2023. február 17., péntek

Big fish

Halak jegyében a Nap: 2023.02.18 – 2023.03.19

Bevezető gondolat: "Az élet értelmének kérdése, ahogy Buddha tanította, nem tanítható. Fejest kell ugrani az élet folyójába, és hagyni a kérdést elsodródni." (Irvin David Yalom)

A Halak jegy kapcsán legtöbbször valami kis "érzékeny lelkű cukiság" jut eszünkbe, hiszen a halak a víz-közegtől – vagyis átvitt értelemben az érzelmeiktől és a környezet áramlataitól függnek.

De valamiről megfeledkezünk! Míg oroszlánból 7 alfajt, szarvasmarhából 1000 fajtát, kentaurból pedig mindössze egyet ismerünk, addig a halfajok száma több tízezer. És milyen különbözőek! Vannak édesvíziek és a tengerek mélyén élők, 8 milliméteresek és 4,5 méteresek, elektromosak, mérgezők, rejtőzködők, szivárványszínűek és iszapszürkék, emberre veszélyesek és olyanok is, melyekre az ember veszélyes, mert rendkívül ízletesek.

Emberi viszonylatban is vannak "tőzsdecápák", akik remek érzékkel reagálnak a legfinomabb pénzügyi mozgásra is, ráadásul nagy falatokra vadásznak. Vannak bohókás bohóchalak, rajban úszó csapatjátékos-heringek vagy agresszív sziámi harcoshalak.

A közös bennük valóban az érzékenység, nincs még egy ilyen energia, ami a láthatatlan világ érzékelésén lavírozna. Ide tartoznak a megérzések, az álmok, az intuíció, a hit vagy a tudatalatti végtelen óceánbirodalma.

Ebben a hónapban mi is elsősorban erre az érzékszerveken, intellektuson túli áramlatokra hagyatkozhatunk. Mivel a Halak időszak tengernyi-sokféleségű energiát hoz, ezért egy kis játékosságot csempészve a bejegyzésbe, a legfontosabb égi eseményekhez – az akvaristák és a lélekbúvárok legnagyobb örömére  különböző analógiás halfajtákat rendeltem.


Alapenergiák

Az energiák, hogy is fogalmazzam pontosan... meglehetősen fajsúlyosak már a belépés képletében is.

Skorpió az aszcendens, 4-es házban együtt áll a Nap és a Szaturnusz, viszont a 3-asban a Hold és a Merkúr, az 5-ösben viszont a Vénusz és a Neptunusz és még sorolhatnám. Ha jelzőkre fordítom az asztrológiai mutatókat, akkor van itt játékosság, szenvedélyesség, súlyosság, romantika, transzcendencia, végesség. Láthatjuk, hogy már itt rengeteg érzelem kavarog.

Az érzelmek terén "rendet rakni" lehetetlenségnek tűnik, hiszen megfoghatatlan és elvont dolgokról beszélünk, még akkor is, ha a tudomány nagyon komoly felfedezéseket tett az idegrendszer területén.

Bár vannak jól elkülöníthető alapérzelmek (öröm, félelem, harag, szomorúság), mégsem ugyanaz okoz örömöt nekem, mint neked, más dolgoktól félünk és teljesen egyedi az, hogy mindezt milyen testi és lelki tünetekkel érzékeljük.

Mégis nagyon fontos lenne, hogy megtanuljuk beazonosítani, illetve kifejezni őket. Talán ennek az időszaknak ez az egyik kulcsfeladata. A csillagállások is hozni fogják a témát, így majd különböző aspektusokból nekifutunk. Meg lemerülünk lelkünk veszélyes vizeibe.


A Halak hónap "akváriuma"

Február 20., hétfő: angolna (újhold és Kos Vénusz)

Az erőteljes és rejtőzködő angolna lett az újhold kiválasztottja. Fej-fej mellett úszott a csigahallal, akit a Marianna-árok 8000 méteres mélységében fedeztek fel nem is oly rég. A titokzatosságot az újhold nagyon erőteljes 12-es házas, illetve Halak-jellege adta, de végül a Kos aszcendensen lévő Jupiter felszínközelibb és kissé "határozottabb" halat kerestem.

Alig néhány nappal a jegyváltás utánra esik az újhold (még pár hónapig tart ez a motívum) és rögtön fejest is ugrunk abba a bizonyos lelki mélyvízbe.

Délelőtt a Vénusz átlép a Kos jegyébe, ami meglepő fordulatokat hozhat kapcsolati téren. Felgyorsulhatnak az események és hirtelen döntések uralhatják a partneri viszonyokat. Gyors ismerkedések vagy váratlan szakítások is előfordulhatnak.


Február 21., kedd: koi-ponty (losar)

Losar vagy loszár a tibeti holdújév, ahonnan az éves "tízmilliószoros napokat" számítjuk. Ez is hasonlóan a kínai holdújévhez – az időzónák miatt – csúszik egy napot.

A koi (amit mi aranyhalnak is hívunk) keleten nagy népszerűségnek örvend. A buddhizmusban 8 szerencsejel (astamangala) közt is felfedezhetjük. Ugyanúgy kettős, mint a nyugati asztrológiában a Halak jegye. A szimbólum jelentése: az érző lények létezésének szerencsés mivolta. Egyik hal a spirituális erők (nádi), míg a másik az életerő (prana) áramlása.


Március 2., csütörtök: bohóchal (Halak Merkúr)

A Merkúrhoz a "viccesebb" halak tartoznak, bár ez az idei Halak jegybe lépésnél kissé szigorúbb humorral rendelkezik. Szintén Szaturnusz együttállással vált jegyet, így az érzelmi önkifejezéshez kapunk némi komolyságot, tudatosságot. Mélyen szántó, ám kifejezetten felszabadító beszélgetésekben lehet részünk.


Március 7., kedd: a "nagy fehér" (telihold, tízmilliószoros nap és Halak Szaturnusz)

Annyi minden sűrűsödik össze ebben a napban, hogy csakis az óceánok királya, a nagy fehér cápa jelképezheti. A telihold és az első buddhista ünnep (chotrul düchen, a Vajmécsesek ünnepe) vezeti fel a Halakba lépő Szaturnuszt. Elképesztő erő és méltóság van mindkét képletben, nem nagyon fogunk tudni ellenállni a "küszöb őrének" elsöprő jelenlétének. Aki eddig nem merült magába, most kénytelen lesz!


Március 16., csütörtök: fugu (Nap-Neptunusz /és Merkúr/ együttállás)

Azért esett a fugura vagy más néven gömbhalra a választásom, mert egyszerre toxikus és ínyenc, amit magáról a Halak Neptunuszról is el lehet mondani. Az illúziókeltés, a szemfényvesztés, a bódult tudatállapot, a média valóságtorzítása éppúgy hozzá tartozik, mint a legmagasabb szintű spirituális tudatosság.

Most hogy a Szaturnusz is a Halak felségvizein hajózik érdemes egy kicsit más szemszögből rápillantanunk az elmúlt 11 évre. A megértést a Merkúr is segíti.


Március 17., péntek: mandarinhal (Bika Vénusz)

A Vénuszhoz a szépség illik, a Bika Vénuszhoz pedig az egyik legszebb, trópusi színkavalkád. Ahogy a fentebb már említett Halak Merkúr is kap némi korlátozó energiát, úgy ez a Bika Vénusz is jóval feszültebb lehet. Ehhez az előző napi konstelláció is javában hozzájárul, így folytatódhat a kapcsolati átrendeződés. Olyan helyzetekből léphetünk ki, amik fojtogatóak, korlátozóak vagy egyszerűen csak nem komfortosak számunkra.


Március 19., vasárnap: mutsugoro (Kos Merkúr)

A Kos Merkúrral picit elfogult voltam, ezért megkapta a kedvenc halamat. A magyar Wikipédia szerint "oxudercinae" a neve, így maradtam a japán kifejezésnél. A mutsugoro a brakkvizekben élnek, ami az édes- és a tengervíz keveredése, illetve képesek a levegőből is oxigént felvenni.

A Kos Merkúr is segít az érzelmeket (víz) és azok kifejezését (levegő) újszerű módon összekapcsolni. Bátrabbak lehetünk az érzelmi önkifejezésben, ami a Kos hónapban is igen jól fog jönni, ugyanis sok energiát viszünk át ebből a hónapból a tavaszba.


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

Related Posts with Thumbnails