Mars-Plútó együttállás a Bak jegyében: 2016.10.19 (13h22p)
"Ha nem félek, hogy megtalálom, akkor létezik, amit keresek."
(Jeanette Winterson)
(Jeanette Winterson)
Néhány évvel ezelőtt már éltem a címben szereplő szófordulattal, amit a Mátrix első részéből kölcsönöztem. Olyan gazdag jelentéstartalommal bír a jelenet, hogy muszáj egy picit boncolgatnom.
Morpheus (a görög mitológia álomistene, a tudatalattin keresztül alakító, formázó vagy épp mákonnyal bódító - hát nem szakasztott olyan, mint az asztrológiai képletben a Halak Neptunusz?) felkínálja Neonak (a kiválasztott / aki választott - ő te vagy, ha hasonló döntést hozol) az igazság vörös kapszuláját, hogy elindulhasson az ébredés útján.
Mielőtt elindulna a tudat leválasztása a régi rendszerről, Cyper (a név azt jelenti, rejtjel, titkos írás) azt mondja neki: "Kapcsold be az övet, Dorothy, mert Kansas nem létezik többé!"
Most is valami ehhez hasonló időszakon megyünk keresztül. Nekünk azonban nem egy tárcsázásnyi idő áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy totálisan megváltoztassuk a világról, önmagunkról, a céljainkról, az utunkról alkotott elképzeléseinket, hanem folyamatosan fel-felvillannak az égi fároszok fényei, hogy észrevehessük: itt az idő!
Most a Skorpió jegy két uralkodója két év után ismét összetalálkozott. Így erejük összeadódik és segítik a régi struktúrák (Bak) tartós, átfogó változását. Ez az elengedés (Plútó) és egyben az azonnali újjászületés (Mars) ideje. A korábbi együttállásuk a lelkierő próbája volt, most sincs ez másképp, csak az átalakítás vált hatékonyabbá. Ennek azonban a súlya is nagyobb.
Felismerhetjük vagy legalábbis megsejthetjük, hogy mi irányítjuk a sorsunkat. Óriási a felelőssége a jövőnk alakulására nézve a döntéseinknek és mindannak, amit most teszünk vagy épp nem teszünk meg.
Ha Kansas - jelenlegi (akár hazugságokon alapuló) életünk szűkös, nem ad valódi válaszokat, nem érezzük tovább elég komfortosnak akkor bizony: öveket becsatolni!
A Mars-Plútóhoz csatlakozik az égbolt ötödik legfényesebb csillaga is a Vega. A Líra (vagy Lant) csillagmitológiája Orpheusz nevéhez fűződik.
A legendás dalnok muzsikájával a vadállatokra, a növényekre, sőt még az alvilág uraira is hatni tudott. Zenéje olyan csodás (áthangoló) dallam volt, ami még a szirének csábító-csalóka énekét is felülírta. Amikor elveszítette kedvesét, utánament az Alvilágba. A dallam, amit a hangszerén játszott meglágyította Hadész és Perszephoné szívét, akik ezért visszaengedték Eurüdikét a földi világba. Az egyedüli feltétel az volt, hogy Orpheusz nem nézhet vissza. A dalnok mégis hátrapillantott, ezzel örökre búcsút mondhatott szerelmének.
Ha eloldozzuk magunkkal a múlttól (nem nézünk vissza, illetve lezárjuk mindazt, amit le kell) teljesen új távlatok nyílnak meg előttünk az elkövetkezendő hónapokban. Lesz még néhány kapu, ami szélesre tárja előttünk az ajtót, hogy arrafelé lépdelhessünk, amire teljes szívünkből vágyunk. És ha nem félünk megtalálni, amit keresünk, akkor ott fog várni bennünket mosolyogva, ismerősen a következő útkereszteződésben...
Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Padparadsa facebook oldalát, itt megteheted.