Hamvas Béla: Silentium, Jázmin és olaj
Regényes kezdet
Teljesen váratlanul csöppentem bele. Egyik reggel megkeresett a Mindennapi nő magazin főszerkesztője, hogy lenne-e kedvem interjút készíteni egy olajmesterrel. Három percet gondolkoztam, majd írtam egy bizonytalan válaszüzenetet, hogy persze, persze, de hát még sosem csináltam ilyet! Márti megnyugtatott, csak beszélgetni kell. Az meg azért úgy ahogy, megy.Az interjú előtti este ültem a tévé előtt, fagyit kanalaztam, és azon merengtem, mit tudok az olajokról? Nem sokat... Sütök-főzök vele, de valahogy az olívaolajt, bármilyen egészséges is, eddig még nem sikerült megkedvelnem. (Igaz, egyszer kóstoltam nagyon ízleteset - tesó hozta Toscanából - de az olyan röpke pillanat alatt elfogyott, hogy kevés impresszió maradt meg belőle.)
Kénytelen voltam máshonnan elindulni. Szokásomhoz híven rögtön fellapoztam a Görög mitológia könyvet, hátha találok benne valamit az olajról. Nem csalódtam, találtam, így megvolt a kapocs.
A másik dolog, amin elindulhattam, az a beszélgetőpartnerem neve. Így - riporteri tapasztalat híján - a névprofilból készültem fel az interjúra.
Másnap ott ültem az étteremben, és az új szituációban rejlő kihívás kellemes izgalmával vártam őket. Egy fiatal olasz srác érkezett magyarországi munkatársa, Judith kíséretében. Kedvesek voltak és készségesek, így én is az őszinte vallomással indítottam: "Nem vagyok riporter, véletlenül kerültem a helyzetbe, és fogalmam sincs, hogy megy az egész."
Erre Max rám nézett, és megkérdezte: "Olvastad A szürke ötven árnyalatát? Abban pont így ismerkedtek meg."
Szóval ilyen regényes fordulattal kezdődött riporterkedésem...
A folytatásból született cikket Abruzzo aranya, avagy az olívaolaj alkímiája címmel a linkre kattintva olvashatjátok. Ott gasztronómia, itt spiritualitás...
Gyökerek: a valódi érték örökkévaló
Az olaj után kutatva az első mondat, ami magával ragadott az volt, hogy az olajfa 3-400 évig is élhet, de léteznek 2.000 éves matuzsálemek.Több ezer év... Gondoljunk csak bele! Néhány olajfa nem csupán az időjárás és a történelem viharainak lehetett szemtanúja, de egyesek talán mellettük ülve sajátították el az asztrológia és a numerológia - akkor még nem archaikusnak, hanem nagyon is jelenkorinak számító - rendszereit. Így válhatott tiszteletreméltó korával a keresztény szimbolikában az örök élet fájává.
A görögök az olajfa születését Pallasz Athéné nevéhez kötik. A történet szerint ez a fa Kekropsz uralkodása alatt sarjad ki először a földből. (Állítólag a király alapította Athén városát, és ő szervezte át az addigi társadalmi rendet is. Innentől vált szokássá a törvényes házasság, és az apa nevének öröklése.)
A mítoszban az olajfa mellett egy sós vizű forrás fakadt. Két isten ajándékai voltak ezek - Athénéé és Poszeidóné - akik az újonnan alapított város védnökségéért versengtek. A polgárok, akik között akkoriban még a nők is szavazhattak, Athéné mellett tették le voksukat. Poszeidón dühbe gurult a döntésen, és vízzel árasztotta el a partokat. Hogy kiengeszteljék őt, a nők Athéné javaslatára lemondtak jogaikról, és attól kezdve a gyermekeket apjuk neve alapján különböztették meg.
Az istennő bölcsességével, engedékenységével és kompromisszumkészségével győzedelmeskedett. Hiszen a férfiak nevét néhány generáció, míg az övét, Athén városával, az örök emlékezet őrzi. Az olajág itt is a béke követévé vált, a gyümölcshúsából préselt olaj pedig megkapta az "extraszűz" jelzőt, ami szintén a tiszta és érinthetetlen istennőt szimbolizálja.
S ha már a nevekről volt szó, lássuk, milyen "paraméterekkel" lesz valaki negyedik generációs olajmesterré.
A hitelesség kulcsszavai: szívvel-lélekkel, szenvedéllyel
 |
| fotó innen: Olivaliget |
Max nem hazudtolta meg névprofilját: ízig-vérig olasz pasi, akinek nagyon fontosak a gyökerei, származása, családja. Lehengerlő energiával kommunikál, mondanivalójával épp úgy hatása alá vonja közönségét, mint egyéniségével. Bár gondolkodásában kissé földhözragadt, azért nyitott az építő kritikára, sőt igényli a visszajelzéseket, a megerősítéseket.
Szereti a strukturáltságot, a rendet, innen fakad maximalizmusa is. A határok kijelölése okozhat számára problémát, hajlamos magát időben, feladatban túlvállalni, túlhajszolni.
Nagyon intuitív, érzékeny és kreatív, tele van ötletekkel.
Bár szívesen beszél, mesél, mély érzéseit nem tárja fel könnyen a világ előtt.
Küldetésének esszenciáját ő maga így fogalmazta meg: „Szeretném felfedni az én varázslatos olívaműhelyem titkait, a történelmi gyökereket és az abruzzoi olívatermő területek sajátosságait. Az érdeklődőket igyekszem megfertőzni egy csipetnyi őrülettel, szívvel, szenvedéllyel és lélekkel.”
Számomra a spiritualitás egyik legőszintébb megnyilvánulása pontosan ez. Olyan embereknél tapasztaltam meg, akik a szó hétköznapi értelmében nem kötődnek a modern ezoterikus világhoz: nem foglalkoznak asztrológiával, kineziológiával, meditációval, nem szörföznek semmilyen spirituális áramlat hullámain. Vendéglőt vezetnek, szőlőt termesztenek, bort készítenek, vagy épp olívaolajat, mint Max.
Tisztelik az eredetet, a tradíciót, de nyitottak az újra, a változásra. Ismerik a természet rezdüléseit, és világ mindennapi csodáiból merítenek ihletet. Alkotásuk - bármi legyen is az - ötvözi a szenvedélyt a kitartással, a türelemmel és a figyelemmel. Így adnak vissza minél többet magukból. Ezeknek az embereknek a szíve-lelke ott van minden tál ételben, minden korty borban vagy az üvegbe zárva az olívaolajokban...
