2014. május 21., szerda

Foglyul ejtett gondolatok: az Ikrek jegyébe lépünk

METAOPTIKA

Nagyon figyelj, mert a világot
teszed is azzá, aminek látod.
 

Fodor Ákos

Az Ikrek hónapban a Bika fizikai, sűrű, érzéki valóságát felváltja a szellemiség könnyed légiessége, a gondolatok szárnyaló szabadsága.
A jegy szimbóluma kettős: a poláris világ két tartóoszlopát ábrázolja. Tudatos és tudatalatti, ész és szív, halandó és halhatatlan szüntelen párbeszéde, ingatag ellentmondása vagy teremtő együttműködése. 2014. május 21-én (budapesti idő szerint) hajnali 4 óra 51 perckor belépünk ebbe a ketté osztott birodalomba, és megpróbáljuk feloldani ellentmondásainkat és összhangba hozni a világról alkotott szellemi és érzelmi tapasztalatainkat.

A világ megismerése

Az Ikrek a Zodiákus legkíváncsibb, legérdeklődőbb jegye. Hogy megértsük, miről is szól az üzenete, gondoljunk csak vissza saját vagy gyermekünk aprókorára.
Kisgyerekként megtanulunk járni, így kötetlenné, mozgékonnyá válva azonnal felfedezőutakra indulunk.
Elkezdünk beszélni, és rögtön kérdezni is, hogy megérthessük és nevet adhassunk a világnak. Kapcsolatokat teremtünk, ezáltal felismerjük az élet sokszínűségét. Figyelünk és kommunikálunk, így mint a levegővétel ki-be áramlik az információ.
Míg az előző Bika állomáson a fizikai dolgok (étel, érintés, biztonság) jelentik az éltető elemet, itt a gondolkodás eredményezi a "jóllakottságot" vagy a hiányérzetet.
Felnőttként gyakran megismételjük ezt a leckét. Az önismeret által újra felfedezzük a világot, csak a nézőpont változik. Az utazás itt már nem kifelé, hanem önmagunk felé veszi kezdetét. Ezt nevezzük ezotériának.

A világ megértése

A világ energia és információ, az anyag pedig ennek a megvalósulása. Mindent az első kettőből teremtünk, játékos elménknek teszi azzá a világot, "aminek látjuk".
Számtalan információ eredménye a világról alkotott elképzelésünk és az energia pedig táplálja ezeket. Nap mint nap gondolati energiával látjuk el magunkat és környezetünket. "Kövér vagyok." "Kisfiam, ne legyél már ilyen lusta!". "Sosem találom meg a szerelmet..."
Gyerekkorunkból hozott, szüleinktől örökölt, a társadalomtól kölcsönzött gondolatminták ejtenek foglyul bennünket.
Az Ikrek az ésszel felfogható valóság, ami épp olyan szubjektív, mint az azon túli világ. A határok összemosódnak, eggyé olvadnak bennünk, hiszen álmunk-valóságunk mi magunk vagyunk. Gyakorta vágyaink mégis álomcsapdában vergődnek, hiszen ezek a negatív, lehúzó szavak, mondatok szoros pókhálóként rögzítenek, s nem eresztenek.
Ám abban a pillanatban, hogy felismerjük illuzórikusságukat: szertefoszlanak.

A hónap lehetőséget ad arra, hogy felszínre hozd azokat a gondolatokat, melyek álmaid pillangószárnyát letördelik. Melyek visszatartanak attól, hogy változtass. Melyek bebetonoztak egy szűk és kényelmetlen valóságba. Lépj be önmagadba, hogy kiléphess ezekből!

Ikrek havi horoszkóp csillagjegyek szerint:

a Mindennapi nők oldalán

Jelentős napok az Ikrek havában:

ASZTRO - 2014.05.21, szerda: Nap az Ikrek jegyébe lép (04h51p)
CSILLAGÁSZAT - 2014. 05. 23, péntek: hatalmas meteorhullást várunk, cikk az Origo-n
ÜNNEP - 2014. 05. 25, vasárnap: Gyereknap
ASZTRO - 2014.05.28, szerda: újhold az Ikrekben (19h41p)
ASZTRO - 2014.05.29, csütörtök: Vénusz a Bika jegyébe lép (uralomban) és Merkúr a Rák jegyébe lép
CSILLAGÁSZAT - 2014. 05. 31, szombat: az esti szürkületben a Merkúr, a holdsarló és a Jupiter látványos együttállása
ASZTRO - 2014.06.07, szombat: Merkúr retrográd mozgásban
ÜNNEP - 2014. 06.08, vasárnap/hétfő: Pünkösd
ASZTRO - 2014. 06. 09, hétfő: retrográd Neptunusz
ASZTRO - 2014.06.13, péntek: telihold a Nyilasban (05h13p) és az év második, teremtő napja
ASZTRO - 2014.06.17, kedd: Merkúr az Ikrekben (uralomban)

Hold a jegyekben:

2014.05.21, szerda: Halak
2014.05.23, péntek: Kos
2014.05.25, vasárnap: Bika
2014.05.28, szerda: Ikrek
2014.05.30, péntek: Rák
2014.06.02, hétfő: Oroszlán
2014.06.04, szerda: Szűz
2014.06.07, szombat: Mérleg
2014.06.09, hétfő: Skorpió
2014.06.11, szerda: Nyilas
2014.06.13, péntek: Bak
2014.06.15, vasárnap: Vízöntő
2014.06.17, kedd: Halak
2014.06.19, csütörtök: Kos
Related Posts with Thumbnails