Ugrás a fő tartalomra

Hullámok hátán

Rák jegyébe lép a Nap: 2019.06.21 (16h55p)

Bevezető gondolat: "Felfoghatom úgy az életet, hogy ki vagyok szolgáltatva a sorsnak, Istennek, a végzetnek vagy épp a vak véletlennek. Szinte mindegy, melyiknek, a végeredmény ugyanaz: rettegek, hogy mi vár rám holnap. Próbálkozhatok, hogy mindent erővel irányítsak, de hiába. Aki kapálózik a vízben, az elsüllyed. Aki felfekszik a hullámokra, azt viszont kiviszi a tenger a partra. Felfoghatom úgy is az életet, mint egy játékot. Állhatok úgy hozzá, hogy pont azt értékeljem legszebb dologként, ami a legnehezebb: hogy nem tudhatom, mit hoz a következő másodperc. Hozhat ugyan rosszat, de ugyanúgy hozhat jót is! És ez tulajdonképpen izgalmas. Ha valaki megtalálja ennek a szépségét, talán még arra is esélye van, hogy boldogan éljen." (Al Ghaoui Hesna)


Az előző Ikrek hónap energetikailag viszonylag nyugodtnak ígérkezett. Akkor ezzel a mottóval vágtunk bele: "A lényeg igazából nem az, hogy mennyire vagyunk elfoglaltak, hanem az, hogy miért vagyunk azok. A méheket dicsérik. A szúnyogot agyoncsapják." Hááát, mit nem mondjak, körülöttem volt elfoglaltság - sorra mondták fel a szolgálatot az elektromos készülékek - és szúnyogból sem volt hiány.

Szóval az "energetikailag nyugodt" egy relatív fogalom, így reméljük a Rák hónapban is megmarad ez a relativitás. Mert ebben az időszakban jóval nagyobb hullámzásnak, intenzitásnak leszünk kitéve.
Már a jegybe lépés is kissé viharos: Mars-Merkúr áll szemben a Szaturnusz-Plútóval, a Vénusz-Jupiter szembenállását pedig a Neptunusz kvadrátja feszíti. Fordítsuk le gyorsan ezt a szakzsargont!

A Rák hónap eleve erőteljes érzelmi töltettel bír. "A sötét, női, befogadó oldalt képviseli, az idők ritmusát, a meditatív, mágikus és kozmikus életmódot, a látomásokat és az álmok erejét, a megfoghatatlant, a kifürkészhetetlent, a tengerek rejtett mélységeit."

Vagyis ebben az időszakban mélyrehatóbban foglalkozhatunk az érzelmeinkkel, a tudatalatti tartalmainkkal.

A nyári napforduló pillanata egy időhatár múlt és jövő között. Itt van a legnagyobb esélyünk arra, hogy a mélybe merülve elrugaszkodjunk és felfelé emelkedjünk.

A hullámokat a saját belső kétségeink, bizonytalanságaink vetik. A mai konstellációban egyszerre megjelenik a húzó- és visszatartó erő, a cselekedni akarás és a bágyadt tehetetlenség. Mindkét esetben a feloldás az, ha bízunk az ösztöneinkben is követjük a megérzéseinket.

A Rák analógiája az otthon, a gondoskodás. Ennek függvényében nagyon fontos lenne, hogy ezen a téren is lássunk túl a külsőségeken. Ne csak a lakásunkat csinosítgassuk vagy divatos gasztro-trendeket kövessünk.

Fordítsunk épp ekkora figyelmet saját magunk érzelmi táplálására, belső - valódi megnyugvást kínáló - lélek-otthonunk ápolására.

Egész évben hatalmas átalakító-erők működnek, most leghatékonyabban épp ezen a területen "dolgozhatunk".

A Rák hónap kiemelt állomásai

06.22., szombat: Midsummer

A nyári napforduló idén június 21-én van, Szent Iván éjszakája pedig hivatalosan a naptári névnap szerint 24-én. A praktikus gondolkodású északi népek - svédek, norvégok - azonban Litha vagy Midsommar ünnepét a június 19. és 26. közé eső szombatról vasárnapra virradó éjszakára teszik, hogy bulizhassanak, ihassanak úgy, hogy a hétfői munkakezdésre már fittek legyenek.
🌌 az esti szürkületben a Merkúr és a Mars közel látszik egymáshoz az égen

06.27., csütörtök: hangpróba

A Merkúr átlép az Oroszlán jegyébe (02h20p), így az előttünk álló bő másfél hétben a kommunikációnk erős érzelmi töltetet kap, aminek köszönhetően egyre gyakrabban hangot fogunk adni a bennünk felgyülemlett emócióknak. Ne lepődjünk meg, ha a régóta hordozott sérelmek egyszerűen csak "kibuggyannak" belőlünk és beolvasunk a közvetlen környezetünkben élőknek vagy spontán szerelmet vallunk valakinek.

07.02., kedd: elkezdődik

Mozgalmas napnak nézünk elébe. Éjjel (01h20p) a Mars átlép az Oroszlán jegyébe. Az Uránusz kvadrátból adódóan türelmetlenség, túlpörgetettség, kapkodás, vibrálás lehet ránk a jellemző, de a másik véglet is könnyen előfordulhat: ezek azok az energiák, amik lecsaphatják a biztosítékokat.

Este (21h17p) újhold és teljes napfogyatkozás vár ránk, ami a késői óra miatt hazánkból nem lesz látható. Ez az újhold és a két hét múlva esedékes telihold a holdcsomópont-tengelyek üzenetét tárja elénk: Érzelmi határok, határtalan érzelmek.

07.03., szerda: érzelmi fókusz

Fényszög nélkül lép a Rák jegyébe a Vénusz (17h19p). Előfordulhat, hogy kissé magányosnak érezzük magunkat, de választhatjuk tudatosan is az egyedüllétet, hogy összerendezhessük magunkat. Bármi történik is ezekben a napokban, adjunk időt arra, hogy feldolgozhassuk a minket értő impressziókat.

07.06., szombat: tízmilliószoros figyelem

A tízmilliószoros napok közül a 6. holdhónap 4. napjára eső Chokor düchen energetikailag általában a legszelídebb. (Az égi rendhez igazított vágyak) Most kivételesen nem az. A Nap ugyanis a Szaturnusz-Plútó szembenállás bűvkörébe kerül és ez hozhat némi feszültséget az életünkbe. Vagy akár felszabadító felismeréseket.

07.08., hétfő: késleltetés

Napfelkelte környékén retrográd mozgásra vált a Merkúr és egészen augusztus 1-jéig tartja ezt az irányt. Retrográd Merkúr velejárója lehet a szétszórtság. Érdemes a fontos találkozókat többször is leegyeztetni, a késéseket jobban tolerálni és az utakon még figyelmesebben vezetni.

07.09., kedd: múltidézés vol. 1.

Éjjel a Kheirón is irányt vált, de ez a retrográd mozgás kevésbé lesz érzékelhető a mindennapjainkban. Jóval fontosabb a Nap-Szaturnusz szembenállás egzakttá válása (19h08p), amit még a Mérleg Hold kvadrátja is kiegészít. Ebben az időszakban tudatosabban ráláthatunk a múltból eredő problémáinkra és akár az elakadások gyökereit is felismerhetjük.

07.14., vasárnap: múltidézés vol. 2.

A Nap-Plútó szembenállása ezen a napon teljesedik ki (16h51p), vagyis még mindig nyitva áll a kapu, hogy intenzívebben foglalkozhassunk magunkkal. A különbség talán annyi, hogy a tudatalatti üzeneteinek megnőhet a szerepe: álmok, megérzések formájában villanhatnak fel előttünk a múlt-élmények.
🌌 hajnalban a Hold a Jupiter közelében látszik.

07.16., kedd: megérkezik

Stílusosan ismét egy telihold zárja a fenti folyamatokat: éjfél előtt néhány perccel (23h39p) ráadásul egy hazánkból is megfigyelhető részleges holdfogyatkozás kíséretében. Ez egy csodás időpillanat a régi dolgok lezárására és az új elindítására.
🌌 hajnalban a Hold a Szaturnusz közelében látszik, és elfedi a bolygót. A fedés hazánkból nem látható.

07.19., csütörtök: tudom és érzem

A hónap utolsó akkordja, hogy a Rákba hátráló Merkúr is csatlakozik a fenti történethez, szintén lehetőséget biztosítva a mélyebb megértéshez.


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kedveld a Padparadsa facebook oldalát.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...