2023. június 21., szerda

Érzelmi sokféleség

Rák jegyében a Nap: 2023.06.21 – 07.22

Bevezető gondolat: "Nem szabad félnünk az érintéstől, az érzésektől, az érzelmek kifejezésétől. A világon a legkönnyebb dolog azzá lenni, amik vagyunk, amit érzünk. Sokkal nehezebb azzá lenni, amit elvárnak tőlünk, a világ mégis ezt a színjátékot játssza." (Leo Buscaglia)

Már az előző Ikrek hónap előkészítette nekünk a terepet az érzelmi önkifejezéshez (Világom határán). Jól is jött ez a kis fokozatosság – mint amikor egy forró napon óvatosan bevizezzük a felhevült testünket, mielőtt a medencébe ugrunk. Mert most bizony fejesugrás következik az erősen kavargó érzelmi sokféleségbe.

Úgy látom,

egyre nagyobb igény lenne arra, hogy kapcsolatba lépjünk önmagunkkal, a belső világunkkal, mégis valahogy nehezebben megy a magunkra találás.

Túl sok minden van egyszerre és túl intenzíven. Egyszerre kell helyt állni jelenben, a mindennapokban, miközben foglalkoznunk kellene a belül kavargó múlt-árnyakkal és előkészülni a folyamatosan alakuló jövőre. Érzelmi szinten kicsit úgy érezhetjük magunkat mint ez a szuperhős:

Legalábbis érzelmi szinten...

Az elmúlt években elég sok felkavaró, átmozdító esemény zajlott földön és égen: a hátráló Plútó visszavezet minket az itt felkavarodott érzelmekhez, hiszen van még mit rendbe tenni. Ez a fok, ahol most a planéta áll, már korábban is azt mutatta, "hogy még van dolgunk az érzelmi feszültségekkel, a szorongást tápláló "komfortzónákkal", a rögzült sémákban való gondolkodással, illetve a lefagyást okozó élethelyzetekkel. Ne lepődjünk meg, ha ezek ismét felerősödnek vagy ezen a téren újabb felismerések érkeznek."

Alig pár órával a jegybe lépést követően a Szaturnusz is hátraarcot csinál, vagyis ő is a korábbi elakadásaikhoz visz vissza bennünket. A hónap során fokozatosan több égitest is csatlakozik az ellenirányú mozgáshoz, ami azt jelenti, hogy a legtöbb, a kollektívre ható planéta, csatlakozik a rendrakási tevékenységhez. Ez a képen az első figura, aki mintha ott ragadt volna a kiindulási ponton.

A második alak a jelenünk, amire a Rák hónap szintén erős érzelmi tartalmai hatnak szélsőséges, változékony megélésekkel – amire valószínűleg az időjárás is reflektálni fog, valószínűleg a hőséget heves esők, jégesők, hirtelen lehűlések szakítják meg. Belül is jellemző lehet a megmagyarázhatatlan hangulatváltás, az esetleges dühkitörés, jóval nagyobb érzékenység. Szinte az egész hónapot végigkíséri ez a feszültségbuborék.

Természetesen ha tudatosan foglalkozunk az érzelmi állapotunkkal, a feszültségoldással, akkor ez a buborék kipukkasztható.

A harmadik, jövőbe mutató énünk most leginkább csak fel-felvillan, hívás, cikázás formájában, ködösen, nehezen követhetően. Túl sok múlt tartalom van a képletben ahhoz, hogy érdemben foglalkozhassunk vele, de mindent azért rendezünk át magunkban, hogy ő egyre szabadabban szárnyalhasson.

A hónapban sokat fogunk foglalkozni az érzelmekkel, elsősorban az öngondoskodás, az önszeretet mentén.


A jegybe lépés képlete

Azt a bizonyos érzelmi sokféleséget a rengeteg vizes jelleg biztosítja: maga a Rák Nap a 8-as házban, trigonnal a Halak Szaturnusztól és kvadráttal a Neptunusztól, illetve a Skorpió aszcendens.

A jegy két születési uralkodója,

a Hold és a Mars, együtt állnak az Oroszlán jegyében, ráadásul a Vénusz is csatlakozik hozzájuk. Napnyugta környékén meg is csodálhatjuk őket, ha a nyugati horizont felé pillantunk.

Energetikailag azonban hozzáadnak egy jó adag fűszert a hónap érzelmi állapotához, akár érzéki szenvedély, akár felpaprikázottság formájában.

Meglehetősen végletes elhatározások is születhetnek bennünk, köszönhetően az aszcendenssel együtt álló állócsillagnak, ami a Mérleg csillagkép alfája, a Zuben Elgenubi. Ahol ő megjelenik, ott a döntés elkerülhetetlen.


Heti bontásban

25. hét (06.21-06.25)

Ez a hét a nyár ünnepléséé. A nyári napfordulóhoz köthető a kelta hagyományban litha, az isteni nász, a fény és a sötétség egybe olvadása. A nappal itt van ereje teljében, de óvatosan, napról napra egyre több percet enged át majd az éjszakának.

De most a világosságot, a rövid éjeket ünnepeljük még több fénnyel, hiszen hazánkban is egyre elterjedtebbek a szentivánéji tűzgyújtó fesztiválok. Szent Iván napja június 23-ról 24-re virradó éjszaka. 

Mindeközben a Szaturnusz szép csendesen (ünneplés nélkül) változtat irányt és csatlakozik a fentebb említett múlt-dobozoláshoz.


26. hét (06.26-07.02)

A hét eleje lesz mozgalmasabb, fokozatosan enyhülő feszültségekkel. Hétfőn érdemes még jobban figyelni a közlekedésre, a Mars-Uránusz kvadrátja, egy első negyedes holdállás mellett türelmetlenné, figyelmetlenné és agresszívvé teheti az embereket.

Kedden már a Merkúr jegyváltásával picit csillapodnak a kedélyek, legfőképpen akkor, ha ki tudjuk beszélni magunkból a problémáinkat.

Viszont ebben a hónapban a legfürgébb égitestünk még önmagán is túltesz, két hét alatt keresztülrobog a jegyen, szintén szeszélyessé, változékonnyá téve a gondolkodást.


27. hét (07.03-07.09)

A Rák hónapban a hétfői napokra esnek a kiemelt holdállások, így egy teliholddal indítjuk a hetet. Meglepő módon a legtöbbször feszültségekkel járó Nap-Hold szembenállás most jóval enyhébb lesz, pozitív irányba billentheti a kapcsolatainkat. Szépen balanszírozza őket a Bika Jupiter és a Halak Szaturnusz.

Kedden a Neptunusz is csatlakozik a hátrálók csapatához, de asztrológiai szempontból ez lesz a legnyugalmasabb hetünk.


28. hét (07.10-07.16)

Újabb változást hozó hétindás: utolsó negyedes holdállás mellett a Szűz jegyébe lép a Mars, szép lassan eltávolodva ezzel a Vénusztól. Másnap a Merkúr lép át az Oroszlánba, szerdán pedig a következő másfél évet meghatározó jegyváltás történik. A holdcsomópont-tengely a Kos-Mérleg feladatait hozza el nekünk. Mélyre megyünk az önfelszabadításhoz.

A direktbe forduló Haumea a Mérleg végén azonban elősegíti a változási folyamatokat.

Ez a hét elsősorban azoknak a számára lehet forrongó, akik épp útkeresésben vannak, önmagukat igyekeznek újradefiniálni. A felszín jóval csendesebb.


29. hét (07.17-07.22)

Ha hétfő, akkor újhold, pontban napnyugtakor. Érzelmileg megkönnyebbülést, fellélegzést tapasztalhatunk, de a hét folytatása nem lesz nyugodt. Kipontosodik a Mars és Szaturnusz szembenállása, ami akkor szül feszültséget, ha nagyon, ha türelmetlenül szeretnénk valamit, de a körülmények, a lehetőségek blokkolnak.

A Rák hónap zárásánál a Bak Plútóra tekinthetünk rá egy Nap oppozícióval, amit a holdcsomópont-tengely is "láthatóvá tesz", érdemes ezen a héten az önismereti folyamatokban az érzelmi blokkokat körbe járni. Zárásképpen az Eris is elkezd hátrálni, a Kheirón már kivárja az Oroszlán Napot, de ezek szintén a mély lelki folyamatokhoz vezetnek vissza bennünket.


Itt is megtalálsz:

Related Posts with Thumbnails