2019. május 22., szerda

Fellélegzés

Ikrek jegyébe lép a Nap: 2019. május 21. (09h00p)

Bevezető gondolat: "A lényeg igazából nem az, hogy mennyire vagyunk elfoglaltak, hanem az, hogy miért vagyunk azok. A méheket dicsérik. A szúnyogot agyoncsapják." (Mary O'Connor)


Az Ikrek energiára azt írni, hogy nyugodt, felelőtlenség lenne. A könnyed már sokkal jobb kifejezés, mégis a fellélegzés az, ami a képlet kapcsán eszembe jutott. Ebben a hónapban nem lesznek nagy horderejű jegyváltások, egyedül az időszak közepe mutat némi múló feszültséget.

Bízzunk benne, hogy nem csak a konstellációk, de mi is fellélegezhetünk!

Önmagában a jegybe lépés képlete most sem ígér semmit. Ha épp benne vagyunk egy életválságban, nem fog hirtelen, kívülről érkező megoldást kínálni a csillagok állása. Egyszerűen csak támogat egy másfajta gondolkodást.

Legtöbbször az áramlat és a hajó példájával szoktam élni. A haladás körülményeit a konstellációk befolyásolják, de az eszköz (önmagunk) irányítása rajtunk múlik. Ha az Ikrek hónapot nézzük, akkor képzeljünk el egy kényelmes kanyargó folyót, néhány kis izgalmas zúgóval - csak hogy üdítően változatos legyen - körülöttünk dús lombú fákkal, madárcsicsergéssel, miközben mi egy kajakban ülve utazunk előre.

Tulajdonképpen fel is tehetnénk a lábunkat és élvezhetnénk az utazást, energetikailag minden adott hozzá. De ha nem vesszük észre, hogy már kikeveredtünk az előző hónapok zajos, vízeséses, hullámzó kavalkádjából, akkor még mindig hajlamosak lehetünk eszeveszett tempóban evezni.

Pedig a ritmusok szempontjából a pihenés, az erőgyűjtés, az élet élvezetének megélése is rendkívül fontos.

Az Ikrek kettőssége épp ezekről a dualitásokról szól: belégzés-kilégzés, ébrenlét-alvás, aktivitás-passzivitás. Ennek legfennköltebb megnyilvánulása: az élet mulandósága és a lélek halhatatlansága a dioszkuroszok mitológiájában is alapmotívumként van jelen.
A képletre pillantva nekem valahogy minden a helyén van. A bevezető gondolatot idézve: "A lényeg igazából nem az, hogy mennyire vagyunk elfoglaltak, hanem az, hogy miért vagyunk azok." Nem kell mindig csinálni valamit.

Biztos ismerünk olyan embereket (neem, mi nem vagyunk olyanok!) akik nem bírnak lazítani. Ha leülnek egy percre, azonnal bűntudatuk támad a "semmittevéstől", mert a lakás rendetlen, az autó nincs lemosva, a haverok várnak és így tovább. Frances Mayes így fogalmazta meg ezt:

"Az, hogy valaki nagyon elfoglalt, ugyebár azt jelenti, hogy nagyon fontos ember. Pedig az élet is van annyira fontos, hogy néha ráérjünk. Hogy ráérjünk élni."

A hónap feladata ennyi lenne csak: hogy a fellélegzéseket nagyon tudatosan beépítsük a mindennapok gyakorlatába.

Az Ikrek hónap fontosabb állomásai

05.21., kedd: még több levegő!

A Nap után a Merkúr sem akar lemaradni, gyorsan utoléri őt az Ikrekben (11h52p), bár uralmi jegyében akkora lendületet kap, hogy 16 nap alatt végigszalad rajta. Tegnap megosztottam egy videót a Facebookon, az Ikrek Merkúr tükrében érdemes lenne elgondolkodni a tudat és a tudatalatti működésén, sőt ennek a szemléletnek a gyakorláshoz is remek táptalajt kapunk.

05.26., vasárnap: éljen az önfeledtség!

Május utolsó vasárnapja a gyermekek napja, köszöntsük őket kívül s belül. Saját belső gyermeki énünk is megérdemel egy kis lazaságot, játékosságot, sőt egy nagy adag fagylaltot is!

06.03., hétfő: szemléletváltás

A hónap újholdja (12h02p) új célokat vetít elénk a tudatos gondolkodás terén. Az indokolatlan pozitivizmus és az illúzióteremtés helyett megvalósíthatóságot mutat nekünk.

06.04., kedd: realista álmodozás

Ahogy korábban már írtam, a Merkúr hamar újabb felségvizekre evez és már a Rák energiáján keresztül színeződik át a gondolkodás (21h05p). Annyira, hogy Hold együttállással indul felfedezőútra.

06.09., vasárnap: érzelmi feszültség

Pünkösd vasárnapján a Vénusz átlép az Ikrekbe (02h37p), és a hónap közepén ő kavarja az első feszültséget. Mondjuk, hogy ez az a zökkenő, amikor kicsit tudatosabban eveznünk kell. Túlérzékenységet, szeszélyességet tapasztalhatunk magunknál vagy a környezetünkben élőknél. Féltékenység fokozódhat, ahol harmadik fél van egy kapcsolatban, akár ki is borulhat a bili.

06.10., hétfő: bizalmi kérdések

Pünkösd hétfőjén is folytatódik az égi feszengés. A Nap-Jupiter oppozícióját (16h28p), a Hold- Neptunusz szembenállása egészíti ki úgynevezett átfutó kvadráttá. Sérelmek kerülhetnek felszínre, de a villongásokat belül is megélhetjük azáltal, hogy bizonyos illúzióinkról lehullik a lepel.

06.16., vasárnap: apák napja

Június harmadik vasárnapján az édesapákat, nagypapákat köszöntjük.

06.17., hétfő: lélekvezető

A teliholdra (10h31p) marad még egy kis feszültség, ebben leginkább az Ikrek problematikájával találkozhatunk. Merünk-e önmagunk mélyére merülni? A Merkúr akkor válik pszichopomposszá - lélekvezetővé - ha megtapasztalja a fent és lent látszólagos távolságát.


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kedveld a Padparadsa facebook oldalát.

2019. május 17., péntek

A teremtés felelőssége

Telihold és tízmilliószoros nap: 2019. május 18. (23h12p)

Bevezető gondolat: „Felelősek vagyunk azért, amit teszünk, amit elmulasztunk, és azért is, aminek megvalósítását megakadályoztuk.” (ismeretlen)

☉☽

A szombat éjjeli telihold az idei év második buddhista teremtő (tízmilliószoros) napja. Ez az úgynevezett saka dawa düchen, vagyis "a születés, a megvilágosodás és a halál napja".

Valamilyen "véletlen" folytán ezek a teremtőnapok igen erőteljes energiájú napokra esnek. Ezért is nehéz ebben a felpörgetett, zakatoló elmékkel teli világban megfogadni azt az általános tanácsot, amit a tízmilliószoros napokkal kapcsolatban hallhatunk: "csak pozitív dolgokra gondolj!".

Az akaratlagos teremtési folyamatok épp itt szoktak elakadni, mert "fejben" nagyon tudjuk, mire vágyunk, de nem vesszük figyelembe a mögötte meghúzódó kétségeket, félelmeket, bizonytalanságokat. Ha a tarot beavatásának állomásait nézzük: nem jutunk egyről (Mágus) a kettőre (Főpapnő), mert az elmélyedés, befelé figyelés, elmenélküliség fázisát szeretnénk megspórolni.

Manapság a csapból is az folyik, hogy bármit képesek vagyunk létre hívni, legyen az egy tökéletes párkapcsolat, anyagi helyzetünk látványos javulása, de éppúgy bevonzhatjuk a legfantasztikusabb munkahelyet vagy álmaink otthonát. Mindeközben a spirituális útkeresők tele vannak kudarcokkal, csalódásokkal. "Hiszen ez mindenkinek megy, semmi nem kell hozzá, csak én... akkor bennem van a hiba, hogy még erre sem vagyok képes!"

Pedig minden pillanatunkkal teremtünk! Csak épp azt, ami a színfalak mögött rejtőzik bennünk.

Ezért az önismereti út - bár a szándékok megfogalmazásával kezdődik - rengeteg lépés tartogat, mire azt mondhatjuk végre magunknak: "Enyém a világ!" Ez a tarot 21. utolsó állomása, amihez keresztülmentünk az elengedés tapasztalatán, a paradigmaváltáson, kiléptünk a bénultságot okozó állapotokból, összeomlottunk, talpra álltunk és új emberként újjászülettünk.
Ez a telihold-konstelláció meglehetősen progresszív. Van sushi kezdőknek: majonézzel, tempurázott rákkal, uborkával és van haladóknak: nyers angolnával. Most ez utóbbiba kóstolhatunk bele: Bak aszcendens, a jegyben lévő Szaturnusz-Plútó-leszálló holdcsomópont együttállás (Nyomás alatt), a Nap Algol együttállás, IC-n lévő Vénusz-Uránusz konjunkció, továbbá az uralmi Jupiter és Neptunusz kvadrátja meglehetősen koncentrált, esszenciális tartalmat hoz létre.

Na, erre a szövegre legfeljebb az asztrológusok nyalják meg mind a tíz ujjukat, a laikusok legfeljebb a sushi hasonlatra. Igyekszem hát érthetővé tenni.

Arról már sok szó esett, hogy ezek a bejegyzések a Nagy Egész folyamatos mozgásából, szüntelen változásából kiragadott időpillanatokról szólnak. A telihold nem azt jelenti, hogy most vagy soha, hanem hogy újabb mozzanat kapcsolható hozzá a már bennünk zajló eseményekhez.

A Nap-Algol együttállása rávilágíthat a nagyon mélyen eltemetett, ledermesztő félelmeinkre, amik gátolnak bennünket abban, hogy

igazán kreatív módon, felszabadultan gyakorolhassuk a bennük lévő alkotói energiákat.

A Bika-Skorpió telihold-tengelye a megtartás és az elengedés egyensúlyáról szól. A Bikánál kapaszkodunk leginkább az életünk összes birtokos esetébe, mert ami az enyém, az az enyém! Legyen akár negatív tapasztalat, de az az ÉN negatív tapasztalatom. Legyen csalódás, függőség, kiábrándultság, rossz családi minta: mélyen gyökeret eresztett bennem, tehát a részemmé vált.
Mindeközben a Skorpió Holdon keresztül ösztönösen érezzük, hogy az átváltozáshoz meg kell szabadulnunk minden visszatartó kolonctól. A Skorpió, ha átalakul nem másik - 2.0-ás skorpióvá - hanem sassá válik. Szárnyalni pedig súlyok nélkül lehet.

Valójában teremteni is gondolatok vagy legalábbis lehúzó gondolatok nélkül lehet.

Az egyik szépsége ennek a telihold képletnek, hogy a Nap-Hold feszültségét a Szaturnusz-Plútó feloldja. Vagyis ha felismerjük a saját felelősségünket a teremtéseinkben, a lehetőségek elmulasztásában esetleg a dolgok beteljesülésének akadályozásában, máris könnyebbé válunk.

Ne akarjunk egyből a végére ugrani a dolgoknak, az önismeretben bizonyos állomásokat nem lehet megúszni. És ne akarjunk hirtelen, tegnapról mára Buddha-tudatúvá válni.

Így a tízmilliószoros napokra inkább azt kívánom: érezzük jól magunkat! Keressük azt, ami örömet okoz és ne akarjunk mindenáron pozitívak lenni.


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kedveld a Padparadsa facebook oldalát.

2019. május 14., kedd

Érzés szerint

Rák jegyébe lép a Mars: 2019. május 16. (04h10p)

Bevezető gondolat: "Ünnepeljük azt, amit gyakrabban akarunk látni." (Tom Peters)


A Mars jegyváltása az előttünk álló nagyjából másfél hónap "cselekvési stratégiáját" határozza meg. Ez azt jelenti, hogy ha figyelembe vesszük az üzenetét és együttműködünk vele, jóval hatékonyabbá válhatunk. Még akkor is, ha az adott időszakban bizonyos dolgokat halogatunk vagy ha csak azokra a feladatokra fókuszálunk, amikben örömünket leljük.

A Rák Mars esetén ez különösképpen igaz. Maga a Mars egy küzdő, versenyszellemű, offenzív megnyilvánulás, ő mondja ki bennünk: akarom és amit akarok, azt megszerzem. Ám kevés emberben működik ilyen egyértelműen és nyersen a szándék - valószínűleg ők azok, akiknek jól álló Kos Marsuk van.

A többieknek, akiknek a születési képletük alapján az akaratnyilvánításhoz Mérleg, Szűz, netán Rák Mars áll a rendelkezésére, azok kevésbé lesznek ilyen határozottak, céltudatosak. De ők is célt érnek, csak más eszközökkel. Van, aki diplomáciai érzékét használja, más a szorgalmát veti be vagy megtalálja azokat, akiktől segítséget kérhet. Emiatt egyesek lassabban, módszeresebben boldogulnak az életben, szemben azokkal, akik spontán módon, az ösztöneiket követik.

Legjobb eredményt akkor érhetjük el, ha a saját erőforrásinkból gazdálkodunk és nem akarunk olyasvalakit lemásolni, aki teljesen más kompetenciákkal rendelkezik.

Ami kicsiben, az igaz nagyban is - vagyis az adott időszakokat is jellemzi, hogy mi a legjobb útja-módja az előrehaladásnak. Természetesen mindig lehet szembeúszni az árral vagy lefelé gyalogolni a felfelé menő mozgólépcsőn, de lássuk be, jobb a kevesebb ellenállás mentén mozogni.
A Rák Mars abszolút ezt keresi: a lehető legkevesebb érzelmi ellenállást. Főképp ennél a képletnél érvényes mindez: a Marsot ugyanis egy uralmi Bika Vénusz "fogja kézen". Ő pedig azt mondja:

kövessük a jó érzéseket!

Mivel a Marsunkat egy ingatag Mérleg Hold uralja, rengeteg bizonytalan érzéssel találhatjuk szembe magunkat. Ilyenkor döntsünk aszerint, hogy számunkra mi okoz elégedettséget, örömet, megnyugvást.

Még akkor is, ha az eszünk ezzel vitatkozik, és azt mantrázza: muszáj takarítani, elvállalni a túlórát, elmenni arra az utálatos családi rendezvényre vagy elviselni mások epés megjegyzéseit. Rák Marssal nagyon nehéz nemet mondani - talán a legnehezebb ennél a konstellációnál -, épp ezért itt fogjuk a legerőteljesebben érezni a felszabadító erejét annak, ha visszautasítjuk azokat a dolgokat, amiktől csak feszültek lennénk.

"Ünnepeljük az, amit gyakrabban akarunk látni." - mondja a bevezető gondolat. Mi lenne, ha egy vasárnap kimaradna a rutinszerű porszívózás, felmosás? Helyette pedig feltennénk a lábunkat, fognánk egy jó könyvet és "semmittevéssel" töltenénk a napot. Sőt mi több, meg is ünnepelnénk magunkban!.

Az emberi kapcsolatok ápolásának nagyon kedvez ez az időszak, így ezen a téren is törjük meg a megszokásokat. Ha javítani szeretnénk a párkapcsolatunkon, a baráti viszonyainkon vagy akár új kapcsolatok felé nyitnánk, alkalmazzuk itt is a stratégiát: kövessük a jó érzéseket.


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kedveld a Padparadsa facebook oldalát.

2019. május 5., vasárnap

Anyák napi újhold

Újhold a Bikában: 2019.05.05 (0h46p)

Bevezető gondolat: "Sokan elengedik az élet apró örömeit, miközben a nagy boldogságot várják." (Pearl Sydenstricker Buck)

☉☽

A képlet legmélyebben fekvő pontja az imum coeli (IC), azt jelenti "az ég alja". Mivel maga a horoszkóp egy tér-idő koordináta, így a Nap állásából következtethetünk az óra járására. Az újhold (majdnem pontosan) éjfélre - az ég aljára - esett.

Ez a terület jelöli a családunkat, az eredetünket, a múltunkat - és az anyát is. Itt kaphatjuk meg az egyik legfontosabb beavatást: azt, hogy feltétel nélkül szerethetőek vagyunk. Ezen keresztül érezhetjük meg a valahova tartozás érzelmi biztonságát.

Akárhonnan is származunk: a gyökereinkhez tartozunk és azok hozzánk tartoznak.

A gyökerekből növekszik a fa törzse, ők táplálják a leveleket, a virágokat, a gyümölcsöt. Nem véletlen, hogy a genealógiát családfákon keresztül ábrázoljuk és ezt a kifejezést a legtöbb nyelv őrzi: family tree, albero genealogico, arbre généalogique, Stammbaum, släktträd...

Az önismereti út során ez talán a legnehezebben hozzáférhető terület, pedig a családi minták megismerése - és elfogadása - nélkül nagyon nehéz a továbblépés. Ezt még jobban példázza, hogy az asztrológiai szimbolika szerint a két fő személyiségjelölő: a Nap és a Hold, azon túl, hogy a tudatunk és tudattalanunk megtestesítői, az apai és anyai minőségeket is megjelenítik. Hogy férhetnénk önmagunkhoz, ha még velük sem békéltünk meg?

Apa és anya mindig ott vannak bennünk, akkor is, ha sérült ez a családi minta (megszakítottuk velük a kapcsolatot, netán örökbe adtak bennünket), akkor is, ha tökéletes szülői lenyomatot hordozunk, sőt akkor is, ha már fizikai valójukban nincsenek köztünk.

Ennek az évnek a Szaturnusz-Plútó-leszálló holdcsomópont együttállása kapcsán az úgynevezett transzgenerációs mintákkal való szembesülés (szinte) elkerülhetetlen. Nem feltétlenül nyílt konfrontáció formájában találkozunk velünk, inkább önmagunkban ismerhetünk rá arra, hogyan, milyen családi mechanizmusok mentén működünk.
Ennél az újhold-konstellációnál a Nap és Hold az IC-pontra kerül, lézerfénnyel bevilágítva a területet - ami ugyebár teljes képzavar, hiszen a legsötétebb éjszakáról beszélünk.

A Bika jegye a legerősebb ragaszkodásainkat mutatja. A családi minták azért olyan erősek, mert ismerősek - minden mással, minden újjal szemben bizalmatlanok vagyunk. Ahogy a mondás is tartja: "Jobb az ismert ördög, mint az ismeretlen angyal."

Amit hordozok magamban, legalább az enyém. Az én gondolkodásom, az én fájdalmam, a szenvedésem, sőt akár a rögeszmém. Közben a csapból is az folyik: ki kell lépni a komfortzónából. Ez a hívás azonban ellentmond a belső kényelemszeretetnek és a biztonságot adó viselkedési formáknak.

Ráadásul ha egy csoporton belül valaki elkezd a saját, egyéni út felé kacsingatni, mindig megjelenik a kirekesztettségtől való félelem.

Ahhoz, hogy valóban el merjünk rugaszkodni, először elegendő bátorságot és meggyőződést kell gyűjtenünk.

Túlnőni önmagunkon azt is jelenti, hogy túlnövünk a kollektív, társadalmi és családi értékítéleteken.
A Skorpió MC (önismereti) csapdája, hogy azonnal tökéletességet várunk el magunktól - hiszen mindenki másnak sikerül, legalábbis ezt hirdetik a különböző fórumok. Ha hibázunk, márpedig fogunk, ha megrekedünk, márpedig jó eséllyel azt is fogunk, akkor rögtön bekapcsol az önmegtagadás, az önsanyargatás, a saját magunkkal szembeni szemrehányással telített letargia.

Ugyanezzel a jelenséggel találkozhatunk akár egy diéta, életmódváltás, sőt akár kutyanevelés kapcsán is - utóbbit első kézből állíthatom.

Gyakran az az oka, hogy túl magasra állítjuk a mércét, a célt pedig valamiféle életelixírnek tekintjük. Így viszont könnyen eltévedünk saját elvárásainkban és elképzeléseinkben.

A Bika energia a kis lépések művészetére tanít bennünket. "Sokan elengedik az élet apró örömeit, miközben a nagy boldogságot várják." - ismerős a helyzet?

A valódi önbizalom és önérték kialakításához sokat kell dolgozni az alapokon (IC). Mennyivel jobb, ha mindezt örömmel, pozitív megerősítésekkel és önmagunk elismerésével tesszük!

És arról se feledkezzünk meg, hogy vannak a családi mintákban megőrzésre váró értékek is, hiszen nem csak nehezítéseket, de lehetőségeket, tehetségeket, sőt akár rejtett csodákat is tartogatnak a számunkra.


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kedveld a Padparadsa facebook oldalát.

2019. május 3., péntek

Fellebben a fátyol

Halak jegyében a Lilith: 2019.05.03 (21h14p)

Bevezető gondolat: "A psziché? Az a gondolkodó tudat, amely megmondja nekünk, hogy mennyire élők tudunk lenni (...). Ez az az érzék, amely megsúgja, hogyan légy hű önmagadhoz." (Frank Herbert)


Vannak olyan égi mutatók, aminek a jegyváltásai, pozíciói erőteljesen érezhetők a mindennapokban - ezek a gyors mozgású, személyiségjelölő planéták. A Hold például markánsan hathat a hangulatunkra, a kedélyállapotunkra, de ezek elenyésző, pár órányi, esetleg napnyi ingadozások csupán.

Mások fokozatosan bontakoztatják ki magukat - ők a lassú mozgású sorsbolygók, illetve a transzperszonális égitestek. Nagy horderejű áramlatokat kavarnak, de egyéni életutak függvénye, hogy hogyan csatlakozunk rá ezekre a mozdítóerőkre.

Végül ott vannak az "aknamunkások", akik láthatatlanul, mély tudatalatti szinten tesznek hozzá az aktuális energiamező sajátosságaihoz. Ahogy írtam korábban

ők leginkább akkor tudnak hatékonyan jelen lenni az életünkben, ha tudatosan, önismeret formájában elmerülünk bennük.

A "száműzöttek" közé tartozik a Lilith is, akin keresztül főleg a párkapcsolati elvárásokat, az ahhoz való viszonyulást alakíthatjuk át, továbbá az egyediségünk felszabadítását élhetjük meg rajta keresztül.

Az aktuális asztrológiai dinamika mindig egyedi, viszont felfedezhető valamiféle egymásra épülő hatás. Most sem hagyhatjuk figyelmen kívül a Szaturnusz-Plútó működését, mivel ők határozzák meg az idei év legjelentősebb történetszálát, a Felejtés vagy emlékezés ráadásul a Halak Lilithnek is alapkérdése. Vagyis a "vele eltöltött" kilenc hónap hozzátesz még egy kis pluszt, a már most (bennünk) zajló eseményekhez.

Kiváló időszak ez önismereti "munkára", főképp a családi mintákon alól való felszabadulásra. Nagyon intenzív és hatékony fejlődést tapasztalhatunk meg, ha ilyesmibe belevágunk!

A Halak Lilith ráadásul a psziché dimenzióinak a mélységeibe vezet be minket.


Már az elmúlt hetekben fokozottabb álomélet volt tapasztalható, és még egy ideig érdemes lenne picit többet foglalkozni a tudatalattink ilyen jellegű üzeneteivel. Nem az önjelölt álomfejtésekre gondolok, hanem csak a tudatos figyelemre. Ha nagyon szeretnék megérteni az álomképeket, inkább kérjünk szakembertől segítséget, mert a netes álmos könyvek böngészése könnyen tévútra vezethet. És a tévutakkal is lesz bizony most dolgunk! Mert a legködösebb, legmegfoghatatlanabb ösvényre lépünk a Lilith-kapun keresztül.
A Halak Lilith a Neptunusz uralma alá tartozik, ami ráadásul a képletben nem csak uralmi, de kiemelt szerephez is jut az egzakt IC-együttállással.
Neptunusz az illúzió és a spiritualitás, az önámítás és a tisztán érzékelés, Májá fátyla, de a mögötte rejlő végső igazság megtapasztalása is.

Ezek azok a területek, ahol a legingoványosabb talajon járunk, mégis ebből a káprázatból formáljuk a saját valóságunk.

Épp ezért van az, hogy a spiritualitás egyszerre hordozza magában a legnagyobb önbecsapási potenciált és a legnagyobb fejlődési (önfelismerési) lehetőséget.

A Fekete hold Lilith egy tengely, vagyis elsősorban párkapcsolati minőségben érhető tetten, ami a neptunuszi tartalommal összeadódva a kapcsolati illúzióinkhoz vezet el bennünket. Mindenkinek van egy egyéni elképzelése az ideális párkapcsolatról, itt legfőképpen azok a vágyódások mutatkoznak meg, hogy egy másik ember révén szeretnénk megtalálni a lelkünket.

Sóvárgunk a kiegészülésre ahelyett, hogy önmagunkkal válnánk teljessé és ezt a teljességet akarnánk megosztani.

A mai világban a kapcsolati ideálokhoz sokat tesznek hozzá a közösségi oldalak túlfilterezett pillanat-illúziói. Ezeknek is köszönhető, hogy csak hajszolunk valami elérhetetlent, de nem vállaljuk önmagunkért a felelősséget. Részben azért, mert nem vagyunk tisztában a kapcsolatai értékrendünkkel sem.

Sokszor mindenfajta befektetés nélkül akarjuk a filmekben látott tökéletes egymásra találást, pedig a bizalom, az odaadás, a feloldódás, a megértés és a türelem lassan fejlődő értékek. Önmagunkkal szemben is, másokkal meg pláne!

Joseph Campbell Az ezerarcú hős című könyvének "A próbatételek útján" fejezetében megismerteti velünk Ámor és Psziché meséjét. "Miután átlépte a küszöböt, a hős egy álombéli tájon halad tovább, különös és bizonytalan formák között, ahol egy sor próbatételt kell kiállnia." - Épp olyan ez, mint Neptunusz birodalma.
A Halak Lilithen keresztül beléphetünk ezeknek a próbatételeknek a birodalmába és
fellebbenthetjük a fátylat az illúzióinkról.
A képek világával kiemelkedően erős lehet a kapcsolatunk, sőt olyan intenzív lehet a fantázia, hogy a látszat egy pillanatra összeolvadhat a valósággal.

Nagyon különleges kapcsolódásukra lesz lehetőségünk, de ahogy írtam korábban ez egyben tudatosságot is igényel tőlünk. Ha nem tanultunk korábbi kapcsolatok kudarcaiból, akkor az "ez most valami más" álcája mögé rejtve ismét belefuthatunk ugyanabba.

Félve írom le a "lélektársi minőséget", de maga a fogalom a Halak Lilith-hez kapcsolódik. Viszont ez rengeteg illúziókergetésre ad okot, maradjunk inkább annál, hogy

én minél teljesebb vagyok egyedül, önállóan, annál teljesebbé válhatok egy kapcsolaton keresztül.

A Halakkal szemben lévő Szűz a józan megkülönböztetés képességét, a hétköznapok rendezett racionalitását nyújtja balanszul.

Amikor a Lilith a Halak jegyében járt:

1922. január 4. – 1922. október 1.
1930. november 9. – 1931. augusztus 6.
1939. szeptember 15. – 1940. június 11.
1948. július 21. – 1949. április 16.
1957. május 26. – 1958. február 19.
1966. április 1. – 1966. december 26.
1975. február 5. – 1975. október 31.
1983. december 12. – 1984. szeptember 5.
1992. október 17. – 1993. július 11.
2001. augusztus 22. – 2002. május 17.
2010. június 28. – 2011. március 23.
2019. május 3. – 2020. január 27.



Tetszett a bejegyzés? Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kedveld a Padparadsa facebook oldalát.
Related Posts with Thumbnails