Mesés fordulatok - személyes gondolatok a Rák Jupiter kapcsán

"Így hát kinyitja szemét, kitárja karjait, ráhangolódik megint a nagyszerű Törvényre, engedi a Ritmust áramlani, és könnyűvé válik, tisztává és átlátszóvá, képlékennyé az igazság számára... Egy másodpercre elenged mindent. Egy másodpercre odakiált annak az új világnak – olyan új, hogy nem ért belőle semmit, de amit szolgálni akar, megtestesíteni, növeszteni e lázadó talajban. Mit számít mit gondol, érez vagy tart, ó, mily különbséget jelent valójában? – csak hadd legyen az igaz dolog, az egyetlen szükséges és elkerülhetetlen dolog.
És minden átbillen a fénybe – egy másodperc alatt."
- Elizabeth Haich -

Ez a bejegyzés részben egy álom, részben a Rák jegyébe lépő Jupiter miatt bennem kavargó gondolatok nyomán született.
Az álomban egy pici, sírós kis gyermek-lélek ücsörgött megrettenve a nagy változás kapujában, a küszöbön. Tudta, hogy megérett az idő, hogy a hosszú út után végre át kell lépni a fényre, mégsem mert. Ijesztő volt az ismeretlen, fényes, a réginél hatalmasabb, s gazdagabb világ. A szíve előre húzta, a félelmei visszafelé, így hát inkább, biztos, ami biztos: csigaház-mozdulatlanná dermedt.

Továbbgondoltam a képet.
Mi lenne, ha a mesékben a hősök is végigjárnák a próbákat, halált megvető bátorsággal nyakaznák a mesebeli lényeket, szemrebbenés nélkül küzdenének az ellenfelekkel, s épp mielőtt átvennék az élet ajándékait - királylányt, birodalmat, koronát, kinek-kinek indíttatása szerint - zokogva a fűbe rogynának, törölgetnék az orrukat, és hangosan óbégatnának, hogy "ezt a sok jót én bizony nem érdemlem meg!".
Nincs ilyen fordulat a történetekben, pedig biztos vagyok benne, hogy a mesehősök szíve is őrülten dobog, miközben a palota, a szépséges aranyhajú királylány felé lépdelnek.
És ezen a látszólag néma, hangtalan szakaszon is őrült küzdelmek zajlanak: a hősök fejében és szívében. Visszafordulni vagy megállni itt már nem lehet. Az évek, a tapasztalatok beléjük égtek, a múlt, ahonnan elindultak, a megtett út során elenyészett.
Egyetlen irány maradt, előre, önmaguk felé. De ehhez belül is készen kell állni.
A legkisebb fiúnak el kell hinnie, hogy király lett.

Dagály apályt követ

A tarot-ban is, a nagy fordulópontok előtt visszahúzódik a lélek. A 10-es Szerencsekereket a magányos Remete, a 19-es Napot a félelmekkel teli Hold előzi meg.
Mielőtt egy új életbe, egy új karma-körbe kezdenénk, mielőtt egy magasabb szintre lépnénk mindig van egy efféle szakasz.
Ezek a kanyargós, zavaros, ködös, összevissza, látszólag sehová sem vezető belső utak elkerülhetetlenek. Összekötnek bennünket önmagukkal.
Itt tisztulunk meg, itt növekszünk fel, itt vetjük utolsó tűzpróba alá a hitünket. Ez a bennünk lévő fény és sötét örök harca.
Természetes, hogy vágyaink beteljesülésétől megrettenünk, hiszen évek, évtizedek, netán életek kondicionáltak arra bennünket, hogy nem ezt az életet érdemeljük meg. Mi mégis akartuk, teremtettük, tettünk érte. Nem riasztottak vissza a kihívások, a nehézségek sem.
A Jupiter ad, bőkezűen ad, de csak az élet ily módon beérlelt adományai nem tünékenyek. Mert nem elvettük őket, hanem részünkké tettük azokat. Szívvel-lélekkel kiérdemeltük őket.