Fátyolos az ég: újhold a Bikában

"A démont a latinban genii-nek (vagy jinni-nek) fordították. Ez a római vallás egyik fogalma, amelyből a mi "géniusz" szavunk származik, és amely eredetileg védő istenséget jelentett, egy védőangyalt, aki őrködött egy ember sorsa felett, és később egy bizonyos szellemi adottságot, illetve talentumot jelentett.
Mivel a "géniusz" teremtő- és nemző-erőt jelen (a szó latin gyökere: genere/nemzeni), ezért a démon a teremtő folyamat hangja az individuumban."

(Rollo May)

2015. május 18-án, a napfelkelte első - na jó, második - sugarai (6 óra 13 perc) hozzák el a Bika hónap újholdját. A mostani konstelláció különlegességét az adja, hogy a Nap és a Hold együtt áll az égbolt egyik kiemelt és meglehetősen "hírhedt", eh, nevezzük nevén: rettegett állócsillagával: az Algollal.

Picit misztikus, kicsit ködös bejegyzés következik, hiszen még épp csak "valami gomolyog keleten". Ezért is választottam címnek a Gyűrűk ura idézetét, mert most a határtalan fantázia és a képzelet alkotta lények birodalmába (vagy tudatalattink rejtett tartalmaiba) merészkedünk...

Hasadás

A Bika a Zodiákus legmasszívabb, leganyagiasabb, legstatikusabb energiája. Rögzít, megtart, gyökeret ereszt.

A 2. század környéke óta a β Persei, vagyis az Algol ezen a csillagjegyen halad át, így ezen a energián keresztül fejti ki hatásait.
Mitológiája a gorgókhoz vezet vissza bennünket, akik az ősi tengeristen félelmetes leszármazottai. A mítosz szerint, aki rájuk pillantott, azonnal kővé vált.

A kő állandó, tartós és halhatatlan - így az istenit szimbolizálják - gondoljunk a piramisokra, Stonehenge-re vagy akár a kőtáblába vésett parancsolatokra.

Igen ám, de az emberi lét kő-állapota ennek torzult változata. A lélek "meghasad", beszorul egy olyan állapotba, ahol nem tud tovább fejlődni, változni, a halál és az újjászületés misztériumába megmártózni.
A világ különböző kultúráiban ezt olyan rémisztő lényekkel ábrázolják, akik minőségek és létsíkok közé rekedtek, nem tartoznak sem az emberek, sem az istenek világához.
Ilyenek például a vámpírok, a démonok, a dzsinnek, az élőholtak, a szellemek, akik halhatatlannak tűnnek, mégis elpusztíthatók.

Hogy mivel? Leginkább tűzzel.

A szent tüzet úgy is nevezik "szer". A szó eredeti jelentése: eszköz, hatóanyag, állapot, lelkület. Ez az, amivel a szertartások máglyáit gyújtották meg, s ami szerelem, szeretet esetén a szívünkben lobog.
Ez a fellobbanó isteni rész, ami múlékonyabb, pillanatnyibb a kőnél, mégis felhevíti, megolvasztja, átformálja, életre kelti azt.

Kő kövön: marad? Nem marad?

Meglehetősen feszítő energiák vesznek körül bennünket. Határokat formál át, régi mintákat old fel a Szaturnusz-Neptunusz kvadrátja, elfojtások láncait feszegeti a Mars-Szaturnusz szembenállása, az Uránusz-Plútó évek óta tartó metamorfikus ténykedéséről nem is szólva.

Az újhold-Algol együttállása a kővé vált élethelyzetekre világít rá. Ahol meghasadunk, ahol "zombi" módjára tengünk-lengünk, ahol a tehetetlenség vámpírként szívja el életenergiánk.
Aminek megváltoztatásától mégis újra és újra kővé dermedünk.

Mert ha megtesszük olyan energiák szabadulnak fel bennünk, ami zabolázatlan, elemi, ismeretlen, minden addigit elsöprő... Általa hallhatjuk és hallathatjuk "a teremtő folyamat hangját az individuumban".