Ugrás a fő tartalomra

Egy irányba

Nap együttállása Polaris-szal, Betelgeuse-szal: 2020.06.19


Bevezető gondolat: „Te annak a világnak az embere vagy. És ott kinn, abban a világban van a vadászterületed is. A világunk tevésétől sehogy sem szabadulhatunk meg, így hát a harcos vadászterületévé változtatja a világát. Vadászként tudja: azért van a világ, hogy használjuk. És minden cseppjét fel is használja. A harcos, miképpen a kalóz, aggály nélkül megszerzi, amit csak akar, s fel is használja, csakhogy ő azt sem bánja, s nem találja sértőnek, amikor őt is megszerzik és felhasználják.” (Carlos Castaneda: Ixtláni utazás)


Nagyon izgalmas-mozgalmas hétvége áll előttünk, s ha csatlakoztok hozzám akkor együtt felfedezhetünk fel egy most nyíló "csillagkaput". Először is állócsillag együttállásokkal kezdünk, majd a nyári napfordulóval folytatjuk és egy gyűrűs napfogyatkozással kísért újholddal zárjuk a vasárnapot. Gyertek velem és lépjünk át közösen ezen a virtuális átjárón!

Ahogy a mellékelt ábrán látszik, ma a Nap egy tengelyen keresztül áll együtt két, egymástól igen távoli csillaggal. Az egyik neve mindenkinek ismerős lehet, ez a Polaris, vagyis a Sarkcsillag. 

Nevét onnan kapta, hogy az északi pólus közelében található, így a Föld tengelyének sarkát jelöli. Hazánkból nézve sosem nyugszik le, így az egyik legfontosabb tájékozódási pont az égen. Nem véletlen, hogy ilyen nevekkel illették: Kormánycsillag, Útmutató, A világ köldöke, A mennyország kapuja vagy a Kozmosz középpontja.

A másik "résztvevő" az Orion csillagkép alfa csillaga: a Betelgeuse. Orion szinte minden csillagmítoszban fellelhető: óriási vadászt vagy harcosnőt láttak benne.

Ahogy már korábban találkozhatunk az Égi óceán kifejezéssel (ahol a Halak vagy a Delfin "úszkálnak"), úgy itt  szó szerinti az Égi vadászmezőkön járunk. A vadász körül találjuk zsákmányait – a Bikát, a Nyulat, az Egyszarvút – és hű kísérőit: a Nagy és a Kis Kutyát. Az Égi óceánba ömlő Eridanus folyó pedig épp a lábainál ered: itt van a forrása.
Orión mitológiájára esetleg egy másik bejegyzésben visszatérünk, most csak a jelenlegi üzenetét szeretném kiemelni, hiszen ez a kulcs a már korábban említett csillagkapuhoz.

A vadászat az egyik legősibb ösztönerő, nem véletlen, hogy Oriónt is szépnek, erőteljesnek, de vadnak és barbárnak írták le. De a vadászaton keresztül az erő birtokába jutunk, aminek leganimálisabb formája a hús elfogyasztása.

De az erő lehet szellemi erő is, amit az önismeret során "becserkészünk" és integrálunk magunkba.

Ez a világot felépítő, összekötő, mindent behálózó energia. Orión neve az akkád Uru-anna, vagyis Mennyei fény szóból ered. A fény, ami egyetlen varázsformulával leírja a létezés kezdetét, a teremtés folyamatát: "Legyen világosság!"

A világosság előtt az örvénylő sötét káosz létezett, ami a mai feltételezések szerint azonos a Galaxisunk közepével, azzal a nagy tömegű fekete lyukkal, amiből nem csupán "kirobbant", de a mai napig is szüntelen születik és árad az Univerzum.

Asztrológiai értelemben ez a mező a Nyilas csillagjegy 28. fokán található, pontosan szemben a Nap mai állásával.

Ez a kvantumtér, amihez hozzáférve teremteni tudunk. A már említett "kulcs", a holdcsomópont-tengely, ami épp most aktiválódik. Az egzakt együttállás július 31-én lesz, vagyis addig lehetőségünk van intenzíven átírni (újraálmodni) magunkban azt, amit a világról gondolunk.

A Sarkcsillag az útmutató, ha őt követjük muszáj felfelé – a magasabb szellemiség felé – fordítani a tekintetünket. Nap-tudatosságunkkal a Galaxis középpontjához csatlakozhatunk, a Vadász pedig segít abban, hogy legyen bátorságunk összegyűjteni az ezekből áradó erőt.
Ráadásul innen ered az Eridanus – a forrás – így közvetlenül az életünket meghatározó "forráskódokhoz" férhetünk hozzá. Holnap, a Rákba lépéssel pedig az élet alapjaihoz merülhetünk.

Dr. Alberto Villoldo Álmodj bátran című könyvében pontosan ezt fogalmazza meg: "A lélekbátorságban bele tudsz merülni a folyódba, teljes hozzáféréssel az élet szeretetéhez. Elfogadod, hogy nem irányíthatod a folyásirányt, csak a víz tisztaságára vagy befolyással, és megtanulod táplálni magadat és másokat az általad öntözött földekről és legelőkről."

Ideje megtisztítani magunkat és visszaszerezni a múltban, a külvilágban, az érzelmi helyzetekben ragadt-felejtett erőnket.

Ideje gondoskodni magunkról és nemesebb látomásokkal formálni a jövőnket. Sőt az egész emberiség kollektív jövőjét, hiszen az egyes források táplálják a közös óceánt.

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Amennyiben érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...