13

13 éves a blog

Bevezető gondolat: "Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól." (John Donne)

Blogszülinap alakalmából szeretek mindig egy kicsit személyesebb dolgokról mesélni. Bár alapvetően az asztrológiai témák is rajtam keresztül szólalnak meg – így mondhatni olvasóként jól ismertek engem –, azért mégsem ugyanaz, mintha elárulnám a kedvenc színemet vagy álmaim úti célját. (Elárulom: előbbi nincs, utóbbiból rengeteg van!)

Sokat gondolkodtam, idén miről is írjak, de végül az asztrológus énem döntött helyettem: a Halak Szaturnusz entréejeként – a családfáról fogok írni.

Az önismereti utazáshoz elengedhetetlen, hogy mindenki megkeresse lelkében ezt a tengelyt, megismerje és ha kell, megtisztítsa gyökereit.

Enélkül nem tudunk kiterebélyesedni, virágba borulni, gyümölcsöző életet élni.

Transzgenerációs mintáink blokkjairól, korlátairól eleget olvashattunk, hiszen ezek azok a keserű örökségeink, melyek megnehezítik, hogy megfelelő párt találjunk, elköteleződjünk valaki vagy valami mellett, sikeresek legyünk vagy legalábbis hogy a saját sorsunk nyomvonalán haladhassunk.

Én először az asztrológiatanulmányaim miatt kezdtem el családfa-feltárással foglalkozni. Már ott szembesültem vele, hogy a két fő személyiségjelölő – a Nap és a Hold – az apát és az anyát is reprezentálja. Vagyis anélkül, hogy velük nem barátkozom meg, önmagammal sem tudok. Olyan szempontból könnyebb dolgom volt, hogy egy viszonylag "kész" családfát kaptam útravalóul, ahol bizonyos ágon hetedíziglen távolságba nyúlik vissza.

Apukám erős késztetést érzett, hogy felgöngyölítse legalább névleg az őseinket. Nagyon izgalmas történetekkel színesre festett genealógia az enyém: volt olyan üknagymama, aki a tabáni Aranyszarvas éttermet üzemeltette, míg férje arról volt ismert, hogy úgy tudott mulatni, hogy közben törött üvegeken táncolt. Már az ő apja, az én szépapám is egy igazi kalandor volt, rajongott Petőfiért és egy vándorszínész-társulathoz csapódott.

De a fenti inspiráló életmesék mellett nálunk is rejtőztek csontvázak a szekrényben. A háborúk, a gazdasági válságok, a politikai rendszerek következményei, a vagyoni és emberi áldozatok ugyanúgy ott sorakoznak, mint a legtöbb család gardróbjában.

Ezek azok a tabuk, aminek feloldása a mi generációnk feladata. A legtöbb magyar család hordozza ezeket a sebeket, amik ráadásul még olyan frissek, hogy alig 2-3 generációra nyúlnak vissza. Nekem például közvetlenül a szüleimet érinti a II. világháború, hiszen 1943-44-ben születtek.

Asztrológiai értelemben az 1930-ban felfedezett Plútó energetikája emelte be a köztudatba a mélylélektan, a pszichoanalitika fogalmát, majd az 1977-ben felfedezett Kheirón pedig az öngyógyítás (önismereten keresztüli gyógyulás) lehetőségét. A fiatalabb generációknak a spirituális, lelki dolgok felé való természetes nyitottság már ebből kifolyólag adott, tőlünk, korábban születettektől picit több befektetett munkát igényel ennek a szemléletnek a hétköznapivá tétele.

De ez egy rendkívül fontos foglalatosság! Hiszen nem csak önmagunkat, de az utánunk és az előttünk járó generációkat is felszabadítjuk a családi terhek alól. Sőt, a kollektívba is "beszámít" az, hogy egyénként hogyan érezzük magunkat.

A magyarok pesszimizmusa ("sírva vigad a magyar"), az egzisztenciáról kialakított negativizmusa ("szegény embert még az ág is húzza"), sérült életöröme ("nincsen öröm üröm nélkül") mind-mind a néplélek-tengerének egy-egy cseppje. És mindaddig, míg ebből van több, kis hazánkra a jelenlegi állapotok, gondolkodásmódok, hitrendszerek – s ebből következően a gazdasági, politikai és egyéb rendszerszintű berendezkedések – lesznek a jellemzőek.

Ha már a szólások felé vettük az irányt, ne feledkezzünk meg erről sem: "nyelvében él a nemzet". Vagyis nagyon nem mindegy, hogy mit és hogyan mondunk! De nem elég szofisztikáltan fogalmazni, diplomatikusan társalogni, a láthatatlan mezőt a gondolataink még erősebben átszövik, mint a szavaink.

A családi karmák megtisztításával nem csupán történeteket fogalmazunk újra, hanem a saját magunkról és a világunkról alkotott szó- és gondolatkészletünk is megváltozik!

Mielőtt túl komorrá válna a hangvétel, jusson eszünkbe, hogy egy születésnapon tortával, lufival, ajándékokkal vesszük körül magunkat: csupa színes, örömteli, vidám dologgal.

Érdekes, hogy a transzgenerációs minták boncolgatása kapcsán csak ritkán jut eszünkbe megemlékezni arról, hogy mennyi tehetséget, huncutságot, szépséget is hozzunk otthonról. Pedig azt hiszem, ezekről is érdemes lenne megemlékezni olykor, hálát adva az ősöknek, hogy a sok nehézség mellé mennyi csodálatos dolgot is belepakoltak a képzeletbeli tarisznyánkba.

Én például nagyon messziről hozom a pedagógusi vénát: apai nagyszülőim, sőt a Balogh-ág jelentős része tánc- és illemtant tanított. Bár jómagam nem táncolok törött üvegeken, de rendekről és égi ritmusokról adom át a tudás nektek.

nagymama úti naplója

Íráskészségemet nagymamámtól örököltem. Sőt, ennél jóval többet: kitartóan végezni a grafomán-tevékenységet. A 13 év jó példa erre. Nagyi azonban még ezen is túlment: élete végéig naplózta a hétköznapi eseményeket. Akad köztük kalandosabb feljegyzés, például mikor az ötvenes években Kelet-Németországban turnézott a Fővárosi Nagycirkusszal, de teljesen praktikus is, mint például a napi időjárás.

cirkuszi szórólap és a népviseletbe öltözött nagymamám

Az állatszeretet apai-nagyapai örökség, befogadott kóbor kutyát végtelen soráról őriz meséket a családi legendárium. De akadt elárvult mókuskölyök is, amit az otthoni mamacica szoptatott. Anyai ágon szintén megjelennek az állatok. Bár ők a kutya, macska mellett haszonállatokat is tartottak, mégis szeretetteljesen bántak velük. Tudom, ez a mai vegán-divathullám mellett blaszfémiának számít, de akkor még teljesen más irányelvek mentén működött az élet.

nagypapa egy macskával a nyakában

mama egy kutyával

én lóháton

Anyai nagymamám, aki pont úgy nézett ki, mint a megelevenedett öreg néne az őzikés meséből, rajongott a cicákért és a cicák is rajongtak érte. Állítólag a Polyák család távoli rokonságban állt Hermann Ottóval is, aki a politikai élet mellett komoly zoológiai és néprajzi kutatásokat is folytatott.

anyai nagymama és gyönyörű nővérem

Ha már az anyai oldalnál kutakodunk, akkor a főzés és a finom ízek szeretete szintén onnan oltódott belém. Anyukám képes minden szeretetét étellé alakítani, de még ő is nosztalgiával beszél az otthoni kemencében sült tejfölös lángosról, a nagypapa saját füstölésű kolbászáról, a házi libamájról vagy akár a tepsis krumpliról.

szintén gyönyörű anyukám

apukám "léghegedül"

A családfa apai és anyai ágát vizsgálva meglelő összefüggésekre akadhatunk: nem véletlenül rendeződik össze két ember, két család, két sors. Ugyanis apai ágon szintén ott találjuk a vendéglátós vonalat. A feljegyzés szerint a Somossy-család az 1700-as évekre visszamenően ezt a hozományt.

Még hosszasan tudnám folytatni a sort: ott van a spirituális, kulturális nyitottságom, az önfejlesztési kedvem, a szervezőkészségem, de ahogy tortából is megárt a sok, életem történetéből is elég egy ekkora szelet.

első szülinapomon

Útravalóul mindenkit biztatok hasonló felfedezésekre. Családtörténetünkben ne csak a fekete foltokat, árnyékokat keressük meg, de minden olyan momentumot, akikből azzá váltunk, akik most éppen vagyunk...

Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!