Vannak az életben irreverzibilis folyamatok. Mint amikor átszakad a mesterségesen felhúzott gát és a víz hirtelen kirobban az őt fogva tartó falak mögül. Ereje ijesztő, hatása pusztító, látványa félelmetes. Elsodorja a fákat, köveket, hordalékokat, elmossa a szemetet és elárasztja a partokat. Nem a megsemmisítés a célja, nem bosszút akar állni a hosszú évekig tartó korlátozásért, csupán csak megéli a benne rejlő erőt. A tombolása eltart egy ideig, ám a hullámok idővel elcsitulnak, és a folyó békésen, elégedetten, saját medrébe kiteljesedve hömpölyög tovább...
Az önismereti út is valami ehhez hasonló. Ha egyszer kinyitjuk önmagunkban Pandóra szelencéjét - mindegy milyen életterületen, milyen indíttatásból - nem tömködhetjük vissza az onnan kiszabadult tartalmakat. (Lássuk be, nem is szeretnénk.)
Ahogy N. szokta megfogalmazni: "Ha egyszer bemegy az infó (vagy átélsz egy tapasztalatot), onnantól kezdve a tudat nem tudja annulálni, vagyis meg nem történtté tenni. Élhetsz másképp, dönthetsz másképp, de nem gondolkozhatsz már úgy, mint annak előtte."
Megváltozik a gondolkodás rezgésminősége, és ahhoz hiába próbálod hozzáilleszteni a megszokottat, az addig beváltat, sehogy sem fognak passzolni.
2014-et írunk, pontosan erről szól ez az év. "A folyamat átmeneti, ám visszafordíthatatlan. Minden mozgásban, alakulásban van. A folyó nem folyhat visszafelé, mi sem léphetünk más irányba, csak előre. Benne vagyunk az áramlásban, az a dolgunk, hogy a kiegyenlítődésben a legkisebb ellenállást kövessük, tartsunk M-ÉRTÉKET, így az értékek nem folynak ki az ujjaink között. (bővebben: A lehetőségek útjára lépve)
A Skorpióban járó Mars az én életemben ismételten átszakította azt a bizonyos gátat, de a visszajelzéseitek alapján úgy tűnik, mások feje fölött is összecsapott a Hetedik hullám.
Utóbbi legütősebb, legfelrázóbb, leg-gátátszakítóbb felismeréseit eddig nekem Lilith hozta. Néhány hónapig ismételten aktívan jelen volt a mindennapjaimban, mert az az öröm ért, hogy átadhattam a vele kapcsolatos tudásomat. Megismertem egy csodálatos, szépséges, bátor nőt, aki Lilith mélységeibe merészkedve megosztotta velem érzéseit, gondolatait.
Közös utunknak ez a szakasza véget ért, de a Lilith által megnyitott palack tartalma magasabb minőség felé, szélesebb meder felé törekszik bennem.
Arra tanított, hogy a női áramkörben - a tapasztalatok megbeszélésében, az érzések megosztásában - óriási erő lakozik. Gyógyító erő. S ha ehhez elszántság, önmunka, változtatni akarás is társul, csodák mennek végbe a lélekben.
(A magot régen elvetettem, évekkel ezelőtt Zita barátnőmmel, de most kezd láthatóvá hajtani: folyamatosan érlelődik a női beszélgetős kör gondolata...)
Mielőtt végérvényesen szárba szökkenne, kellett még valami, talán egy láthatatlan szikra, amit egy meghitt beszélgetésben elejtett szó csiholt, és a felismerés futótüzeként égett át bennem.
Nem akarok más lenni, nem akarok más arcot mutatni: én így vagyok nő!
Érzelmes, szeszélyes, szenvedélyes, álmok, megérzések és intuíciók által vezérelt.
De vagyok határozott, erőszakos, akaratos, mi több, önfejű is.
Bármilyen erősnek látszom is, sokszor megbántottak, tele vagyok sebekkel, de hiszem, hogy minden újjászületés behegeszt belőlük egyet-egyet.
Folyamatosan feszegetem a saját határaimat, ezáltal másokét is, mert úgy vélem, ez elengedhetetlenül szükséges, ha teljesebbé akarunk válni. De elfogadom, ha valaki a saját komfortzónájának kényelmes fedezékébe húzódva éli az életét. (Kivéve, ha szűkösnek érzi már azt, és tőlem kér kölcsön feszítővasat önmagához.)
Tévedek és hibázok, mert olykor bizony tévedhetetlennek hiszem magamat.
Égig érő falakkal vettem magam körül, mert azt gondoltam, azok megvédenek, de kiderült róluk, csak távolságokat adnak. Óvatosan bontogatom őket magamban, hogy idővel jelképes határkijelölő kerítéssé szelídüljenek.
Nehezen megy, de gyakorlom, hogy ne ragadjak bele a velem éppen aktuálisan történő dolgokba. Eleget voltam már önsebző és önbüntető, a sérelmek mantrázásával csak az árkokat mélyítem.
Egyre inkább elfogadom a saját értékeimet, ezáltal kevésbé tudok olyan kompromisszumokat kötni az élettel (emberekkel), amihez fel kellene adnom bármit is magamból.
A mostani leckém így hangzik: én így is szerethető vagyok, mert én mindezt szeretem magamban!
