2020. november 22., vasárnap

Szárny nélkül

Nyilas jegybe lép a Nap: 2020.11.21 (21h40p)


Bevezető gondolat:
"A világot nem úgy látjuk, ahogy az van, hanem úgy, ahogyan mi vagyunk." (Epiklétosz)

Weöres Sándor csodásan megfogalmazta: szárny nélkül élni nem lehet. A szárny "a könnyedség, az akarat, a szabadság és a szellemi szubsztancia szimbóluma; istenségek, emberfeletti lények attribútuma" – mondja a Szimbólumtár – többé-kevésbé összefoglalva a Nyilas lényegét.

A Skorpióban az ember befelé fordulva megjárja a saját mélységeit, majd amikor átlép ebbe a jegybe, akkor a tekintete a magasba irányul.

Jó esetben odabent felfedezte az istenit és ezen a felismerésen keresztül új szemmel kezdi látni a világot. Rácsodálkozva arra, hogy hittel minden lehetséges.

Mindenkinek ismerős lehet ez az érzés, mikor fiatal felnőttként, huszonpár évesen azt gondoljuk, előttünk nincs lehetetlen. Bármit elérhetünk az életben és lendületesen elkezdjük követni saját emelkedett ideáinkat. Az élet persze közbe szól és rájövünk, hogy hamis célokat követtünk, a szüleink álmát, a társadalmi elvárásokat kergettük. Netán arra, hogy az utunk csalódásokon, illúzióvesztéseken keresztül – de ha akarjuk, akkor önmagunkhoz vezet.

Az életben nem csak egyszer éljük át mindezt (csak ekkor a legintenzívebben). Gyakorlatilag az égi erőterek az év ezen szakaszában remek hátteret nyújtanak hitrendszereink, vágyaink átgondolására. Az advent is mindig a Nyilas hónapra esik, amikor lelkünkben ápoljuk és felélesztjük a hitet és várjuk a fény újjászületését.

Szárny nélkül élni nem lehet. Hit nélkül pedig még kevésbé. Ebben az évben a különleges helyzet miatt hitünk folyamatosan megkérdőjeleződik és a helyzetünk újratervezésre kényszerültünk. Mi az igaz? Mi a valóság? Mit akarok egyáltalán?

Hit és korrekció nem zárja ki egymást. Ha nagyon akarunk valamit, akkor nincs B opció. Nem keresünk alternatívákat az élettervünkre, a párkapcsolatunkra, a hivatásunkra: egyszerűen követjük a csillagunkat. De nem jelenti azt, hogy ne csiszolgassuk, finomítgassuk magunkat.


Ebben a  hónapban fontos felismerés lehet, hogy a világunkat nem a mások által hangoztatott "tények", hanem a saját látásmódunk teszi azzá, amivé.

Viszonylag "nyugisan" kezdünk – semmi drámai fényszög vagy markáns jegyváltás – majd pár hét alatt belehúzunk. Minél közelebb tudunk maradni a saját tengelyünkhöz – a saját belső hitünkhöz – annál inkább élvezni fogjuk ezt a változást.

A hónap végi Jupiter és Szaturnusz egy időben történő Vízöntőbe lépése kijózanító hideg zuhany lehet az önámító gondolkodásra. Gondolhatunk bármit, akármit, csak az lesz a mérce, hogyan érezzük magunkat valójában. Hittel szárnyalunk. Hit nélkül... eltévedünk. Hitünk a lehetőségeinkhez, a megvalósulásainkhoz, a külső identitások megváltozásához vezet. Kétségünk: sehova. Legfeljebb a szétszakítottság érzéséhez.

A Nyilas hónap legfontosabb állomásai


November 29., vasárnap: direkt Neptunusz, advent

Jövő hét végéig tényleg nem sok minden történik az égen, legfeljebb a női oldalunk kissé feszültnek érezheti magát: a Skorpió Vénuszt az Uránusz és a Szaturnusz is "bekóstolja". Ez hozhat némi hangulatingadozást, fellángolást-megtorpanást a kapcsolatainkban, de akár az önértékelésünkben is.

Változást advent első vasárnapja hoz: ekkor ugyanis megindul előre a Neptunusz. Ez még önmagában nem "világrengető", de nagy szerephez jut a későbbi (kijózanító) konstellációkban.


November 30., hétfő: telihold, félárnyékos holdfogyatkozás

November hónap utolsó napjára esik a telihold, rögtön egy holdfogyatkozással, ami hazánkból nem lesz látható. Érezhető annál inkább. Ezzel a teliholddal a hitünk, hitrendszereink melletti elköteleződés lesz a központi kérdés.


December 1., kedd: Nyilas Merkúr, Nap együtt áll Antares-szel

A Nyilas Merkúrral egyre intenzívebben foglalkozhatunk ezekkel a gondolatokkal. Ha megvannak az irányaink, akkor a lelkesedésünk is szárnyra kaphat. Annak híján elég szélsőséges hullámzásra számíthatunk: optimista magasságokat pesszimista mélypontok követhetik.


December 11., péntek: Nap-leszálló holdcsomópont együttállás

Itt már komoly szerepe van a korábban említett Neptunusznak, ugyanis rendesen feszegeti a világról alkotott elképzeléseink határait. Fél évvel ezelőtti helyzetekkel nézhetünk ismét szembe (A szív bátorsága), konstatálva mennyit fejlődtünk vagy mennyire vagyunk még ugyanott elakadásban.


December 14., hétfő: újhold, teljes napfogyatkozás, Nap Rasalhague együttállás

Újhold és napfogyatkozás alatt még mindig ez a fő irányvonal, de a Mars támogatásával cselekvő lendületet is kaphatunk.


December 15., kedd: Nyilas Vénusz, direkt Kheirón

Nyilas Vénusz a kapcsolatainkba hoz fellélegzést, új perspektívák felé mozdulhatunk.


December 17., csütörtök: Vízöntő Szaturnusz

Az idei év egyik legfontosabb égi eseménye a Szaturnusz jegyváltása, ami több lépcsőben teljesedik ki.


December 19., szombat: Vízöntő Jupiter

Ez a második lépcsőfok, a harmadik december 21-re esik.


December 21., hétfő: Bak Merkúr

A Napot hajszállal megelőzve a Merkúr már átlép a Bak jegyébe: kénytelenek leszünk komolyan venni magunkat, mert ráláthatunk arra, milyen világot is tudunk magunkénak.


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.

Related Posts with Thumbnails