2023. március 24., péntek

Szép új világ?

Vízöntő jegyébe lép a Plútó először: 2023.03.23 (13h24p)

Bevezető gondolat: "Nem létezik civilizáció társadalmi stabilitás nélkül. És nincs társadalmi stabilitás egyéni stabilitás nélkül." (Aldous Huxley)

Az emberiség már egy ideje fantáziál a "szép új jövőről" vagy a kevésbé szép – disztópikus – társadalomszerkezetről.

Gyakorlatilag az a jövő: a jelen.

A világkorszakokról írtam már korábban az időperiódusokban, mely elmélet szerint nagyjából kétezer éves ciklusonként komoly kulturális, szociális, hitrendszerbeli változásokat tapasztalhatunk az emberiség életében.

Természetesen 2000 év rendkívül hosszú idő, ha a korábbi élettartam-statisztikákat vesszük alapul, akár 60 egymást követő generáción ívelt át egy korszak. Nemzedékről nemzedékre mindig formálódik-alakul: a Halak éra például Krisztus születésétől indul, magába foglalja a honfoglalást, a tatárjárást, a keresztes háborúkat, a reformációt. Minden évszázad másmilyen volt, mégis a a világról alkotott elképzeléseket megfogalmazó vallás (és szimbólumrendszer) egyfajta kohézióként működött.

A Vízöntő világkorszak első felvillanása a 18. század közepe-végére tehető, ekkor volt a francia forradalom, az amerikai függetlenségi háború, az Uránusz felfedezése, illetve az ipari forradalom. Mind-mind erősen vízöntős tartalmak, de még nem ütötte ki a tudomány és a technika az egyházat az ideológiaalkotás nyergéből, még széles körben nem valósult meg a felvilágosodás "Szabadság, egyenlőség, testvériség" eszméje, még az egyéni érdek differenciálatlanul mosódott össze a kollektív masszával.

De a ciklust elindító évtizedekben, 1778 és 1791 között, a Plútó épp a Vízöntő jegyében járt! Majd' 250 évre volt szükségünk, hogy a világkorszak kertkapujától elsétáljuk a bejárati ajtóig. Most viszont ténylegesen bekopogtatunk rajta.


A Vízöntő Plútó koncepciói

Nem biztos, hogy jó ez a kép, hiszen a világkorszakokba nem belépünk, hanem észrevétlenül átcsúszunk egyikből a másikba. A korábbi korszakjellemzők fokozatosan háttérbe szorulnak és az új irányelvek egyre szaporodnak – hétköznapivá válnak.

Manapság már nem kérdés (legalábbis a nyugati társadalmakban), hogy egy nő szavazhat, már nem vívnak véres csatákat az északiak a déliek ellen, azon sem lepődünk meg, ha egy újabb kisbolygót fedeznek fel. Míg korábban a telefonnak vagy a repülőnek a csodájára jártak, ma gépek nélkül ellehetetlenülne az életünk. Még kávét sem tudnék inni! A hétköznapi normákat az egyház helyett pedig egyre inkább a média, illetve a tudomány határozza meg.

A Vízöntő égisze alatt az elkövetkezendő 20 évben jelentős változások, ugrásszerű fejlődés várható ezeken a területeken:

● humanitárius elvek, egyenlőség megvalósítása

Nem véletlen, hogy az elmúlt években fokozódott az érzékenyítés, sőt úgy is tűnhet, picit átestünk a ló túloldalára, például a "Hölgyeim, uraim" megszólítás eltörlésével vagy a másik oldalon a "nemváltó óvodások" rémképével. Mindkettő túlzás, de a Vízöntőre

jellemző az anarchikus, szélsőséges működés.

Ezekben az években jó eséllyel beállunk egy normaként elfogadott, megszokottá váló kerékvágásba.

A legutóbbi Vízöntő Plútó alatt a rabszolga-felszabadítások is hasonlóan nagy port kavartak, Párizsban a társadalmi formaváltozás mentén pedig szó szerint fejek hullottak.

 ● rendszerösszeomlások

A Vízöntő Plútó gyakorlatilag nem csak a hatalmi struktúrákat rendezi át, de

minden elavult rendszer alól kirántja a szőnyeget.

Ez a folyamat már most érezhető a bőrünkön: gazdasági, egészségügyi, oktatási, politikai viszonylatban.

Nehéz lenne jóslatokba bocsátkozni, mi lesz az új "váz", amire felépítjük a mindennapokat, hiszen a technikai fejlődésben rejlő potenciálokon rengeteg minden múlik.

● innováció

Ugrásszerű evolúciója lesz az orvos- és minden egyéb tudománynak, az űrkutatásnak. Már most látjuk a digitalizáció jelenlétét az oktatásban, a gazdaságban (bankkártya, kriptovaluta), a mindennapi ügyintézésben (ügyfélkapu, on-line ebédrendelés).

A Plútó a generációelméletben is fontos szerepet kap, így jó eséllyel a jegyváltás mentén megszületik egy újabb – béta – generáció, akik

a mesterséges intelligencia hétköznapivá válásától datálódnak.

A globalizáció terjedésével az országhatárok és a politikai határok is jelentősen átalakulnak, nem véletlenül rebesgetik már évek óta a világkormány kialakulásának lehetőségét. 

● egyén és csoport kapcsolatának változása

Az énközpontúság megjelenése szintén a Halaktól való eltávolodás velejárója. A Vízöntő azonban nem a szó klasszikus értelmében önző. Sokkal inkább a lázadó kamaszhoz lehet hasonlítani, aki felrúgja a szülői kereteket, próbálgatja a szárnyait, keresi a képességeit. Majd fiatal felnőttként ezeknek az egyéni kvalitások mentén tagozódik vissza a társadalomba.

Gondoljunk csak a

képességek szerinti kasztosodásról

szóló filmekre, mint az Emlékek őre vagy a Beavatott. De ilyenek az X-menek is, akik kilógnak a sorból az individuális adottságaikkal.

A korábbi évezredekben átjárhatatlan zárt társadalmi, vallási, nemi csoportok léteztek, ma a születési előjogok helyett jóval inkább a belső motiváción múlik, hogy kiből mi lesz. Minden bizonnyal az iskolában is hamarosan lekövetik ezt a trendet. Jelenleg még ez is nagyban formálódik, a korábbi poroszos egyen-elv helyett egyelőre speciális nevelési igények vannak, de előbb-utóbb tényleg a gyereket, mint individuumot veszik figyelembe.

Mindaz, amit itt felsoroltam, pusztán gondolatkísérlet. A Vízöntő Plútó, mivel egy világkorszak mérföldköve is, olyan szintű változásokat hozhat, amit per pillanat elképzelni sem tudunk. A multiverzum, a párhuzamos dimenziók, a más csillagrendszerekben élő életformákkal való kapcsolatfelvétel szintén benne van ebben a két évtizednyi intervallumban, de ezek egyelőre, legalábbis az én fejemben, még iszonyatosan távolinak tűnnek. De a Vízöntő minőséget nézve lehet, hogy mindezekhez nem is kellenek évtizedek... 


A Plútó jegyváltás képlete

Nem véletlenül van az alcímben az "először" szó, a Vízöntő jegy 0. fokán ötször halad át majd a Plútó. Ezt a mozgást hívjuk hurokvetésnek, aminek a ciklusai így néznek ki:

2023. március 23-tól belekóstolunk az új Vízöntő-hullámokba. Nem tart sokáig ez a nézelődés, április 28-án meg is áll a Plútó az 1°-on, majd május 5-től hátrálni kezd.

A retrográd jegyváltás egyfajta "időék", június 11-én visszaóvatoskodjuk magunkat a Bakba. Egészen a 28. fokig hátrálunk, ahonnan október 14-től indul ismét előre. Ez a fázis egy átmeneti időszak.

2024. január 21-én lépünk át másodszor a Vízöntőbe, majd ismét megfutjuk ezt a visszalépős ciklust. Május 6-tól retrográd, 2024. szeptember 2. a Bak jegybe lépés, de itt már csak rövid ideig turkálunk a múltban. Október 15-től direkt, 2024. november 19-én harmadszor és végleg átlépünk a Vízöntőbe.

Nem mindig ilyen körülményes a tinci-tánci, legutóbb például a Bakba egy év leforgása alatt mentünk bele.

A három belépés egészen más képet mutat. Míg a mostani egy erőteljes, ambiciózus, lendületes indulás (szinte berúgjuk a kaput a Kos Nappal, Holddal az MC-n, Oroszlán aszcendenssel), addig másodszor egy jóval komolyabb, óvatosabb, de jelentősebb változásokat mutató képlet lesz.

Végül az utolsó érett beérkezés, ami valódi személyiség és struktúra-változásokat jelez.

A Plútó helyzete is mozog, először a hétköznapok területét, másodszor a gondolkodást, harmadszor szintén a mindennapokat érinti. A hozzákapcsolódó tudatosság (Nap) Kos: "fú, de izgi, ez valami új, akarom a változást, de jó, menjünk már!", Vízöntő (egzakt Plútó együttállással) "aha, értem, ami történik, konstatálom, ha nyitott vagyok az új eszmékre, akkor magamra találok, ha kapaszkodom a régibe, akkor kiesem a körhintából", végül Skorpió (Uránusz oppozícióval) "elkezdem integrálni a megváltozott dolgokat".

A jelentős különbség részben az, hogy azóta magával a bolygó-tudatossággal is gazdagodtunk vagyis a Plútó felfedezésével beemeltük a tudatba a hozzá kapcsolódó tartalmakat. Ezáltal a transzformáció mélyebb, gyökeresebb, felkavaróbb, hiszen nem véletlenszerűen "nyúlkálunk" a saját és a kollektív mélységeiben, hanem nagyon célirányosan merülünk ide.


Hogyan illeszkedhetünk az új rendszerbe?

A Vízöntő világkorszak az emberiség (és talán a földfejlődés) kamaszkora. A régi minták már nem kellenek (ki akar olyan ciki pulcsiban járni mint apu vagy úgy bénázni, mint anyu az új tablettel). Fogalmunk sincs róla, kik vagyunk, merre tartunk, mi is lehet belőlünk. A kortársak irányadóak valamelyest, de ők is ugyanabban a kamaszcipőben botladoznak.

Kollektíven most mi is kicsit ilyenek vagyunk: tele bizonytalansággal, kétségekkel.

Lázadozunk a körülmények és önmagunk ellen is. Ha azonban az asztrológiai energiákat követjük, a következő tanácsokat kapjuk:

● legyünk nyitottak!

Tényleg annyi változás van, hogy ezt csak nagy fokú rugalmassággal, kíváncsisággal, nyitott elmével vagyunk képesek befogadni. Minél merevebben ragaszkodunk a korábbi elképzelésekhez, a már bevált stratégiákhoz, annál inkább kudarcra vagyunk ítélve.

● ismerjük fel az egyéni kvalitásokat

Ennek a folyamatnak a része már egy ideje tartó intenzív transzgenerációs hozadék-takarítás, amit most a Halak Szaturnusz is kellőképpen megtámogat (Egészséges gyökerek).

● vállaljunk felelősséget

A kamaszkor velejárója a mind nagyobb felelősségvállalás. Ha szabadok akarunk lenni, ha azt akarjuk, hogy otthon felnőttként kezeljenek, akkor annak a mi viselkedésünkben is tükröződni kell. Az emberiségnek korábbi világkorszakaiban a felelősség nem az egyéné volt. "El vagyok átkozva", "rossz helyre születtem", "Bal sors, akit régen tép" – mind kívülre helyezi az okokat.

A Vízöntő Szaturnusz már előkészítette a terepet, érdemes visszaolvasni a munkásságát: Mindenki egy csillag.

● őrizzük meg a valódi értékeket

A Vízöntő ura az Uránusz, aki kiszakít minket a megszokottból, fejlődésre, változásra, folyamatos kreatív alkotásra inspirál. De ugyanúgy ura a Szaturnusz is, aki fenntartja a hagyományokat, őrzi a tradíciókat, keretet ad az életnek.

A kamaszkori lázadás után igazából abból lesz "jó felnőtt", aki megfelelő értékrendet hoz otthonról. Lehet, hogy pár évig hátat fordítunk a családi szokásoknak, de később "visszamentjük" azt, ami fontos. Már nem trendi étteremben akarunk avokádós quinoasalátát enni, hanem megtanulunk a nagyi recepteskönyvéből vasárnapi húslevest főzni. Értsük képletesen!

Ide tartoznak azok a tendenciák, amik visszavisznek minket bizonyos korábbi állapotokba, például a test-tudatosságba vagy a föld-tudatosságba. Része a környezet- és bolygóvédelem, de ezeknek szerves része az önmagunkra való fordított tudatos figyelem is. Ne feledjük: "nincs társadalmi stabilitás egyéni stabilitás nélkül"!


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2023. március 21., kedd

Bejárat

Első Kos újhold: 2023. március 21. (18h24m)

Bevezető gondolat: "Lenyűgöző találmánynak tartom az ajtókat. A határtalan képzelőerő bejáratát jelképezik. Mielőtt kinyitnánk egy ajtót, addig a végtelen lehetőségek tárháza rejtőzik mögötte, és csak amikor kinyitjuk, akkor válik valósággá." (Mr. Robot c. film)

Az ajtó, csak egy ajtó, mégis különbség van a bejáratok és a kijáratok közt. Ha épp belépünk egy addig ismeretlen épületbe, esetleg izgulunk kicsit, netán a külsőségek alapján megpróbáljuk elképzelni, milyen lehet odabent.

Mivel még nem ismerjük, nincsenek igazából sztereotip elgondolásaink, tényleg a végtelen lehetőségek tárháza vár ránk. Lakhat akár a házban egy elbűvölő idős hölgy, aki isteni citromos pitét süt és mellé pikáns történeteket mesél a fiatalkoráról. De találhatunk rejtett kincseket – ritka könyveket, szenes vasalót, elfeledett festményt. Vagy dohos pincét, esetleg mogorva, középkorú banktisztviselőt, feleségesül, gyerekestül, labradoodlistul. Akármit!

Tulajdonképpen nem is az ajtó mögötti dolgokon múlik, hogy miket rejt, hanem rajtunk, a nyitottságunkon, a kíváncsiságunkon, a befogadóképességünkön, hogy mit látunk meg belőle. Mert ha nem érdekel a néni személye, talán meg sem kínál minket azzal az isteni süteménnyel. (Amit egyébként kár lenne kihagyni!)

A kijárat – hiába ugyanaz az ajtó – mégsem ugyanaz. Odabent átéltünk valamit. Gazdagabbak lettünk egy recepttel, belegabalyodhatott egy rakás pókháló a hajunkba, megfogadhatjuk, hogy gyakran visszatérünk ide vagy hogy soha többé nem tesszük be újra a lábunkat.

Ígérete szerint ilyen ez a Kos hónap is:

más emberként lépünk be és más emberként jövünk ki belőle.

Az "ajtókat" itt az újholdak biztosítják nekünk, az első és a harmincadik fokot bekeretezve. Az újholdaknál nagyon intenzív összekapcsolódásunk van az adott energiával, mert a tudatos (Nap) és a tudatalatti (Hold) részünk tulajdonképpen eggyé válik.

A Kosnál az eggyé olvadás elsősorban önmagunkkal történik. Azzal az élménnyel, hogy "nini, vagyok!". Még nem valaki vagyok, egyszerűen csak énné válok.

Mint a születés pillanatában, az addig anyai egységélményben, a kollektív víz-közegben, az álomidőben érlelődő magzat elkezdi az individuális újszülötti létét. Érzékeny, sebezhető, törődést igénylő, de már önállóan lélegző!


Az újhold képlete

A Zodiákus első fokának a sábai szimbóluma is hasonló dolgot ír le: "Az önvaló potenciálja: az egyén kilép az egységből és először realizálja önmagát.".

Az első kapu még csak egy impulzus. Nem is feltétlenül tudatos, inkább ennek az erőteljes, fókuszált kardinális tűz energiának a magával ragadó lendülete.

Bizsergés a testünkben, mocorgó elhatározás a tudatunkban, fokozódó érzelem, ami valami felé húzni kezd bennünket.

A közös térnek jóval inkább a részei vagyunk, mint a saját egyéni tudatunknak. Számtalan kollektív réteg határoz meg minket: a családi mintáktól elkezdve a közösségi véleményeken át, a berögzült szokásrendszerekig.

A Kos újhold felvillantja bennünk azokat az apró kis lámpákat, amik utat – vagy maradjunk az eredeti példánál – ajtót mutatnak önmagunk felé.

Jöhetnek felismerések: "eddig mindig azt mondták rólam, hogy én lusta vagyok, de most konstatálom, hogy minden hétvégén kirándulok". Vagy: "azt hittem, nem vagyok kitartó, de jé, már ötödik éve járok falat mászni..." De lehet ez az aha-élmény bármi, működésmódra, viselkedésekre, reakciókra, gondolkodási sémákra vonatkozóan. Akár az is, hogy "nekem ebből elegem van!"

A Kos még nem látja a végeredményt, igazából nem is érdekli, csak az, hogy elindulhasson végre! Ha ezt érezzük magunkban – és elsősorban önmagunk és nem másoktól elfelé vezető irányba – akkor együtt rezgünk az Univerzummal.

A kiléptető újhold (április 20-án, hajnali negyed hétkor) jóval céltudatosabb lesz. Az elhatározási energiát képesek leszünk kivitelezésre fordítani.

Ehhez azonban az kell, hogy tényleg szívvel-lélekkel (újholdasan) akarjuk a változást. Ott gyakorlatilag "belöknek" minket a Bika jegyébe, ami egy szilárd, földies, vagyis erőteljesen rögzítő elem.

Azt fogjuk a hónap végén rögzíteni, ami szándékként megjelenik bennünk. Ne felejtsük el, hogy "fejben" akarhatunk sok szépet és jót, de a legerősebb szándék érvényesül. Ha a tudatalatti félelmei, szorongásai, akkor azok, ha a tudatos elhatározások, akkor pedig azok...


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2023. március 20., hétfő

Új időszámítás

Kos jegyében a Nap: 2023.03.20 – 04.19

Bevezető gondolat: "Minden évünk: egy életkör. Egy gyűrű az életfa törzsén. És minden életkör végén kicsit meghalunk - ugyanakkor minden új kör kezdetén kicsit föltámadunk." (Müller Péter)

A naptári évet itt nyugaton január 1-jével indítjuk. A holdújév februárban vette kezdetét, a szoláris év – a csillagászati tavasz vagy asztrológiai újév – azonban ma veszi kezdetét. Mi a különbsége ezeknek az időszámításoknak?

A naptári év tulajdonképpen nem kapcsolódik a planetáris mozgásokhoz, az egy egyezményesen meghúzott időhatár. Mindig a Bak jegy közepére esik, így ennek az energiának köszönhetően kiváló alkalom az áttekintésre, a hosszú távú tervezésre, annak meghatározására, hogy miket is szeretnénk az adott időszakban elvégezni.

Ezzel szemben a mai napi újév a Nap mozgásával függ össze, ide esik a tavaszi napéjegyenlőség: a világos és sötét órák kényes egyensúlyán billegünk. Olyan érzékeny ez az időpillanat, hogy már holnaptól 3 nappali perccel több jut.

Az asztrológiai gondolkodás szerint a Kos 0. fokán "születik meg" a Nap, ez az origó határozza meg, hogyan látjuk, érzékeljük az elkövetkezendő 365 napot. Itt nincs olyan tudatos befolyásunk, mint január elsején éjfélkor, inkább az energiák sodornak minket magukkal. Mint egy újszülött kisbaba, aki nem döntheti el, hogy norvég magánkórházban vagy épp egy timbuktui faluban látja meg a napvilágot – a körülmények fogják őt befolyásolni. Az ottani szokások, protokollok határozzák meg az első perceit...

Az emberiség kollektívan szintén évről-évre megszületik, együtt haladunk végig a napév állomásain (ezek a jegybe lépések) újabb és újabb feladatokkal, kihívásokkal nézünk szembe, de itt a tapasztalatok, a konzekvenciák már egyéniek lesznek.

A Kos jegybe lépés mindig megmutatja nekünk a világkorszak-időt, ami jelenleg a Halakból kifelé ketyegve egyre erősebben mutat a Vízöntőre. De minden évben egyedi mintázattal is bír, hiszen teljesen más volt tavaly, öt vagy tizenkét éve.

Az asztrológiai mozgásokban van egy érdekes, de nem teljesen kőbe vésett ritmus, mégpedig ami a mi születésnapunkat is meghatározza. Bizonyos aszcendensek mentén haladunk, amik olykor négy évente négyszer is ismétlődnek, míg vannak aszcendensek, amik csak kétszer, háromszor térnek vissza, de akad olyan mintázat is, amiből egy év tapasztalás is bőven elég. (Ez összefügg az északi félteke dőlésszögével vagyis a fizikai pozíciónkkal, Ausztráliában pont fordított arányú az aszcendensek ismétlődési ritmusa.)

Halak aszcendensű évünk például csak 2016-ban volt, 2020-ban már az őt követő Vízöntőre jegyre ugrottunk. A mostani Skorpiót azonban alaposan "begyakoroltatják" velünk. A legutolsó 4×4-es blokk 1986 és 1998 között volt, most pedig 2019, 2023, 2027 és 2031-es csillagászati újévünket érinti.

A hosszas szakzsargon után igyekszem érthetővé tenni, mit is jelent mindez. Képzeljük el, hogy az iskolában mondjuk a tojásrántotta elkészítése a feladat. Ennek egy órába bele kell férnie, hiszen tojás kell hozzá, zsiradék meg egy serpenyő. Nem túl bonyolult, ha pedig még variálni akarunk, azt már otthon is megtehetjük.

De ha nem a tökéletes tojásétel a cél, hanem egy agyműtét, akkor fokozatosan, rétegről rétegre kell elsajátítanunk a tudást, kezdve az alapanatómiával, az alap sebészeti ismereteken át a speciális idegsebészeti beavatkozásokig. (Bocsi, ha rosszul mondom, de csak tojásrántottában vagyok profi, a műtéti tevékenységem kimerül a kullancs vagy szálkakiszedésben.)


Alapenergiák

A Skorpió aszcendens egyéni és kollektív szinten is nagy horderejű, úgynevezett irreverzibilis változásokat készít elő. Ezekben az években mély emóciókkal, érzelmileg felforgató tapasztalatokkal találkozunk. Elindul valamiféle gyökeres változás vagy megjelenik a változtatás igénye.

Ez minden esetben egy régi életszakasz lezárása és egy új kezdete, de látható, hogy ez szakaszosan, lassan, lépésről lépésre (kvázi 16 év alatt) megy végbe. Ezekben az években jóval intenzívebb a rejtett dolgok, elfojtott, eltemetett érzelmek felszínre kerülése.

Erre az évre ez még inkább igaz lesz, hiszen a Nap még a Halak Neptunusz "bűvkörében" van, sőt a Holdat, az érzelmi érzékenységünket is "beszippantotta". Ráadásul az aszcendens tradicionális ura, a Mars pozíciója is feltételezi, hogy itt erőteljes érzelmi küzdelmekkel, belső harcokkal találhatjuk szembe magunkat, amikkel ha nem sikerül megbirkózni, rengeteg energiánkkal felemészti.

Nehéz, de hosszú távon kikönnyebbülést hozó döntések várnak ránk, erre mutat az aszcendenssel együtt álló állócsillag, az Elschamali (Könnyű lélekkel).

A felforgató, nagy változást hozó jellemzőket a hónap fontosabb eseményei is megerősítik, köztük az idei év egyik legfontosabb planétamozgását, a Plútó átlépését még a héten átélhetjük.


A Kos hónap eseményei

Március 20., hétfő: tavaszi napéjegyenlőség

Az ide kapcsolódó természeti ünnep az ostara, Az átbillenés ideje cím alatt olvasható ennek a részletesebb bemutatása.


Március 21., kedd: újhold a Kosban

Nagyon izgalmas keretet adnak a hónapnak az újholdak, kihangsúlyozva az újrakezdés, a letisztítás lehetőségeit. Mindkettőnél a Plútó is szerepet kap, más és másfajta feszültségforrásként. A feszültségforrás minden esetben az ismeretlenbe való belépés, a komfortzónából való kilépés adja. Míg itt elrugaszkodunk, vagyis erőtől duzzadva elhatározzuk, hogy mit is akarunk másképp csinálni, addig az időszak végén összegzünk, hogy miben sikerült ténylegesen változnunk.


Március 23., csütörtök: Vízöntő jegyébe lép a Plútó

A Plútó tizenöt-harminc évente nagyon hangsúlyos változásokat hoz az életünkbe, összefügg a generációs áramlatokkal, sőt most még egy világkorszakba lépést is előrevetít. Maga az átlépés szintén szakaszos lesz, most felgyűrjük az ingujjunkat és belevágunk, de ténylegesen 2025-ben érkezünk csak meg.


Március 25., szombat: Rák Mars

A Rák jegyébe lépő Mars szintén állóvíz-felkavaró energiákat eredményez. Az Ikrekben tavaly augusztus óta tartózkodó akarati- és cselekvőerőnket meghatározó bolygó szinte berobban ebbe a víz-közegbe és ahol nincs érzelmi felelősségvállalás, ott felszínre kerülnek az indulatok.


Március 26., vasárnap: nyári időszámítás

Elvileg ez az utolsó év, amikor még ide-oda tekergetjük az órát, mert az Európai Unió döntése alapján jövőre már minden tagországnak el kell köteleződnie a téli vagy a nyári időszámítás mellett.


Április 4., hétfő: Bika Merkúr

Gondolkodásunkban felfedezhetjük (vagy felismerés nélkül gyakorolhatjuk) azokat a sémákat, amik visszatartanak minket a fejlődéstől. A Bika Merkúrra nagyon jellemző a makacsság, a begyöpösödöttség, most pedig a Vízöntő Plútó rá is irányítja erre a figyelmet.


Április 5., szerda: Nap-Kheirón együttállás

A két planéta együttállása minden évben kiváló alkalom annak összegzésére, hogy önismereti folyamatainkban hol tartunk. Mennyire váltunk önmagunkká?


Április 6., csütörtök: telihold a Mérleg jegyében

A fenti kérdést feszegeti tovább a telihold is, így majd ebben a bejegyzésben térünk ki a megválaszolásra. Maga a képlet olyan, mint a színpadra lépés előtt a függöny mögül kukucskálnánk ki, hogy lássuk, milyen közönségre (befogadó közegre) számíthatunk.


Április 7., péntek – április 10., hétfő: a húsvét időszaka

Ez a négy nap asztrológiai viszonylatban is hoz egy kis szusszanást.


Április 11., kedd: Ikrek Vénusz

A Vénusz jegyváltásával létrejön egy uralmi csere a Merkúrral, ami most igazán kedvezően hat a kommunikációs képességeinkre. Diplomatikusabbak, megfontoltabbak lehetünk és már a másik szemszögére is jobban rá tudunk pillantani.


Április 12., szerda: Nap-Jupiter együttállás

Itt az elmúlt év lehetőségeit összegezhetjük, jövő hónapban ugyanis már tovább áll a Jupiter. Eredeti bejegyzés: Új utakon.


Április 15., szombat: Nap-Eris együttállás

Ez a planéta-együttállás is olyasmi, amit sok évtizeden át boncolgathatunk magunkban, hogyan is állunk az egóharcokkal, a külső-belső viszályokkal. Tavaly például az én mozgatórugóit vizsgálgattuk.


Április 20., csütörtök: második újhold a Kosban

Végül a finálé, a keret! Az újhold megismétlődése, ami gyakorlatilag áthúz minket a Bika jegyébe, mert a 29. fok 51. percénél jön létre. A két energia intenzíven kavarodik, fizikai történésekben is felrázó, ébresztő lehet mindez.


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2023. március 16., csütörtök

Érzelmi mélység

Nap-Neptunusz együttállás: 2023.03.16 (00h39m)

Bevezető gondolat: "Ahogy Buddha mondja: a világban nincs semmi eleve elrejtett, visszatartott, így az emberi lélekben sem. Önmagunkból azt nem ismerjük, amit nem akarunk vagy nem merünk megismerni." (Popper Péter)

Ha létezik planéta, akivel nincs könnyű dolgunk, hát az bizony a Neptunusz. A legmegfoghatatlanabb, legködösebb életterületek és események kapcsolódnak hozzá. Ha például az egészségügyi mutatóinkkal kerül kapcsolatba, akkor gyakran orvosról orvosra járva próbáljuk kideríteni, mi bajunk van, mégsem találnak valódi okokat. Ha az érzelmi életünkbe piszkál bele, akkor sok esetben olyan rózsaszín köd ereszkedik a szemünkre, hogy Quasimodot is Chris Evansnak hallucináljuk.

Amikor gyakorlatias, logikára épülő, egzakt dolgokról van szó, akkor a Neptunusz káoszként érzékeljük. Viszont amikor az érzékszervekkel felfogható világon túlra merészkedünk, az ihlet, az álmok, a megérzések, a rejtett összefüggések birodalmába, akkor valódi erőforrássá válik.

Ennek a planétának a jelenléte a mindennapjainkban 2012 óta rendkívül erős – ekkor lépett be a saját felségterületére, a Halak jegyébe. Ahogy írtam, a Neptunuszt nehéz "ésszel felfogni", ezért most kihasználjuk a Nap és Merkúrral való együttállását, ugyanis mindkét planéta segít minket a megértésben.

A Halak útja alatt ilyesformán összesen tizennégyszer van lehetőségünk rápillantani. Már rögtön a jegyváltás után felkínáltak nekünk egy konjunkciót és jó sok izgalmas konstellációkon keresztül ismerkedhettünk vele. A jegybe lépéskor ezt prognosztizáltam:

"A média szerepe és hatalma válik kiemelté. Hazugságok és leleplezések, hatalmas botrányok és perek ígérkeznek. A film látványipara is átalakulhat: a régi értékek és a fejlődés kerül mérlegre. Feltételezhetően kiélesedik a színészi munka és a digitális kivitelezés ellentéte. Látványos újdonságok, érzékekre ható technikai megoldások várhatók ezen a területen. A Neptunusz uralmával a spirituális energiák is felerősödnek (főként az elkövetkezendő két-három évben), új irányzatok, mozgalmak vagy a letűnt eszmék kapnak erőre, épp úgy, ahogy az ezernyolcszázas évek közepén. A metafizika, a dimenzióelméletek, a láthatatlan energiák kutatásai szintén meglepő eredményeket hozhatnak."

Azt hiszem, eddig "jól állunk". Gondoljunk csak Harvey Weinsteinre, aki a filmipar egyik legbefolyásosabb embere volt és a személye körüli botrány a #meetoo mozgalmat is útjára indította (2017). Vagy a streaming, mint technikai újdonság, hiszen a moziélményt az otthonunkba hozta. Ez idő alatt a pszichológia "divattá vált", a bestsellerek között egyre gyakrabban találunk ilyen jellegű olvasmányokat és szerencsére az önismerettel kapcsolatos érdeklődés is gombamód szaporodik. A szórakoztató filmek is mind gyakrabban foglalkoznak multiverzumokkal, párhuzamos dimenziókkal, alternatív valóságokkal.

Ma a nosztalgián innen és a további lehetséges neptunikus hipotéziseken való merengésen túl, inkább magát a planétát szeretném bemutatni. A görög mitológia egy olyan archetipikus történetgyűjtemény, ami a szereplőin és cselekményein keresztül leírja nekünk az emberi lélek és lét sokszínűségét. Vannak könnyen felismerhető aspektusok, ezekkel általában könnyebben is azonosulunk. Ők főként a felszínen és a "reflektorfényben" mozognak, ilyen például Vénusz vagy Jupiter, míg mások a háttérbe húzódnak és hiányosságaikat munkával (Vulcanus), gyógyítással (Kheirón) kompenzálják.

Neptunusz megismerésére az óceánok és a tengerek mélyére kell merülnünk, ahol csak segítséggel kapunk levegőt, ahol más fizikai tényezők hatnak a testünkre, mint a szárazföldön, ahol a tér és az idő is másképp érzékelhető...

"A víz az ember számára mindig is a végtelen rejtélyt, a tudatalattink végtelen lehetőségeit és veszélyeit jelképezte. Mivel nincs előre meghatározott formája, folyton mozgásban van, soha nem változik, és mégis minden pillanatban más. (...) A veszélyek akkor keletkeznek, amikor a tudatalattiban szunnyadó erők előtörnek." – fogalmazta meg Arianna Stassinopoulos és ezt az életterületet uralja a Neptunusz.

A történet szerint Kronosz épp beteljesítette a családi karmát, amikor megismételte apja, Uranosz tettét és születendő gyermekeit ő is félreállította az útból. Sőt, tovább is merészkedett, mert lányait és fiait nem a "pincébe zárta", hanem rögtön el is nyelte. Poszeidón (a mi Neptunuszunk görög megfelelője) a legidősebb fiú volt, de mikor öccse, Zeusz kiszabadította őket, megváltozott a testvérsorrend és a legifjabbá vált.

A leszármazási sorrend abban az időben még fontosabb volt, mint manapság, hiszen évezredeken át a legidősebb fiú örökölt minden rangot és vagyont. Ma is különbség van az elsőszülöttek, a középső és a legkisebb gyermekek között, Orvos-Tóth Noémi egy egész fejezetet szentel ennek a témának Örökölt sors című könyvében.

Elvileg a három férfiisten a világ felosztásán sorshúzással döntött, "véletlenül" mégis Jupiternek jutott a mindenki által vágyott felszín, napsütéssel, dúsan termő búzamezőkkel, illatos szőlőtőkékkel, az istenek székhelyével és az emberekkel. A középső fiúé, Hadészé lett a se-jó-se-rossz alvilág, míg Poszeidónnak jutott a bátyjai által "levetett ruha", minden folyó és a tengerek.

Hogy miért ez volt a legkevésbé vágyott uradalom? Mert a patriarchális társadalmak nem hogy nem becsülték nagyra a férfi pszichét, az érzékenységét, egyenesen elnyomták vagy alulértékelték.

Most a Halak Neptunusznak köszönhető, hogy egyre több férfi is nyit a spirituális, önismereti irányzatok felé. S már nem csak a "mesteri-vezetői" címre pályáznak, hanem tényleg érteni szeretnék magukat. De milyen következményei voltak annak, amíg az volt az alapelv, hogy a "fiúk nem sírhatnak"?

A felszín uralta jupiteri világ arra kondicionálta az embereket, hogy a külsőségek érdekében elnyomja az érzéseit. Egy férfi egyáltalán nem mutathatta magát sebezhetőnek, legfeljebb udvarláskor lehetett icipicit szentimentális és szavalhatott el egy verset. A nőknek hagytak egy kis teret az érzelgősségre, lehetett hisztizni, elájulni, még sírni is, ez azonban nem jelentette automatikusan az érzelmek felvállalását és megélését. Mert viselkedni kell, mert mit szólnak a szomszédok, mert a társadalmi kör ezt egyáltalán nem engedte meg.

A férfi szinte egyetlen felvállalható alapérzelme a harag volt, kivételes ünnepi alkalmakon esetleg az öröm, de a szomorúság, a félelem? Na, nem! Az összetettebb érzelmekről pedig szót sem ejthettünk, hiszen egy férfinak nem lehetett bűntudata, nem lehetett csüggedt, aggódó vagy pláne bizonytalan.

Tudatalattink két archetipikus területet is elfoglal. Hadész birodalma, az alvilág szintén része a személyes és kollektív tudattalannak, de a tenger világa az elnyomott érzelmek és ösztönök birodalma. Érzelmi rétegződésünk hasonló a hatalmas vizekhez: közvetlenül a felszín alatt olyan érzelmek találhatók, melyek személyesek és viszonylag jól hozzáférhetőek, míg a mélyben primitív lények és millióféle azonosíthatatlan forma lakozik. Ijesztőek és sokszor még ma is megnevezhetetlenek.

A lélek és az alkohol (spiritusz) nem véletlenül függ össze, hiszen mindkettő a Neptunusz megnyilvánulási formája. Az érzelmi gátlások "jól oldódnak alkoholban".

Poszeidón a mindenféle érzelmi elfojtás megtestesítője, a hozzá kapcsolódó mitológiai történetek gyakran dühkitörésekben (mindent elborító árvizek), érzelmi megvonásban (aszály) vagy a nőkkel való kapcsolódási zavarban (szexuális erőszak) nyilvánulnak meg. Legismertebb áldozata Medúsza (Legbelső félelem), de még feleségének, Amphitritének a lánykérését is megbecstelenítés előzte meg. Sőt, a kétségbeesett, lányát kereső Deméter sem úszta meg a tengeristen "heves széptevését".

Nagyon érdekes momentum, hogy az elfojtott férfiérzelmek ilyesfajta tomboló megnyilvánulása eltorzítja a nőt. Medúsza kígyóhajúvá lett, Szkülla pedig kutyafejű, rengeteg fogú szörnyeteg. Mindkét nő férfiakat gyilkolt bosszúból, Medúsza a pillantásával dermesztette kővé őket, Szkülla a Messzina szorosnál tengerészeket rántott a mélybe és falt fel elevenen.

Amíg a férfiemóciók elnyomás alatt vannak, a velük élő nők is sérülnek. Sőt, a család is, hiszen az ilyen típusú, maszkulin férfiak gyakran csak otthon tudják kiereszteni a gőzt. Ezek az érzelmek nyersek, hirtelen törnek felszínre. A különböző függőségek is csak tompítják, fokozzák, elvezetik, torzítják a helyes érzelmi megéléseket. Ilyen az alkohol, a drogok, de a pornó, sőt a durva videójátékok is.

A módosult tudatállapot szintén a Neptunusz velejárója. A hétköznapokban leginkább a fenti megnyilvánulásait tartjuk számon, pedig a meditáció, az autogén tréning, a mindfullness külső rásegítés nélkül eljuttat ide minket. Szerencsére ezek is egyre nagyobb teret nyernek manapság.

Amíg az érzelmeinkről nem veszünk tudomást, sőt elnyomjuk őket, nem tudjuk a személyiségünkbe integrálni azokat. Nem ismerhetjük meg a lélek birodalmának szépségeit és mélységeit, mindazt, ami a felszínről nem látható, legfeljebb sejteni lehet a jelenlétüket.

Én azt gondolom, hogy az előttünk álló pár Halak neptunuszi év, a Szaturnusznak köszönhetően épp a generációról-generációra görgetett érzelmi lefojtások felismeréséről és felszabadításáról is fog szólni.

Ideje lenne, hogy Poszeidón visszakapja eredeti címét. Neve ugyanis azt jelenti, a "Föld ura" vagy a "Föld férje". Éltető nedvessége elengedhetetlen az egészséges és teljes élethez. Ő a forrásfakasztó.

Poszeidón a föld férje, az életető nedvessége, ami a termékenységhez elengedhetetlen, forrásfakasztó. Míg a víz az elmúlt évezredekben csak a nőkhöz kapcsolódott (vízben hordozás, magzati lét, Szent Grál), most ideje, hogy elárassza a férfiakat, vagy ha pontosabban akarok fogalmazni MINDENKINEK a tudatos létét.

Az érzelmi felszabadulás a nőknek is feladata! Csak kevesebb hiedelmet kell talán lebontani hozzá. De ez a kulcs ahhoz, hogy visszakapcsolódjunk önmagunkhoz és a minket körülvevő világhoz. A Föld nem csak a kék bolygónk, de a természet, a testünk, a létalapunk szimbóluma is.


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2023. március 8., szerda

Egészséges gyökerek

Szaturnusz a Halak jegyében: 2023.03.07 – 2025.05.24

Bevezető gondolat: "...az embernek két útja van: az ősök útja és az istenek útja. Így szól a keleti szent könyv: az ősök útja a családoké, a nemzeteké, a törvényeké, az emberiségé. Mindnyájan ezen járunk, amíg nevelnek bennünket és tanulunk. Ezen járunk, amikor nyelvünket és szokásainkat tiszteljük, amikor emberi hivatásunkat betöltjük. Az istenek útja a lelkiismereté. Mindnyájan erre lépünk, amikor kiemelkedünk abból, amit tanultunk, s amikor azt tesszük, ami túl van nyelven és szokáson és törvényen és családon és nemzeten, és amikor betöltjük feladatunkat, amivel bennünket az Isten bízott meg." (Hamvas Béla)

Ahogy azt a hétfői Virágzó jövő bejegyzésben is írtam, a telihold és a Szaturnusz jegyváltása nem csak egy napra esnek, de szorosan össze is függnek egymással. Ott a tágas, szép jövőt álmodtuk meg magunknak, itt pedig megkapjuk a manifesztáláshoz szükséges útmutatót: az egészséges gyökereket.

Míg tervezgetni viszonylag könnyű, megvalósítani jóval nehezebb: kitartást, elköteleződést, felelősségvállalást igényel. Ehhez jó hosszú időt kapunk: előttünk a Halak Szaturnusz két éve!


Halak Szaturnusz

A Halak jegy a vég és az új kezdet átmeneti állapota. Olyan, mint a tarot-ban a Bolond, ami egyszerre nulla és huszonkettő. Ebben a köztes térben találkozik össze minden elmúlt és jövendőbeli élet – ez a magzati kor – ahol nem csak két sejt fizikai, de két család lelki genetikája is eggyé válik.

Itt sűrűsödnek össze a múltbéli okok, amik a születéstől, vagy akár már azt megelőzően jelen vannak bennünk a tudatalatti szintjén. Ezeket a "kódokat" váltjuk hétköznapi valósággá, életmóddá, gondolkodásmóddá, betegségekre való hajlamokká a szemben tükröződő, Szűz jegyhez tartozó 6-os házban.

A Szaturnusz feladata, hogy elvezessen minket növekedési határainkhoz, sokszor kemény leckéket adva, de azokat legyőzve túlnőhessünk a családi mintáinkon.

Kedvenc népmesei hasonlatom: a főhősnek veszélyes lelki, fizikai, mentális próbatételeket kell kiállni, hogy ne a szegénység, a beszűkültség, a magány legyen a hozott sorsútja, hanem a saját maga által megálmodott életet – a királylányt és a vele járó fele királyságot – válassza. Tegnap tanultam az ide illő kifejezést: ez a poszttraumás növekedés.

Ha egy nagy fokú kihívást jelentő élethelyzettel vagy korábbi traumáinkkal sikeresen megküzdünk – legyőzzük a sárkányt, kijutunk élve a boszorkány viskójából vagy a sötét, rémisztő rengetegből – annak pozitív pszichológiai következményei lesznek. Továbbiakban már nem a nehézségekkel azonosítjuk magunkat, hanem az erőforrásainkkal.

Ami nem azt jelenti, hogy nem jönnek újabb "mesebeli lények", de a rendelkezésünkre áll már a megoldókulcs a velük való találkozáskor.


A láthatatlan Mátrix

A Halak jegy tulajdonképpen a mátrix, ami a kollektív tudatalattit behálózó információs és érzelmi mezőből jön létre. Nagyjából olyan, mint a wifi, nem látjuk, mégis jeleket küldünk szét a világban. Ide csatlakozunk fel, amikor eszünkbe jut egy rég nem látott barát és hirtelen megcsörren a telefon: ő is keres bennünket.

Innen éreznek rá a gyerekek, ha a szülők közt feszültség van, anélkül hogy látná őket veszekedni. Innen táplálkoznak bizonyos indulatok. "Én mindig udvarias vagyok Bélával, pedig mindig undok módon viselkedik. Honnan is tudhatná, hogy miközben kedvesen trécselek vele, azt gondolom, hogy egy tapír... Tudja!

Itt kavarognak azok a dolgok, amik hirtelen eszünkbe jutnak (tnx, csodás magyar nyelv!), mert nem az "eszünkben" tároltuk őket. Ihlet, inspiráció, intuíció.

Minden elfojtott, ki nem mondott, elviselkedett érzelem, frusztráció részévé válik ennek a mátrixnak, így hozzuk létre közösen azt a világot, amit jelenleg élünk. Ezek a láthatatlan gyökerek táplálják az egészet és a részeket – vagyis az egyént.

Így individuális szinten ez az energetikai tér tartalmazza a transzgenerációs mintáinkat is. (Meg a karmikusokat, a dimenzionálisakat, de ne bonyolítsuk túl a dolgot, így is veszélyes vizekre eveztünk!)

A Szaturnusz természetes igénye a külső-belső rendezettség, a felelősségvállalás megteremtése. Nincs könnyű dolga annak, ami a struktúrákban találja meg a bizonyosságot és most hirtelen a káoszba, az irracionalitásba, az emóciók világába kell merülnie.

De ennek köszönhető az, hogy lehetőségünk lesz rendbe tenni, Hamvas szavaival élve "az ősök útját", hogy az "istenek útjára" léphessünk. Mivel a Halak jegy a Neptunusz uralma alá esik, ráadásul ereje teljében is van, így nagyon erős lesz a tudatalattinak az átmosó hatása. Intenzívebb lesz az egységélmény, így könnyebb belemerülni a családi, transzgenerációs mintákba. 

Ha nem tesszük, akkor bizony az "arcunkba tolják". Észrevehetjük, hogy akár mi, akár mások, bizonyos élethelyzetekben éretlen, infantilis érzelmekkel reagálnak, ilyen a hiszti, a dac, a dühöngés, a sértődöttség. Nem jutnak el hozzá a józan érvek. Ilyenkor gyanakodhatunk, hogy aki reagál, az nem a 72 éves Irma néni, hanem a 3 éves Cirmike.

Egy traumatikus helyzetben, legyen az saját vagy generációs élmény, az érzelmi energia ragad be. Nem tudjuk kifejezni a félelmünket, a dühünket, a szomorúságunkat, ehelyett megjelenik az elszigeteltség, tehetetlenség, a kiszolgáltatottság, a megfosztottság érzése.

Rendkívül jól "dolgozhatunk" most az áldozatszerepekkel, a mártíromsággal, a bűntudat minden formájával. Ráadásul ez az érzelemhalmaz a kulturális gyökereinknek is jelentős részét teszi ki.

Hatalmas szükség van, egyéni, nemzeti és kollektív szinten is ezeknek az érzéseknek a felszabadítására, az intuíció, az érzékelés fejlesztésére és a tiszta gondolkodás elsajátítására.

Az áldozat – mert a Halaknál az sem maradhat el – egyfajta identitásvesztés. Annak az énképnek az elvesztése, ami mások elvárásaiból, félelmeiből, a hozott mintákból épül fel és elfedi a valódi énünket.

Ennek a két évnek a legfontosabb feladata: visszakapcsolódni önmagunkhoz  újjászülni önmagunkat.

Halak jegye az ősök temetője és az új születésének a színtere.


A jegy küszöbén

A telihold, a 9-es házas Nappal a lobkoronát, a virágokat vetítette előre   a vágyakat, az álmokat, az elképzeléseket. A Szaturnusz átlépésekor a tudat már a 8-as házba érkezik, ami levisz (húz) minket a gyökerekhez. Le kell ásni a mélybe, kitisztítani a sebeket, meggyógyítani az elhasadt lélek-szöveteket, öntözni, táplálni a múltunkat, hogy a jövőnk tényleg olyan lehessen, amit szeretnénk.

Halak Szaturnusz azt mondja: valamit még rendbe kell tenni!

Ne lepődjünk meg, ha rengeteg indulati, düh-energia is megmozdul bennünk, a születési élményeinkhez is kapunk egy jó kis visszacsatlakozást. Határaink átlépésére is jóval hevesebben, ideális esetben tudatosabban és kompetensebben reagálhatunk.

A Szaturnusz és a Neptunusz összjátéka nem elhanyagolható, még a Kosba is kézen fogva lépnek majd át. Minden szinten (egyéni és kollektív) kőkemény illózióvesztésekre számíthatunk.

Visszaköszön a 2016-os kvadrát, ami sokak életében jelentős nyomot hagyhatott. Ami ott elindult, most beérik. Vagy megismétlődik, ha nem kezdtünk el önmagunk felé lépéseket tenni.

Neptunusz a kollektív (a mátrixban lévő) érzelmeket korbácsolja fel, míg a Szaturnusz az énvédelemre, határkijelölésre sarkall.

Bert Hellinger útravalója nagyon fontos lehet mindenki számára, aki a családi vagy társadalmi struktúrából akar végre kitörni.

"Egy család fekete bárányai valójában a családfájuk felszabadítói. Azok a családtagok, akik nem alkalmazkodnak a családi szabályokhoz vagy hagyományokhoz, akik folyamatosan próbálják forradalmasítani a meggyőződést. Akik a családi vonalak jól ismert ösvényei ellen választanak, azok, akiket kritizálnak, ítélkeznek, sőt elutasítanak. Ezeket azért hívják, hogy megszabadítsák a családot az egész, generációkat frusztráló ismétlődő mintáktól. Ezek az úgynevezett '' fekete bárányok ", azok, amelyek nem illenek, amelyek lázadással üvöltenek, valójában javítanak, méregtelenítenek és új virágzó ágakat hoznak létre a családfájukon. Számtalan irreális vágy, összetört álom vagy őseink frusztrált tehetsége mutatkozik meg ezen a lázadáson keresztül. Tehetetlenségért a családfa bármit megtesz a törzse semleges és mérgező pályájának fenntartásáért, ami nehézkessé és konfliktusossá teszi a lázadó feladatát. Hagyd abba a kételkedést és vigyázz a ritkaságodra, mint a legdrágább virágra a fádon. Te vagy minden ősöd álma."


Fényszög-hullámok

Bár meglehetősen nagy kihívást állít elénk ez a két szaturnikus év, rengeteg segítő, előrevivő hullámot is kapunk

Egyedül

A Szaturnusz fényszög nélkül, pontosabban egy Haumea trigonnal lép be a Halak jegyébe. Az asztrológiában a fényszögek egy másik energia támogató vagy gátló jelenlétére utalnak. Mint amikor kitaláljuk, hogy könyvírásba fogunk, a Manci biztat bennünket (ő egy trigon), még a Frici az ellenérveket sorolja (ő egy kvadrát).

De akár Manci, akár Frici, nem vagyunk egyedül. Előbbivel lehet álmodozni, ötletelni, röhögcsélni, még a másikkal vitatkozni, ellenérveket sorakoztatni. De nem vagyunk egyedül!

Fényszög híján saját kizárólag saját belső erőnkre, elszántságunkra támaszkodhatunk. De amint "fejest ugrunk", ott találjuk a születés és a termékenység istennőjét, aki elkap, megtart és gyermekévé fogad.


Bátorság jutalma

Viszonylag hamar a holdcsomópont-tengellyel összekapcsolódik a Szaturnusz. A tengely üzenete: magunkhoz ölelni az életet, amit egy Uránusz kvintil is megtámogat.

Ez a konstelláció az életfeladat felvállalását, az elköteleződést, a saját határainkon való túllépést segíti elő. Már ha volt bátorságunk az ismeretlenbe merülni.

időszak: 2023. március 27. – május 18.

egzakt: 2023.04.19


Sorsformálás

Két sorsbolygót tartunk számon: a Jupitert és a Szaturnuszt. Amikor ők kézen fogják egymást, akkor óriási támogatást kapunk. Ráadásul ekkor már a Bika jegyéből, vagyis a gyakorlati megvalósulás, a fizikai, kézzel fogható eredmények oldaláról érkezik a Jupiter pozitív megerősítése.

A szextil fényszög bár mentoráló, aktívan meg kell dolgoznunk az eredményekért. Kapunk cserébe  türelmet, hogy keményen dolgozzunk a hosszú távú célokért, kiegyensúlyozottságot, egészséges öntudatot, sőt gyarapodást, meggazdagodást is mutathat a fényszög. Ráadásul apa-fia mitológiai alakokról beszélünk, így generációs hidat is tartanak nekünk.

időszak: 2023. május 18. – július 20.

egzakt: 2023. június 19.


Irányváltások

2023. június 13. a Szaturnusz előbb stagnál a 8. fokon, majd 21-től retrográd mozgásra vált. Visszahátrál egészen az első fokra, de nem lépi át a Halak jegy határát. November 8-tól lesz ismét direkt a mozgása.

Hátráló szakasz mindig a múlt, a régebbi állapot felé irányul, további segítség most ez a rendrakásunkhoz. Talán egy kis megpihenés is lesz ebben a nyártól ősz végig tartó időszakban, a nyaralásra, a feltöltődésre és nem a szaturnikus belső munkára helyeződik a fókusz.


Sorsformálás második kör

Ismét Jupiter szextil fényszög mellett folytatódhat az aktív részvétel a szaturnuszi feladatok terén.

időszak: 2023. november 30. – 2024. április 20.

egzakt: már nem lesz


Irányváltások

2024. július 4. és november 19. közé esik a második retrográd fázis. Lásd fent.


Több körös vizsga

A Bika Jupiter szextilből Ikrek kvadrát lesz, a két sorsbolygó a tanítás után vizsgáztatni kezd. Az "én már mindent tudok" világlátás azonnali bukta. De az "én semmit sem tudok" hozzáállás úgyszintén. Elsősorban az önértéktudatunk kérdőjeleződhet meg ebben a viszonylag hosszú, bő fél éves időszakban.

időszak: 2024. július 19. – október 2. és 2024. november 9. – 2025. február 9. 

egzakt: 2024. augusztus 19. és 2024. december 24.

2025. április 25-től szintén egy kvadráttal vezeti át a Jupiter a Szaturnuszt a Kos jegyébe.


A diplomamunka

Az Uránusz szextilje már átvezet minket a következő Kos állomásra. Ennek segítségével tudjuk összekötni a régit az újjal, a tradíciót a haladással.

időszak: 2025. február 8-tól

egzakt: 2025. április 4. 17:15:33


Mély víz

Itt éri be a Szaturnusz a Neptunusz hatótávolságába, ez lesz a legerősebb illúziótörő időszak, 2025. március 15-től. Izgalmas időpont választás, 1948-ban, mikor február 18-án a Neptunusz belépett a Halakba, a Szaturnusz már ott várta. A magyar csoportkarma szempontjából ez egy felszabadító folyamat lehet!

Érdekes, hogy egzakt együttállás nem lesz a Halakban. Nagyon ritka, hogy ők itt összetalálkozzanak: utoljára 1523-ban sikerült, legközelebb 2348-ban számíthatunk erre.


A bátorság eredménye

2025 év elején a holdcsomópont-tengely átlép a Halakba, itt találkoznak össze a "távozó" Szaturnusszal. Ha nem hangzik túl elvontnak, akkor fogadjuk el a szót: karmaletétel.

időszak: 2025. március 19. – május 13.

egzakt: 2025. április 14.


A lélek ereje

Legutolsó fényszögünk 2025. május 11-től egy Plútó szextil, ami szintén már a Kos jegyébe vezet át minket. A két égitest egyik közös kulcsszava a Damaszkusz-élmény, amit "pálfordulásnak" is szoktunk nevezni. Valaki más lettem, önmagammá lettem...


2025. szeptember 2-án, egészen december 2-ig tér még majd a Szaturnusz egy rövid időre vissza a Halakba.


Ezt a bejegyzést Zita barátnőmnek dedikálom, köszönettel a Halak Szaturnusz évfordulós távlatainkért és mélységeinkért!


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2023. március 6., hétfő

Virágzó jövő

Halak havi telihold és tízmilliószoros nap: 2023.03.07 (13h41m)

Bevezető gondolat: "A valóság a lélek, az illúzió a világ. Rettenetes, hogy mi fordítva élünk. Ténynek vesszük a világot, mivel merevebb, közönyösebb, és "tényszerűbb". Holott csak formája a rugalmas léleknek, mint pohár víznek a pohár." (Pilinszky János)

A most következő két bejegyzést nagyon nehéz különválasztani, hiszen a telihold és a Szaturnusz jegyváltása alig egy óra leforgása alatt történik. Mindez az év első "tízmilliószoros" teremtő napján – vagyis hatalmas spirituális energiák égisze alatt. Ennek megfelelően ez a két írás is összefüggő lesz: olyan "Halak-módra" összemosódnak, átfolynak egymásba.

Tulajdonképpen ez lesz az év egyik energetikai csúcspontja, a másik majd a Plútó jegyváltása. Az ilyen "asztrológiai csúcsélmények" hatása az adott pillanatban kevéssé érezhető a mindennapokban, mivel jóval finomabb rétegek mozdulnak.

A feszültséget ezekben a napokban inkább maga a telihold adja, ami viszont pár nap alatt lecseng. De amire most lehetőségünk nyílik, az hosszú távra szól. Akár egy életre, sőt életekre!

Azt mondanám, aki eddig nem foglalkozott önismerettel, az most vágjon bele!

Nagyjából 20 évvel ezelőtt, amikor én nekivágtam, mélyre kellett ásni önmagunkban. Kemény, fáradságos munka vezetett odáig, hogy a démonjaim által őrzött rejtett kincseket megtaláljam. Ráadásul egy hatalmas gödörben találtam magamat, ahonnan majdnem annyi volt az út kifelé, mint befelé... Most – mivel nagyon mások az energiák – szinte a felszín közelébe úszik fel minden, vagyis jóval gyorsabban, hatékonyabban szabadíthatjuk fel magunkat a múltunk alól.

Természetesen a megoldások itt sem kulcsrakészek: nem kerülhetjük el a beleállást, a felelősségvállalást, a szembesülést, a traumagyógyítást.

De mintha a korábbi szikevágások helyett most csak endoszkópos lélek-beavatkozás történne, így nem kell annyi "lábadozási idő".

Az ösztönzés, hogy ezt az utat válasszuk meglehetősen "nyomasztó" lesz a szó minden értelmében. Hozok egy ábrát, hogy értsük, mire gondolok.

A Szaturnusz eléri a Halak jegynél a világkorszak-határt, miközben a Plútó a másik oldalról nyomul. Ezek az ellentétes irányú erők "nyomni fognak minket", ami a hétköznapokban felfokozott, megmagyarázhatatlan szorongássá válhat.

A nyomás, mint fiziológiai folyamat a születési élményhez kapcsolódik. A "nyomjon anyuka" mondat ismerős lehet a szülőszobákból vagy legalább a filmekből. Ehhez a képhez a nyomás mentén fájdalmat, erőfeszítéseket társítunk. Ez így is van, ha "egóból, akaratból" cselekszünk. Ennél a nyomásnál vissza kéne adnunk a kontrollt a testünknek és a méh összehúzódásait átérezve együttműködni önmagunkkal. A nyomás elképesztő segítség az épp születni készülő babának, mint a hullámok, segítik őt előre a part felé. Ha együtt mozdul velük, felhasználja a bennünk rejlő erőt.

Szorongás akkor jön létre, ha elveszítem a kapcsolatot a világgal, ezzel a külső-belső összjátékkal. Ha magamra maradok.

A pre- és perinatális élményeinket nem tudjuk megváltoztatni, éppúgy ahogy az életünk során elszenvedett traumákat vagy a családi mintába beékelődött transzgenerációs sérelmeket. Nem születhetünk újjá a szó fizikai értelmében. De spirituálisan igen! És pont ez zajlik most.

A Halak Szaturnusz bő két éve rengeteg "poharat fog összetörni", hogy a "rugalmas lélek" végre felszabadulhasson.

Azt hiszem, rengeteg illúzióvesztés, kijózanodás vár ránk ezen az úton. Egyszerűen ráébredhetünk arra, hogy amit a világunknak gondoltunk, az bizony csak egy lekorlátozott elképzelés. A pohár üvegfalát nevezhetjük komfortzónának is, de ahogy már sokszor esett szó, ez nem azonos a "komfort" szó eredeti jelentésével. "Testi jóérzés állapota, illetve azoknak a körülményeknek, tárgyaknak az összessége, amelyek lehetővé teszik a test ellazult, jóleső, fáradság nélküli helyzetét; kényelem" – olvasható a meghatározása.

A túlélési ösztönünk által felépített testérzet nem mindig a legideálisabb, de a körülményekhez ez a legadaptívabb. Alkalmazkodunk az elhanyagoláshoz érzelmi elzárkózással, a bűntudathoz megfelelési kényszerrel, a stresszhez magas vérnyomással, cukorbetegséggel. Belakjuk az életünket a megszokásokkal, az ismétlődő viselkedési- és gondolkodási mintákkal, így lesz összkomfortos.

De ha új komfortfokozatra vágyunk, szeretnénk javítani a kapcsolataink minőségén, szeretnénk túljutni a gyerekkori beidegződéseken, fizikailag és lelkileg is egészségesebbé válnánk, akkor a pohár felismerése és a lelkünket megtartó körülmények átformálása elkerülhetetlen.

Ha a telihold és a Szaturnusz jegyváltása közt nüansznyi különbséget tennék, akkor azt mondanám, ez az elhatározás fázisa. A "mit akarok" megfogalmazása. 54 perccel később pedig megkapjuk a "hogyant", a "lelki edzéstervet".


A telihold képlete

Nem véletlen, hogy mindkét bejegyzés borítóképéhez fákat választottam. A teliholdhoz és a teremtő naphoz a lombkoronát, a Szaturnuszhoz a gyökereket.

A fa szimbólumát nagyon gyakran használják rajz-személyiségtesztekhez, mivel számtalan asszociációs lehetőség rejlik benne. A mitológiákban is megjelenik, mint a világ tengelye (lásd Yggdrasil, a germán és skandináv mitológia kőrisfája). A mi tengelyünk is hasonlóképpen épül fel.

Szükségünk van mélyre hatoló, tápláló gyökerekre, egyenes, stabil, életenergiát keringető törzsre, amit a tapasztalatok (évgyűrűk) hizlalnak egyre bölcsebbé és egészséges, friss lombkoronára: kapcsolatokra, szellemi inspirációkra, jövőtervekre, kreatív produktumokra.

Családábrázolásunkat is leggyakrabban fához hasonlítjuk, a számtalan ősünktől, a nyolc dédszülőn, a négy nagyszülőn, a két szülőn át hozzánk vezetnek a szálak, majd tőlünk a gyermekeink irányába ismét elágaznak. Előbbiek a gyökereink, utóbbiak a "gyümölcseink".

Mielőtt a föld alatt rejtőző gyökérzethez ásnánk, a telihold pillanata megmutatja a jövőt. Itt a Nap még a 9-es házban van, ami a legalkalmasabb az álmok, a vágyak megfogalmazására. Jó minden így, ahogy vagyunk? Vagy jobb lenne egy társsal, idegőrlő munka helyett egy kiteljesítő hivatással, szorongás helyett könnyed létezéssel?

Gyönyörű képpel indulhatunk az útnak, a Nap együtt áll az Achernar és az Ankaa nevű állócsillagokkal, ami az átkelés előtti állapot. A folyó, amin ott vár minket a csónak és az utazás, amiből főnixként születhetünk újjá...


Vajmécsesek ünnepe

A négy nagy buddhista fesztivál első állomása a chotrul düchen (vagy csötrul dücsen magyarosan), ami szó szerinti fordításban "csodás megnyilvánulások napját" jelenti. Ezen a napon Buddha csodatételeiről emlékeznek meg a hívők.

Itt nyugaton "tízmilliószoros nap" néven ismerjük. A nap jelzője azt sejteti, hogy itt hatalmas energiák mozdulnak égen és földön. Ez részben a nap asztrológiai erőteréből fakad, másrészt rengeteg szerzetes imádsága irányul egy fókuszpontba.

Nagyon emelő tiszta szándékkal ráhangolódni erre, ám hasonló mértékben frusztráló és kimerítő felkészületlen energiaállapottal létezni ezekben a napokban.

Ne erőltessünk semmit, ne akarjunk "nagyon pozitívak" lenni, hiszen ha nem jön össze hajlamosak lehetünk az önostorozásra. Azt se feledjük, hogy egy kolostor csendjében, levonulva, a többi szerzetes imájának összhangzatában másképp megy a lelki készülődés. Nekünk itt vannak a közlekedési dugók, az ideges főnökök, az öltözködni nem akaró gyerek, a befizetésre váró csekkek – a hétköznapok.

Az egész nap "jól levés" elvárása helyett keressünk inkább pár percnyi, akár csak 5-10 percnyi békés énidőt.

És ebben a nyugalomban álmodjuk meg magunknak az a szépséges lombozatot, amiről korábban már szót ejtettünk...


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

Related Posts with Thumbnails