2021. január 29., péntek

Énkép-megrendülés

Bika Mars-Uránusz-Fekete hold Lilith és Vízöntő Nap-Jupiter-aszteroida Lilith együttállás

Bevezető gondolat: "A lélek sötét éjszakája nélkül nincs újjászületés – ahhoz előbb teljesen meg kell semmisítened magadban mindent, amiben korábban hittél, azzal a képpel együtt, amilyennek önmagadat képzelted." (Hazrat Inayat Khan)

Eddig Lilith kapcsán kizárólag a Fekete holdról volt szó, ma azonban megismerkedünk Lilith mindhárom arcával.

Az asztrológiai képletnek különböző rétegei és mélységei vannak, épp úgy, mint az emberi léleknek. Közel a felszínhez találjuk a személyiség-jelölőket, amiket többé-kevésbé képesek vagyunk tudatosítani. Itt rajzolódik ki a szüleinkkel való viszonyunk, az akaratérvényesítési képességünk vagy a gondolkodásmódunk. Önmagunkban mélyebbre merülve pedig rábukkanhatunk a "kitaszítottakra", azokra a lélektani mintákra, amikkel önismereti téren viszonylag megerősödve tudunk csak szembe nézni. (A horrorfilmek épp ezeket a félelmeinket jelenítik meg.)

Közéjük tartozik Lilith is, akinek a mítosza a Bukottak című bejegyzésben olvasható. Története három fő fázisra bontható: a lázadás, a száműzetés és a felszabadítás. Első szakaszt a fizikai égitestként jelen lévő (1181-es számú) aszteroida Lilith képviseli, a másodikat egy valódi tömeggel nem rendelkező, porból álló gömbszerű alakzat, egy elsuhanó árnyék-jelenség: a Sötét hold Lilith, az utolsót pedig a Hold-Föld pályájának a két metszéspontja (effemeridákban meanapogee néven lehet megtalálni) – ez a Fekete hold.


A mai képletben mindhárom Lilith megkülönböztetett szerepet kap, planéta-együttállásaik "felhangosítják" az üzeneteiket. A címben megfogalmazott énkép-megrendülés jó eséllyel nem a mai napon fog megtörténni. De ott a mélyben elindulhat valami...

Próbálom rövidre fogni és közérthetően összeszedni ezt a végtelenül szerteágazó témát, de ezen a fórumon csak a felszínt tudjuk megkapargatni. Azoknak, akiket ez az üzenet személyesen is megszólít, induljon el ezen a nyomvonalon. 2021 nagyon kedvez az önismereti utaknak!


Lázadás a önmagunk ellen

Lázadni mindig ott kezdünk, ahol korlátozva érezzük magunkat. Az aszteroida Lilith azokra az energiablokkokra mutat rá, ahol elnyomást, az értéktelenséget éljük meg. Itt gyűlik fel bennünk egy csomó belső sérelem, elutasítottság.

A Vízöntőnél en bloc érezzük korlátozva magunkat, így elsősorban nem is mások, hanem az énképeink ellen lázadozunk. Szellemi és lelki megéléseink közt diszharmóniát tapasztalhatunk: fejben már nagyon tudjuk, mit hogyan kéne, de messze még, hogy totálisan lényegüljünk.

A Vízöntő korszak tudatváltása az egész emberiségre nézve összezavarodottsággal, meghasonlottsággal jár, a felszín alatt pedig gyűlik az elfojtás, a félelem. Ennek a következménye az eltávolodás, az elszigetelődés, a beilleszkedési és kapcsolódási problémák sokasága. Ősmagány... Élettelenné és érdektelenné filterezett maszkok mögött szinte mindenkiben tombol a kétségbeesett megosztás- és szeretetvágy.

Egyre többen érezzük, hogy az, akivé a társadalom, a szülői elvárások kreáltak minket nagyon távol van a valódi lényegünktől.

A Fekete hold Lilithez képest (Jégbe zárt szenvedély) az aszteroida megélése nem a kapcsolatokon keresztül történik. Jóval magányosabb, mély, egyéni belső úton vezet végig bennünket. Lilith azt mondta: "Elég!" Elég az alárendeltségből, az egyenlőtlenségből, abból, hogy mások mondják meg, hol a helyem, mit érezhetek, mire vagyok hivatott. "Kimondta Isten különleges nevét és felemelkedett a levegőbe."

JHVH Vagyok, aki vagyok. – és ezzel megkezdődött az önazonosság-keresése.

Most ezzel az aszteroidával áll együtt a Nap és a Jupiter, ami rivaldafénybe állítja ezt a kérdést. Az ősmagányból az önbizalom felépítésén keresztül elvezethet bennünket az őseredetünkhöz, a hivatásunkhoz.

Csak arra vágyhatok, ami bennem is megvan. Mi az, amiért bármit képesek vagyunk kockára tenni, amiért képesek vagyunk még önmagunk ellen is lázadni? Mi az a különlegesség, Istenből vagy a Világmindenségből kiszakadva csak és kizárólag bennünk ölt testet?

Az elszigetelt egó

A Sötét hold Lilith-szakaszáról keveset tudunk, a három közül ez a leghomályosabb, legmisztikusabb, legmegfoghatatlanabb.

Lilith önkéntes száműzetésbe vonul, majd döntése miatt kiátkozzák. Ez az elszigetelt egó dühöngő játszmája. Ráadásul a Kos 24°-án a Sötét hold Lilith az Eris-szel áll együtt. Eris egy az egyben ezt az energiát testesíti meg (Létre hívott viszály).

Sötét magány, frusztrációk, tehetetlenség, romboló-kirobbanó energiák, harag forrong benne, amit azok ellen érez, akik miatt lázadásra kényszerült. De közben ott a  szenvedés, a lelkiismeret-furdalás, a bűntudat, az önvád és az önutálat, önvád – saját döntése miatt is.

Idegennek érzett, elemi erejű energiák, amik az elszigetelt egóból fakadnak.


A lét erejének felszabadítása

A Bika Fekete hold Lilith-tel már tavaly október óta ismerkedünk (A testiség ereje).

Míg az aszteroida és a Sötét hold önálló égi jelenségek, addig a Fekete hold tengelye két szélsőséget köt össze. Ezért van az, hogy leginkább a kapcsolati mintáinkban érhetjük őt utol. Energiaharcokkal találkozunk, ahol hajlamosak lehetünk a csőlátásra, az egyik vagy a másik véglettel való azonosulásra. Feloldása: ennek az egyoldalúságnak a megértése, majd az azt követő nézőpontváltás.

Az árnyék integrálása minden klasszikus mese kulcseleme.

A Bika-Skorpió tengelynél a legnagyobb a ragaszkodás. Ez legalább az enyém! – felkiáltással ragaszkodunk tudat alatt a rossz szokásainkhoz, a negatív mintáinkhoz, az önsorsrontó viselkedésekhez.

Ehhez kapcsolódik a Mars-Uránusz konjunkciója is – Semmi sem az, aminek látszik – és ez a tény egyre intenzívebben formálódik bennünk.

Fizikai valóságunk (Bika) darabokra hullik (vagy legalábbis az, amit eddig szilárdnak gondoltunk), a repedéseket eszmékkel, fixa ideákkal (Skorpió) tákolgatjuk.

Meg kellene érkezni önmagunkba, a testünkbe, a jelenünkbe, mert a stabilitást kizárólag ezen a belső tengelyen keresztül tapasztalhatjuk meg. 

Liith-tel kapcsolatban az egyik legfelrázóbb gondolat: hogyan átkozhatnak arra, amire teremtve lettünk? Talán ez a válasz most mindenre.

Ki kell szabadulnunk az egó énkép-kötelékéből, hogy saját magunkra találjunk. Ahogy Szepes Mária megfogalmazta: "Tudod-e hogy a belső csend lelked gyógyforrása? A jeges ma elől takarót sző rád egy kegyes párka. Egyszer majd ráébredsz mitikus önvalódra."


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Érdekelnek az asztrológiai aktualitások? Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2021. január 28., csütörtök

A világ szolgálatában

Telihold a Vízöntő havában: 2021.01.28 (20h17p)


Bevezető gondolat: "Sorsát csak az vetheti le, aki azt teljes egészében magára veszi. Alázat. Áldozat. Szolgálat. Türelem." (Hamvas Béla)

Egy Oroszlán-Vízöntő telihold kapcsán furcsa lehet, hogy a szolgálatról beszélek, de máris megmagyarázom, hogy került a címbe ez a kifejezés.

A szolgál szóról leggyakrabban valamiféle alárendelt helyzet jut eszünkbe: a szolgáló függő viszonyban van valakivel és annak irányítása szerint cselekszik. Pedig a köz javára tevékenykedők – katonák, rendőrök, tűzoltók, sőt egészségügyi alkalmazottak is – szolgálatot teljesítenek. Mindeközben az államot igazgató miniszterekről ritkán gondoljuk, hogy ők szolgálnak minket, pedig a latin "minister" szó szintén szolgát vagy segédet jelent.

A hősökre egyenesen csodálattal tekintünk fel, pedig az ősi, uráli kifejezés szintén a szolga szót rejti magában. Mi több, a napjában többször elhangzó "szia" gyökere a latin "servus" (humillimus) azt jelenti: (a legalázatosabb) szolgája. A magyar nyelvbe a szolga szó a szlávból került át (sluga), ő az a személy, aki segít, támogat.

Rövid etimológiai felvezető után térjünk vissza a teliholdhoz! Az Oroszlán energia az a pontja a képletnek, ahol

önmagunkkal egységbe kerülünk, létezésünk középpontjává válunk. Felismerjük a bennünk rejlő kreatív tehetségeket és birtokoljuk az erőinket.

Ő a király a képletben, aki azonban sehol sem lenne a nép, a tömegek nélkül. De a jó király nem mások, hanem önmaga felett uralkodik, nem kiszolgáltatja magát, hanem másokat szolgál. Lehet szolgálni vezetéssel, irányítással, útmutatással, de a leghétköznapibb dolgokkal is: ételkészítéssel, takarítással, szórakoztatással, zenével, motiválással, gyógyítással, kertészkedéssel.

Ez a konstelláció arra hívja fel a figyelmünket, hogy a tehetségünket, az egyediségünket állítsuk a világ szolgálatába. A legtöbb útkereső (vagy talán mindenki) ezt a fajta önazonosságot keresi, de annyi a kívülről jövő zaj, az elvakító elvárás, hogy fogalmunk sincs, kik is vagyunk valójában.

Hivatásunkat valamiféle külső útjelző táblában keressük, pedig a hívásnak a szívünkben kell megszólalnia.

A képlet tele van (már megint) izgalmasabbnál izgalmasabb asztrológiai mutatókkal, együttállásokkal, kvadrátokkal. Mindez rendkívül dinamikus, változásra serkentő energiákat hoz be az életünkbe. 

Ma a Vízöntő-energia is univerzális átkalibrálás: egyre többen fognak feszengeni és útkeresésbe fogni, akik a fenti paraméterek szerint nincsenek a helyükön. Lehet, hogy ez több évtizedes folyamat, de az újabb generációk már sokkal határozottabban képviselik önmagukat.

A Neptunusz és holdcsomópont-tengelyek kvadrátja (nagyjából még két hétig) fokozhatja a bizonytalankodókban az érzést, hogy nincsenek a helyükön, megjelenhet a félelem, hogy nem tudnak kitartani vagy a céljaik elvesznek a semmiben.

Mindeközben a Nap-Jupiter együttállása, a Mars-Uránusz kvadrátja szintén nyomás alá helyez bennünket. Mint a rajzfilmek klasszikus angyal-ördög figurája, aki a szereplők jobb és bal vállán foglalnak helyett, sugdosnak a fülünkbe. "Nagyszerű vagy!" "Céltalan vagy!" "Sokkal több van benned!" "Ezt sem tudod véghez vinni!"

Ráadásul ez a konstelláció erősen hat az idegrendszerre, így nem csak életcél-keresésben, de általánosságban is fáradékonyabbak, ingerültebbek lehetünk. Nem kell megijedni, hogy lemaradunk valamiről, tavaszra szépen tisztulni fognak az energiák, akkor érdemes nagyobb dolgokba belevágni, az álmokat konkretizálni.

De addig sem árt az előkészítést, ha még nem tudjuk, merrefelé szeretnénk haladni, kezdjünk el magunkban rendet rakni. Átgondolhatjuk a korábbi célkitűzéseket és kiszelektálhatjuk azokat, amiket már nem szeretnénk követni. Rendszerezhetjük a kvalitásainkat, ha egyedül nem megy, vonjuk be a közösséget! Sokszor bele sem gondolunk, mennyi érték rejtőzik bennünk, mi természetesnek vesszük azt, amiért esetleg mások csodálnak.

A 2021-es év úgyis az új utak keresésének, a tanulásnak és az önfejlesztésnek az időszaka, de az önmagunkra találásé is.

Kutassuk fel a személyes víziónkat és állítsuk magunkat a világ szolgálatába azzal, hogy örömmel és kiteljesedettséggel képviseljük az értékeinket!

A holnapi csillagállások kapcsán még folytatjuk a témát!


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Érdekelnek az asztrológiai aktualitások? Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2021. január 25., hétfő

Létérzés

2021-es év a tarot és a numerológia tükrében

Bevezető gondolat: "Onnan tudhatod, hogy szerelmes vagy (az életbe), hogy nem tudsz elaludni, mert a valóság végre jobb az álmaidnál." (Dr. Seuss /Ya'acov Darling Khan)

2021

A tarot egy több ezer éves beavatási rendszer, ami az emberi lét 22 állomásán vezet végig bennünket. Ez tulajdonképpen egy térkép, ami segít eligazodni az önismereti útkeresőknek.

Amikor beléptünk az új évezredbe, a 2000-es évvel egy másfajta energiaminőség vette kezdetét és ezzel együtt az évszám is lenullázódott. Így a következő évig szépen végigkövethetők a dátumokon keresztül a tarot 0-tól 22-ig tartó lépcsőfokait. Az évszámok gyönyörűen reflektálnak az asztrológiai mutatókra is.

2016 például a tarot Torony üzenetével állt összefüggésben (A falak szelleme), az égen pedig a Szaturnusz és a Neptunusz feszült egymásnak: mindkettő az (egó)falak lebontására sarkallt bennünket hirtelen jött, váratlan esemény formájában. Azt is érezhettük, hogy "kirántották a lábunk alól a talajt."

Tavaly az Ítélet volt soron, ráadásul duplán – 2020 – amikor a hitrendszereinkre kellett (volna) egy magasabb nézőpontból rápillantanunk. Itt az asztrológiai csúcsélményt a Szaturnusz-Plútó együttállása jelentette, ami a tudatszintek közti váltás mérföldköve volt. (Jelenem vagyok)

Idén a csillagállások legfontosabb paramétere a Vízöntő Szaturnusz, ami egy új világ kezdetét jelöli. A tarot 21-es lapja pedig a Világ nevet viseli.


A világ

A tarot 21. lapja tulajdonképpen egyfajta megérkezés, kiteljesedés. A huszonegyes szám hagyományosan a nagykorúság, az individualizáció száma – az individualizáció kérdését pedig a Vízöntő-energia feszegeti. A spirituális felnőtté válás a Vízöntő Szaturnusz egyik alapfeladata.

Ide azonban nem lehet a korábbi próbák teljesítése nélkül eljutni. Önismereti út nélkül, aminek része a saját teremtőerő felismerése, a kétségek feloldása, a félelmekkel való szembenézés, illetve utolsó kihívásként az ítéletnélküliség megtapasztalása, nem lehet miénk a világ.

A világ befogadása könnyedséget, nyitottságot, játékosságot igényel. Ezt leggyakrabban egy kötéltáncossal illusztrálják, aki magabiztosan lépked egy magasba feszített kötélen. Felismerte a lét ciklikusságát és körforgását (farkába harapó kígyó), a világ elementáris teljességét. Birtokolja a kardinális erényeket: az akaratot, a lelkierőt, a tudást és a bölcsességet.

Tudja, hogy ő és a világ szétválaszthatatlanok egymástól: amint bent úgy kint, amint fent, úgy lent.

Célja konkrétak és világosak, de már nem ösztöni akaratból, hanem tudatossággal és jelenléttel éri el azokat.

A kulcskérdése így hangzik: "harmóniában vagyok az Univerzummal?". A válaszunktól függ a mostani év megélése.


Kötéltánc-formációk

A szédítő magasságokban való kötéltáncot a földre fektetett kötélen kezdik gyakorolni. Fokozatosan emelik a magasságot, részben az egyensúlyérzéket fejleszteni kell, de az emberi tudat is akadályt jelent: el kell hinnünk, hogy ami húsz centi magasságon megy, az kétszázon is ugyanúgy menni fog.

Ennek ugyebár alapfeltétele, hogy ítéletmentesen, vagy legalábbis minél kevesebb címkével közelítsünk a világhoz, önmagunkhoz.

A kötélen kizárólag magabiztosan lépkedhetünk, különben ingataggá válunk és lezuhanunk. Az idei év meglehetősen kettéosztott lesz a személyes tapasztalatokat illetően. Akik az univerzális belső harmónia mentén élik az életüket, azoknak kitárul a világ. Míg mások a folyamatos billegést, kilengést,  lezuhanást, visszamászást élhetik át.

Még a profi kötéltáncosoknak is megremeghet olykor a térdük, sőt le is huppanhatnak, de a létérzés változatlanul megmarad. Tengelyüket ez adja és nem a külvilág által felállított kötél-keretek.

Érdekessége a 21-es tarot képnek, hogy az emberi alakot négy elem (Oroszlán, Sas, Angyal, Bika) veszi körül, ő maga pedig középen az ötödik elem: a kvintesszencia.


Hittel létezni

Ha összeadjuk az évszám számjegyeit (teozófikus redukció): 2+0+2+1 = 5, vagyis szintén ötöt kapunk!  Az 5-ös a lényegi szám: quinta essentia az ötödik létező, az elemeket uraló ember maga. Ezek az elemek: a szándék, az érzelmek, a gondolatok és a tettek.

Miután ezt birtokoljuk, elindulunk felfedezni a rajtunk kívüli, tágabb világot: elkezdjük keresni az élet értelmét. Az ötödik elem csak az ember számára hozzáférhető: ezen a síkon jelenik meg a döntés szabadsága, a felelősségvállalás, a jó és rossz tudatosítása.

A tarotban az 5-ös a Próféta lapja, aki egyszerre keresi és mutatja az új utakat: egy személyben tanító és tanuló. Akkor tudunk könnyeden, az éter szintjén létezni, ha nem vagyunk a körülmények rabjai, ha nem dogmákat és merev álláspontokat képviselünk, hanem készek vagyunk bármikor új dolgokat tanulni.

A Prófétát éppúgy a hite vezérli, mint a kötéltáncost a létbe vetett bizonyossága.

Nem kell megijedni, ha az elmúlt években lemaradtunk az önfejlesztésben, ha nem érezzük magunkat spirituálisan felnőttnek, az idei év intenzív felzárkóztató. Ha úgy döntünk, önismeretre, bármiféle tanulásra fordítjuk az energiáinkat, most rendkívül gyors és látványos eredményeket érhetünk el.

Szinte azonnal érezni fogjuk, ha belekóstolunk abba a bizonyos létérzésbe és elkezdjük élvezni a világgal való együttműködés táncos könnyedségét.

A valóság végre jobb lehet az álmainknál. És ez nem külső körülmények, hanem a létállapotunk függvénye!


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Érdekelnek az asztrológiai aktualitások? Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2021. január 23., szombat

A nem határai

Nap együttállás Algedivel: 2019.01.24

Bevezető gondolat: "Mindig tudni kell, mikor ér véget az élet egy-egy korszaka. Ha mindenáron időzni akarsz benne a kelleténél tovább, akkor se örömet, se értelmet nem találsz a maradékban." (Paulo Coelho: Az Ötödik hegy)


Állócsillag-együttállás sorozatomban most a Bak csillagkép alfa csillagával ismerkedünk meg, ugyanis a Vízöntő Nap ma ezen keresztül "szűri" a sugarait.
Hogy is van ez? Vízöntő-Bak most akkor mi történik?

Az eltolódás a csillagjegyek és a csillagképek között az úgynevezett precessziónak köszönhető. Mintha egy órában lenne egy fixen rögzített tárcsa - ez a 12 csillagjegy - és lenne egy forgóalkatrész - ezek a csillagképek. Nagyon lassú, emberéletnyi mozgásról beszélhetünk, 1 fok 72 évnek felel meg, a teljes ciklus pedig közel 25.920 évnek.
A Kos jegy 0. foka az, amit a tavasz kezdetének jelöltünk ki és hogy ez épp melyik csillagkép irányába mutat, az meghatározza a világkorszakokat. Most a Vízöntőben járunk, vagyis a Vízöntő csillagképre mutat a kezdet "nagymutatója".

A mai napon a Vízöntő energiákat a Bak színezi át, ami jóval komolyabbá, felelősségteljesebbé teszi a könnyed és bohókás levegős jegyet. (Na, már megint elszalad velem a ló, hosszúra nyúlt a bevezető, jöjjön végre a nap leírása.)
A Bak alfa csillaga, az ALGEDI egy úgynevezett vizuális kettős csillag, a Prima Giedi 690, míg a Secunda csupán 106 fényévnyi távolságra van. Úgy alkothatnak mégis egy közös állócsillagot, hogy a Földről nézve szoros közelségre vannak egymástól, kijelölve az Égi kecske jobb szarvát.

Maga a csillagkép az Égi óceán szélén helyezkedik el. Ennek köszönhető, hogy több mint 3000 évvel ezelőtt Babilóniában halfarkú kecskének látták. A sumérok Éa isten alakját vélték felfedezni benne, a görögök pedig a tengeri szörnytől megriadt Pánt. Magát a csillagképet a Zeuszt tápláló kecskével, Amaltheiával azonosítják.

Vivian Robson könyvében sajátos eseményeket, váratlan veszteséget vagy nyereséget, gyakran nagy szerencsét prognosztizál. Ez azzal is összefügg, hogy a kabbalisták a héber Yod betűt kapcsolták hozzá, ami a tarotban a Sorskeréknek felel meg.

A Bak jegy legfontosabb kulcsszava a felelősségvállalás. Így a mai napon ezt lehet leghatékonyabban gyakorolni. Mivel is érdemes kezdeni?

A saját határaink kijelölésével és tiszteletben tartásával.

Merjünk nemet mondani olyan helyzetekre, ami ellen minden porcikánk berzenkedik. Nem kell túlórát bevállalni a kollégánk helyett csak azért, hogy jobban kedveljen. Ne töltsük a drága időnket olyan emberek társaságában, akik csak panaszkodnak és figyelmünkből igyekeznek energiát lopni.

A felelősségvállalás nem teher, mint azt sokan gondolják. Inkább megkönnyebbülés és egyenes hátgerinc.

A nem mellett az igenek is fontosak: bátran lépjünk ismeretlen utakra. A nap folyamán felmerülő akadályokat értelmezzük fejlődési lehetőségként, ezáltal hozhatjuk ki magunkból a legtöbbet.

Kövessük a kozmikus törvényeket és vegyük észre, amint bent - úgy kint.

Mi vagyunk a saját világunk teremtői.

Arra azért mindenképpen érdemes odafigyelni, hogy az állhatatosságunk ne forduljon át merevséggé, rugalmatlansággá. És legfőképpen ne álcázzuk mindenható igazságnak a megbélyegző véleményünket.


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kedveld a Padparadsa facebook oldalát.

2021. január 21., csütörtök

Szárnyalás

Nap együttállása az Altairral: 2019.01.22

Bevezető gondolat: "Amikor a vihar kitör, sokakat megbénít a félelem. Mások kitárják szárnyaikat és szárnyalnak." (Elizabeth: Az aranykor című film)


A csillagos égbolt olyan, mint egy képeskönyv. Réges-régen, bőven a YouTube, a Netflix vagy akár a nyomtatott irodalom megjelenése előtt, az emberek az éjszakai égre függesztették a tekintetüket és az apró fénypontok ábraként keltek életre előttük. Ezekből a formákból születtek a csillagmítoszok, aminek az energetikai lenyomatait az asztrológia mind a mai napig őrzi.

Természetesen erről megoszlanak a vélemények, ezt már Timon és Pumbaa párbeszédéből is megtanulhattuk:
"- Timon?
- Mi van?
- Elgondolkoztál már azon, hogy mi az a sok fényes izé odafent?
- Pajtás, én nem gondolkodok. Én tudom.
- Akkor micsodák?
- Fényes bogarak. Sok-sok bogár, ami valahogy felragadt arra a nagy kékes-fekete izére.
- Ó! A keservit! És én még azt hittem, hogy mindegyik milliárd fényév távolában izzó tüzes gázgömb.
- Pumbaa, szerintem a fejedben van a gáz!"

Az égi jelenségek mindig is megmozgatták az emberek fantáziáját. Bár manapság többet foglalkozunk a tudományos kategorizálással, attól még ezek a több ezer éves mesék nagyon is elevenek.
Épp ezért idén néhány kiemelt állócsillaggal szeretnélek megismertetni titeket. Mivel az állócsillag-hatások nagyon rövidek (egy nap) igyekszem az aktuális napon megosztani az információkat.

A csillagképek egyébként nem véletlenszerű összevisszaságban helyezkednek el odafent, hanem bizonyos összefüggések szerint. A Nap lassan eléri az Égi óceán "partjait". Ott, ahol a Vízöntő vizét elnyeli a Déli Hal, megtaláljuk a Halakat, a Delfint és a Cetet. Nagyjából szemben vele Héraklész története bontakozik ki előttünk a Rák, az Oroszlán és a Hidra képein keresztül.
A hosszú bevezető után végre a lényegre térek!
A Vízöntő 3. fokán, a Nappal együtt ma a Sas csillagkép alfa csillaga az ALTAIR áll, ami sasmadarat jelent. (Az eredeti neve Al Nasr al Tair- ezt csak azért írom le, mert szerintem csodaszép csengésűek az arab csillagnevek.)

Sokszor a különböző kultúrák eltérően viszonyulnak egy-egy élőlényhez, például Kínában a sárkányok pozitív megítélés alá esnek, míg nálunk a népmesékben inkább akadályok, amiket a hősnek le kell fejezni.

A sas kivétel ez alól. Indiában épp úgy, mint a keresztény világban vagy épp az aztékoknál, a madarak királyát a fénnyel, a szellemi felemelkedéssel azonosítják. Gyakran egy kígyóval a karmai között ábrázolják, ami a sötétség felett aratott győzelmére utal.

Most is ezzel a szellemi potenciállal találkozhatunk.

Magas szintű inspirációk köszönhetnek be és új perspektívák bontakozhatnak ki előttünk.

A mai napon bátran álljunk ki magunkért, teljes erőbedobással munkálkodjunk a számunkra fontos dolgokon, de mindezek csak az alázat és a felelősségvállalás égisze alatt tudnak valódi értékké válni.

Legyünk céltudatosak és magabiztosak, de ne billenjünk át az arrogancia, a kioktató felsőbbrendűség vagy a hatalmaskodás oldalára.

Figyeljük a jeleket, az üzenetek, akár sugallatok, akár hétköznapi formában érkeznek.


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Érdekelnek az asztrológiai aktualitások? Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2021. január 19., kedd

Szabad létezés

Vízöntő jegyébe lép a Nap: 2021.01.19 (21h40p)

Bevezető gondolat: "Elég fegyelmezett vagy, hogy szabad szellem lehess?" (Gabrielle Roth)

Ha röviden akarnám jellemezni az előttünk álló időszakot, azt mondanám: ez a színtiszta Vízöntő energia. A Jupiter (Ráeszmélés) és a Szaturnusz (Mindenki egy csillag) után most a Nap is ezt a területet világítja meg, így lehetőségünk lesz az előttünk álló hónap, év, sőt a távolabbi horizontok úti céljait tudatosítani.

Annyira koncentrált, annyira pengeéles energia, hogy már jóval nagyobb erőfeszítést igényel fenntartani a korábbi látszatot, mint együttműködni az ajtóban kopogtató változással. Ha azonban együttműködünk az átalakulás sürgető késztetésével, akkor egyre inkább a szabad létezés minőségét tapasztalhatjuk meg. El kell fogadni, hogy egy új korszak köszöntött be az emberiség és a bolygó életében, amiben a korábbi nézőpontok, hitrendszerek, hiedelmek, működésmódok nem tarthatók tovább fent.

A Vízöntő az az energia, ami megdönti a régi értékeket, hogy újakkal helyettesítse. Cél az, hogy ne nemi, faji, társadalmi vagy gazdasági alapon tegyünk különbségeket.

A különbség az egyén tehetségében, személyiségének kincsei közt rejlik.

Ne akarjunk sem másokat, sem önmagunkat korlátozni. Fogadjuk el, hogy mások másképp gondolkodnak a világról, ne akarjuk észérvekkel győzködni az ellenvélemények képviselőit. Ha hiszünk a saját eszméink helyességében, akkor éljük azokat, éljünk példamutató életet!

Hajlamosak lehetünk a tudás kiárasztása alatt az "észosztást" érteni, pedig a Vízöntő nem tesz mást, csak használja a rendelkezésre álló eszközeit. A tudását, a tapasztalatait, a tehetségét.

A bolond okoskodni akar, a bölcs bolond élvezni a létezés örömeit. Ahhoz, hogy utóbbivá váljunk, fel kell szabadulnunk korábbi énképeink fogságából, meg kell határoznunk, kivé is akarunk válni és elindulunk ezen az úton. Szólhat ez a kapcsolati mintákról, az önmegvalósításról, hivatásról, otthonteremtésről, jólét teremtésről, utazásról – bármiről. A lényeg, hogy

önazonossá válva végre a saját álmainkat kövessük.

Nem könnyű feladat, hiszen nagy fokú önismeretet, tudatosságot és fegyelmezettséget követel, viszont ezeknek a birtokában rendkívül produktív és kiteljesedő év (élet) vár ránk.

A Vízöntő hónap jelentősebb égi eseményei

01.20., szerda: Mars-Uránusz együttállás

Az egyik ok, ami miatt nehéz még önmagunkkal is lépést tartani, azok a Mars-fényszögek. (Intenzív formálás). Nincs idő hosszan egerészni, ha jön egy felismerés, egy ráeszmélés azonnal reagálni kell – és lehetőleg nem a megszokott módokon.

Velejárója lehet valamiféle megmagyarázhatatlan belső nyugtalanság, sürgetés, érezhetjük úgy, hogy lemaradunk valamiről, de ezt az érzést nem is biztos, hogy indokolni tudjuk.


01.23., szombat: Mars-Jupiter kvadrát

Könnyen elszakadhat a cérna és hajlamosak lehetünk nagyobb drámaként érzékelni az eseményeket, mint amilyenek valójában.


01.24., vasárnap: Nap-Szaturnusz együttállás

Még mindig tart a feszültség, de érkezhetnek olyan mélyről jövő felismerések is, amik segítenek teljesen átértékelni azt az állapotot, amiben épp benne vagyunk. Jó, ha meg tudjuk fogalmazni a sérelmeinket, a vágyainkat. Ha másnak nem, legalább önmagunknak. Írjuk ki magunkból mindazt, ami felszínre kívánkozik.


01.28., csütörtök: telihold

Ez a telihold is a korlátainkat feszegeti. Az Oroszlán-Vízöntő tengely mindig azt a kérdést veti fel, hogy hogyan élem meg a kreatív teremtő erőmet, most hozzáadódik, hogy mennyire merem bátran felvállalni önmagam, mennyire vagyok képes a saját vízióimat követni.


01.29., péntek: Nap-Jupiter-aszteroida Lilith és Mars-Lilith együttállás

Azt hiszem, ez a konstelláció leginkább azokat fogja megmozgatni, akik a mélyebb önismereti rétegeikkel igyekeznek barátságot kötni. Az aszteroida Lilith a hívás-hivatás témakörét feszegeti.


01.31., szombat: retrográd Merkúr

Eddig tartott a planéták direkt mozgása, egy hosszabb Merkúr-hátrálás következik (02.22-ig). Kommunikációban, közlekedésben, távközlésben lehetnek akadályoztatások.


02.01., hétfő: Vízöntő Vénusz

Az ötödik planéta is belép a Vízöntő területére. Kapcsolati téren ez egy jó időszaknak ígérkezik, amennyiben tisztában vagyunk saját vágyainkkal és igényeinkkel.


02.02., kedd: imbolc

A gyógyulás ideje


02.11., csütörtök: újhold

Szuper izgalmasan – és egy hatos stelliummal – kezdődik a kínai holdújév  (hivatalosan február 12-én). Ahogy mostanában megszokhattuk, az újhold összegzi számunkra a jegybe lépés feladatát.


02.17., szerda: Szaturnusz-Uránusz egzakt kvadrát

Végül a Vízöntő jegy két urának a 90 fokával zárjuk a hónapot. Emlékeztetőül: "A régi struktúrák áttörése, megújítása folytatódik, egyre határozottabban feszegetjük szabadságunk határait. Azonban ez a radikális folyamat konfliktusokhoz vezethet a régi és az új világrendek között."


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Érdekelnek az asztrológiai aktualitások? Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2021. január 12., kedd

Megtisztulás

Újhold a Bakban: 2021.01.13 (06h00p)

Bevezető gondolat: "Ha azt mondod, nincs választásod, azzal csak felmented magadat a felelősség alól." (Patrick Ness)

A Bak Plútó 15 éve alatt mindössze néhány olyan újhold van, amikor ennyire szorosan együtt áll a három planéta.

Az első 2014. január 1-jére esett. Az az év a konstellációkat tekintve sorsfordító volt, már akkor "égi radírnak" neveztem az indulást. Ott elkezdődött valamiféle passzív, de elképesztően intenzív átalakító erő, amit egyszerűen csak "bazi nagy metszőollónak" aposztrofáltunk.

Emlékezzünk vissza: "feszültségei változásokat sürgetnek, és ezek a változások előbb-utóbb mindenki életében bekövetkeznek. De nem mindegy, hogy elszenvedjük azokat vagy részt veszünk benne. Vannak olyan élethelyzetek, ahol már nem érzed jól magad? Van, amin változtatni szeretnél? Munkahely, kapcsolat, családi állapot vagy önmagad? Megvárhatod, míg kívülről érkezik a beavatkozás: elbocsáthatnak, a másik mondhatja ki, hogy vége vagy beázhat a lakásod, felrázó események terelhetik új mederbe az életed… De akár te magad is megteheted az első lépéseket."

A következő év 2016 volt, szintén drámai és katartikus eseményeket előrevetítő év. Akkor a csúcspontot a Szaturnusz-Neptunusz határbontó találkozása jelentette.

"A régi falak megrepedeznek, kezdenek leomlani, ez pedig együtt jár azzal, hogy kezünkből kicsúszik az irányítás, a lábunk alól pedig a talaj. Ha azonban átadjuk magunkat ezeknek a folyamatnak és együtt változunk a változással a régi, szorító-fojtogató kígyóbőrünket magunk mögött hagyhatjuk. S az elhasznált életünk mögött vár ránk valami szebb, csillogóbb, jobban passzoló."

A harmadik plútós újholdra holnap hajnalban kerül sor.

Még mielőtt a megijednénk, hogy már megint megismétlődik valami "szörnyűség", szeretném felhívni a figyelmet egy fontos momentumra. Nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba! Hérakleitosz mondása örök érvényű, a minden dologban jelenlevő abszolút változást szimbolizálja.

Az elmúlt tizenvalahány év érezhetően komoly önismereti lehetőségeket hozott mind egyéni, mind kollektív szinten.

Így még ha ugyanúgy újhold-Plútó együttállásról is beszélünk, teljesen más a komplett kép(let) és mi sem vagyunk ugyanazok az emberek, mint hét vagy öt évvel ezelőtt. Szerintem a legtöbben már önmagukra sem ismernének, ha visszatekintenek ezekre a korábbi énjeikre.


Aminek meg kellett volna érlelődni ebben a hosszú folyamatban, az annak a felismerése, hogy bizony felelősséget kell vállalnunk az életünkért, a döntéseinkért, a tetteinkért – és ezen keresztül a körülményeink alakulásáért is.

A felelősségvállalás nem azt kiabálja számon kérő hangon, hogy "én tehetek arról, hogy egyedül vagyok, szegény vagyok, netán beteg vagyok". A felelősségvállalás egyfajta nézőpont. Nem másban keressük a hibát, hanem magunkban a megoldást.

Az elmúlt napokban (hetekben) előfordulhat, hogy több olyan reakciót felfedezhettünk magunkban, amikről már azt gondoltuk, rég túl vagyunk rajta. Lehetnek ezek konfliktushelyzetek, párkapcsolati problémák, ismétlődő gondolatok, negatív érzetek.

Az újhold-Plútó kapcsán egy kép ugrott be: a bűvész a cilinderből kihúz egy kendőt. Azt hisszük, nincs több, de lám: hozzá van csomózva a következő. Majd egy újabb és még egy.

Ez az alapos tisztulási folyamat, ami most zajlik, hasonlóképpen működik: kihúzzuk a láthatatlan múlt szálakat, amik egymásba vannak akadva.

Feszültséget most elsősorban a korlátozó gondolkodási minták jelentik (a sok piros, kvadrátos fényszög a képletben), aminek kitakarításával helyet adhatunk az újnak.


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Érdekelnek az asztrológiai aktualitások? Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2021. január 7., csütörtök

Intenzív formálás

Bika jegyében a Mars: 2021.01.05 - 03.03

Bevezető gondolat: "A kiválóságot nem képzés vagy beidegződés útján érhetjük el. Nem azért cselekszünk helyesen, mert megvan bennünk az erényesség vagy a kiválóság – ezek éppen a helyes cselekedetek által alakulnak ki bennünk. Az vagy, amit újra és újra teszel. A kiválóság tehát nem tett, hanem szokás." (Arisztotelész)

A Marsnak van egy bizonyos, két évente ismétlődő ciklusa. Egy évig nagyon lendületesen halad előre, majd a következő évben a retrográd mozgásnak köszönhetően jó fél évre "beragad" egy-egy jegybe. 2020-ban a Kos Mars (Megfontolt száguldás) alaposan megdolgozott bennünket.

Hiába volt uralmi pozícióban, viszonylag hamar elkezdte feszegetni őt a Bak Jupiter-Szaturnusz-Plútó együttállása. Családi önérvényesítési minták felismerésére kiváló időszak volt, ám ahogy megszokhattuk a planétáktól: a feladat még csak most kezdődik!

A viselkedés identifikálása az első lépés, ha meg is akarjuk változtatni magunkban, akkor bizony türelmesen, kitartóan és következetesen gyakorolni kell az újfajta válaszreakciókat.

"Szerencsére" az asztrológiai ritmusok zseniális rendszert alkotnak. A tüzes lendület, az "aha" élmények, illetve a szándék megfogalmazása után rögtön egy földies – praktikus, gyakorlatias – jegyben találjuk magunkat.

És rögtön neki is láthatunk önmagunk intenzív formálásának.

Míg a Bika Uránusz (Semmi sem az, aminek látszik) az anyagba vezetett inspiráció, addig ugyanitt a Mars a megvalósító-erőként ölt testet. Alapvetően itt lassú, módszeres és megfontolt a Mars működése, de most annyi fényszöget kap egyszerre, hogy nincs lehetőség totojázni.

A Hold, a Merkúr, a Vénusz tolja, a Jupiter-Szaturnusz pedig szinte áthúzza a Marsot. Még ha nem is értjük a fényszögek lényegét, képzeljük magunkat a Mars helyébe, aki ilyen ösztönzést kap egyszerre.

A jelen helyzetben érthető is: sok volt a szabály, a bezártság, elegünk van az előző évből és várjuk a szabadságot, a száguldást, a felfrissülést. Egyes hangok azt súgják: "elég volt, gyerünk, akarok valami mást", míg a másik oldalról ott vannak az elbizonytalanító tényezők: "mi van akkor, ha..., még nem kéne", és a többi.

A legjobb stratégia, ha sem az egyik, sem a másik irányba nem ragadtatjuk el magunkat.

Az az átrendeződés, ami most zajlik nagy fokú tudatosságot és odafigyelést igényel.

A Bika Mars már előre irányozza nekünk az idei évei kínai asztrológia bivaly szimbólumát, illetve a ji csing szerinti 41-es jósjelet: a csökkentést.

Mindkettő az erő összegyűjtésére, koncentrálására figyelmeztet. Müller Péter így fogalmaz: "Sok az 'akarom', a 'kell', sok a keménység, konokság, a nem odaadás, az 'ide nekem!' és az 'enyém!'. Ezeket kell csökkenteni."

A képlet szerint túl sok az ellentétes hang (lásd média vagy akár a belső párbeszédeink), ha hol erre, hol arra hallgatunk, akkor végül semmit sem haladunk, csak össze-vissza kapkodunk.

A Bika Mars ereje a lelassulás képessége, a kis lépések művészete. Hagyjunk magunknak időt, rendezzük a sorainkat, tervezzük meg a célokat, majd módszeresen és legfőképpen kitartóan haladjunk előre.

A planéták szinte kézről kézre adják a Marsot, így segítik az előrehaladást. De lássuk, hogyan is alakul az előttünk álló két hónap.

A Bika Mars állomásai


Energialöket: 01.06-02.13

A Jupiter-Szaturnusz együttállás már az átlépéskor kvadrátolja a Marsot, innen kapja a legellentmondásosabb "utasításokat", így január végégi érdemesebb inkább tervezgetni, átgondolni és majd csak utána cselekedni.

A Jupiter felfokozza az energiákat, a lendületet, de nem ismeri a mértéket, ami miatt túlhajszolhatjuk magunkat és legfőképpen az idegrendszerünk sínyli meg ezt a túlpörgetettséget.
Provokatívan viselkedhetünk vagy épp elszenvedhetjük a külvilág felől érkező uszítást, piszkálódást.
Önfegyelmező magatartás híján az energiáink ellobbannak, szétforgácsolódnak és könnyen előfordulhat, hogy másokat fogunk hibáztatni eredménytelenségünkért.

Mielőtt lépnénk, mindig álljunk meg egy pillanatra és tudatosítsuk, hova fog vezetni az út a talpunk alatt.

Egzakt (csúcspont): január 23.

Lefojtás: 01.06-01.30

Ha a Jupiter a gázpedál, akkor a Szaturnusz a fék. Ha pedig egyszerre nyomjuk a kettőt, a motor lefullad.

A fényszög velejárója lehet, hogy egyik nap tele vagyunk lendülettel, másnap tök enerváltnak érezzük magunkat. Hétfőn még meg akarjuk váltani a világot, de kedden már csak kuporognánk a szoba sarkában.

Épp ezért lenne fontos, hogy valami mentén haladjunk. Ha nem is szeretünk naptárat használni, céltudatosan tervezni, ebben a hónapban nem árt, ha megerőltetjük egy kicsit ezen a téren magunkat.

Nem gond, ha a lustább napokon kevesebbet teljesítünk, majd behozzuk akkor, mikor tombol bennünk a tettvágy. De ha nincs elképzelésünk sem arról, mit is szeretnénk csinálni, akkor nehezen fogunk egyről a kettőre jutni.

Egzakt: január 13.

Kirobbanás: 01.07-02.02

Az időszak egyik legizgalmasabb fényszöge a Mars-Uránusz együttállása. Két éve már összetalálkoztak a jegy csúcsán (Fékezett habzás), de az még nem volt az igazi, mert az Uránusz még a Kosból fogta a Mars kezét.

Ez egy rendkívül erős, fizikai-anyagi energiahatás. Az év elején tapasztalható földrengések és egyéb természeti jelenségek is a Jupiter-Szaturnusz-Uránusz feszültségének köszönhetőek. A január 20-i csúcspontjuk jó kis energiasűrítmény lesz!

A kirobbanás lehet dühkitörés, önpusztítás, de hirtelen jött, mindent felforgató elhatározás is.

Harcos lendületességet tapasztalhatunk magunkban és meglepő lépésekre szánhatjuk el magunkat.

Ismételten szükséges az irány, különben amilyen gyorsan jön az ihlet, olyan gyorsan el is lobban.

Egzakt: január 20.

Tűzijáték: 01.29

Mars-Lilith együttállása újabb rakéta. Ez főleg a kapcsolatoknak "gyújthat alá". Lehet egy pozitív fordulat, hirtelen egymásra találás, de akár csapot-papot hátrahagyva boríthatunk is. Próbáljuk meg egyik irányba sem elragadtatni magunkat!

Spirituális töltet: 02.05-02.22

Februártól már lágyabban dolgozhatunk a Mars formáló anyagával. Lecsengnek a kvadrátok és a Neptunusz szextil finom ihletet, inspirált haladási lehetőségeket ad.

Itt már érdemes látomásainkat, elképzeléseinket átültetni a valóságba.

Egzakt: február 14.

Ellenállhatatlanság: 02.14-03.07

Újabb támogatás a Plútó trigon, ami nagy terhelhetőséget, szívósságot, kitartást ad. Ambiciózusabbnak, önbizalommal teltebbnek érezhetjük magunkat, így a problémák felszámolásában, az akadályok elhárításában is jeleskedhetünk.
Egzakt: február 25.

Olvadás: 02.26

Egyik kedvenc bejegyzésem volt két éve a Mars-Algol együttállás. Ha foglalkoztunk a megvalósító-erőnket szabotáló mintákkal, elakadásokkal, akkor ez egy komoly fordulópont lehet. Kreatív énünkről elolvadhat a jég és visszafogadhatjuk felszabadul, alkotó kedvű, teremtést játszó belső lényegünket.


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Érdekelnek az asztrológiai aktualitások? Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

Related Posts with Thumbnails