Oroszlán jegyében a Nap: 2023. július 23. – augusztus 22. Bevezető gondolat: "A lélek azért jött e világra, hogy feltárja saját ragyogó fényét, ami maga az Isteni szikra." (Sathya Sai Baba) Gyerekkoromban imádtam az éjszakai város fényeit. Olyan volt számomra, mint egy ékszerdoboz, amiben fehér gyémántok, vörös rubinkövek és sárga heliodorok sorakoznak. A kígyózó autók nyaklánccá kapaszkodtak össze, a lakások ablakai fülbevaló- vagy gyűrűköveknek tetszettek, de mind csodaszép volt a maga módján. Később a neonnal kivilágított városban a fényszennyezést, a felesleges energiapazarlást, a bántó túlharsogást láttam. Most pedig egyszerre veszem észre mindkettőt – hiszen a különböző nézőpontok és igazságok nem zárják ki egymást. Együtt, egymás mellett léteznek. Az emberek is hasonlóak ehhez a fenti képhez: hiszen a létünk célja, hogy önmagunkként felragyogjunk és együtt, közösen bevilágítsuk az életet. De meg kell tanulnunk, hogyan is tegyük mindezt. Én és én között óriási a különbs...
©Balogh Eszter