2024. január 25., csütörtök

A szabadság teliholdja

Telihold a Vízöntő havában: 2024.01.25

Bevezető gondolat

"Az embernek lelke van, amely hinni és repülni tud, s ez a lélek halhatatlan és farkasszemet néz a világgal." (Márai Sándor)

Farkasok holdja

Az észak amerikai indiánoknál éppúgy, mint a keltáknál, minden hónapban más jelzővel illették a teliholdat. Az 1930-as évektől kezdve az éves időjárási magazinban, a Farmers' Almanach-ban is ezeket kezdték használni. Ebben a kiadványban nevezték a januári teliholdat "farkas holdnak". Az angoloknál "öreg hold" a megfelelője, a keltáknál "teljes hold". A dakoták csodás képi jelzőkkel illették a teliholdakat, ők "szörnyűségek holdjának" nevezték.

A különböző indián törzseknél gyakran előkerült az időjárási körülményekre utaló elnevezés: "jég hold, nagy hideg hold, erős hideg hold, hideg élelem holdja, örvénylő szél holdja, vihar hold (ez ma nálunk is igaz!), a csipuák pedig "nagy lélek holdnak" keresztelték.

A farkasok megjelölés is arra utalhatott, hogy az évnek ebben a szakában a télies, mostoha körülmények közt, a falkák is közelebb merészkedtek az emberekhez vagy talán hangosabban vonítottak a holdra, mint más hónapokban.

Kész állatkert!

Amikor a Vízöntő jegyében jár a Nap, akkor a telihold az Oroszlán jegyére esik, így hát újabb "állatias" energiával gazdagodik a mai napunk. Ha csak a két állatszimbólumot vesszük alapul, máris izgalmas üzenetet kapunk, ami erősen reflektál a Plútó átlépésére (Személyes Univerzum).

Mindkét állat rendkívüli erővel, tekintéllyel bír, ám szélsőségeket testesítenek meg:

        az Oroszlán a férfias, szoláris            a farkas a feminin-lunáris minőséget képvisel

            magas szintű tudatosság                           szemben az ösztönösség
                                                              az intuitív irányítás, a hold ösvényének követése

                uralja a körülményeket                        alkalmazkodik a folyamatosan
                                                                                    változó lehetőségekhez

                           éntudat, egó                           család, transzperszonális, közösségi

        középpont kiegyensúlyozottsága                        társas együttműködés

        az oroszlán elűzi a sötét árnyakat                     a farkas eggyé válik vele.*

*Nem hagyhatom ki A tűz és jég dala párhuzamot sem: Lannisterek és Starkok. 😁

A telihold képlete

Az asztrológiai program nem rajzolja fel az összes általam figyelembe vett égi jelet, így a szemléltetés végett utólag berajzoltam őket. Laikusként is a képletre pillantva láthatjuk: itt bizony mozgalmas dolgok történnek!

A piros vonalak feszültségeket, a zöldek feloldásokat jeleznek: vibráló, pulzáló és kissé hektikus minden, de az egyértelműen kiderül, hogy ez nem a fotelban hátra dőlős, forró kakaót iszogató, romantikus lányregényeket lapozgatós lelki állapot.

Még ha ebben az irtózatos szélviharban nem is állunk neki világot megváltani, a belső nyugtalanságot, a változásra való készülődést akkor is érezhetjük. Az ösztöneink, a szenvedélyeink, a saját vágyaink szólítgatnak bennünket, ideje felkarolnunk őket. Ám mindent nem ölelhetünk egyszerre, ehhez el kell engednünk azokat az embereket, élethelyzeteket, amikkel nem vagyunk összhangban.

Akár az oroszlán irányítói, szervezői kreativitását, akár a farkasok együttműködését, csapatjátékát választjuk (legjobb a kettőt összehangolni!) nekiláthatunk elképzeléseink megvalósításának. Érzelmeink és megérzéseink nyújtják a tájékozódási pontokat, ami alapján dönthetünk, mit akarunk magunkkal vinni a jövő irányába.

A Plútó együtt áll a Nappal, míg a Jupiter kvadrátja ívbe feszíti a telihold tengelyét: ez a két mutató meglehetősen szélsőségessé, felfokozottá nagyítja az eleve nem kispályás energiákat. A kapcsolatok, az elakadások mögött meghúzódó problémák gejzírként törhetnek a felszínre, amit a Merkúr-Mars, illetve Kheirón kvadrátja is kiélesít. Előfordulhat, hogy az elkövetkezendő két hétben "borítjuk a bilit" azokban a helyzetekben, ahol már túl sokat adtunk fel a saját értékrendünkből.

Ráadásul az oroszlán és a farkas is a hangjáról híresült el: egyik üvölt vagy bömböl, másik vicsorog és vonít. Hallassuk a hangunkat a felszabadulásunk érdekében!

Valami új van születőben

A Hold együtt áll a Praesape állócsillaggal, ami a Rák csillagképen belül található.

A rák elsősorban az anyai minőséget képviseli, a generációk egymásba fonódó láncolatát. Hozzá az állóvizek tartoznak, az a biztonságos közeg, ahol egy ideig a magunk ritmusában fejlődhetünk – mint amilyen az anyaméh is – de ahonnan előbb-utóbb tovább kell lépni. Ki a nagyvilágba, a komfortzónán túl, szembenézve az ismeretlenség ijesztő árnyaival.

Az égi Rák elemei nagyon ismerősek lehetnek: a Jászolt (Praesepe) az Északi és a Déli szamár strázsálja: ezzel a képpel a karácsonyi betlehemezés során gyakran találkozhatunk. A Jászolt olykor Kaptárnak is nevezik. Ez tulajdonképpen egy nyílthalmaz, ami látványra olyan, mint egy "csillagkeltető".

Praesepe a lélek otthona. A méhkas az a termékeny világ, ahol még a halhatatlanság (méz) táplál bennünket. Itt rajzoljuk meg a következő életek blueprintjeit. Talán nem véletlen, hogy az emberré fejlődésünk tere az anyaméh nevet viseli.

A csillagkép legfényesebb, béta csillaga az "Al Tarf", ami azt jelenti "valaminek a vége". Az életbe lépéssel több minden is véget ér: kiszakadunk az édesanyánkkal való egységből, szakrális érelemben pedig a lélek individualizálódik, vagyis leválik az univerzális isteniről.

A kínaiak szerint a Praesepe állócsillag "az ősök szelleme": itt találkoznak az elmúlt életek a jövendőbeli életekkel. További érdekesség, hogy a Földről nézve a Jászollal egy vonalba esik a Nagy Medve csillagkép θ csillaga, ami az "Al Haud" – "tavacska" – névre hallgat.

Így talán még jobban érthető az emberi ősi tudástárába, a tarot-ba rögzített kép, ami egy tavát kinövő rákot ábrázol. A 18. állomáson "meghal" a múlt (Hold), majd a 19-en megszületik az új, önmagával teljesebb én (Nap).

A Praesepe energiája a telihold idején lehetőséget ad arra, hogy elengedjük múltunkat és megbocsássunk magunknak és másoknak félelmeinkért. Ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy túllépjünk a régi sebeken és olyan kapcsolatokat, helyzeteket hozzunk létre, amelyek mélyreható szinten rezonálnak velünk. Hallgassunk a szívünkre, a megérzéseinkre és kövessük azokat, még akkor is, ha nem vagyunk biztosak az előttünk álló útban.

Ez a szabadság teliholdja, de a szabadság nem az egységből való kiszakítottság vagy az attól való eltávolodás. Épp ellenkezőleg: felelősséggel csak szabadon, saját elhatározásunkból tudunk elköteleződni bárki és bármi mellett.


Kövess a Facebookon és az Instagramon is!

2024. január 23., kedd

Hitelesség

Aszteroida Lilith a Nyilasban: 2024.01.22 – 06.07

Bevezető gondolat

"Bölcsnek nevezném azt az embert, aki egyszerre tartja számon, és egyenlő erővel éli meg mindazt, amit tud és mindazt, amit nem tud a világról." (Pilinszky János)

Hit = valóság

Mit felelnél arra a kérdésre, hogy "mi a hit"? A legtöbben a hitet összekeverik a vallással, Isten létezésének elfogadásával, a transzcendenciával vagy egy belső érzelmi állapottal. Pedig ha megnézzük a szó eredetét, azt látjuk, hogy jóval kézzel foghatóbb magyarázatot kapunk.

Hinni annyit tesz, mint a valósággal egyezőnek tekinteni valamit. Ebből fejlődött tovább az a jelentéstartalom, hogy "bízni valakiben vagy valamiben".

A hit szorosan összefügg a gondolkodással, az eszmerendszerekkel, a sémákkal, így az objektív valósághoz képest minden ember egy picit mást, jóval személyesebbet tart realitásnak. Szükség van a meggyőződésekre, ezek tesznek minket emberré és azon belül is egyedivé. Probléma két esetben keletkezik. Ha kizárólagosnak véljük a saját hitrendszerünket vagy ha szakadék keletkezik a mély, belső álláspontunk és a kifelé mutatott, hangoztatott nézeteink között.

A szűklátókörűség – Pilinszky szavait idézve  azt jelenti, hogy csak azt tartom számon, amit tudok a világról. Nem engedem közel magamhoz mások életfelfogását, nem vagyok kíváncsi az őket mozgató hitrendszerekre, személyes tapasztalatokra, történetekre. Csak nekem lehet igazam és pont. Szélsőségesen ez akár mindenfajta ideológiákat is teremt: kizárom mások vallásának érvényességét, faji-, nemi- vagy kulturális személyiségrészét.

A Nyilas aszteroida Lilith azonban most inkább a másik problémaforrást fogja megmozgatni bennünk. Amikor nem a hitünk szerint élünk vagyis önmagunkkal szemben nem élünk hiteles életet.

"Azt tettem, amit mondtam, hogy tenni fogok"

Ezt az elképesztő nyomatékkal bíró mondat Orosz Kati egyik óráján hangzott el. Ízlelgessük csak!

"Ha nem pakolsz el, nem kapsz édességet" – mondjuk a gyereknek, majd a szétszórt legókon átlépkedve mégis adunk egy kinderpinguit, mert hát ugyebár, az jár neki. "Ha nem jössz, itt hagylak" – mondom a kutyának a futiban, aki oda sem billenti a fülét, mert tudja, hogy úúúúgysem hagyom ott. Talán lényegtelennek tűnnek ezek a kis "önkihágások", de a következetesség, a megbízhatóság minden kapcsolat alapja. Nem a büntetéseket kell drákói szigorral megvalósítani, hanem meg kell tanulni másképp kommunikálni, de ennek hogyanja és miértje egy más bejegyzésre tartozik.

Mondok ennél fajsúlyosabb példákat. Hányszor morgolódunk magunkban: "ha még egyszer indokolatlanul túlóráztat a főnök, felmondok" vagy hány alkalommal vágjuk egy veszekedés után a másik fejéhez: "elég volt, még egy ilyen és elválok". Majd mi történik? Ideig-óráig semmi, mert nem tesszük azt, amit mondtunk, hogy tenni fogunk. Cserébe eláruljuk önmagunkat: elveszítjük magunk előtt a szavahihetőségünket.

Nézeteim, tűrőképességem, terhelhetőségem határait jelölöm ki ezekkel a kijelentésekkel, de nem tartom magam a saját szabályaimhoz. Nem akarok konfrontálódni, nem akarom vállalni a felelősséget, a következményeket. De hosszú távon nem úszhatjuk meg a konzekvenciákat.

A hitelesség komoly energetikai összhang. Nem csak a saját személyes valóságomnak megfelelően gondolkodom, érzek, de úgy is beszélek és cselekszem. Nem mondok ki olyasmit, amiben nem hiszek. Ettől persze még tévedhetek, sőt meggyőzhető, kíváncsi és befogadó maradhatok.

Az átlépés képlete

Lilith az asztrológiai önismeret "fekete öves" mélysége, nem véletlenül érintünk rajta keresztül ilyen súlyos témákat. Tapasztalataim szerint azonban ő tényleg csak akkor kezdi aktiválni magát, ha beengedjük az életünkbe az általa képviselt lázadó tartalmakat.

Az aszteroida keringési ideje nagyjából 4,3 év, vagyis utoljára 2019 decembere és 2020 márciusa között szembesített minket ilyen formában a hitünkkel. Abban a néhány hónapban volt a Szaturnusz-Plútó együttállása, ami spirituálisan a transzgenerációs minták palackjáról feszegette le a dugót, fizikai síkon pedig a világjárvány vette kezdetét.

Előbbi momentumnál ráeszmélhettünk, hogy az otthonról hozott, sokszor nem is tudatosított hitrendszeri sémák mennyire befolyásolják az énképünket. A pandémia pedig szintén megmutatta, hogy emberek mennyiféle lehetséges valóságot tartanak hitelesnek. Oltáspártiak, vírustagadók, összeesküvés-elmélet szövögetők mellett voltak olyanok is, akik korlátokat nyalogattak, így akarták bizonyítani tökösségüket. (Júniusban a holdcsomópont-tengely átvette a Lilith stafétáját és szintén megkérdőjelezte, Mit nevezünk valóságnak?)

Most, ahogy azt a Vízöntő Plútó kapcsán már írtam, minden jegybe lépő, vagyis nullfokot érintő planéta, kapcsolatba kerül ezzel a transzformációs planétával, így lehetőség nyílik az adott tartalmat alaposan átdolgozni magunkban. A vele való kapcsolat azonban azt is jelenti, hogy valamilyen formában mindenképpen találkozni, szembesülni fogunk a fenti kérdéskörökkel.

Vagy úgy, hogy saját "elcsúszásainkat" csípjük fülön, jobban tudatosítjuk, mikor az érzéseink és a szavaink nincsenek összhangban vagy épp másoknál érezhetjük élesebben a falsságot. A szextil fényszög jellemzője, hogy bár pozitív, de nem oldja fel olyan könnyedén az elakadásokat. Megköveteli a felismerést, majd az aktív részvételt.

Izgalmas eleme a képletnek a két főtengelyen ülő planéta: Halak Szaturnusz az IC-n és Bika Uránusz a deszcendensen. Ezek hangsúlyosabbá teszik egyrészt az otthonról hozott minták átértékelését (Egészséges gyökerek), azoknak a hitrendszereknek a felismerését, amit nehezen tudatosítunk, hiszen zsigeri szinten a sajátunknak gondolunk. Továbbá azokban a kapcsolatokban hozhat hirtelen, váratlan töréseket, ahol már túl sokszor dobáltunk a levegőbe be nem váltott ígéreteket, fenyegetéseket.


Kövess a Facebookon és az Instagramon is!

2024. január 22., hétfő

Személyes Univerzum

Vízöntő jegyében a Plútó: 2024.01.21 – 09.01

Bevezető gondolat

"Ha az alapoktól kezdve akarsz elkészíteni egy almás pitét, akkor előbb ki kell találnod hozzá az Univerzumot." (Carl Sagan)

Lássunk hozzá!

Sajnos azt nem tudom, hogy a zseniális csillagász pontosan mire gondolt, mikor az almás pite és az Univerzum között vont párhuzamot, de talán nem állok távol tőle, ha azt olvasom ki belőle, hogy még egy ilyen hétköznapi dolog megszületéséhez is rengeteg egyéb tényezőnek kell együtt állnia.

Ha a fenti idézettel kezdődne a recept, akkor nagy vonalakban így hangozna:

"Végy egy spirálgalaxist, néhány millió csillagot, csillagközi anyagot, válaszd ki belőle a Naprendszert, abból egy szerves életre alkalmas planétát, évmilliók alatt alkosd meg az embert, aki háziasítani fogja a bankivatyúkot, összeszedi a tojást, gabonát termeszt, lisztté őrli, almát darabol és így tovább." Arról se feledkezzünk meg, hogy az olyan egyszerű eszközökhöz is, mint a zöldséghámozó, hány ember szükséges, kezdve a fém megmunkálásának felfedezésétől, a műanyag feltalálásán át, a formatervezésen keresztül az eladóig. Létezésünk nem csupán trilliónyi véletlen következménye, hanem egy folyamatos, szerteágazó összjáték.

A Vízöntő világkorszaknak ez a mátrix-elmélet kulcsfontosságú eleme, de ami talán még fontosabb, felismerni saját magunkat ebben a nagy egészben. A szemben lévő Oroszlán mottója: "én vagyok a Nap" – ami tulajdonképpen az önmagunkra eszmélést jelenti: tisztába kerülök egyediségemmel, értékeimmel, tehetségemmel, létezésemmel. A Vízöntő ezt fogalmazza meg: "mindenki egy csillag". Vagyis elismeri mindenki egyenrangú napságát a végtelen időben és térben. De ahhoz, hogy megfelelően ragyoghassunk, először is identifikálni kell magunkat. Mi az a szín, az a hőfok, az az átmérő, amivel személy szerint én világítok?

Ha nem is egy egész Univerzumot mozgatunk magunk körül, de saját kisebb-nagyobb Naprendszerrel mindenki rendelkezik: hatással vagyunk a családunkra, barátainkra, kollégáinkra, a blogolvasóinkra, az Insta-követőinkre – ezek már egy tágabb Világegyetemet sejtetnek –, de időben előre és visszafelé is hatunk – ezeket nevezzük transzgenerációs mintának. Letöltünk a közösből és hozzáadunk értékeket a közösbe, még ha csak olyan "apróságokat" is, mint a világ (Univerzum, hihi) legjobb almás pite receptje.

A Vízöntő Plútó ideje alatt ezt az univerzális minőségünket kell majd tudatosítanunk, mert ettől függ, hogy milyen felelősséggel tudunk jelen lenni a saját életünkben. Hiszen, ha megérjük, minden számít, nem csak a Holdra szállás vagy az atombomba kikísérletezése, hanem egy kedves szó, egy negatív gondolat, egy jól elkészített étel, az indulatok kezelése, a félreértések tisztázása mind-mind része annak, amit ma életnek nevezünk.

A tudatalatti tudatos átléptetése

A Vízöntőbe a Plútó három állomáson keresztül "érkezett meg". Először a Bak utolsó fokán állt együtt a Nappal, majd a Nap átlépett a láthatatlan határon és végül magával "húzta" a Plútót.

A Nap és a Plútó a Naprendszer és az emberi tudatrendszer két szélső véglete. A Nap a tudatos én, a korábban említett önazonosság, identifikáció (ha már ezt a szép idegen szót használtam) jelölője. Az, akinek gondolom, érzem magam. Ide sűrítjük be azokat a címkéket, mely szerint nő vagy férfi vagyok, anya, orvos, tanár, kamionsofőr, húsz éves, nyugdíjas, magas, kövér, sánta, okos, túlképzett és végtelen sok egyéb jelző. A Plútó ezzel szemben a kollektív tudatalatti, amiben MINDEN jelző egyszerre megtalálható, az is, ami nem tartozik hozzánk, az is, amiről nem akarunk tudomást venni, amit az őseinktől, a kultúránkból örököltünk, amiket lefojtottunk, amiket az őseink vagy a kultúránk lefojtott és így tovább.

Az elmúlt években, amikor a transzgenerációs szemlélet népszerűvé vált, egy picit tágabban kezdtük kezelni az önazonosságot, mivel felismerhettük, hogy bizonyos viselkedésminták, választások, önkorlátozások nem csupán a személyes tapasztalatból fakadnak, hanem akár a nem láthatóból, a nem logikusból (hanem analogikusból) erednek.

Az, hogy milyen tulajdonságokat, vágyakat, elképzeléseket birtoklunk a legnagyobb önismeret mellett sem olyan, mintha svédasztalról válogatnánk össze önmagunkat. Néha bizony kerül a tányérra egy-két olyan falat, ami nincs ínyünkre, sőt még az előző generációk maradékait is rajta találjuk. De minél jobban felderítjük a személyes ízlésünket, annál bátrabban és merészebben választunk új, egzotikus ízeket. Ki merünk lépni a komfortzónából és nem csak ugyanazt, az esetlegesen utált, de jól ismert velős pacalt nyeljük. (Aki szereti a velős pacalt nyugodtan helyettesítse be az elképzelést rántott békacombbal, fokhagymás éti csigával, nyers sárgarépával.)

Ezzel a Nap-Plútó átlépéssel gyakorlatilag olyan közel a tudatos és a tudatalatti, hogy ráláthatunk, bevilágíthatjuk a legsötétebb zugokat. A Plútó hosszú távra majd csak 2024. november 19-én rendezkedik be, akkor viszont jó 19 évre, így ennek az évnek a célja, hogy felzárkózzunk önmagunkhoz. Nagyon intenzív és nagyon rapid önismeretre van most lehetőség, aminek része a korábban említett mintafelismerés és a személyes Univerzumunk újradefiniálása. Természetesen, ha tökéletesen jó minden úgy, ahogy van, akkor nem szükséges az értékrendünk átformálása. Akkor csak élvezzük a napságunkat a végtelen csillagságban. 

A filozofikus szövegelés után próbálok egy kicsit praktikusabb is lenni, mivel jár mindez?

Valószínűleg minden téren hirtelen, gyors, mélyreható változásokkal. Ez nem az az év, amikor hátradőlünk egy fotelban és lógázzuk a lábunkat, sokkal inkább a székfoglalós játékhoz hasonlítanám, amikor a zene megszűnésével le kell vágódnunk a legközelebbi ülőalkalmatosságra, majd felpattani és folytatni a keringést.

Fizikailag, érzelmileg és mentálisan is megterhelő lehet ez az állandó készenlét, ezért tanuljunk meg tudatosan pihenni azokban a percekben, amikor épp szék van a fenekünk alatt.

Legyen stratégiánk (nem győzöm hangsúlyozni ebben az évben ennek a szerepét), mert ha csak lődörgünk, hamar kiesünk a játékból. De az sem jó, ha mereven ráállunk egy elméleti vágányra, mert a változó ritmusban a terveket folyamatosan korrigálni, igazítani kell a körülményekhez.

A Plútó jegyváltásai mindig ütősek, szó szerint is, hiszen atomjaira szedi a korábbi elméleteket, lásd 2008-ban a gazdasági válság. Hogy mik a jelenleg érintett területek, azt a korábbi, Szép új világ bejegyzésből felidézheted.

Van azonban még egy "apróság", amiről nem szabad megfeledkeznünk. Azt írtam, hogy a Nap és a Plútó a spektrumunk két szélsősége, de ez nem teljesen igaz. 2003-ban a Plútón túli planétákat fedeztünk fel (táguló Univerzum), ami azt jelenti, hogy már most látszik, hogy a tudatalattin túl is van valami.

Hogy ez pontosan micsoda, egyelőre nehéz beazonosítani, de a Plútóval összekapcsolódó Haumea (Tűzből született) már fitogtatja jelenlétét. Azt hiszem, ebben a folyamatban alaposan átgyúrják mindazt az elképzelést, amit önmagunkról és a valóságról alkottunk. A 0. és 3. foka közt mozgó Plútó erősen hatással lesz minden jegybe lépésre, vagyis hónapról hónapra is szükséges lesz a perspektívaváltás. Ezen kívül a hónap végégi minden személyiségjelölő keresztül megy a "tűzkeresztségen", vagyis áthalad a Vízöntő első fokán álló Plútón, ami szintén markáns tudatformálás.

Ne lepődjünk meg, ha ennek az évnek a végén teljesen új emberként tekintünk önmagunkra. Sőt, ez a lenne a cél is!


Kövess a Facebookon és az Instagramon is!

2024. január 19., péntek

A kapun túl

Vízöntő jegyében jár a Nap: 2024.01.20 – 02.18

Bevezető gondolat

"A problémákat nem új információk segítségével oldjuk meg, hanem azáltal, hogy rendszerbe foglaljuk azt, amit már régóta tudunk." (Ludwig Wittgenstein)

Ki itt belépsz...

Az idei év talán legizgalmasabb hétvégéje előtt állunk: asztrológiai értelemben mindenképpen. A Nap belép a Vízöntő jegyében – ebben még alapjába véve nem lenne semmi különös, átlag 365 naponta megtörténik ugyanez.

De most a Plútóval együtt teszi meg mindezt, ami ugyan nem példa nélküli, de utoljára 551-ben volt, legközelebb pedig 2270. január 20-án ismétlődik meg. Messzemenő tapasztalataink nincsenek a 6. századi együttállásról, mivel akkor a Naprendszer külső ívén futó törpebolygóról még fogalma sem volt az emberiségnek.

Még akkor sem ismertük, mikor utoljára a Vízöntőben járt, viszont az 1778-1797 közti időszakban már "hozta a formáját". Itt már rengeteg olyan esemény történt, amit vízöntős jellegűnek nevezhetünk: amerikai függetlenségi háború, francia forradalom, az Uránusz felfedezése és a technika rohamos fejlődése, beleértve az első repülési kísérleteket is.

A mostani folyamatokban két változó is van: beemeltük a tudatba a tudatalattit, vagyis a Plútót, illetve a világkorszak elmélet szerint "hónapváltáshoz" érkeztünk, ami szerint a több mint 2000 éves Halak ciklusból épp most "lapozunk át" a Vízöntőre. Ez a többszörösen összetett jelentéstartalom feltételezi, hogy VALAMI TELJESEN ÚJ VESZI KEZDETÉT.

A kapuátlépésről majd a vasárnapi bejegyzésben jóval részletesebben fogok írni, most csak előzetesen annyit: három lépcsőben történik. Először a Nap és a Plútó együtt állnak a Bak utolsó fokán, majd a Nap átlép a Vízöntőbe (erről fogunk itt beszélni), végül a Plútó is felzárkózik hozzá.

Szorítkozzunk egy hónapra

Szinte lehetetlen függetleníteni a két jegybe lépést, de érdemes kiragadni ezt a pillanatot és a hónap feladatává transzformálni.

Az történik ugyanis, hogy a tudatunk már előreszalad az újba, miközben a legmélyebb, kollektív tudatalatti még a múltban marad, így kiválóan össze tudjuk kapcsolni a rendkívül eltérő tartalmakat. Sok év önismereti munkája "érkezhet be" ebben a hónapban.

Felismerhetjük, hogy miért nem mertünk korábban lépni az önmegvalósítás felé, miért ragadtunk bele a hezitálásba, az önbizalomhiányba, az elkerülésbe. Az is lehet, hogy régen keressük erre a kérdésre a választ, most pedig elveszíti fontosságát a megértés és helyette végre önmagunk felé lépünk.

Jöhetnek olyan új dolgok, lehetőségek, kihívások, amikre gondolkodás nélkül igent mondunk, mert egyszerűen érezzük, hogy ez tényleg a mi utunk!

Akik kevésbé bátrak vagy esetleg még nem értek meg a körülmények az ilyen horderejű változásra, azok is egyre jobban fogják érezni a korlátok nyomását. A Vízöntő kulcsa, hogy hitelessé váljunk önmagunk számára. Ne a családi elvárásoknak, a társadalmi trendeknek akarjunk megfelelni, hanem annak, akik valójában vagyunk.

Igen ám, de az individualizmus teljesen új fogalom az emberiség szótárában (pontosabban épp az utolsó Vízöntő Plútó idejében született), de ÉLNI MÉG SOSEM ÉLTÜK IGAZÁN. Emiatt legtöbbször csak másokat utánozva próbálgatjuk magunkat, ami lássuk be, a lehető legtávolabb van az igazi egyediségtől. Legjobb példája ennek az ilyen-olyan közösségi média divat, amit egyedinek érzünk, pedig csak egy másolat, ha pontosan úgy alkotunk, úgy rendezzük be a nappalinkat, úgy főzünk, úgy pózolunk a fényképeken, mint mások. Ezzel addig nincs is semmi gond, amíg kísérletezünk, amíg önmagunk felfedezésére használjuk, amíg a folyamatban mi magunk is formálódunk.

A gyerekek, az állatok is így tanulnak – a mimikától kezdve az érzelmeken át egészen a közösségi szabályokig. De egy felnőtt embernek lehetősége van felismerni a másoktól átvett viselkedési reakciókat, gondolatokat, visszhangokat. Nem leszünk teljesen mások, csak jóval tudatosabban és felelősségteljesebben hozunk döntéseket. Az emberiség fejlődésének a kulcsa a megfigyelés, ahogy azt a bevezető idézetünk osztrák filozófusai is megfogalmazta. Nincs új a nap alatt, de közelíthetünk más nézőpontok szerint és hirtelen felfedezhetünk egy új elemet, egy új földrészt, akár még egy új bolygót is...

Na, majd innen folytatjuk!

A Vízöntő hónap állomásai képekben

Ebből a kis képes naptárból jól látszik, hogy több jelentősebb eseményre is számíthatunk, például kezdetét veszi a Fa Sárkány éve, ami szintén izgalmas és mozgalmas változásokat prognosztizál.

Kövess a Facebookon és az Instagramon is!

2024. január 14., vasárnap

Halhatatlan feleség

Nap együttállása Peacock állócsillaggal: 2024. január 14.

Bevezető gondolat

"Hát igen, gyermekem, ha a holdbéli öreg akarja, a fiatalok ezer mérföld távolságból is egymásra találnak (...). A holdbéli öregember titkon kiszemeli magának a maga emberkéit, s vörös fonállal köti össze őket, melyet a lábuk köré teker. S akkor, válasszák el bár a kettőt országok, tengerek és hosszú évek, emberkéi végül mégis férj és feleség lesznek." (Cao Hszüe-csin: A vörös szoba álma)

Égi páva

A Páva egy közepes méretű csillagkép a déli égbolton. Elhelyezkedése miatt csak a felfedezések korában került fel a csillagtérképre, akkor, amikor a hajósok eljutottak az egyenlítőn túlra. Először 1589-ben, Amszterdamban ábrázolták egy mindössze 35 cm átmérőjű éggömbön. Másfél évtizeddel később Johann Bayer már jegyezte a 17. század legkorszerűbb csillagászati atlaszában, az Uranometriában, ami 12 új csillagképpel gazdagította a korábbi csillagkép-jegyzéket.

A déli félteke csillagképei ezen egy ornitológiai különítményt alkotnak: a Páva, a Daru, a Főnix és a Tukán együttesét "déli madaraknak" is nevezik.

Ausztrália északi részén élő wardaman őslakosok a Páva és a szomszédos Oltár csillagképben egy repülő kutyát (pteropus, denevér-féle) láttak.

Csillagászati érdekességek

A csillagkép csillagainak nincs saját neve, egyedül az alfa viseli a nem túl fantáziadús Peacock nevet, ami angolul pávakakast jelent.

Míg ez, az α jelölésű csillag 183 fényévre van tőlünk, addig a δ – ami nagyon hasonlít a mi Napunkra  csak 19,9-re. Ezen kívül hat csillagnál fedeztek fel bolygót. Itt található a negyedik legfényesebb gömbhalmaz az égbolton, továbbá egy spirálgalaxis, ami nagyon hasonlít a Tejútra, de kétszer akkora.

Páva a világkultúrában

A páva Délkelet-Ázsiában, Indiában őshonos, hímjének díszes tollazatáért díszmadárként tartották, de nyugatabbra is igen hamar közkedveltté vált az elegáns udvarok kertjében.

Úgy tartják, hogy latin nevét kellemetlen hangja után kapta, mert amikor váratlanul rikoltozni kezd, félelmében összerezzen, aki hallja. Így fedezhető fel a hasonlóság a pavo (páva) és a pavor (félelem) kifejezések közt.

Indiában az életfa mellett ábrázolták és a halhatatlanságot, az örök életet, a világmindenséget testesítette meg. Több hindu istenség kísérője is volt: Májához, Káma szerelemistenhez, Kártikéja hadistenhez, illetve Szaraszvatihoz, a bölcsesség istennőjéhez is tartozott.

A legenda szerint csodás tollazatát Indra istennek köszönheti, aki ellenségei elől farktollai mögé rejtette az istent, aki hálája jeléül ékszerszerűvé változtatta a páva tollait. Nem csak a régi legendákban örvendezett ekkora népszerűségnek: 1963 óta India nemzeti madarává vált.

Kínában  ahol szintén őshonos  a méltóság és a szépség kifejezője, a rang és az uralkodói jóindulat jele, továbbá a híres Ming-dinasztia emblémája.

Egyiptomban Héliopolisz, a nap városának jelképe volt és Ré napisten madarának tartották.

A keresztény szimbolikában az örökkévalóság és a teljesség kifejezőjének tekintették, a feltámadás- és Krisztus-jelképévé vált.

A magyar népköltészetben a szerelem vagy a szabadság összefüggésében szerepel.

Mindent látó szemek

A görögöknél a páva Héra szent madara. Természetesen a kialakulása Zeusz félrelépésével kezdődött...

Történt ugyanis, hogy a főisten szemet vetett Ióra, a szépséges argoszi hercegnőre. A főisten "hangulatvilágítás" gyanánt felhőkkel sötétítette el az eget, részben hogy az éj leple alatt ülje meg a nászt, részben azért, hogy az Olümposztól takarja a kilátást, de Héra megsejtette, mi készül és haragjával üldözte a szerencsétlen nőt.

Zeusz ekkor fehér üszővé változtatta "kedvesét", amivel továbbra sem tudta átverni a feleségét. Héra ajándékba kérte a fehér tehenet, majd a százszemű, örökké éber, mindent látó Argoszra, az óriás pásztorra bízta. Zeusz, ha egyszer megkívánt egy nőt, akkor semmi sem állhatta útját, így újabb cselhez folyamodott. Hermész varázslatos muzsikájával segítségével elaltatta az őrt, majd levágta a fejét. A főisten hipp-hopp, rögvest bikává változott és megtörtént, aminek meg kellett történnie.

Mint egy brazil szappanoperában, itt sem volt vége a sztorinak: Héra visszavágása következett. Böglyöt küldött az immár várandós, de még mindig tehénalakú istennőre, aki csípésektől szenvedett. Prométheusz tanácsára végül Egyiptom földjére távozott, ami már nem tartozott Héra fennhatósága alá. A Nílushoz érve visszanyerte emberi alakját és megszülte Ephaposzt. Itt összeolvadt a két mítosz: Ephaposzt ugyanis Ápisszal, a bikaistennel azonos.

Még egy érdekes tény, ami a görögök mítoszalkotásában a mai transzgenerációs mintákra utal, hogy Ió dédunokáját, Europét, szintén bika alakban szöktette meg Zeusz.

No, de térjünk vissza arra a pontjára a mesének, mikor Héra felfedezte Argosz holttestét. A hűséges szolgáló tiszteletére a szemeit a kedvenc madara farktollaira helyezte. Így a mindent látó szemek tovább éltek és ezek a „szemek” az éjszakai égbolt csillagait jelképezik. Héra tehát tovább figyelhette "árgus szemekkel" férje kicsapongásait.

Páva előre, Juno hátra

Az asztrológiai képletben Héra és két lánytestvére – aszteroida formájában  a klasszikus női szerepek különböző aspektusait és főként legnagyobb sérüléseit testesíti meg.

A legidősebb, Hesztia a női bölcsesség őrzője, Démétér az anyaság megszemélyesítője, míg Héra legfőbb jellemzője a feleség szerep volt. A nővérek közül egyedül neki jutott teljesen egyenrangú férj – a saját testvére. Hiába volt ő maga is anya vagy épp isteni intelligenciával megáldott asszony, leginkább a házaséletének botrányai töltik meg a mitológia lapjait.

Szinte állandóan féltékenykedett – tegyük hozzá  jogosan. Zeusz ugyanis nem a hűség mintapéldája volt, míg feleségével mindössze három közös gyermeket jegyeztek, addig istennőktől, nimfáktól, halandóktól több tucatot tartunk számon. Héra pedig vagy a vetélytársnőit vagy azok leszármazottait üldözte, kínozta: ahogy az Ió esetében is tette.

Az isteni házaspár kapcsolata meglehetősen hullámzó volt, Héra többször "ki is szállt" a házasságából. Ezt kizárólag isteni mivolta miatt tehette meg, hiszen a görögöknél az asszonyoknak nemhogy váláshoz nem volt joga, de élete végéig az apja, majd a férje tulajdonát képezte. Héra ilyenkor a legmélyebb sötétségekben bolyongott, majd megtisztulva újra visszatért Zeuszhoz. A történet szerint Kanathos-forrásban megmerítkezve visszanyerte szüzességét és így újra megülhette a szent nászt férjével.

Az asztrológiai képletben az őt képviselő aszteroida a Juno, azt mutatja, hogy transzgenerációs szinten milyen feleségszerepet hozunk. Kiemelté főként akkor válik, ha állócsillaggal vagy planétával kerül kapcsolatba.

Jelenleg a Szűz 22. fokánál jár és itt csinál egy "hátraarcot", ráadásul egy izgalmas átfutó kvadráttal teszi mindezt, ami a Halak Neptunuszt, az Ikrek Vestát és a Nyilas Vénusz-Cerest érinti. Plusz a szintén Szűzben járó Lilith tartalmai is erőteljesen aktiválódnak. Február 23-án pedig együtt is állnak majd!

Április 22-ig tart a visszatekintés időszaka, így ebben a pár hónapban a család női mintáit érdemes újragondolni. Az izgalmas feszült fényszög miatt azt vizsgálhatjuk, hogy a felmenőink feleség-státusza hogyan befolyásolta az anyaságukat, az önmegvalósításukat, az álmaik elérését. Volt-e olyan, aki csak a gyerekvállalás kedvéért ment férjhez? Vagy olyan, aki a férfi továbbtanulásának kedvéért lemondott a saját hivatásáról? Netán akadtak a családban olyan vénkisasszonyok, akik a korszellemmel dacolva sem házasodtak? És ők miért döntöttek így: mert nem akadt kérő vagy mert senki sem volt elég jó?

Juno a Szűzben leginkább az alárendeltségről, illetve a perfekcionizmusról szól. Magas elvárások, amiket belevetítünk a másikba, önmagunkba, a kapcsolatba és ez az akadálya, hogy reálisan lássunk. Párkapcsolatban élve vagy párkapcsolatra vágyva felmerülhetnek a hosszú távú elköteleződéssel összefüggő kérdések. Adjunk teret ezeknek!


Kövess a Facebookon és az Instagramon is!

2024. január 11., csütörtök

Múltfejlődés

Újhold a Bak jegyében: 2024. január 11.

Bevezető gondolat

"Ha összejövünk, az a kezdet,
ha összetartunk, az a haladás,
ha összefogunk, az a siker."
(Henry Ford)

Előre-hátra

A Bak hónap több szempontból is valamiféle küszöb. A téli napfordulóval a rövid nappalok, hosszú éjszakák határát köszöntjük, az új naptári évvel pedig szintén egy választóvonalhoz érkeztünk: lezártuk 2023-at és megkezdtük a 24-es évet.

Január 1-jét már több száz éve Antevorta istennővel köszöntjük, aki Janushoz – január névadójához – hasonlóan kétarcú. Egyszerre látja a múltat és a jelent, így adott, hogy évértékeléssel és jövőtervezéssel indítsuk az újévet.

Ha eddig nem tettük meg, akkor a Bak újhold kiváló alkalmat kínál nekünk erre. Legalábbis asztrológiai értelemben. Ugyanis egy nagyon izgalmas, átmeneti időszakban járunk, aminek előzménye, felvezetése ez az újhold.

A Vízöntő hónap rendkívül esszenciális lesz idén: vagyis kénytelenek leszünk elhagyni azt a bizonyos komfortzónát és végre-valahára felvállalni önmagunkat.

Ennek "lökdösését" érezhetjük már jó ideje: akár több éves, évtizedes belső formálódás, önismereti munka válhat ebben az évben (években) kézzel fogható valósággá. 

Az újhold pillanata

Apróbetűs rész, a szakzsargon: Az újhold-Uránusz trigonja már ennek az előkészítésnek a része volt: először 2019-ben egy napfogyatkozással kísérve találkoztunk vele, 2022-t pedig egyenesen egy újholddal indítottuk. Lesz még egy utolsó rátekintésünk is, 2026-ban, de az jó esetben már áttekintése, összegzése lesz, ahová ebben a két évben eljutunk. Érdemes még figyelembe venni a Mars-Jupiter-Szaturnusz támogató háromszögét, továbbá a Kos felszálló-holdcsomópont "támadását", ami egyébként a Kheirón és az Eris felezőpontja, illetve a Bak Plútó utolsó fokos pozícióját.

Az énképek átalakítása lassú, hosszadalmas és mély önismereti folyamat. Ennek szerves része, hogy megismerjük a hozott mintáinkat, az automatikus működéseinket, lebontsuk mindazt, ami gátol, frusztrál bennünket és létrehozzunk egy önazonos életet.

Asztrológiai értelemben is ilyen sok lépcsőn mentünk keresztül az elmúlt évtizedekben. A Plútó Bak-béli útja lassan véget ér, ami a bevezetőben írt határállomásokhoz hasonló, ám ez 2008-ban kezdődött és globális küszöbátlépést hozott az emberiségnek.

A komfortzóna mindaz, ami a tudat kényelmét szolgálja, de nem azonos azzal, amiben tudatosan jól éreznénk magunkat. Ha például az a transzgenerációs mintám, hogy a nő alárendelt egy kapcsolatban: akkor ez a komfortzóna. De amire én vágyom az az, ahol a felek egyenrangúak, ahol meghallgatjuk egymást, ahol támaszkodunk egymásra, ahol a férfi is fel meri vállalni az érzelmeit. Ameddig nem ismerem fel, mit hoztam otthonról, addig automatikusan úgy "rendezem be" folyton az életemet, hogy az eredeti képet tükrözze. Ezért csúszunk bele ismétlődésekbe, ezért találjuk már megint egy olyan férfi mellett magunkat, aki számon kér, aki kioszt, aki megmondja, hogy kéne kinéznünk, mit kéne csinálnunk.

Az még nem önismeret, hogy elolvasunk jó pár könyvet és az életünket megkeserítő férjet narcisztikusnak minősítjük (mert ez most nagyon divatos reakció), hanem a másik helyett önmagunkra figyelve elkezdjük felderíteni, miért is választunk újra meg újra olyat, mint az apánk vagy még rejtettebb módon, akár olyat is, mint amilyen a dédpapa volt... És ugyanezt a példát lehetne levezetni az önmegvalósításra, a gyereknevelésre, a depresszióra, a barátságokra és így tovább.

Az egyéni és a kollektív azonban egy ponton összekapcsolódik, ahogy az újhold sábai foka is mutatja: "Az egész civilizáció egy hatalmas váltóverseny, amelyben embercsoportok és nemzedékek viszik az általunk „haladásnak” nevezett fáklyát. A fő eredmények az emberi törekvések összességéből fakadnak." Vagyis mindannyian részesei, sőt mi több formálói vagyunk annak, ami jelen pillanatban minket körülvesz, amit épp most valóságnak hívunk.

Érdemes néha valóban előszedni a régi fényképeket és főleg a régi történeteket, hogy végig tudjuk gondolni, mennyit változott a világ és mennyit változtunk mi is. Dédi 1907-ben született, mama 1924-ben, én 78-ban. Hosszú-hosszú oldalak lennének, ha a történetünket elmesélném, de vannak ismétlődések és vannak jelentős különbségek. Van, amit "megfejlődtünk" az előző generációkhoz képest, van, amit megváltoztattunk és van, amit pont miattuk szeretek magamban is.

Vannak dolgok, amikben pedig egyszerűen a világ változott, például dédi és mama születése közt a nők szavazati jogot kaptak Magyarországon, általánossá vált a válás és egy házasságon kívül született gyerek a 21. században nem szégyenfolt, hanem egy döntés.

Nagyjából az előttünk álló két hét kiváló időszak arra, hogy ezt az összegzést megtegyük, akár írásban, akár csak gondolatban, mert utána már sokkal inkább a múlt helyett a jövőre, a transzgenerációkról, a kollektívről önmagunkra kerül a fókusz.


Kövess a Facebookon és az Instagramon is!

2024. január 3., szerda

Az egyensúlyteremtés éve

Tarot és numerológia – áttekintés 2024-re

Bevezető gondolat

"Nem az a hős, aki sárkányokat öl meg, hanem az, aki egyensúlyban van. Aki kidekázza, hogy kívül-belül mindenből pont annyi legyen benne, amennyi a harmonikus létezéshez szükséges. Ez tényleg heroikus feladat. Viszont ebben az értelemben mindannyiunk előtt nyitva áll a hőssé válás nagyszerű lehetősége. Még a legnehezebb életválságokban is." (Boldizsár Ildikó)

Hogy jön ki a matek?

Idén 8-as energetikájú évünk van, amit úgy kapunk meg, hogy összeadjuk az évszám számjegyeit: 2+0+2+4=8.

Ezek a numerológiai mintázatok kilenc éves ciklusban ismétlődnek, vagyis legutóbb 2015-ben, előtte 2006-ban, azelőtt pedig 1997-ben volt hasonló év. Bár a végeredmény minden esetben nyolc, jól láthatjuk, hogy minden évben eltérő elemekből rakjuk össze ezt a számsort, így felfedezhetjük mind a hasonlóságot, mind pedig a különbözőséget az adott években.

Vehetnénk pusztán a számok rezgését alapul, de én szeretem beemelni a tarot képeit is, hiszen vizuálisan könnyebb feldolgozni egy befelé figyelő női alakot (Főpapnő), mint pusztán csak a kettes számot.

8-as évről ezen a felületen 2015-ben írtam, akkor a Kötések átkötése címet viselte a poszt. Lényeges különbség, hogy az egy páratlan év volt, a 2024 páros szám – előbbi aktív, cselekvő, utóbbi passzív, befelé figyelő. Ez nem azt jelenti, hogy idén elég szépen feltenni a lábunkat és kivárni, amíg történik valami, hanem azt, hogy kilenc évvel ezelőtt a külső körülményekhez kellett inkább korrigálni magunkat, most az egyensúlyteremtést belülről, önmagunkból kell elindítani.

Az idei év ritmusa

A 20-as, kiindulási feladat még 75 évig velünk marad, akkor lépünk majd át a 2100-as évekbe, a 22. századba. Ha a hozzá kapcsolódó tarot képet nézzük, akkor az az Ítélet. Ez az emberiség ébredésének, újjászületésének az évszázada, ahol végre meg kellene tanulnunk egy magasabb perspektívából – és főképp ítélet-mentesen szemlélni önmagunkat és a világot. Jegyezzük meg jól ezt a feladatot, mert a 8-asban vissza fog köszönni valamilyen formában!

A 2-es az évtized jellemzője, még hat éven át gyakorolhatjuk. Ez a megérzések, a belső hang, az intuíció követése, tarotban a Főpapnő, a bölcsesség kardinális erénye.

A 4-es a tarotban az Uralkodó üzenetét hordozza és csak ennek az évnek a jellemzője, legközelebb 2034-ben lesz négyesre végződő évszám. Ez utóbbi egyébként a kínai asztrológiai elemi meghatározásával is összefügg, ugyanis ettől függ, az adott év megnyilvánulása. Idén ez a Yang Fa elem lesz, ami sok párhuzamot mutat a numerológiában értelmezett négyes számmal.

Végül pedig az "esszencia", a 8-as szám, a tarotban az Igazság állomásának felel meg. Legtöbbször Justicia, a törvényhozás, az igazságszolgáltatás és az erkölcsi erő római istennője az, akivel a lényeget ábrázolják. Ő ismerős lehet a filmekből, ahol a bíróságok bejáratánál az ő szobrát látjuk. Szeme bekötve, egyik kezében mérleg, a másikban kard – nagyon komplex és kifejező szimbólum.

Bekötött szeme azt jelzi, hogy objektíven, nem az érzékszervi benyomások, előítéletek alapján hozza meg döntéseit. A mérleg a döntések eszköze, ahol szintén nincs helye az érzelmi bevonódásnak, az önbecsapásnak, hiszen egy kollektíven elfogadott, szigorúan szabályozott súlymérték alapján pontosan tudjuk, mi hány kiló. Az igazság kardjára pedig azért van szükség, hogy határozottan elvágjuk azokat a dolgokat, amik nem felelnek meg ennek az univerzális rendnek.

Mindez a gyakorlatban...

A 2024-es év összességében a külső-belső harmónia és egyensúly kereséséről, jó esetben megteremtéséről fog szólni. Jóval érzékenyebbek lehetünk minden változásra, jobban ráérezhetünk, ha valami másképp mozdul körülöttünk. Az emberekre, a lehetőségekre, a környezeti hatásokra is jóval kifinomultabb érzékekkel reagálhatunk, mint általában.

Hogy ne billegjünk ide-oda, fontos a belső központot tudatosan felépíteni, legyen egy értékrend, én-tengely, amihez igazodhatunk, ne a külső hangokban keressük a megerősítést, a véleményezést.

Fokozódhat az igazságérzetünk, ami szerintem globálisan is jellemző lesz, ugyanis az ítélet és a ítélkezés fogalmai közé "szorulunk be", legalábbis numerológiai értelemben. Ezt a kettőt pedig meglehetősen szabadosan és nem szabatosan használjuk. "Nekem van igazam!" "De hát én csak őszinte vagyok, az igazat mondom", mindezeket tárgyszerűnek gondoljuk, pedig a véleményezés, a kritizálás mögött mindig a saját érzelmi tapasztalataink, emocionális töltéseink vannak.

"Váljatok el, Béla egy idióta!" – mondja Mari, aki szintén túl van egy váláson. "A házasságért dolgozni kell!" – hangzik Juli véleménye, aki szintén "dolgozik" a kapcsolatának egyben tartásáért. "Szinglinek lenni a legjobb." – fűzi hozzá Kati, aki öt éve nem talál párt magának. Szól-e bármelyik (kisarkított) mondat is a jelen állapotomról? Dehogy! De minden barátnő tényként és igazságként kezeli a saját mondatát. Nem mérjük fel Gizi helyzetét, körülményeit, nem hallgatjuk meg az érzelmi motivációkat, nem tárjuk fel a háttérben húzódó okokat, csak "ráugrunk" a Béla-sztorira, mint ahogy tesszük a közösségi média mindenféle kontextusból kiragadott hírei, fotói alatt a kommentszekcióban.

Ugyanez igaz saját magunk megítélésével kapcsolatban is, sokszor hiányzik az önreflexió és vagy szélsőségesen ostorozzuk vagy felmentjük magunkat a felelősség alól.

Ebben az évben különösen fontos lesz, hogy a belülről érkező (nevezzük intuíciónak, inspirációnak) tiszta iránymutatásokat kövessük.

És itt jönnek be az építőkockák, a 8-as szám elemei, hogy hogyan teremtsük meg mindezt. A befelé irányított figyelem többszörösen is alá van húzva a számsorban (20 / 2), de ezen kívül fontos a biztonság, a mindenfajta stabilitás (érzelmi, anyagi, pszichés) megteremtése (4). Legyen rend és struktúra az életükben. Mérlegeljünk alaposan, döntsünk határozottan és ezek után cselekedjünk. De nem mulasszuk el a cselekvést! Itt már látható az izgalmas párhuzam az év asztrológiai képletével (Kezdődjön az új év), ami hasonló üzeneteket hozott a konstellációk alapján.

Legyen egy egzisztenciális "hátországunk", ami megtart, aminek neki tudunk támaszkodni, ha kibillennénk az egyensúlyunkból. A létezésünk legfontosabb alapja az önmagunkba vetett hit és bizalom, de jól jönnek azok a családtagok, barátok, akikkel közösen tarthatjuk egymást, ha szükséges. Kis körökről, intim közösségekről, csoportosulásokról fog szólni az év, nem a nagy plénumokról, érdemesebb is ezt a tartható léptéket követni mindenben. A mérleg érzékenysége nem terhelhető meg hirtelen, hiszen ha hirtelen nagy súlyt dobunk rá, kiakad. Fokozatosan, grammonként növekedjünk.

Rengeteg spirituális energia mellett kifejezetten gyakorlatias év vár ránk, fontos, hogy kézzel foghatóvá formáljuk az ideáinkat. Alkossunk, menjünk a természetbe, érkezzünk meg a testünkbe, a virtualitásból a valóságba, a szellemiből (főleg az agyalásból) a konstruktivitásba.

Jogi, adminisztratív ügyekben is lehet elmozdulás, hiszen ezek tisztázása is a rendeződési folyamat része.

Ha az elmúlt években az önismereten volt a hangsúly, beérhetnek a dolgok, mivel az Igazság alatt a sors jutalmát, revansát is értjük. Ugyanígy a karma nem túl kedvező elszámoltatására is lehet számítani...

Az igazság minden esetben egyetemes, mély, belső, ezoterikus – lelkiismeretünk tiszta hangja, amit nem maszatolunk el magyarázatokkal, önbecsapással, felmentésekkel. Egyszerűen érezzük és tudjuk.

Ezt a jóga-pózt (fotó innen: https://bikram.hu/) mérleg-póznak is szokták  nevezni, ezért emeltem be ide. Ezen kívül is rengeteg további egyensúlyi ászana van, sőt alapvetően a jóga filozófiája is a külső-belső harmónia megteremtésének egyik útja.

A Nagy jógakönyv így összegzi az egyensúlyi gyakorlatokat: "Az egyensúlyozó ászanák a kisagyat fejlesztik, az agyközpontot, amely a test mozgásának koordinációját irányítja. Legtöbben koordinálatlanok mozdulataikban, ezért a testnek folyamatosan kompenzálnia kell az egyensúly hiányát, hogy elkerülje az elesést vagy a tárgyakba ütközést. Ez a rossz hatásfokú folyamat nagy erőfeszítést és sok energiát igényel, ráadásul jelentős testi feszültséget is eredményez. Az egyensúlyozó ászanák a tudattalan mozdulatokat lecsillapítva fizikai egyensúlyhoz vezetnek. Amint a mozgó test egyensúlyba kerül, mindinkább szabaddá válik, hogy önmaga megtartásában és a mozgásban más erőkre is támaszkodjon, mint például a gravitáció. Ezáltal saját energiáját megőrzi, és a mozgás kecsessé, könnyeddé válik. Az egyensúlyozó tartások a fizikai egyensúly megteremtésén túlmenően kiegyensúlyozott tudat és érettebb életszemlélet kialakulásához is vezetnek. A stabil végrehajtásukhoz szükséges összpontosítás fejleszti a koncentrációt és az egyensúlyt érzelmi, mentális és lelki síkon. Ezek az ászanák különösen az idegrendszer kiegyensúlyozására, a stressz és a szorongás megszüntetésére alkalmazhatók."

Mindezt lefordíthatjuk a mindennapi viselkedésünkre is. Sok esetben koordinálatlanok vagyunk, vagyis az ösztöneink, a tudatalatti reakcióink irányítanak bennünket a tudatosságunk helyett. Ez pedig harmóniavesztéshez vezet és tulajdonképpen más sem csinálunk, mint ezt a belső egyensúlytalanságunkat kompenzáljuk. Nem is nagyon marad másra energiánk, minthogy az életünkön keletkezett lukakat foltozzuk: rossz kapcsolatokat, nem kielégítő munkákat, régről hordozott traumákat, múltbéli sérelmeket táplálunk a feldolgozásuk, lezárásuk, netán átalakításuk helyett.

Érettebb világszemlélethez, belső bölcsességhez lét-kecsességhez, szorongásmentes élethez, stabil idegrendszerhez enélkül el sem juthatunk.

Pedig most több síkon is nyitva az út ebbe az irányba (lásd asztrológiai, numerológia, de még a kínai új év szemlélete is ugyanezt erősíti), legyünk résztvevői, aktív formálói saját életünknek. Legyünk hősök, ahogy Boldizsár Ildikó is megfogalmazta.


Kövess a Facebookon és az Instagramon is!

2024. január 1., hétfő

Kezdődjön az új év!

Asztrológiai áttekintés 2024-re

Bevezető gondolat

"Hinni valamiben még nem megoldás, de a megoldás kezdete." (Csoóri Sándor)

Királyi lehetőségek

Ami az asztrológiai képletet illeti, 2024 igazán ígéretes évnek ígérkezik egy csodás Nap-Hold-Jupiter királytrigonnak köszönhetően.

Tudjátok, hogy imádom a statisztikákat (meg az Excel-táblákat, de ez utóbbitól megkíméllek titeket), így elkezdtem visszapörgetni a január 1-jei éjfeleket és egészen 1986-ig kellett visszalépkednem, ahol találtam egy Nap-Hold-holdcsomópont fényszög-háromszöget. Ez nem azt jelenti, hogy '86 mindenki számára elhozta a nirvánát, sőt, elég húzós év volt. Januárban felrobban a Challenger, márciusban meggyilkolták Olof Palme-t, amire pedig mindenki emlékszik (már aki azóta betöltötte a 40. életévét) – az Csernobil. (Azért azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy mindehhez egy Skorpió Mars-Plútó-leszálló holdcsomópont is kapcsolódott, ami enyhén szólva is puskaporos hordó.)

Szerintem a történelmi események jó példák arra, hogy amit konstellációk szintjén pozitívnak, kedvezőnek írunk le, az még nem garantált heppiend. Nincs tiszta lap. Nincs sem kollektív, sem egyéni radír, ami semmissé teszi a korábbi évek rossz döntéseit, globálisan pedig eltörli az agyatlanságot, az egyenlőtlenséget, a konfliktusokat.

Sokan szeretnénk (sőt titkon reménykedünk is benne), hogy az új naptár megkezdésével tényleg valami új, szebb és jobb köszönt be az életünkbe. De ez nélkülünk most sem fog megtörténni. Ha mi nem változunk, változtatunk, ha nem cselekszünk, akkor a régi kerékvágásban sodródik tovább az életünk.

Az évbe lépés képlete

A képletnek több fő csomópontja van, ezeket fogjuk most külön és összefüggéseiben is végig venni.

A Nap-Hold-Jupiter háromszöge a klasszikus értelemben vett egyik legjobb találkozás. Ha lenne ilyen kategória, ez lenne a királytrigonok királytrigonja. Az az ideális állapot, amikor fejben és szívben összhangban vagyunk és ebből a kiegyensúlyozott középpontból formáljuk a világot. Biztos mindenki átélte már, amikor szinte maguktól alakultak a dolgok, jöttek a lehetőségek és valahogy minden klappolt.

Olyan eposzi jelzők kapcsolódnak ehhez a konstellációhoz, mint például szerencsefaktor, az élet értelmének megtalálása, egészséges önbizalom, lelki stabilitás, fizikai vitalitás. Ez az az állapot, amikor a világot kellő realitással érzékeljük és ezt a világlátást képesek vagyunk építő-sorsteremtő alapként felhasználni.

Azt mutatja, hogy kapcsolatba kerülhetünk saját belső erőnkkel, ha végig jártuk az idevezető utat: a múlt mélyreható gyógyítását, a szabadságunk és felelősségünk elfogadását.

És itt jönnek a további "ha" feltételek, mégpedig a többi bolygókapcsolat értelmezésével. A Hold-Vénusz-Szaturnusz T-kvadrátja felhívja a figyelmet, hogy ne kifelé, hanem befelé figyeljünk. Vagyis ne a külsőségeken, a megfelelni akaráson legyen a fókuszunk, hanem a saját belső értékrendünkön.

Valószínűleg a legnagyobb akadályt még mindig az otthonról hozott minták jelentik (egészséges gyökerek ugyebár a cél), amikor gyerekként feláldoztuk egyediségünket, véleményünket és főképp a valódi érzelmeinket a túlélésére, az elfogadásért, a figyelemért és a szeretetért. Önbizalmunk is ezekben a tanult viselkedési automatizmusokban fog a legtöbbször megbicsaklani.

A másik, amire érdemes odafigyelni (Merkúr-Mars együttállása, Neptunusz kvadráttal) az az, hogy hatalmas lendülettel vetjük bele magunkat a világ meghódításába, de ezek az energiák épp ilyen hirtelenséggel szublimálnak. Vagy a kitartás fogy el vagy elkanyarodunk a könnyebb megoldások irányába, elcsábulunk, nem akarunk szembenézni a nehézségekkel és a realitás átadja helyét a képzelgéseknek vagy a lemondásnak. Áldozatszerepekbe is belecsúszhatunk, szintén transzgenerációs minták állhatnak a háttérben.

Mivel a megvalósulás nagyon praktikus, gyakorlatias (földies), így érdemes strukturáltan, tudatosan tervezve haladni előre. Ezt támogatja a Jupiter-Szaturnusz szextilje is.

Lássuk az év stratégiai állomásait!

Január

A Vénusz egész évben direkt lesz, így ebben az évben elsősorban kapcsolatokat építünk, új ismeretségeket kötünk és nem lebontunk. Persze ez mindig függ az egyéni élethelyzetektől, de 2024-ben inkább a kapcsolatok megmentésére fordítunk energiát és nem azok felszámolására.

Az év első napján a Merkúr direkt irányba vált, szintén hozzájárul a lendületes évkezdéshez!

A hónap legizgalmasabb csomópontja 20-21. lesz. Ezekben a napokban a Nap és Plútó közös átlépését láthatjuk. Előbb lesz egy záró momentum, a Bak 30. fokán, majd a Nap (szintén egzakt Hold trigonnal) átlép a Vízöntőbe, másnap a Plútó is követi. Még nem az utolsó, "bentmaradós" jegyváltás, de itt egyértelműen már egy új paradigma van kibontakozóban és ideje az új, konstruktív gondolkodásmód felé fordulni.

Ezt szintén aláhúzza, hogy a Nap minden jegybe lépésével fényszög-kapcsolatba kerül a Plútóval, így különböző aspektusokból fedezhetjük fel az új világ lehetőségeit. Plusz kapunk mindehhez egy Haumea-kvadrátot (Tűzből született bejegyzésben az egzakt időpillanatok), amit már most úgy látok, hogy szintén kiforgatja a régi megszokott mederből a világot.

Február

Nálunk 9-re esik az újhold, de hivatalosan 10-én veszi kezdetét a Fa Sárkány éve. A kínai horoszkóp szerint pozitív fordulatokat hoz.

Április

A Kos újhold, teljes napfogyatkozással és egy ötös stelliummal szintén "energetikai radír". Olyan egyértelmű utalásokat kapunk (legalábbis asztrológiai értelemben) arra, hogy újjá kell születni, hogy a fizikai világban sem lesz könnyű ezek mellett elmenni. Itt bizonyos kapuk bezáródnak, miközben újak nyílnak, figyeljünk, hogy merre kell mennünk, nehogy irányt tévesszünk.

21-én a Jupiter-Uránusz hasonló üzenetet közvetít. Ritka együttállás, legutóbb 1941-ben volt hozzá szerencsénk. Kettősük felerősíti a szabadság keresésének és a radikális személyes változásnak az igényét.

Május

8-án a Bika újholdat is ötös stelliummal kapjuk meg. A stellium "bolygóhalmozódást" jelent, vagyis azt az állapotot, mikor egy energia nagyon egyértelműen nyilvánul meg. Fontos lesz a földelés, illetve annak az áttekintése, hogy év eleje óta milyen célkitűzéseket sikerült megvalósítanunk, ugyanis az évnyitó királytrigonunkból itt szoros együttállás válik.

26-án a Jupiter már az Ikrek jegyébe lép, új lehetőségeket, kihívásokat kapunk: elsősorban kapcsolati és kommunikációs téren.

Június

A 6-i újhold meglepő módon egy újabb ötös stellium, ami viszont a Halak Szaturnusznak köszönhetően a kapcsolódási és gondolkodási minták átalakítására nyújt lehetőséget.

29-én a Fekete hold Lilith lép át a Mérlegbe Neptunusz oppozícióval, Plútó trigonnal, ami ugyanezt viszi tovább, de itt kimondottan párkapcsolati téren.

Augusztus

Itt a Jupiter-Szaturnusz kvadrátját emelném ki, ami 19-én tetőzik először. Szintén egy évkezdő fényszögről beszélünk, ami itt átrendeződve szegez nekünk kérdéseket. A nyár eleve feszültebb lesz, ne halogassuk a dolgainkat, amit muszáj, azt igyekezzünk az év első felében elrendezni.

Szeptember

A Plútó egy rövid időre, ám utoljára lép vissza a Bak jegyébe, szintén a rendezetlen számláinkkal fog minket szembesíteni.

November

19-én azonban már ténylegesen marad a Vízöntőben, az előttünk álló 20 év energetikai térképét vázolja fel előttünk. Kevés dolog maradhat a régiben, a Plútó elindítja szellemi forradalmát. Ez a gondolkodás mellett a technológia, az űrkutatás, a tudomány fejlődését és a társadalmi struktúrák átalakulását eredményezheti. Bár sok feszültség van ebben a képletben (nem lesz zökkenőmentes az átállás), itt is kapunk egy Nap-Hold és most Neptunusz királytrigont.

December

Karácsonyra "ajándékba kapunk" egy újabb Jupiter-Szaturnusz kvadrátot, így az év vége is az önvizsgálatról fog szólni.


Kövess a Facebookon és az Instagramon is!

Related Posts with Thumbnails