Ugrás a fő tartalomra

Rangvesztésben az egó

Vízöntő jegyébe lép a Nap

"Ha elrejtőzöl szívemben, nem lesz nehéz rád találni.
Ám ha saját álarcod mögé bújsz, hiába is keres bárki."
(Kahlil Gibran)


Mielőtt belekezdek a bejegyzésbe, szeretném a fogalmakat tisztába tenni. Ezt a leghétköznapibb beszélgetések folyamán is gyakran megteszem, hiszen az én világnézetem, felfogásom, személyes tapasztalataim olykor egészen mást társítanak egy-egy szóhoz, mint ahogy a velem szemben ülő arról gondolkodik.

Minden "szakmának" megvan a maga zsargonja, s bár a spiritualitás a lélek nyelve, azért itt is le kell írnunk valahogy szavakkal a gondolatokat, az érzeteket.
Egyik legvitatottabb kifejezés (maga a spiritualitás és az ezotéria mellett) az "egó", amihez sok esetben valamiféle negatívumot társítanak. Ez az a "dolog", ami megakadályoz bennünket abban, hogy... Miben is?

Az "ego" latinul annyit jelent: "én". Én-azonosság, lélektanban az egyéniség. Ezért az egótól nem szabadulni kellene, hanem rajta keresztül önmagunkat beutazni, megismerni, felfedezni, megérteni, elfogadni és megszeretni. Csak ezután tudunk beletágulni az univerzális, isteni én-telenségbe.
Az egó tehát nem valamiféle rossz dolog, még Jézus is használta önmaga meghatározására: "Ego sum via, veritas et vita." "Én vagyok az út, az igazság és az élet."

Az asztrológiában az egó a Naphoz kapcsolódik. De fogalmi szinten jóval összetettebb: a kör, középen a ponttal kifejezi az ősrobbanást, az isteni teremtőerő megnyilvánulását, a szándékot és az akaratot, a lényegit, magát az élet esszenciáját.
A napjegy "szűri keresztül" a személyiség alapjellemzőit, éppúgy, ahogy egy adott időszak energiáit is meghatározza.

A Nap az Oroszlán jegyében ragyog a legfényesebben, vagyis itt tudja a legegyértelműbben kifejezni azt, hogy "ez vagyok én". Szemben, a Vízöntő jegyében kerül a legtávolabb önmagától, ennek a "szakkifejezése" a rangvesztés.

Itt tisztán és élesen nézhetünk szembe a Nappal, vagyis önmagunkkal. Azzal, amit énnek nevezünk. Valóban azok vagyunk, akinek hisszük, valljuk magunkat, vagy ezek csupán álarcok?

Talán nem a véletlen műve, hogy a farsangok és a karneválok szezonja épp erre a hónapra esik. Kivetkőzhetünk magunkból és belebújhatunk más bőrébe, még ha csupán néhány órára is. Lehetünk hősök, királyok, hercegnők, táncosnők, pilóták vagy egyszerűen csak arc (és múlt) nélküli maszkos megfigyelők.

Oly sokszor vágyunk arra, hogy mások legyünk... Szeretnénk szebbek, gazdagabbak, boldogabbak, sikeresebbek lenni, olyanok, mint amilyennek a sztárokat, a barátainkat, az ismerőseinket, a filmek (és a reklámok!) szereplőit gondoljuk. De vajon hányszor fordul meg a fejünkben, hogy önmagunkká akarunk válni?

Az igazi "én" mindenkinek a szívébe van írva.
A mostani jegyváltás napnyugtakor történik, így a Nap duplán veszít erejéből. Lehet tudatosan megvizsgálni ezt a kérdést: kivel azonosítom önmagamat? Milyen jelzők határoznak meg engem? És azok mennyire felelnek meg annak, aki lenni szeretnék?

Hozhat ez az időszak olyan jellegű felismeréseket is, mintha jeges vödör vízzel nyakon öntenének és hirtelen kijózanodnánk: én nem akarok tovább az lenni! Lehet ebben érintett bármilyen párkapcsolati, családi, közösségi személyiségrész.

Mindegy, melyik utat választod, a lényeg: ébredj magadra!

Jelentős napok a Vízöntő havában:

2016.01.20, szerda

16 óra 27 perckor, napnyugtakor, Nap belép a Vízöntő jegyébe, elérkeztünk a tél közepéhez.
A hónapban nem lesznek jelentős jegyváltások, így sokkal koncentráltabban foglalkozhatunk a Vízöntő "üzenetével".

Megszabadulhatunk a régi, korlátozó szerepektől, és merészen belevághatunk valami újba. Lehetünk bolondok, de ne legyünk esztelenek. Kövessük az inspirációinkat, ezeken keresztül formáljuk jövőképünket. Keressük azok társaságát, akik hasonlóképpen gondolkodnak, mint mi. Együtt, közösen hatékonyabbá válhatunk.
Az egész világ apró csillagokból - egyéniségekből - álló közös fényháló, így mindaz, ami felizzik személyiség kiteljesedésével hozzájárul a Mind-én-séghez.

2016.01.23, szombat

A Vénusz átlép a Bak jegyébe.
A kapcsolatokban a józan belátás mellett az érzelmi hidegség is megjelenhet. Ha vannak olyan emberi helyzetek (főleg szerelmek), amiket már csak a forma, a megszokás tart fent, lezárásra kerülhetnek. Vagy sokkal megerőltetőbbé válhat a látszat fenntartása.

2016.01.24, vasárnap

Az idei év első teliholdja az Oroszlán jegyében.
A Nap és a Hold szembenállása mindig feszültséggel teli, most ezt tovább fokozza a Merkúr és a Plútó együttállása, amire az Uránusz ad kvadrátot. Felforrósodott hangulatokra, veszekedésekre számíthatunk. Minél több őszintétlenség, önáltatás gyűlt össze bennünk, annál kirobbanóbb hatásra számíthatunk. (Ahogy Csernus mondta, nem szó szerint idézve őt: az igazság csak egy pillanatig fáj, a hazugság viszont évekig.)
Közlekedésben ajánlott a fokozott óvatosság.

2016.01.26, kedd

A Merkúr direkt mozgásban.
Jó sokáig "hátrált" a kommunikáció bolygója, végre megindul előre. Érdemes még néhány napot várni a fontos ügyek intézésével, mivel a teliholdas fényszögállás hatásai még úgy egy hétig erőteljesek lesznek.

2016.01.28, csütörtök

Csillaglesőknek: éjszaka a Hold és a Jupiter közel látszik egymáshoz az égen.

2016.02.02, kedd

Gyertyaszentelő, a keltáknál Imbolc ünnepe.

2016.02.06, szombat

Csillaglesőknek: hajnalban a délkeleti látóhatáron a Vénusz, a Merkúr és a Hold közel látszik egymáshoz az égen.

2016.02.07, vasárnap

Előadás: a Vízöntő kor hajnalán.

2016.02.08, hétfő

Újhold a Vízöntőben (15 óra 39 perc), ezzel kezdődik a kínai holdújév, a Tűz Yang Majom éve.
Követve az idei év dinamikáját, itt is találunk elég lendületet, az újhold a Skorpió Marstól kap kvadrátot. Megharcolhatunk önmagunkkal vagy harcolhatunk önmagunkért.

2016.02.10, szerda

Hamvazószerda: a farsang vége, a húsvét előtti nagyböjt kezdete.

2016.02.13, szombat

Merkúr átlép a Vízöntő jegyébe.
Rengeteg jó ötlet fogalmazódhat meg bennünk, érdemes ezeket lejegyezni, papírra vetni, mert a gyakorlati megvalósításnak később jön el az ideje. Gondolkodásban megjelenhet a kapkodás, a türelmetlenség.

2016.02.14, vasárnap

Bálint-nap, a szerelem ünnepe.

2016.02.17, szerda

A Vénusz átlép a Vízöntő jegyébe.
Amint a Vénusz csatlakozik a Merkúrhoz, megszelídíti, kiegyensúlyozottabbá teszi azt. Új kapcsolatok építésére, ismerkedésre alkalmas együttállásuknak ez a néhány napja.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...