2022. december 22., csütörtök

Hogy valami új születhessen...

Újhold a Bak jegyében: 2022. december 23. (11h17m)

Bevezető gondolat: "Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni." (Márai Sándor)

Jó pár éve már úgy telik a téli napforduló és az azt követő karácsony, hogy az "égiek" nagyon erőteljes, átalakulásra sarkalló konstellációkkal ajándékoznak meg bennünket.

Nagyjából akkora tehető ez az egybeesés, mikor véget ért az a bizonyos Uránusz-Plútó kvadrát és a láthatatlan, belső, kollektív metamorfózist felváltotta az egyéni aktivitást, önismereti munkát igénylő időszak.

2017-ben a Nap és a Szaturnusz kézen fogva lépett át a jegyküszöbön (Az ellenállás vége), 2019-ben a Szaturnusz már a Plútót beérve egy napfogyatkozással vetítette előre, hogy milyen komoly kérdésekkel kell majd szembesülnünk 2020-ban (Mind-én vagyok), tavalyelőtt pedig egyenesen egy 800 évente ismétlődő, ritka Jupiter-Szaturnusz együttállással (Önmagunkért felelni) ünnepelhettünk. Feltételezések szerint maga a betlehemi csillag is ennek a két óriásbolygónak az együttállása volt.

Idén egy újholdat kapunk – díszdobozba csomagolva.

Az újholdnál a szellemi és érzelmi tartalmak, az elhatározások és a vágyak összhangba kerülnek egymással, ami így egy tiszta, esszenciális megújulást adhat.

Ráadásul mindez a Bak jegyében és a Bak otthonában (X-es ház) tovább koncentrálja az adott energiát.

A Bak jegy egy küszöb – ura a Szaturnusz – az idő, a kapu, a rend, a felelősség, a hivatás és a sors őre. Na, most ezekhez kapunk egy bazi nagy újhold-radírt.

A radírozás nem azt jelenti, hogy minden negatívumot, nehézséget varázsütésre felülírunk: eltűnik az infláció, a háború, a vírus. Egy kapcsolatban is, ha tiszta lappal akarunk kezdeni, nem tudjuk semmissé tenni a korábbi veszekedéseket, de

ELHATÁROZHATJUK, hogy változtatni fogunk.

Hogy valami új születhessen nekünk kell megválnunk a régi, berögzült mintáinktól, gondolkodási sémáinktól, szokásainktól.

A 2023-as év ismét rendkívüli módon felkavarja az energetikai állóvizet (na jó, az már 12 éve egy percre sem állt meg, legfeljebb olykor kissé szelídebben fodrozódott), ahova ezen az döntési küszöbön keresztül léphetünk be úgy, hogy ténylegesen együtt haladjunk a változás irányával.

Célokat kell kijelölni. Olyan célokat, melyek megegyeznek a valódi értékrendünkkel, belső indíttatásainkkal, legteljesebb önmagunkkal.

Ehhez azonban az elmúlt években (részben vagy egészében) hátra kellett hagyni az otthonról hozott elvárásokat, a családi karmákat. Nem biztos, hogy mindenki tudatosan foglalkozott ezekkel, de a körülmények (világjárvány, gazdasági helyzet, rendszer-összeomlások) szinte tálcán kínálták, hogy akár a nagyszülői vagy még messzebb gyökerező transzgenerációs mintákkal szembenézhessünk.

Nagyon sok lefojtott feszültséget, dühöt, sőt akár agressziót is érezhettünk, főként az elmúlt hónapokban, ami szintén ennek a folyamatnak a velejáró tünete.

Néhányan már akár tovább is léphettek ezen és elkezdhették határaikat asszertív módon érvényesíteni.

Sőt, akik még tovább merészkedtek, akár azt is megélhették, hogy teljesen újradefiniálták önmagukat és akár olyan elhatározások fogalmazódhattak meg, melyek korábban nem szerepeltek az élettervekben.

Nem kell kétségbe esni, ha valakinél legfeljebb a "mérges vagyok a ...-ra" érzés valósult csak meg – az újhold egy szép állócsillag együttállással tovább segít minket az úton.

A Nap és a Hold egy viszonylag közeli, mindössze 96 fényévre található csillaggal került a Földről nézve egy vonalba. Ez pedig nem más, mint a Nyilas csillagkép ɣ csillaga, ami az Alnasl vagy csak simán Nash névre hallgat. Jelentése "nyíl", de a csillagképen belül azt a pontot jelöli, ahol az égi íjász keze és az íj vesszeje találkozik.

Az íjász maga a szándék, a nyílhegy az eszköz, ami a célba repít minket és a fent említett pont, amivel a kettő közt irányítjuk, pontosítjuk, korrigáljuk a figyelmünket.

Magának az íjnak nagyon szép jelentése van – a spirituális megvilágosodás jelképe.

Kozmikus szimbólumként az íj íve a Nap égi útját jelöli, a húr rögzítési pontjai Kelet és Nyugat. Ez nem más, mint az asztrológiai képlet, vagyis a sorsterv. Tulajdonképpen fix az, amivel születünk, mégis rugalmasan hajlítható a tudatosságon keresztül.

Márai azt mondja, nem lehet csoda nélkül élni. De van-e annál nagyobb csoda, mint amikor ténylegesen megismerem és megszeretem az életet és önmagamat...?

Békés, boldog, áldott karácsonyt, csodákkal teli mindennapokat!

Szeretettel, Eszter


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2022. december 20., kedd

Átfordítás

Bak jegyében a Nap: 2022.12.21 (22h49m)

Bevezető gondolat:
"Tudod, az én ajándékom nem kapható boltban.
Kicsi szívem szeretetét összecsomagoltam.
Karácsonyig őrizgetem szívem közepében,
ám addig is csöpögtetem, osztogatom szépen."
(Aranyosi Ervin)


A Bak hónaphoz rengeteg mozgalmas esemény tartozik: fordulópontok és ünnepek sokasága, a lehetőségek újrakoordinálása, előrelátó tervezés, tradíció és fejlődés.

Kezdődik mindez a téli napfordulóval – Yule ünnepével – ami a kelta, skandináv és germán kultúrában a fény, a remény születésének ideje: hiszen innentől lassacskán egyre hosszabbá válnak a nappalok és rövidebbekké az éjszakák. Hasonló jelentéssel bír Jézus születéséről megemlékező karácsony. Ahogy az új év is a változás, az új kezdet ígéretével kecsegtet.

A tarotban a X. Sorskerék lapja képviseli ezt az energiát – az egy és kétjegyű számok közti hatalmas dimenzióváltást. Az új esztendő is hasonló fordulatokat hoz: jelentős égi (s földi) mozgolódás vár ránk. Ennek asztrológiai jelei már egy ideje szaporodnak: ide tartozik az újholdas jegybe lépések sorozata, ami már szeptemberben kezdetét vette és "sepregeti" előttünk a terepet, mint a curlingben a játékosok, hogy könnyebben "csúszhassunk bele" az újonnan kínálkozó áramlatok lehetőségeibe. De erről még fogok részletesebben írni.


Alapenergiák

Maga a jegybe lépés képlet tele van vibráló ellentmondásokkal, izgalmas feszültségekkel. A kardinális jegyeknél – mint amilyen a Bak – nekünk kell kézbe venni az irányítást, megragadni a kezdeményezést. Igen ám, de mindehhez változó (Szűz-Ikrek) keresztet kapunk, ami pedig az irányításunkon kívül eső átmozdító energiákat jelöli.

Olyan ez, mintha lenne mondjuk egy hajónk, aminek vezetése a mi hatáskörünk, de a hullámok, a szélirányok felett nincs befolyásunk. "Nem létezik jó szél annak, aki nem tudja, merre akar menni." – tartja a szólás és ez a mostani évváltásra különösképpen rányomja a bélyegét.

A Nap és Jupiter egzakt kvadrátjában nagy lehet a sürgetés, a türelmetlenség, hogy történjen végre valami jó, valami pozitív, de a képlet összessége

áttekintésre, újragondolásra, pontos tervezésre int.

Nagyon sok mindent kellene átértékelni magunkban (hitrendszereket, álmokat, elképzeléseket, családi mintákat), hogy le tudjuk tenni, ami már csak felesleges súlyt jelent és megerősíteni a "hajónkat" a valódi célkitűzésekkel, a megszerzett felismerésekkel, az önmagunkba vetett hitünkkel.

Ezzel a nappal ráadásul véget ér a Szaturnusz-Uránusz majd' két éves kvadrátja. Ez a fényszög elképesztő intenzíven bontogatta (sőt szaggatta) le rólunk a hozzánk már nem illő dolgokat (Az én határán). "A Vízöntő két uralkodója kerül egymással feszült viszonyba. A régi minták lebontása és az értékek megőrzés közti egyensúly megtalálása lesz a sorsfeladat. Ki kell ismernünk a változások lényegét és természetét." – írtam anno róla.


A Bak hónap bakugrásai

December 23., péntek: újhold

Csodálatos karácsonyi ajándék lesz ez az újhold, a Nyilas csillagkép ɣ csillagával együtt állva, ami az íjász kezének és az eszközének a találkozása. Neve azt jelenti "nyílhegy", ami egyszerre fegyver, de a megvilágosodás szimbóluma is. Évek óta meglehetősen feszült égi energiákkal ünnepeljük a karácsonyt, most viszont tényleg valami új fejezetet nyithatunk. Rajtunk múlik, hogy a körülmények miatt vagy épp azok ellenére hogyan is éljük meg az ünnepeket és a hétköznapokat.

A bevezetőben idézett vers utolsó sora így hangzik:

"Év közben a szükségeset úgyis meg kell venni,
csak egy dolgot felejtünk el, őszintén szeretni.
Öltözködjön a szív fénybe szerte a világon,
szóljon végre szeretetről idén a karácsony!"


December 30., péntek: retrográd Merkúr

Év utolsó napjaira a Naprendszer leggyorsabban mozgó bolygója "belassít" egy kicsit és hátrálva közelíti meg az új évet. Ez segítheti a visszatekintést, de zűröket is okozhat a munkába való visszazökkenésnél. Biztos, ami biztos, egyeztessük többször a megbeszélt időpontokat!


Január 3. kedd: Vízöntő Vénusz

Kapcsolati téren ez egy frissítő szellő: tulajdonképpen feszült fényszög nélküli ez a jegyváltás. A Plútó bűvköréből kilépve egyrészt lezárhatjuk a már fojtogatóvá vált kapcsolatokat, másrészt új, szabadabb alapokra helyezhetjük a viszonyainkat. A szabadság itt két független, önálló, erős ember szövetségét jelenti.


Január 7., szombat: telihold

Az újholdhoz hasonlóan a telihold is a Nyilas csillagképhez, ráadásul az ɑ csillaghoz kötődik. Ez már meglehetősen feszült konstelláció, itt tényleg a kardinális erők kerülnek túlsúlyba: kénytelenek leszünk kézbe venni azt a bizonyos irányítást.


Január 8., vasárnap: Oroszlán Fekete hold Lilith

Szintén az önerő megragadására hívja fel a figyelmünket, ráadásul aktivitásra, cselekvésre, kreatív megvalósításra hív minket ez a lélekrész.


Január 17., kedd: direkt Mars

A Mars is irányba fordul végre és "végigrobog" ezen az éven, további lendületet ad.


Január 19., csütörtök: direkt Merkúr

A hónap utolsó napján a Merkúr is meglódul előre, sőt szinte minden planéta most a látszólagos mozgásirányába áll, így tevékenyen készítik elő nekünk a Tigrisnél jóval fürgébb, szaporább Nyúl évet.


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2022. december 7., szerda

Kik a hősök?

Telihold a Nyilas havában: 2022. december 8. (05h09m)

Bevezető gondolat: "Cselekedeteinkkel és az általuk megteremtett történetekkel mi magunk adunk értelmet az életnek." (Joseph Campbell)

Évezredeken át a hősök bátor, erős férfiak voltak. Harcosok, katonák, kalandorok. Olyanok, akik heroikus tetteket hajtottak végre. A görög hérosz szó, amiből ez a kifejezés ered egyenesen félistent jelentett.

Érdekes, a mi "hős" szavunk, ami a "kus" vagy "kodzs" ősi, uráli kori szóból ered, teljesen más jelentéssel bír. "Munkás, szolga, jobbágy, száműzött". A szóeleji h-t végül k-ra cseréltük és már az általános jelentése az "ifjú" volt. A nyelvújítás korában az irodalmi nyelvben a regények és történetek központi szereplője is magáénak tudhatta a kifejezést.

A 20. században a képregény-hősökkel egy új korszak kezdődött – erről írtam az Egyediség évezredei bejegyzésben is. Már a 40-es években megjelentek az első női szuperhősök is, nevezetesen a görög-római mitológia ihlette Diána, alias Wonder Woman. Manapság pedig a ló másik oldalára átesve szinte a női karakterek dominálnak, s bár külsőleg igencsak nőiesek, a megnyilvánulásaik még éppolyan maszkulinok, mint a klasszikus férfihősöknek.

Mindezzel párhuzamosan, az önismereti folyamatok mentén egy újabb hősfogalom van kialakulóban: mégpedig azok a teljesen hétköznapi emberek, férfiak és nők vegyesen, akik

vállalják a létezés kalandját, a saját útjuk feltérképezését, sorsuk követését és azt, hogy az önmegismerés által ténylegesen az éltük hősévé válnak.

Az elmúlt napokban fantasztikus élményben volt részem – talán már ennek a teliholdnak az energiája is közrejátszott – egy csoportban többen is a saját erejük visszahívásáról meséltek. Nem kell nagy dolgokra gondolni, nem falakat törtek puszta kézzel, nem találták fel a rák ellenszerét, de még világbékét sem tudtunk teremteni... Viszont elhangzott, hogy határokat tudtak kijelölni a mindennapokban, kifejezték a vágyaikat, megnyilvánították az akaratukat.

Mindazok, akik egy másodpercre is felismerik, hogy hasonló cipőben járnak – mellékszereplők az életben: alárendelődve a családnak, a társadalomnak, a munkának – azok pontosan tudják, mekkora "hőstett" kijelenteni, hogy most magamnak én vagyok a fontos!

Általános jelenség, hogy a népesség egyik fele túltolja az önzést, mindent magának akar – a hatalmat, a figyelmet, az anyagi javakat – míg legalább ugyanekkora, ha nem nagyobb százalékban bizony óriási probléma az, hogy nem tudjuk mit is akarhatunk. De most ebben a teliholdban felcsillan a változtatás lehetősége!

Hőssé sosem úgy válunk, hogy várjuk, valaki megmentsen minket, valaki szót emeljen helyettünk. Passzivitásban legfeljebb csak álmodozhatunk a változásról. Ahhoz, hogy életünk hősévé váljunk, el kell indulni az úton!

Ez éppoly kihívásokkal teli utazás, mint a mesék vagy a legendák hőseinek kalandjai. Bizony, az önismereti úton is vannak hétfejű sárkányok, emberevő óriások, gonosz boszorkányok.

Úgy hívjuk őket: traumaélményeink.

Ezek nem mindig újságcímlapra kívánkozó szörnyűségek: sok esetben családi minták, rossz berögződések, készségtorzulás, magzatkori- vagy születési élmények.


A telihold képlete

Ez a telihold egy asztrológiai "nyalánkság", energetikai finomságokkal telepakolt mikulásajándék.

A Nap és a Hold két hőshöz tartozó állócsillagra mutat, ráadásul az aktivitásra ösztönző Mars is csatlakozik hozzájuk. Feszültségüket a Szaturnusz oldja, szintén egy állócsillag-együttállással megtoldva. És teszik mindezt úgynevezett kritikus fokokkal felhangolva! Máris "kicsomagolom", hogy ti is hozzáférjetek a tartalmi csemegékhez.

A Nap a Herkules csillagkép ɑ csillaga a Rasalgethi, akinél már pedzegettük a hétköznapi hősök témáját. Héraklész 12 próbája nagyon komoly mélylélektani beavatásról – önismereti útról – beszél.

Azok az emberek, akik beletemetkeznek saját konfliktusaikba, nem haladnak előre.

Heraklész "csomagjában" éppúgy megtaláljuk a transzgenerációs mintákból adódó nehézségeket, mint a egyéni életútján felhalmozott rossz döntéseket. Mítosza nem egy valódi hollywoodi történet, de a próbatételek szimbolikája útmutatónk lehet.

Rémisztő teremtmények (nemeai oroszlán, Hüdra, Kerberosz vagy épp erümanthoszi vadkan), vonzó csábítások (kerüneiai szarvas, az amazonok királynőjének öve) mind, mind a tudatalattinkban rejtőző mintázatok megszemélyesítői.

Az egó sötét árnyai, belső harcok, negatív, pusztítást okozó gondolatok, ismétlődő hibák, anyagi világ illúziói és a halálfélelem.

A próbák kiállása nem más, mint ezeknek a belső akadályoknak a felismerése, integrálása, az egyensúly megteremtése, a bölcsesség keresése, az innováció.

A Hold az Orion csillagkép β csillagával áll együtt. A Rigel fényesebb, mint az alfa (Betelgeuse), sőt tulajdonképpen ez az égbolt hetedik legfényesebb csillaga.

A csillagképben ősidők óta egy hatalmas termetű vadászt láttak, Mezopotámiában Nimródot, a görögöknél Óriónt vélték felfedezni benne, de a csillagkép egyes csillagnevei női alakra utalnak.

Az ő története is hasonlóan konfliktusokkal teli, mint Heraklészé, azonban a vadászaspektus miatt itt egy jóval agresszívebb, pusztítóbb megélésről beszélhetünk. De ha az ősi csillagkép-névhez visszatérünk, ami az "Uru-anna", vagyis "Mennyei fény", itt ezeknek az energiáknak is az átlényegítését elénk vetíteni.

A Mars együttállása ezzel a ponttal a belső harcokhoz ad óriási kezdőlöketet. Kívül, vagyis a nagyvilágban rengeteg most a konfliktus, kezdődött a világjárvánnyal, ami az immunrendszer mellett a hitrendszereinket is aktivizálta, feszült légkör uralkodik körülöttünk, sőt valós háborút is tapasztalhatunk.

Amint kint, úgy bent – lássuk meg ebben: BENNÜNK MENNYI KONFLIKTUS, HÁBORÚ, ELFOJTOTT HARAG ÉS GYŰLÖLET DÚL.

És végül a "karácsonyi mézeskalács-fűszer" az a bizonyos kritikus fok.

Kritikus fokokat arab csillagászok jelölték ki bonyolult matematikai számításokkal. Minden jegyben, minőségük szerint két-két fokot jelöltek ki: ilyen például a mostani képletünkben a Nyilas és az Ikrek jegy 17. foka vagy a Vízöntő jegy 21. foka. Olyan érzékeny pontoknak tartják ezeket, melyek fokozzák a jegy erejét.

A köznyelvben a kritikus helyzet alatt azt értjük, ha valaminek kétséges a kimenetele. Kritikus: még nem eldöntött, de ha jobbra vagy balra billen a mérleg, mindkét esetben sorsfordító következményekkel jár.

Érdekes, hogy a görög "kritikosz" szóeredet azt jelenti: dönteni tudó.

Szinte az egész világ most ilyen libikóka-állapot csúcsán billeg. Döntést azonban mindenkinek magának kell hozni.

Sodródik az árral vagy magához ragadja a saját hős-erejét.

Mivel ez az egész hőstörténet az Ikrek-Nyilas tengelyre esik (itt van a telihold), így legfőképpen a világról, annak működéséről, a meggyőződéseinkről és hitrendszereinkről van szó. (Érdemes felidézni az ide kapcsolódó, pár évvel ezelőtti holdcsomópont-tengely tanítást: Mit nevezünk valóságnak?)

Mit hiszel el abból, amit el akarnak hitetni velünk? Elfogadod-e, hogy nincs hatalmad a sorsod fölött? Vagy rálépsz a hősök útjára?

Zárógondolat, szintén Campbelltől: "Kövesd a boldogságodat, és az Univerzum ajtókat nyit meg előtted ott, ahol eddig csak falak voltak.")


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

Related Posts with Thumbnails