Köztük az önmagunkról kialakított képek is! (Öntudatra ébredés)

120° A fejünkben zakatoló zsivaj helyére csend kerül, az önbizalomhiányt egészséges öntudat váltja fel, a külvilág hibáztatását a személyes felelősségvállalás. Ezen kívül kritikusabban észrevesszük, hogy mit kell megőrizni és mitől kell megválni – a fizikai életterünkben éppúgy, mint a gondolatvilágunkban. (Felemelkedés)

150° Vajon mindaz, amit magunkról gondolunk, megfelel a valóságnak? Vagy csupán egyéni címkék, társadalmi kategóriák, családi lenyomatok és illuzórikus elképzelések összessége? Ha az utóbbi érzés elhatalmasodott rajtunk, akkor ezen a ponton megszülethetett bennünk egy döntés: ki akarunk törni a minket korlátozó énképek fogságából! A megalkuvások vagy túllicitálások belső diszkomfort-érzetekhez vezetnek, egyre kevésbé fogjuk jól érezni magunkat a bőrünkben. (Megmérettetés)

180° Mondhatjuk: égen s földön minden készen áll a belső transzformáló nagytakarításra.
Akár aktívan részt veszünk ezekben a folyamatokban, akár nem, egyszerűen elérkezett az idő, hogy a mélyben forrongó elfojtások, érzelmek és indulatok végre a felszínre törjenek.
Sokan megijednek ezektől a megfogalmazásoktól, pedig a felszín alá nyomott problémák, a folytonos halogatások, a lenyelt sérelmek és a blokkolt életenergiák jóval kártékonyabbak mint azok a pillanatok, amikor végre teljes odaadással felszabadítjuk az érzéseinket.
Komfortzóna = gondolkodásunk határa. (Vulkánkitörés)

150° Az előttünk álló 2020-as év újjászületésének az a titka, hogy ítélet nélkül, egy magasabb perspektívából tekintsünk a világra, beleértve önmagunkat is. Egyszerre kell elengednünk azokat a ragaszkodásainkat, amik visszahúznának és megnyitni szívünket és elménket az új élettapasztalatok befogadására. Meg kell tanulnunk újra összekapcsolni testünket, lelkünket, szellemünket, és ráébredni arra, hogy minden tudás, minden bölcsesség – ahogy az Édenkert lenyomata is – bennünk van. (A fény kertjének fája)

120° A sorsunkról azt hisszük, kőbe van vésve. Beleszületünk egy családba, egy társadalmi közegbe, egy adott érába. Otthonról hozott és a saját élményeinkből szerzett tapasztalatok formálják az értékrendünket. Jó esetben azt tesszük, amit mondunk és azt mondjuk, amit gondolunk. A hitrendszerünkre viszont csak a legritkább esetben látunk rá. Sok év önismeret vezet el oda, hogy észrevegyük láthatatlan mozgatórugóinkat. És ha ez sikerül, akkor megváltoztathatjuk a sorsunkat. (Hitből sors)

90° Azoknak a kollektív, kulturális irányelveknek a mezsgyéjére érkeztünk, amik gátolnak minket abban, hogy a tudatunk új, ismeretlen, mondhatni elképesztő területekre merészkedjen. Kényelmesen belakott világképünk egyre több ponton kérdőjeleződik meg. Magáról a valóságról alkotott elképzeléseink kezdenek átformálódni. A forradalom, ami elsöpri a gondolkodásunk korábbi rezsimjét, véget vet a réginek, a működésképtelennek, a destrukciónak. Ez a mostani időszak nem kedvez az elfojtásoknak, a hárításnak, a halogatásnak. Ne álljunk ellen, inkább csatlakozzunk mi is a tudatosság forradalmához. (Tenyeredben a végtelen)

60° A szemléletformáló időszak arról szól, hogy a lélek-jelenlétet kiterjesszük a mindennapjainkra. Nem véletlen, hogy az idei bejegyzések ehhez hasonló címeket kaptak: felébredés, magasabb nézőpont, a jelenem vagyok, megújulás. Muszáj megváltoztatni a nézőpontunkat! Térben és időben önmagunkra kellene találni. Abban a pillanatban, mikor a tudatossággá válok, a lélek már nem csupán pillanatokra lesz jelen, hanem egyre hosszabb ideig. És ha a lélek jelen van, életünkbe bőség és elégedettség áramlik. (Lélek-jelenlét)

30° A Bak Szaturnusz feladata az lett volna, hogy vállaljunk felelősséget a sorsunkért – ne kívül keressük az okokat, ne halogassunk és ne sorakoztassunk fel folyamatosan kifogásokat.  A lét körhintája nem áll meg, így bárkinek lehetősége van bármikor megváltozni. Sőt, bizonyos szempontból ez elkerülhetetlen lesz, mivel a Vízöntő maga a fejlődésre való törekvés, amit a Szaturnusz fejlődési kényszerré tesz. (Egy új világkorszak küszöbén)

És most...

A mai nap – újhold szempontból – az átmozdulás pillanata. Az Uránusz együtt áll a Nappal és a Holddal, míg a Szaturnusz egy kvadráttal "átveszi" tőle a személyiségünk formálása feletti irányítást.
Ezzel együttműködni akkor tudunk, ha mi magunk is mozdulunk az energiákkal. Eddig a lebontásra volt érdemes fókuszálnunk, nem véletlenül jöttek felszínre a "kinőtt" családi és társadalmi minták.

Mostantól a saját individuális értékeinket felismerve kellene újrakalibrálni önmagunkat.

A Szaturnuszon keresztül:
● legyőzhetjük a fentebb említett küszöb átlépésének a félelmét
● felismerhetjük határainkat és nekiláthatunk egy lassú, de tartós személyiség-kibontakoztatásnak
● felszámolhatjuk az önbizalomhiányt, az ön-leértékelést, a megmagyarázhatatlan bűntudatot és az önmagunkhoz való viszonyulás egyéb gátjait
● készek lehetünk szembenézni a valósággal
● újfajta rendet és struktúrát teremthetünk az életünkben
● gyakorolhatjuk a felelősségvállalást

Jó lenne önvizsgálatot tartani, és felmérni a bennünk rejlő valódi értékeket és valódi vágyakat. Majd miután ezzel megvagyunk elkezdhetnénk végre hinni önmagunkban és a teremtőerőnkben.

Egyéni gondolkodásunknak óriási szerepe van abban, milyen kollektív jövőképet hozunk létre!


Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Amennyiben érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.

2020. április 20., hétfő

Stabil fordulatok

Bika jegyébe lép a Nap: 2020.04.19 (16h46p)

Bevezető gondolat: "Minden a lehetséges határain belül van! Mivel bennünk veszi kezdetét minden valóság! A gondolat is megvalósulás, amely még rajtunk kívül is tovább él. Isten ábrándjai vagyunk, a világ pedig a mi ábrándunk. Nincs kettősség, csak tökéletes egység, örökös ingajárat a két véglet, a halál és az élet, vagyis a "tudok" és a "vagyok" között!" (W. S. Reymont)

A kerék szimbóluma igen gazdag jelentéstartalommal bír. "Részesül abból a tökéletességből, amelyet a kör sugall, ugyanakkor az idő világához, így az állandó bizonytalansághoz, a folytonos teremtéshez és elmúláshoz kapcsolódik. Az élet körforgását, a megújulást, a változékonyságot, az örök visszatérést jelenti.– olvasható a Szimbólumtárban.

Elég csak a horoszkóp ábrára pillantanunk és máris felfedezhetjük benne is a kereket. A nagyobbik, külső körív magába foglalja a világmindenséget. Az aszcendens-deszcendens főtengelye a teret, míg az IC-MC az időt jelöli. Amíg bizonyos személyiségrészekkel azonosítjuk magunkat – például a napjeggyel, a Hold tudatalatti tartalmaival, a Mars ösztönkésztetéseivel vagy akár a Jupiter szerencsefaktorával – addig ki vagyunk szolgáltatva a sors fel-le mozgató erejének.

Végső spirituális törekvésünk – hasonlóan a buddhista kerékszimbolikához – arra irányul, hogy megtaláljuk a föld-középpontunkat. "A küllők a lelki képességek, amelyek a központban egyesülnek. Az üres kerékagy az égi cselekedetek illeszkedési pontja. Az uralkodó, aki itt tartózkodik, az egyetlen, aki nem változik az univerzális változásban, s a fény sugarai is belőle áradnak ki."

A jelen helyzet kissé megakasztotta életünk kerekét, úgy érezhetjük, hogy amire a kereket tervezték, az most elvesztette funkcióját. Nem tudunk szabadon gördülni. Olyan ez, mintha valamiféle időéket vertek volna életünk kereke alá.

Csodálatos magyar nyelvünkben a "lenyűgöz" kifejezésnek kétféle jelentése is van. Az egyik – talán az ismertebb – az ámulatba ejt, lebilincsel valaminek vagy valakinek a szépsége, nagyszerűsége. De azt is jelenti, hogy nagymértékben korlátoz; szabadságában, szabad cselekvésében megbénít.
Az "időéket" a Bika Uránusz és a Vízöntő Szaturnusz kvadrátja jelenti. Előbbi a valóságról alkotott elképzeléseinket teljes átalakítása felé húz (Semmi sem az, aminek látszik), míg utóbbi a fejlődés kényszere (Egy új világkorszak küszöbén) felé tol bennünket.

Bár az irányunk előrevivő, mégis a tudatunk részben a múltban ragadt és emiatt érezhetünk blokkokat. Oké, rendben van, külső körülmények is korlátozóak, de itt elsősorban asztrológiai nézőpontokat vizsgálunk.

Ebben a látszólag mozgásképtelen állapotban a belső világunk jóval nagyobb fordulatszámon pörög.

Olyan tapasztalatokat hozhat felszínre, amik a korábbi mintáink és előítéleteink miatt nem engednek minket szabadon. A karantén bezártsága, a jövő kiszámíthatatlansága felerősítheti az érzelmi reakciókat. Érdemes lenne – hiszen a lehetőségünk is megvan rá – megállni egy pillanatra és szembenézni a most felmerülő félelmekkel. Lehetnek ezek anyagi természetűek, kapcsolati vonatkozásúak vagy akár az egész eddigi életutunkat, terveinket, céljainkat is érintheti.

Miért is fontos mindig, de most különösképpen ez az önvizsgálat? Azért, mert a Bika jegyében elkezdjük stabilizálni a jövőképünket. A három földies jegy közül az első elveti a magokat, gondosan előkészítve hozzá a talajt. Majd ősszel az arató Szűz betakarítja a termést, végül a téli napfordulóval a Bak ebből gazdálkodva megtervezi a következő évet.

Hamarosan újra mozgásba lendül az élet – a képlet változó keresztje ezt mutatja. A Nap viszont fix jegyben, fix házban van, így az újraindulás pillanata rögzítve lesz. A "talaj" előkészítése az a belső állapotunk átrendezése. Épp ezért jó, ha szem előtt tartjuk: "Minden a lehetséges határain belül van! Mivel bennünk veszi kezdetét minden valóság!"

A Bika hónap égi fordulópontjai

Április 23., csütörtök: újhold

A Bika újhold egy kilenc hónapos ciklus végét jelöli. 2019 augusztusában kapcsolódott be az Uránusz energiája az újholdak mellé. Akkor egy kvadráttal vette kezdetét az Öntudatra ébredés, most pedig egy együttállással "születünk meg" belőle. Innentől az Uránusz átadja a stafétát a Szaturnusznak, és ő kíséri majd az újholdjainkat.

Április 25., szombat: retrográd Plútó

A Bak jegyében járó planéták megkezdik a "visszavonulást", első hátráló szereplő a Plútó. Ezek most kifejezetten jól jönnek nekünk, mert kicsit csökken a változás felé toló nyomás.

Április 27., hétfő: Bika Merkúr

A Bika Merkúr a gyakorlatiasabb, megvalósítóbb gondolkodásra ösztönöz bennünket. De ez csak akkor tud megvalósulni, ha nem a megszokott sémáink szerint próbálunk működni, hanem hagyjuk rajtunk keresztül megnyilvánulni a kreativitást.

Május 7., csütörtök: telihold

Gyönyörű, intenzív teliholdunk lesz, ami a jegybe lépéshez képest csak még erőteljesebben hozza a stabilizáló fordulatokat. Míg az újholdak felett stafétaváltás történik, a teliholdakat továbbra is a Neptunusz kíséri, ami segíti a spirituális tudatváltást.

Május 11., hétfő: retrográd Szaturnusz

A Plútóhoz csatlakozva a Szaturnusz is ad egy kis fellélegzést, visszaindul a Bakba, hogy az ott feledett rendezetlenségeinket lehetőségünk legyen kitakarítani.

Május 13., szerda: Halak Mars

Elképzeléseinket egyre sürgetőbben próbáljuk majd cselekvésre váltani, hogy hogyan tudjuk ebből kihozni a legjobb lehetőségeket, az aktuális bejegyzésben meg fogjuk tárgyalni.

Május 14., csütörtök: retrográd Jupiter

Végül a Jupiter is csatlakozik a hátráló planéták sorához. Ezt a fordulatot talán kevésbé vártuk, mivel a Megvalósulás is várat magára, de neki is még lesz feladata a múlt sebgyógyításában.


Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Amennyiben érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.

2020. április 7., kedd

Kreatív látásmód

Telihold a Kos havában: 2020.04.08 (04h36p)

Bevezető gondolat: "Soha nem függök mások szavaitól, de mindig meghallgatom őket. Soha nem engedelmeskedem mások tanácsainak, de mindig figyelembe veszem őket. Soha nem függök a külvilág véleményétől, de mindig tisztán akarom látni, mit gondolnak rólam." (Jorge Bucay)

☉☽

Az elmúlt évek Kos havi teliholdjai szinte kivétel nélkül húzósak voltak. 2010-ben, 13-ban, érintőlegesen 14-ben, továbbá 15-ben, 17-ben és 19-ben is a Plútóval kerültek feszültségbe – és idén sincs ez másképp. Utolsó ilyen teliholdunk 2022-ben lesz, onnantól már más belső ellentmondásokat feszeget bennünk az átalakítás planétája.

A teliholdak eleve feszültek, hiszen ilyenkor a Föld tulajdonképpen "beszorul" a Nap és a Hold közé. Asztrológiai értelemben a tudatos énünk és a tudatalatti mintáink ellentmondásai éleződnek ki: amit akár arra is felhasználhatunk, hogy kellő távolságból rájuk pillantva feloldhassuk őket.

A Kos energiánál a legerőteljesebb az éntudat, hiszen itt születünk meg, itt ébredünk önmagunkra. Az énnel szemben a Mérleg jegyét – a külvilágot találjuk – hozzá tartoznak a párkapcsolatok, az emberi kapcsolatok, de úgy en bloc, az egész környezetünk, a tőlünk független jelenségek összessége.

Spirituális törekvésünk az, hogy a "képlet közepére kerüljünk", mivel a létezés mozdulatlan szívéből egyforma objektivitással tekinthetünk a saját lélekrészeinkre éppúgy, mint a világ történéseire.

Ám minél elkülönültebbnek érezzük magunkat az egésztől, annál ijesztőbbnek fogjuk tapasztalni a szemben lévő oldalt is. Okolunk, hibáztatunk, felelősöket keresünk, miközben a saját árnyoldalunkban kutakodunk.

A mostani időszak "kivetülései", az egyetemes szinten megjelenő pandémia mindenkit valamiféle önvizsgálatra kényszerít. Fizikai-anyagi szintű átértékelés mellett azonban lehetőségünk van gyors és hatékony önismeretre is – sokaknál ez a szorongások, a depressziós tünetek felfokozódásával járhat.

Utóbbi még nem garancia arra, hogy a jelenlegi krízist a saját fejlődésünkre fordítsuk, de az életünk mélypontjai sok esetben mégis ezt a fordulatot idézik elő.
A teliholddal a vasárnapi Jupiter-Plútó együttállás (A változás folyamata) válik tudatosíthatóvá. Jelen korban rengeteg információ özönlik felénk, a bizonytalan helyzetek pedig még éhesebbé tesznek bennünket a bizonyosságnak vélt tényekre. De honnan tudjuk, mi igaz és mi nem? Kink hihetünk és kinek nem? Mi a valóság és mi manipuláció?

Ahogy a bevezető gondolatban az argentin író is megfogalmazta: járjunk nyitott szemmel a világban, de

kezdjünk el végre önállóan gondolkodni!

Rudolf Steiner azt mondja: "Tanulni nem a hiba elítéléséből, hanem csakis a megértéséből lehet." A vírus, a természeti katasztrófák jelenléte nem független tőlünk, nem egy véletlen sorscsapás, hanem valamiféle következmény. Túlfogyasztás? Globalizáció? Gazdasági reakció? A válasz ebből a nézőpontból lényegtelen, inkább arra érdemes feleletet találni, hogy személy szerint mihez kezdünk vele, milyen gyökeres változásokat eszközölünk az életünkben.

A mostani telihold-képlet átmozdító, de a döntés a mi kezünkben van. Kreatívan átalakítjuk a mindennapjainkat vagy tétlen képzelgésbe menekülünk – és arra várunk, hogy minden zökkenjen vissza a "régi, rendes" kerékvágásba.

Régi rendes nyomvonal már nincs. Egy hirtelen jött forgószél teljesen új ösvényre állította az egész emberiséget.


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.

2020. április 5., vasárnap

A változás állapota

Jupiter-Plútó együttállás a Bakban, első felvonás: 2020.04.05 (04h41p)

Bevezető gondolat: "Az ember vagy változik, vagy változtat. Amikor változik (vagyis a változás állapotában van), nem érzi szükségét a változtatásnak – mert boldog. Ha boldogtalan (vagyis nem változik), akkor – és éppen ezért – változtatni akar." (ismeretlen)

♃♇

Az idei évet nagyjából végigkíséri a Jupiter-Plútó együttállása (február 16-tól, december 23-ig). Ebben az időszakban háromszor válik egzakttá (pontossá) a konstellációjuk – először ma hajnalban. Ez a két planéta utoljára 2007. december 11-én találkoztak össze, akkor a Nyilas 29.fokán álltak, közel a Tejút szívéhez, a Bakban viszont majd 250 éve, 1771-ben volt randevújuk.

A most zajló, nagy horderejű változási folyamatok nem hirtelen következtek be, gyakorlatilag amióta írom ezt a blogot, ebben vagyunk benne. A Plútó 2010 óta, az Uránusz kvadrátnak köszönhetően igen fontos szerepet kap az életünkben. A fényszög alig ért véget, máris jött a Szaturnusz, most pedig a Jupiter.

Gyönyörű íve van a történetnek, ugyanis a fent felsorolt planéták a görög mitológia generációs mintáit és a családi karmát jelenítik meg. A Plútó az egyik archaikus őserő: az átalakulás kulcsa.

Ő az, aki a mulandóból kiszabadítja a maradandót: legyen az a lélek kilépése a testből vagy az önvaló kioldódása a személyiség és az egó páncéljából.

Edgar Cayce, a 20. század elején élt amerikai médium így fogalmazott ezzel a planétával kapcsolatban: "A következő 100 vagy 200 évben lesz a Plútó igen nagy hatással az ember szellemére, hiszen bizonyosan a Plútó működése a leghasonlóbb a Föld tevékenységéhez, és fejlődő hatást képvisel, nem pedig előre rögzítettet."
A Plútó a Jupiterrel együtt állva a hitünket igyekszik kiszabadítani a merev dogmák páncélja alól. Tele vagyunk rögzült meggyőződésekkel, előítéletekkel, s hitrendszereinkkel kapcsolatban alig vannak kétségeink.

Biztosan tudjuk, hogy nekünk van igazunk, a többiek tévednek. Nézzünk csak magunkba, hány dologgal kapcsolatban vannak rendíthetetlen állásfoglalásaink? Az étkezési, életmódbeli, politikai, vallási, kapcsolati és a többi állásfoglalások szinte perzselő vitákká forrnak még az idegenek között is. És ehhez jönnek még a családi minták, továbbá a személyes tapasztalatok.

Természetesen szükség van világképekre, de a tudással szemben a hit, nem statikus, hanem szüntelen áramlás. Ha valamit kizárólagosan üdvözítőnek vélünk, akkor egy elme-gátat hozunk létre és leválasztjuk magunkat a létezés folyójáról.

A kétség és a bölcsesség egy és ugyanaz – erre utal a 2-es tarot-állomás Főpapnője – utóbbi ráadásul kardinális erény. Idén 20-20-as év van, ami a kétségeket felerősíti, megkétszerezi, de éppen úgy a bölcsülésre, hitünk felébresztésére megsokszorozott lehetőségünk adódik. Az Ítélet üzenete épp ez: ember, eszmélj fel a szellemileg halott képzetekhez való ragaszkodásodból! Az Univerzum (Isten) sokkal végtelenebb annál, amit te most el tudsz hinni!

"A hit a nyitottsághoz való viszonyt feltételezi, amely továbbhaladást követel,"

– mondja Peter Orban: "továbblépést egy ötlettől vagy bármilyen határvonaltól, zárt elméletektől."

Utóbbiak nagyon kényelmesek, beléjük lehet kapaszkodni, ezáltal a biztonság látszatát sugározzák. Gyakran még az önismereti utat is összekeverjük ezzel: elvárjuk, hogy tanácsadóink, terapeutáink vagy akár a könyvekben olvasott hipotézisek, Interneten gyűjtött elképzelések megmondják nekünk kik vagyunk és mit csináljunk.

Szükség van a rendszerekre, de ezek csak lámpások, mérföldkövek lehetnek, nem pedig mozgójárdák, amik nem engednek letérni a saját nyomvonalukról. A hitvallások passzív, befogadó állapotok, míg maga a hit élő, aktív, pulzáló.
A mostani együttállásban erre a belső transzformációra kapunk égi támogatást. Három ilyen pontot ígértem (na jó, nem én, hanem az égiek) és a képleteket elnézve a fejlődés íve rajzolódik ki előttünk.

Április 5., a határon való mozgás elkezdése

Az első együttállás a 12-es ház csúcsán történik, a Szaturnuszt érő Uránusz kvadráttal. Elkezdődik az a bizonyos lebontás, a feloldódás, az egyelőre még láthatatlan, sejtszinten bekövetkező gyógyulás.

Június 30., az időkapu

A spirituális tapasztalatokat képesek leszünk lehozni a hétköznapok szintjére (6-os házas együttállás), kellő erőt és támogatást kapunk arra, hogy aktív részesei legyünk ennek a gyógyító folyamatnak (Mars szextil).

November 12., az új ciklus kezdete

Itt már tudatosíthatjuk mindazt, ami végbement (Nap szextil) és már észrevehetjük a mindennapokban bekövetkezett kedvező változást.

Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy az itt leírtaknak csak akkor lesz pozitív hozadéka, ha mi magunk is együttműködünk ezekkel az energiákkal!


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.
Related Posts with Thumbnails