2019. július 22., hétfő

Álmodozás előtt

Oroszlán jegybe lép a Nap: 2019.07.23 (04h51p)

Bevezető gondolat: "Gondolataidból lesznek a tetteid is. Amikor reggel kikászálódsz az ágyból, először a fejedben születik meg a felkelés gondolata. Nem cselekedhetsz anélkül, hogy tettedet ne előzné meg egy gondolat. Ez azt jelenti, hogy a gondolataid milyensége határozza meg, hogy szavaid és tetteid pozitívak vagy negatívak lesznek." (Rhonda Byrne)


Az Oroszlán hónap általában a nyaralásról, a lustálkodásról szól, a konstellációk is ennek megfelelően kissé nyugalmasabbak lesznek. Érdemes sokat pihenni, kikapcsolódni, szórakozni és feltöltekezni. Ám ha nem akarunk úgy járni, mint a mesebeli tücsök, nem árt ezeket az energiákat tartalékolni is.

Sokszor valamiféle probléma, betegség vagy veszteség az, ami változásra ösztönöz bennünket, de ennek hatására rendszerint csak a tűzoltásig jutunk. Felkeresünk egy szakembert, elmegyünk tanácsadásra, ám a tünetek enyhülésével ugyanonnan folytatjuk az életünket, ahol korábban tartottunk.

Pedig a prevenció az önismereti utakon is sokat segíthet. Megelőzés alatt azt értem, hogy akkor kezdünk bele tudati életmódváltásba, amikor viszonylagosan jól érezzük magunkat. Talán nehezebb ösztönzőerőt generálni, mert nem liheg a nyakunkba a kényszer, de épp ez a kulcsa az egésznek:

Én döntök önmagam mellett.

Az apró célkitűzések fontosak. Az Oroszlán sikerorientáltsága mögött hatalmas kudarcfélelem lapul. Ha valami nem megy elsőre, pláne nem tökéletesen: könnyen feladjuk. De ha a célkitűzés nem egyből a maraton, hanem kezdetben napi öt perc futás vagy akár tíz perc séta, máris megvalósítható a táv. (Majd a Szűz hónapban szokássá generáljuk!)

Fizikai tréningünk épp olyan, mint a tudatosságunk edzésprogramja. Ha rögtön boldogságra, elégedettségre vágyunk, csalódni fogunk. Kezdetben akár annyit is elég lenne megfogalmazni: szeretném végre megismerni magamat.

Megismerni, ki is vagyok valójában, mely gondolat, vágy, viselkedés, reakció valóban az enyém. Mit akarok, mi van meg hozzá bennem. Az Oroszlán-állomásnál jelentjük ki: "ez vagyok én!" - de legtöbbször csak a szerepeinkkel, címkéinkkel azonosulunk.
A jegybe lépés tele van friss lendülettel, ébredő energiákkal, érdemes ezeket a javunkra fordítani. Az Oroszlán hónap legfontosabb adalékanyaga a játékosság és a kreativitás, így kis odafigyeléssel mindezt hasznosíthatjuk.

Gondolkodásunk játékos-kreatív megnyilvánulása például az álmodozás. Ez a legtöbbünknek kiválóan megy: "fejben" több álomkapcsolatot beteljesítettünk már, rengeteg álomotthont felépítettünk és számtalan álomutazást végigutaztunk. Mondhatjuk: az eredményekben nagyon jók vagyunk.

De mi van akkor, ha megfordítjuk ezt a folyamatot és elkezdjük a gondolatainkat megfigyelni. Kis lépésekben. Játékosan, kreatívan. Észrevenni, hogy a különböző dolgok, hogyan hatnak ránk. Mi vált ki szorongást, mi ad nyugalmat, jó érzéseket. Melyik pillanatokat szeretünk és melyeket nem.

A képlet adja hozzá az alapot: a gondolat (Merkúr) felkel, amit a tudat fókusza (Nap) követ.

Az Oroszlán hónap fontosabb állomásai

07.28., vasárnap: impulzivitás

Az Oroszlánba lépő Vénusz (03h54p) szintén hozzáad a kreatív folyamatokhoz, bár kissé szélsőséges érzelmi állapotokat is tartogathat. Érdemes odafigyelni, hogy ne essünk túlzásba. Főleg kapcsolati vagy egyéb rajongások terén.
🌌 Éjjel megfigyelhető a Delta-Aquaridák meteorraj

08.01., csütörtök: önazonosság

Hajnalban végre direkt irányba indul a Merkúr, amit negyed órával később (05h12p) az Oroszlán újhold követ. Az újhold minden jegyüzenet esszenciája, ebben a hónapban az önazonosság keresésének - vagy megszilárdításának - kiindulópontja lehet ez a nap.
Augusztus 1-jéhez a kelta évkörben Lammas ünnepe kapcsolódik.

08.11., vasárnap: gondolatban is

A következő direkt planéta a Jupiter és este (21h46p) az irányt váltott Merkúr már át is lép az Oroszlánba. Ezzel négy személyiségjelölő itatódik át oroszlános energiákkal, optimizmust, lendületet és lelkesedést kölcsönözve.

08.12., hétfő: csillaghullás

Míg több bolygó előre, addig az Uránusz hátrafelé mozdul.
🌌 Cserébe az éjszakai égbolton az elkövetkezendő két napban a leglátványosabb meteorrajt, a Perseidákat, csodálhatjuk.

08.15., csütörtök: feszítés

Ha az újhold az esszencia, akkor a telihold (14h30p) a transzformátor. Jelentős feszültségeket mutat - az általános Nap-Hold szembenálláson túl - de olykor épp erre a "löketre" van szükségünk, hogy kimozduljunk végre a holtpontról.

08.18., vasárnap: hétköznapi álmodozás

A Szűz jegybe lépő Mars (07h19p) előkészíti már a következő hónapunkat és - bár még mindig elméletben -, de már gyakorlatiasabb energiákat mutat. Tervezgessünk!

08.21., szerda: előkészítés

Három nappal később a Vénusz is csatlakozik a Marshoz (11h07p) Ezekben a napokban megfogalmazódó ötleteket, elképzeléseket érdemes lejegyezni, elraktározni.


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.
Related Posts with Thumbnails