Álom és ébredés határán

Újhold az Ikrekben: 2016.06.05 (04h59p)

"Van, aki fél a sötéttől. Én nem.
Odateszem az ágy mellé az ecsetet és a festékdobozt.
Hajnalig kifestem vele az egész éjszakát."
(Ágai Ágnes)

A hajnal, főleg a késő tavaszi-kora nyári hajnal olyan különleges. Képzeljük csak el! Nyitva az ablak, illatok, hangok és fények tódulnak befele az ablakon. Mi álom és ébrenlét határán lebegünk, összemosódnak bennünk a külvilág impressziói az éjszaka szürrealitásával.

Milyennek érzékeljük a hajnal realitását? Zajosnak, kellemetlennek, bosszantónak vagy hívogatónak és ígéretekkel telinek? És milyen az álom? Olyan, amiből mindenáron felkelni igyekeznénk, ragacsos és bénító? Vagy lágy és marasztaló, amiből inkább nem is akarunk felébredni, mert szebb minden valóságnál?

A mostani Ikrek újhold valami ilyesfajta ébredést hoz. Eggyé olvad múlt és jövő, vágyak és lehetőségek, és ha akarjuk, ha nem, döntenünk kell. Alszunk tovább vagy kinyitjuk végre a szemünket?

Két éve, 2014-ben, tapasztalhattuk utoljára milyen az, amikor a planéták elfoglalták egymáshoz viszonyított 90 fokos pozíciójukat: akkor kardinális, most változó jegyeket érint a folyamat. A kardinális egy elindító energia. Képzeljük el, hogy ott és akkor kiárasztottunk magunkból egy gondolati, jövőteremtő "hullámot", ami megtört a határaink sziklafalán és most visszatér hozzánk (visszacsapódik ránk).

A kardinális keresztnél a ki vagyok és merre tartok kérdéseket fogalmazhattuk újra magunkban (Felsorakoztak... Kezdődik...) Ebben az első mozdulatban erő volt, akaratot vittünk bele: útjára bocsátottuk a változás vágyát.
Két év "tanulóidőnk" volt, hogy lebontsuk magunkban és felépítsük azt az énképet, identitást, ami jobban megfelel annak, akivé lenni szeretnénk. Hogy ez csak egy vágykibocsátás volt valódi önmunka, azt mindenki érzi magában. Honnan?
Onnan, hogy a változó keresztnél nem tehetünk mást, mint elfogadjuk vagy elszenvedjük az események sodrását. Most a változás fog "elindítani bennünket".

Zita barátnőm hívta fel rá a figyelmet, hogy az álom és ébredés határán való létezésnek van egy nagyon erőteljes, mindenki által megtapasztalt élménye: ez pedig a vajúdás. Az anyák és gyerekek természetesen teljesen más aspektusból élik meg, de egy dolog ugyanaz: ha ez a folyamat beindul nem lehet visszafordítani.

A "fájások" vagyis a kellemetlen érzések, a negatív gondolatok hullámokban törnek ránk. Aztán kapunk egy kis "pihenőidőt", hogy összegyűjtsük az erőtartalékainkat. Sokan ezekben a kényelmes megállókban elfelejtkeznek róla, hogy min is munkálkodnak. Ilyenkor a figyelmeztetések még erőteljesebbek, felrázóbbak lehetnek. Ha viszont bele tudunk simulni az áramlatban, felismerjük annak ritmikusságát. És ezen keresztül (újra) a részünkké tehetjük a világ elementáris erőibe vetett ősbizalmat.

Nagyon sok gyerek érkezik az idén, de sokan önmagukat szülik újjá. Tehát van, aki kívül és van, aki belül éli át, de bármilyen szülésről-születésről legyen is szó, az erőfeszítés, az akarat és minden férfi-típusú energia itt elveszti a hatalmát, hogy valami mélyebbnek és ősibbnek adja át a helyét. Nevezzük ezt most "tudatos sodródásnak".

Álom és ébredés között is van egy vékony sáv, amolyan átvezető határmezsgye. Nekem az a lebegés egyfajta meditáció, de mindenki máshol találhatja meg magában. Jóga közben, erdei sétában, légzőgyakorlatokkal, egy kád vízben ücsörögve... Keressük meg, és hagyjuk, hogy ez az érzés átjárja a mindennapjainkat. Fogadjuk a képeket, az álomüzeneteket, a megérzéseket. Kövessük a ritmust. És higgyük el, a változás, amit mi magunk indítottunk el, már visszafordíthatatlanul zajlik.