2023. május 26., péntek

Az aranykor jelene

Jupiter-holdcsomópont együttállás: 2023. május 27.

Bevezető gondolat: "Szaturnusz az aranykor bolygója. Annak az időszaknak az ura, amikor minden dolog és lény saját helyén volt, és ezért zavartalan boldogságban élt. Helytelenül mondom. Az aranykor nem történeti korszak, hanem állapot, és ezért minden időben jelen van; csak attól függ, hogy van-e valaki, aki megvalósítja." (Hamvas Béla)

A multiverzum fogalma a 80-as évek elején egy orosz fizikusnak köszönhetően került be a köztudatba. Az elmélet szerint a mi univerzumunk mellett számos más, párhuzamos univerzum, idősík is létezik. Manapság ritkán találkozunk olyan sci-fivel vagy szuperhős filmmel, ami ne építené be valahogy  a történetbe ezt az elképzelést.

Ám a tudományt jóval megelőzve a vallások is foglalkoztak ezzel a témával: a földi-emberi élet mellett gyakran jelentek meg másik világok. Leginkább a halál utáni létsíkokat tartjuk számon: a keresztényeknél a mennyet és a poklot, az egyiptomiaknál hasonlóképpen Aaru-t és Duat-ot, a görögöknél Elíziumot és Tartaroszt. De nem csak élők és holdak birodalmára osztották fel a világot, a skandinávoknál Midgard volt az emberek által lakott vidék, Asgard az istenek földje, Helheim az alvilág, Jötunheim a fagyóriások területe.

Hamvas Béla jóval a fent említett orosz tudós előtt írta le A bor filozófiájában a fenti sorokat és ő ezt a

több síkú létezést a tudatállapotokkal hozta összefüggésbe. A valóságunkat mi magunk teremtjük meg a világhoz való hozzáállásunkkal.

A tudatállapottal leginkább csak "módosult" formában foglalkozunk és azt értjük alatta, mikor egy szer – alkohol vagy drog – hatására a valóságot elkezdjük másképp tapasztalni. Oldottabbak, lazábbak, gondtalanabbak leszünk, szélsőségesen pedig hallucinációktól, képzelgésektől teljesen el is torzul az érzékelésünk.

Módosult tudatállapotot egyébként külső rásegítés nélkül is átélhetünk, ilyen az alvás vagy ébredés előtti, esetleg meditáció közben elért alfa állapot. De a különböző élményfeldolgozás közben (gondolkodás, érzékelés, érzés, intuíció) szintén "ugrálunk" a saját párhuzamos dimenzióinkban.

Onnan jutott mindez eszembe, hogy a Jupiter most találkozik össze a felszálló-holdcsomóponttal. A holdcsomópont tengely eleve valamiféle multidimenzionális jelenség az asztrológiában, keleten Ketunak és Rahunak nevezik. A démon vagy sárkány farka a múlt pokla, míg a feje a jövő, a transzcendencia iránya. Mi nyugaton inkább valami életút-jelölőnek tekintjük, mivel maga a metszéspont (Nap és Hold) a tudatos és a tudatalatti énünk égi útjának találkozása.

Ez egy nagyon izgalmas határmezsgye, hiszen ezek a "húzóerőink" az életben. Efelé mozdítanak minket a vágyak, de itt ütközhetünk láthatatlan akadályokba vagy mint a mesékben, innen érkezhetnek a váratlan segítségek. Mindenkinek saját "aranykora" van, mindenki egyéni módon kerülhet csak a helyére és élhet boldogan.

Ha a szüleink, a környezetünk jelöli ki az utat számunkra, de a szívünk másfele húzna, boldogtalanok leszünk. Ha nem keressük azt a hangot, ami a lelkünk mélyéről szólít meg minket, boldogtalanok leszünk. Ha meg is halljuk, de nem követjük a hívást, boldogtalanok leszünk.

Pedig a boldogságkeresés az ősi idők óta kíséri az emberiséget: nem véletlen, hogy az idő és időtlenség ura, a Szaturnusz felügyeli ezeket a mitológiai mezőket. A boldogságnak azonban vannak pótszerei – épp olyanok, mint az alkohol vagy a drog – torzítják a valódi, belülről fakadó énállapotot. Ilyenek a (kizárólagosan) anyagi javaktól való függés, a hatalom játszmái.

Átlag hétévente lehetőséget kapunk arra, hogy egy-egy életterületen megpillantsuk azokat az útjelző táblákat, melyek az élet értelmének keresése közben (Jupiter: Hétköznapi csodák) megmutatják nekünk a helyes irányt (felszálló-holdcsomópont: Magunkhoz ölelni az életet).

Úgy tartják, a lélek azért ölt fizikai formát, mert csakis a testen keresztül lehet tapasztalatokat szerezni. Tapasztalatokat az érzelmekről, a gondolatokról, az intuícióról, az érzékelésről. Ezek nem mindig könnyű élményszerzések: szenvedhetünk a testi-lelki fájdalmaktól, az anyagi vagy érzelmi hiányoktól, a motiválatlanságtól, a céltalanságtól, mégis keressük ugyanezeknek az impulzusoknak az ellenpólusát. Hiszen alig akad felemelőbb érzés a szeretetnél, finomabb egy ölelésnél és inspirálóbb egy új ötletnél, a kaland hívásánál.

A Bika jegyben leginkább azt találjuk meg, amit a bőség és az életélvezet címkével látunk el. Az itt összetalálkozó két égi jel (Jupiter és sárkányfej) nem azt mondja, hogy mostantól, mint a mesében mindenki örökké boldog lesz, hiszen ahogy Hamvas is megfogalmazta, az aranykor nem egy tőlünk térben és időben elkülönülő dimenzió.

Sokkal inkább a tudati érzékelésünk áthangolása.

Ehhez azonban két állapotból kellene kilépni: a hatalmi játszmákból1 és az önsajnálatból2.


Asztrológiai összesítés

1 ennek jelölője a Jupiter-felszálló együttállásra adott t-kvadrát, ami az Oroszlán Marstól és a Vízöntő Plútótól érkezik.

2 ezt pedig az Ikrek Nap, Szűz Hold és Halak Szaturnusz közt létrejött szintén t-kvadrát jelöli. Ráadásul több mutató is arra utal, hogy sirassuk el a veszteségeinket és lépjünk tovább. Ennek egyik "szószólója" a Nappal együtt álló Hyadok (Az ég könnyei), a másik maga a Halak Szaturnusz, ami a múlt kitisztítását javasolja (Egészséges gyökerek).

Még egy izgalmas állócsillag-együttállássa van a képletnek, ez pedig pont a Jupiter és a felszálló holdcsomópont társaságában tartózkodó ο Ceti (omikron Ceti), a Mira. Ez a legelőször beazonosított változócsillag, melynek állapothatározói emberi időskálán mérve rövid idő alatt megváltoznak.

Maga a név azt jelenti "csodálatos". Egy gyönyörű gránátvörös csillagról van szó a tengeri szörny nyakán. Olyan, mintha egy nyaklánc ékköve lenne. Maga a mitológiai cet, Kétó, hasonló nevet visel, mint a hindu Ketu és a csillagkép energiája is szorosan kapcsolódik az alvilági beavatásokhoz (Alámerülés).

Ha összerakjuk ezeket az analógiákat, akkor azt mondhatjuk, hogy a fentebb felsorolt visszahúzó energiamezőkből kilépve nagyon gyors, csodálatos változásokat tapasztalhatunk.


Itt is megtalálsz:

2023. május 22., hétfő

A kommunikáció új szintje

Ikrek jegyében a Nap: 2023.05.21 – 2023.06.20

Bevezető gondolat: "Rendkívüli értékeket tulajdonítok annak, amikor megengedhetem magamnak, hogy megértsek másokat. Ez a kinyilatkoztatásszerű megjegyzés bizonyára furcsának tetszik. Meg kell-e engednem magamnak? Úgy vélem, igen. A másoktól hallott megjegyzések zömét inkább értékeljük vagy megítéljük, mintsem megértjük. Amikor valaki egy érzelmet, hozzászólást vagy védekezést fejt ki, szinte azonnal úgy reagálunk, hogy igaz, butaság, képtelenség, érthetetlen, inkorrekt, kellemetlen. Nagyon ritkán engedhetjük meg magunknak, hogy precízen megértsük, mit is jelent a másik számára az a kijelentés." (Carl Rogers)

Az Ikrek jegy elsődlegesen a kommunikációról, az emberi kapcsolatokról, a gondolkodásról, az információ átadásáról szól – így ebben a hónapban javarészt ezt fogjuk itt a blogon is körbejárni. Ami most igazán különlegessé teszi, az a Nap és a Vízöntő Plútó közti szép fényszögkapcsolat.

Mindkét jegy, az Ikrek és a Vízöntő is úgynevezett emberi jegyek, ráadásul a gondolkodás különböző fokozatait képviselik. (A Gondolat/váltás bejegyzésnél már volt erről szó.) Talán az életszakaszok áttekintésével válik érthetővé, hogyan is formálódik a gondolkodásunk. Az Ikrek az az életkor, amikor a természetes kíváncsiságunktól hajtva elkezdjük fizikailag és fogalmi szinten is felfedezni a minket körülvevő világot.

Kisgyerekként kúszni, mászni, majd járni kezdünk és a helyváltoztatásnak köszönhetően egyre tágabbá válik a környezetünk. A sok új dolgot pedig már nem elég megérinteni, szeretnénk meg is érteni. A mozgással szoros összefüggésben van az idegrendszer fejlődése, aminek következménye az agyi funkciók formálódása. Ezért is probléma, hogy ma egyre kevesebbet mozognak a gyerekek és egyre több időt töltenek mozdulatlanul a különböző képernyők előtt, hiszen a feldolgozási folyamat így hiányossá válik.

Az agyunk fejlődésének és a világra való nyitottságunknak az alapját az interakciók jelentik, aminek egy része a gondolatok megosztása, de a másik pillére az értő figyelem. A kisgyermek a figyelmet még másképp gyakorolja mint a felnőttek, az agya állandó szivacsként működik és felszippantja az információkat.

De aki megkapja a szülőktől, a körülötte élőktől a megfelelő minőségű odafordulást, az később maga is érzékeny hallgatósággá válik.

A Vízöntő már egy jóval későbbi életszakasz. Ott már rengeteg élettapasztalattal rendelkezünk, sőt jó esetben az önismeretnek arra a fokára is eljutottunk, ami az individualizációt lehetővé teszi. A kommunikáció a tudásunk megosztásáról szól, hiszen ez tette lehetővé az emberi társadalom és kultúra jelenlegi fejlettségét. A Vízöntő az eszközhasználó ember szimbóluma. Ma az eszköz már nem egy kőbalta, amit egyszerűen elő tudunk állítani a többiek megfigyelésével. A legapróbb eszközeinkben is számtalan korábban és jelenleg élő ember tudása, munkája halmozódik.

Vegyünk csak egy egyszerű ceruzát: tudjuk, hol találunk hozzá grafitot? Milyen módon kell azt feldolgoznunk? Hogyan formáljuk meg a fa testet? Továbbá iskola nélkül írni sem tudunk... A betűk megalkotása, a szókészletünk, nyelvünk csodálatos összetettségének hátteréről ne is beszéljünk!

Világunk minden egyes darabkájában millió és millió másik ember is jelen van velünk.

Ennek felismerése épp a jelen pillanat egyik lehetősége.


Alapenergiák

A jegybe lépés képlet a jelenlegi korlátainkra irányítja a fókuszt. A Nap és Alcyon (A hét nővér) együttállása az elvakultságunkra, a beszűkültségünkre, a gondolkodásunk kizárólagosságára hívja fel a figyelmet. A Mars és a Plútó oppozíciója a manipulációkra, a hatalmi harcokra – konkrétan a kommunikáció, az információ területén.

Aki egy kicsit is képes a racionális gondolkodásra, pontosan tudja, hogyan is működik ez az egész. A média kifejezés az angol "medium", "közvetítő" szóból ered, ami eredetileg egy objektív, semleges szerep. Engem azonban sosem hagy nyugodni a szó hasonlósága a görög mitológia egyik szereplőjével Médeia-val.

Médeia egy félelmetes és hatalmas tudással rendelkező varázslónő volt. Képes volt "behülyíteni" és megbolondítani az embereket, "marketingbemutatókkal" szörnyű tettekre rábírni őket. Mégis rendkívüli tisztelettel emlékeztek meg róla az istenek, az Élüszion, a túlvilági boldogság, gondtalanság és örök szórakozás szigetének királynőjévé tetették 

Ugye hogy érdekes a párhuzam?

A világon mindennek két arca van. Mindent lehet pusztításra vagy építésre használni. Ilyen a jelenlegi információáramlás, a közösségi média és az ezzel összefüggő hatalom.

Ahhoz, hogy jól használjuk a rendelkezésünkre álló számtalan és határtalan lehetőséget, kritikus gondolkodásra, nyitottságra és valódi figyelemre van szükségünk.

Itt jönnek be a gyerekkori alapok, milyen útravalót kaptunk a világ befogadásához és felfedezéséhez. Minél korábbi életszakaszról van szó, annál nehezebb a változást elindítanunk, de nem lehetetlen. Gondolunk csak bele, hogy akár a legkorábbi – magzatkori, születési – traumák is átírhatók, így a kritikus gondolkodás, a megfelelő információs szűrőrendszer, a figyelem is bármilyen életkorban fejleszthető!


Az Ikrek hónap tervei

Lássuk, milyen tanulási lehetőséget kínálnak nekünk ebben a hónapban a planéták!

Kedden (05.23-án) a Mars-Plútó feszültségére a Jupiter kvadrátja is ráerősít. Ezt majd a hétvégén részletesebben körbejárjuk, minden esetre egy feszültséggel, kapkodással, intenzitással tűzdelt hétre számíthatunk. Próbáljuk meg tudatosan oldani a saját feszültségeinket!

Pénteken (05.26-án) az Eris fokot vált. Ennél a lassú mozgású égitestnél egy aprócska fok is jelentős különbségeket eredményezhet az alapenergiákban. Ez a 26. fok nagyon izgalmas módon reflektál a már felvezetett gondolkodás-váltásra. "Az elme, amely egy teljesen ismeretlen és még nem tapasztalt típusú potenciával találja szembe magát, eleinte nehezen tud alkalmazkodni új érzékelési világához és cselekvési lehetőségéhez."

Szombaton (05.27-én) a Jupiter és a felszálló-holdcsomópont találkozik össze, ez a képlet is még tele lesz rengeteg feszültséggel. Tranzitban ezeket a vibráló konstellációkat akkor fordíthatjuk előnyünkre, ha aktuálisan, önismereti szinten foglalkozunk az adott kérdésekkel. Együttműködés híján inkább a fáradságot, a frusztrációt, a kellemetlen külső körülményeket érzékeljük.

Június 4-én, vasárnap kerekedik ki a telihold és ez lesz az év második tízmilliószoros napja is. A kora hajnali időpont az Ikrek friss, lendületes energiáját hozza, továbbra is meglehetősen sok nyugtalansággal. Itt a Halak Szaturnusz (Egészséges gyökerek) "nyúl bele" a képletbe, a gondolkodásunk múltból hozott aspektusaira irányítva a figyelmet.

Másnap, hétfőn (06.05-én) a Vénusz átlép az Oroszlánba, ezzel átveszi a jegybelépési pozícióját a Marsnak és most ő kerül szembe a Plútóval. Itt a kapcsolati és főképp a párkapcsolati kommunikációkban szükséges változásokra kaphatunk sürgető jelzéseket.

Ismét a vasárnapunk lesz mozgalmas (06.11), a Merkúr uralomba kerül az Ikrekben, a Plútó pedig visszahátrál a Bak jegyébe. Ez végre hoz egy kiegyensúlyozottabb energiát. A Merkúr és a Plútó közt egy nagyon erős trigon jön létre, de olyan jegyekből, amik tanító jelleggel kapcsolódnak egymáshoz. A szavak és gondolkodás felelőssége nyerhet új megvilágítást.

Egy hétre rá (06.18-án) Ikrek újhold, aminek a Halak Neptunusz (Érzelmi mélység) ad némi gondolkodni valót. Illúziókról és valóságról "filozofálgathatunk", s ha elég éberek vagyunk, itt talán a média működésén is túlláthatunk.


Itt is megtalálsz:

2023. május 17., szerda

Élet-forma

Újhold a Bika jegyében: 2023.05.19 (17h54m)

Bevezető gondolat: "Amíg valaki nem tud külön békét kötni a testével, annak a lelki békéje is reménytelen. S fordítva is így van." (Popper Péter)

Az életforma egy élő szervezet megjelenési formája. Az ember életformája: a test. Életformának nevezzük továbbá azt, ahogyan a körülményeinket, az életvitelünket kialakítjuk. Életformánk függ a társadalomtól, a kultúrától, az írott vagy íratlan viselkedési szabályoktól.

A kettő szorosan összefügg egymással, hiszen egy életforma kifejezése megjelenhet az öltözködésünkben (sportosak vagyunk vagy elegánsak), a testtudatosságunkban, az egészséggel, a táplálkozással kapcsolatos igényeinkben  (vegák kontra húsfogyasztók), a hobbinkban (a golfozás, a romkocsmázás vagy az operalátogatás is egy-egy életforma).

Mindkettő valamiféle hovatartozás. A test az emberi fajhoz tartozás, míg a létformánk a valahova-tartozás. Utóbbi rendkívül hangsúlyos a mai társadalomban: nagyon sokat foglalkozunk a külsőségekkel, a megjelenésünkkel, sőt a testünkkel is – számoljuk a kalóriákat, festjük az őszülő hajunkat, igyekszünk előnyös színű, divatos ruhákat választani. A "bícsbadi" (beach body) minden tél végének a szezonális mantrája és most már olyan kifejezések is bekerültek a nyelvhasználatba, mint "superfood", "kollagén" vagy "makrotápanyag". Okoseszközökkel mérjük az alvásfunkciónkat, a lépésszámunkat, a pulzusunkat,

de a test valódi figyelméről megfeledkezünk.

Testünknek leginkább a szépségét, netán a teljesítményét értékeljük és ebből kifolyólag az idő előrehaladtával egyre inkább érezzük nyűgnek: ráncosodik, fájdogál, rosszul funkcionál, gyógyszerekkel kell kordában tartanunk őt. A test külsőségből ellenséggé válik, mi pedig minkét esetben tőlük független, rajtunk kívül álló énrészként kezeljük.


Érzelmi barométer

Testünk egy elképesztő "szerkezet": megtermékenyülésünk pillanatában két aprócska sejt információs csomagját olvasztjuk egybe – s láss csodát! – az információból anyag lesz.

Einstein híres E=mc2 képlete alapján megérthetjük, hogy az anyag és az energia ugyanannak a dolognak két eltérő megjelenési formája.

Az energia felszabadult anyag, és az anyag potenciális energia.

A kettő közti különbséget az információ határozza meg – vagyis milyen gondolati tartalommal töltünk fel egy jelenséget.

Ez a gondolkodás igaz a testünkre és az életkörülményeinkre is, de csak akkor működik a formula, ha tényleg képesek vagyunk egységként gondolni magunkra.

Nem véletlen, hogy a testbe visszavezetett tudat gyakran elhangzik itt az írásaimban, hiszen a Bika jegyben most több lassú mozgású planéta is erre hívja fel a figyelmünket. Míg az állatvilágban természetes a test-egység, addig az ember az intellektuális fejlődése közben elveszítette a kapcsolatot önmagával. Pedig ha a Zodiákus szimbolikáját vesszük alapul, jóval több bennünk az ösztöni (7), mint az emberi (3) és akad még egy átmeneti jegy (Nyilas), illetve egy tárgyi valóság is (Mérleg).

Az animális oldalunk elsődlegesen testi és érzelmi: e kettő elválaszthatatlan egymástól. A test az érzelmi körülményeknek megfelelő válaszokat ad: vészhelyzet esetén adrenalinnal áraszt el bennünket, lelkesültségünkkel összefüggően endorfint termel. A vegyi reakciókra, az autogén funkciókra nincs hatásunk, a tudatunk közvetlen utasítást nem tud adni a testnek, így az érzelem marad a köztes kommunikációs fórum.

A test nyelve tehát: az érzelem.

Vegyük példának a pánikreakciót. Ennek a fizikai tünete lehet szapora légzés, emelkedő pulzusszám, heves szívdobogás. Hiába mondogathatjuk magunknak, hogy "minden rendben" vagy "ej, hagyd más abba", a testünk fittyet hány ránk és tovább "gyártja" a vészhelyzeti reakciókat. A figyelmünket az érzelmi állapot kiegyensúlyozására kell fordítanunk, aminek lehet az eszköze akár a légzésritmus megváltoztatása, illetve az idegrendszer áthangolása.

Ilyenkor mi "szólítjuk meg" a testünket. De mi van akkor, amikor ő beszél hozzánk? A test először csak diszkomfort érzetekkel jelez: állandó kimerültség, puffadás, izomfájdalmak, aminek a hátterében állhat az életformánk is (rossz táplálkozás, mozgásszegény életmód, a természettel elveszített kapcsolat), de az érzelmi állapotainkról is tudósít bennünket. "TúlVÁLLaltad magad", "nem tudod megEMÉSZTENI ezt a helyzetet", "VÉRIG sértődtem". Ugye, milyen gazdagon tudjuk kifejezni magunkat? Miközben becsukjuk a fülünket a saját szavaink előtt és az "üzengetések" pszichoszomatikus betegséggé szilárdulnak.

A földies jegyekhez tartozik ez a folyamat: a testképzavartól, az érzelmi biztonság hiányától (Bika), az életmódunkon (Szűz) keresztül a krónikus betegségeik (Bak) vezet az út.


Az újhold képlete

A hosszú eszmefuttatásom elvezetett minket a pénteki újhold képlethez. A Bika hangsúlyosságot, vagyis a testi irányultságot 6 planéta (!) jelöli ki, mindehhez kapunk még egy Algol-együttállást a Nappal és a Holddal, egy Skorpió aszcendenst, 8-as házas újholdat, Plútó – Jupiter/holdcsomópont – Mars átfutó kvadrátot.

Az itt felsorolt összes elem a testtel kapcsolatos viszonyulás átalakítására ösztökél bennünket. Az Algol (Legbelső félelem) mindig a legmélyebb traumáinkat mutatja. Azokat, ahol a fejünk és a testünk közt elvész a kapcsolat. Nem akarunk a testünkkel kommunikálni többé, hiszen ha csak rágondolnánk is felkavarna egy érzelmi állóvizet, ami pedig a fizikai és/vagy lelki fájdalomra, az elszenvedett múltbeli dolgokra emlékeztetne minket.

A tompítás, az elfojtás közben nem vesszük észre, hogy mindaz, amit elfeledni igyekszünk torzzá tesz bennünket. Medúza gyönyörű nőből kígyóhajú szörnyé változott. Dühvel, bosszúvággyal leplezte az őt ért erőszakot, de aki csak rápillantott, azonnal látta az igazságot, hiszen kővé dermedtek az iszonyattól.

Ha nem is rejt mindenkinek az élete drámákat, az emberiség kollektíven dolgozik ezen a traumán. A Plútó és az összes transzperszonális égitest egy újfajta világlátás, egy jóval komplexebb világfelfogás felé terelget bennünket.

Lehasadtunk a testünk tudatosságáról, a környezetünk tudatosságáról, eltávolodtunk a természettől. Most vagyunk mindennek az újrafelfedezésénél.

A test, mint életforma tökéletesen hozzánk idomul, még a betegségekkel is az általunk megteremtett homeosztatikus egyensúlyt igyekszik fenntartani. Az életformánkat azonban mi alakítjuk, aminek része, hogy a testünkkel, a környezetünkkel felelősen és tudatosan kommunikáljunk.


Itt is megtalálsz:


2023. május 15., hétfő

Hétköznapi csodák

Jupiter a Bika jegyében: 2023.05.16 – 2024.05.25

Bevezető gondolat: "Az élet művészete egészen hétköznapinak tűnhet. A helyes látásmódban rejlik a művészet, a dolgok mögé látásban, pontosabban az eseményekben rejlő öröm meglátásában. A boldogság művészetét bárki megtanulhatja, gyakorolhatja. És akár most is elkezdheted." (Anselm Grün)

Tudjátok, hogy a csillagfürkészésben akadnak kiemelt kedvenceim. Általában a "zűrösebb" lélekrészek tartoznak ide: Lilith, Kheirón, Plútó vagy akár az állócsillagok. A Jupiterért – ami egyébként a tradicionális asztrológiában a nagy jótevő nevet viseli és általában pozitív tartalmakat kapcsolunk hozzá – kevéssé rajongok. Nem mintha egy energetikai minőséget lehetne kategorizálni, de hát mégiscsak emberből vagyok és az elfogultságom a "megküzdős" belső minták felé húz.

De a 12 megnyilvánulási formája közül akad egy, ami éppoly kedves a szívemnek, mint a fentebb felsorolt asztrológiai jelenségek: ez pedig a Bikában való tartózkodása.

A Bika Jupiter mindenben az ellentéte a mélyre merülős, önismereti utakat feszegető, pszichológiai berkekbe csábító Lilithnek, Kheirónnak vagy Plútónak.

Míg ők az élet elakadásaira világítanak rá, a Bika Jupiter az élet élvezetét tanítja.

A Jupiter mindig mindenben a létezés értelmét keresi és ebben a földies, anyagtudatú jegyben az érzéki élvezetekben találja meg a választ. Ott, ahol tulajdonképpen elsődlegesen keresnünk kellene: a test és a valóság tudatosságában.

Kisgyermekkorban a világot épp ezen az érzékszervi szűrőn keresztül fedezzük fel: mindent megcsodálunk, megérintünk, megszagolunk, megkóstolunk, meghallgatunk. Az érzékelés fejlesztése egy rendkívül izgalmas kaland: jó beletúrni a homokba, felváltva megízlelni a sárgarépát és a brokkolit, belepacsálni az eső utáni pocsolyákba vagy beletemetni az arcunkat egy illatos virágba.

A következő életállomásnál az érzékelési élményekhez már fogalmakat társítunk, elnevezéseket, sőt szabályokat, hitrendszereket tanulunk. Míg az érzékelés finomítása egyéni élmény, addig a fogalmi tanulás mások függvénye. Lehet, hogy nekem ízlik a csoki, de anyu azt mondja, nem egészséges. Lehet, hogy élvezem a sárban hempergést, de azt mondják, piszkos lesz tőle a ruhám, és a többi... A virtuális valóság megjelenésével ráadásul egyre inkább elvonjuk a figyelmet az érzékeléstől.

Egyre kevésbé vagyunk jelen a testünkben, a pillanatban, az átélési tapasztalatokban.

Az étel finom ízlelgetése helyett több időt pazarlunk arra, hogy az Instagramra lefotózzuk. Jobban figyelünk mások mondandójára, mint a jól hallható érzelmi tónusokra. Az orrunkat már alig használjuk, pedig annyi mindent elárulna nekünk egy gyümölcs frissességétől kezdve a másik ember lelkiállapotáig.

Az előttünk álló egy évben a Bika Jupiter lassításra invitál bennünket. Egy kényelmesebb tempóra, amibe mind gyakrabban kap helyet az elfeledett érzékelés újratanulása. Öt planéta tartózkodik most a Bika jegyében, ami nagyon koncentrálttá, sokrétűvé teszi ezt a tapasztalási folyamatot.

Ráadásul a leghétköznapibb élethelyzetekre irányítja a figyelmünket. A hétköznapi csodákra. Egy forró kávéra, a zuhogó esőre, a lenyírt gyep illatára, a tánc örömére, az önfeledt lustálkodásra.

A dolce far nienté-re, vagyis az édes semmittevésre.

Milyen jól hangzik, ugye?

Mégis ha megvizsgáljuk az életünket, beláthatjuk, hogy ez a mindenki által vágyott hangulat, életérzés nehezen ültethető át a gyakorlatba.

A képlet is azt mutatja: van itt még felszabadítanivalónk! Ez egy komoly, belső átértékelési feladat, hogy újra felfedezzük az életünk valódi értékét, a minőségi átélését, a létezés örömét.


Előretekintés

Lao-ce azt mondja: "Amikor lehangolt vagy, a múltban élsz. Amikor aggódsz, a jövőben élsz. Amikor békében vagy, akkor élsz a jelenben." Ez nagyjából össze is foglalja, hogy a Bika Jupiter megtapasztalásához milyen belső figyelmi állapotra van szükség.

Ráadásul az ég többi szereplőjétől is inkább támogatást kapunk.

Bár a Vízöntő Plútó kvadrátjával indulunk, ez inkább a kezdeti lelkesedést mutatja, ami egy hónap alatt ki is fulladhat. Előfordulhat, hogy most nagy lendülettel tervezgetjük a fizikai valóságot érintő változást (életmód, utazások, egyéb komfortnövelő élmények), de ha "kifut alólunk" a Plútó hatása, akkor picit meglustulunk, halogatóvá válunk.

Szintén egy bő hónapig tart a Jupiter és a holdcsomópont együttállása, aminek az egzakt találkozásáról május 27-én ejtek néhány szót.

A Halak Szaturnusztól két részletben és hosszan kap szextilt a Jupiter, 05.19-07.21-ig, majd 11.30-tól 2024. április 20-ig. Közte (2023. szeptember 8. és 2024. január 4. között) lesz retrográd is a Jupiter. Maga a fényszög óriási segítség, hiszen az érzelmeink és a testi érzeteink szorosan összefüggnek egymással, erre lehetünk jóval tudatosabbak, figyelmesebbek.

Míg a Bika Jupiter első háromnegyede kényelmesen alapokat épít, addig az utolsó szakasz, 2024 tavaszától tényleges és gyors változásokat ígér.

Március 9-én lép be az Uránusz hatókörébe, április 21-én teljesedik ki és ez az együttállás hozhat egészen váratlan dolgokat. Újrakezdést. Olyasmit, amire azt mondjuk, ezt sosem gondoltam volna magamról.

Április legvégétől a Halak legvégén járó Neptunusz szintén egy szextillel kíséri a Jupitert, ehhez május 9-től a Plútó trigonja is csatlakozik. Ezekkel a fényszögekkel vezetik át az Ikrek jegyébe őt, ahol az érzékelési tapasztalatok helyett az intellektuális, a megértésen alapuló felfedezések várnak majd ránk.


Itt is megtalálsz:

2023. május 9., kedd

Távoli világok

Nap és Ran együttállás: 2023.05.08

Bevezető gondolat: "Elég hosszú ideje kóborolunk már a kozmikus óceán partjain. Most végre készen állunk arra, hogy vitorlát bontsunk a csillagok felé." (Carl Sagan)

Ma igazán nem akartam bejegyzést írni, de a tegnapi Nap-Uránusz konjunkció (Ez a mi valóságunk!) után nem hagyott nyugodni, hogy a velük együtt álló csillagról még nincs poszt a blogon. Pedig megérdemel egy külön oldalt, hiszen egészen új távlatokat nyitott nekünk.

Középiskolába a Közgazdasági Politechnikumba jártam, ahol összefüggésekben tanítottak nekünk mindent. Ez azt jelenti, hogy nem az évszámokat kértek számon, hanem megismertették velünk az adott kultúrát, vallást, korszakot és így egy jóval teljesebb képet kaphattunk a történelemről. Amit egyébként társadalomismeret órának hívtunk. Rendhagyó módon még az atlaszokat is lapozgattuk, hiszen fontos eleme egy civilizáció kialakulásának az elhelyezkedése. Teljesen más túlélési mechanizmusra van szükség az izolált, hideg vidékeken, mint a dúsan termő, ásványkincsekben gazdag országokban.

Ami leginkább megmaradt bennem az a felismerés, hogy ha egy terület folyó, de még inkább tenger partján fekszik, akkor kézenfekvő módon alakul ki a kereskedelem. Ahol pedig piacok és kikötők vannak, ott kultúrák keverednek, folyamatosan átszínezik a világnézetet. Nyitottabb, lazább és befogadóbb lesz a gondolkodás.

A városok szintén a folyók mentén szerveződtek, hiszen ez megkönnyítette a szállítást, hallal látta el a környező vidékeket és az öntözést is elősegítette.

Nem véletlen hát, hogy az égre pillantva hasonló szerepet tölt be az égi óceán, a Tejút vagy a mennyei folyó: az Eridanus. Ebben a tényleg kanyargó folyamra emlékeztető csillagképben szinte minden kultúra a saját folyóját vélte felfedezni: a Pót, a Nílust, az Eufráteszt vagy a Dunát látták benne.

A folyó felépítése megfelel egy földi folyóénak: van forrásvidéke – ami felé a Nap éppen hajózik – ez a β jelű Cursa, és az alfa csillagnál ömlik bele az égi tengerbe – ez az Achernar nevű csillag. A kettő közt találunk megbúvó struccfészkeket, békákat, hajókat, pont mint a valódi vizeken.

A mai állócsillagunk azonban kissé kilóg a sorból, mert a nevét viszonylag frissen nyerte el. Érdekes módon annak ellenére hogy viszonylag fényes csillag, a korabeli csillagászok mégsem adtak neki saját nevet. Vajon hogy történhetett meg ez?


A név eredete

● Rán nevet 2015-ben nyerte el az addig csak epszilon Eridaniként emlegetett állócsillag. Ahogy azt már a Haumea esetében is leírtam, az újonnan felfedezett égitesteknél elrugaszkodtunk a görög mitológiától és más kultúrák csillagtörténeteit is beemeltük az égi meséskönyvünkbe.

Így volt ez a már régóta ismert, de a földön kívüli civilizációk kutatásában kulcsszerepet játszó csillag esetében is. Ugyanis a csillag mellett felfedeztek egy exobolygót is, így a csillag az óskandináv mitológia tengeristennője után kapta a nevét, míg a körülötte keringő planéta a férje, Aegir lett.

● A névötletre pályázatot írtak ki és az akkor 14 éves James Ott javaslata nyert.


Csillagászai érdekességek

● A Rán csillag tőlünk alig 10,5 fényévnyire kering, így csak az Alfa Centauri és a Szírius előzi őt meg.

● A csillagképen belül ez a harmadik legfényesebb csillag, így valóban furcsa, hogy korábban nem kapott saját elnevezést.

● A közelség remek lehetőséget biztosít a vizsgálatára, így azt kutatják, hogy egy Nap-típusú csillag környezetében hogyan is jöhettek létre a bolygók. Vagyis ez lehet a mi Naprendszerünknek kialakulásának is a modellje. A bolygó mellett egy törmelékkorongot is felfedeztek, ami szintén hasonló a mi Kuiper-övünkhöz.

● Az Epszilon Eridani b néven jegyzett bolygó létét már az 1990-es évek eleje óta sejtették, de hivatalosan csak 2000. augusztus 7-én jelentették be a létezését.

● A bolygó tömege 1,5-szerese a Jupiterének.

● A fantázia már megint megelőzte a tudományt, az 1993-ban adásba kerülő Babylon 5 című sci-fi sorozat az Epszilon Eridani rendszerben játszódik.


Mitológiai háttér

Ahogy a bevezetőben is említettem, egy kultúrát nagyban meghatározott a földrajzi elhelyezkedése. Az északi népek viszonylag mostoha körülményei ellenére a tenger távlatokat és perspektívákat nyújtott a kalózkodásra, a kereskedelemre.

Az óskandináv mitológia ismertebb alakjai mellett, mint Odin, Thor vagy Loki (köszönet érte az MCU-nak, hogy szélesebb körben is felkeltette irántuk az érdeklődést), sok természettel összefüggő istenséget is számon tartottak.

Rán és Aegir szorosan összetartoznak és együtt képviselik azt a tengert, amit az északi népek féltek és tiszteltek.

Aegir egy jötunn, vagyis óriás, aki szívesen vendégelte meg az isteneket a termeiben, saját főzésű sört kínált nekik. Emiatt ő a tenger barátságos, szívélyes arca.

Házastársa Rán a haragos tenger istennője. Neve "kifosztást, lopást, rablást" jelent. Ez az istennő a tenger fenekén található Holtak birodalmának is az uralkodója. Ide csak a vízbe fúltak kerülnek, míg a betegségben vagy öregségben elhunytak Hélnél vendégeskednek. Rán pedig elrabolta a lelkeket...

Az isteni párnak kilenc lánya van, aki a tenger különböző hullámarcait jelenítik meg, például feltornyosuló, a tetején átlátszó vagy habzó hullámok. Egy szem fiuk Snaer, a hó megszemélyesítője.

A tenger szó hallatán a modern kor emberének fantáziájában pálmafák, koktélok és napozóágyak jelennek meg, szimbolikusan pedig az érzelmeket, az intuíciókat, a tudatalattit társítjuk hozzá. Az északi népek számára azonban a víz elsősorban a rettenetes és kiszámíthatatlan jeges tengert jelentette: hajósok ezreinek a hullámsírját.


Új világok felé hajózunk?

Mindig lenyűgöz, hogy ami tudatosan véletlenszerűnek tűnik, az a mélyebb rétegekben milyen szépen összecseng a világ rendjével.

Egy kamaszfiú ötlete, amit mindegy, hogy a fenti filmsorozatból, a kedvenc képregényéből vagy a mitológiai ismereteiből szerzett, tökéletesen fedi a csillagüzenetet.

A Vízöntő világkorszakkal nem csak a tudatunk, a valóságunk is tágul, így egyre kézenfekvőbb, hogy az emberiségnek lehetősége adódik másik civilizációkkal összekapcsolódni. Ahogy a föníciaiak felderítették a Földközi tenger minden zegét-zugát vagy a vikingek áthajóztak az Atlanti óceánon és már a 10. században gyarmatosították Észak-Amerikát, úgy a világűr "tengerei és folyói" is kommunikációs csatornákat nyithatnak nekünk.

Ahogy a tegnapi bejegyzésben is írtam, az új dolgok, új információk felé nyitás, a komfortzónából való kilépés félelmetes, ezért nem véletlen, hogy egyelőre több az ijesztő elképzelés az idegen civilizációkról, mint a barátságos, együttműködő találkozás lehetősége.

Itt kapcsolódik be a Rán, a rettenetes erejű tudatalatti szerepe. Ezen a csillagkapun keresztül lehetőségünk adódik a mélyre temetett elemi félelmekkel való szembenézésre, a mentális vagy érzelmi zavarok helyreállítására.

Megvizsgálhatjuk a viselkedésünk rejtett gyökereit és lehetőséget kapunk, hogy változtassunk azokon az aspektusokon, amik spirituális fejlődésünk útjában állnak. Mindez az Uránusz együttállásával nagyon intenzív és felszabadító folyamat lehet.


Itt is megtalálsz:

2023. május 8., hétfő

Ez a mi valóságunk!

Nap-Uránusz együttállás: 2023.05.09 (21h56m)

Bevezető gondolat: "Sok baj származik a Földön abból, hogy megmondják az embereknek, mit gondoljanak, ők pedig el is fogadják ezt." (Ann Druyan)

Amikor a Nap és az Uránusz találkozik, felmerül az egyéni szabadság, a szellemi fejlődés, a tudat tágulásának kérdése.

Ha megnézzük a két szimbólumot, láthatjuk az összefüggést, a hasonlóságot.

A Nap egy kör – a minket körülvevő világ, melynek közepén a pont jelöl bennünket: az "ént".

Ez elsősorban a szellemi tudatosságunk és nem a fizikai létünk korlátait mutatja, hiszen mindannyian egy szűkebben-tágabban körülhatárolt valóságot érzékelünk.

A valóságról alkotott elképzelés "kerítését" sok tényező alkotja: az aktuális társadalmi nézetek, a hozott családi minták és legfőképpen az ezekből "összegyúrt" alapszemélyiségünk. A jelkép egy szemre is emlékeztet bennünket, mutatva azt a szem(l)életmódot, amivel a létezésre, a környezetünkre, önmagunkra pillantunk.

A minket határoló gondolati fal téglái olyan elemekből épülnek fel, ahogy a világ apróbb s nagyobb dolgairól gondolkodunk. Egy problémában vajon akadályt vagy kihívást látunk? Mi a fontosabb: a karrierépítés vagy a családalapítás? Követünk-e bármilyen vallást vagy csak magunkban hiszünk? Egy Picasso festmény előtt állva a művészi szépségben gyönyörködünk vagy a kaotikusságon szörnyülködünk? A pacalpörkölt illatától megkordul a gyomrunk vagy undorodva húzzuk fel az orrunk?

Tégláink java része adott: a családi és kulturális örökség része, de nyitottsággal és tanulással újabbakat építhetünk be.

Ilyenkor a "valóságkerítésünk" nem magasabb, hanem szélesebb lesz.

És itt jön be a tudat tágulásának a szimbóluma, az Uránusz.

Ennek az alapja is a fenti napszimbólum, de kiegészül egy felfelé törő nyíllal. A tekintet itt a fény, a szellemi inspirációk felé fordul. Ez a felfelé törekvő impulzus a tudat kitágítására, az egó korlátainak felszabadítására ösztönöz bennünket. A hagyományos gondolkodást új, magasabb perspektívába helyezi.

Az Uránusz égisze alá tartozik az internet megjelenése és széles körben való elterjedése. A világháló kifejezés remekül leírja a jelenséget, hiszen a világot egy láthatatlan információs háló köti össze. Használóként "halásszá válunk" és adatokra vethetjük ki a horgot. Elég csak beírni a keresőbe "a legjobb sushi a közelben" vagy "mikor született Ady" és máris magunkhoz rántjuk a választ.

Érdekes, hogy ez a tágulás azonnal megszülte a beszűkítő mechanizmusokat is: ezeket algoritmusoknak hívjuk. Abu Abdalláh Muhammad ibn Músza al-Hvárizmi, latinosan Algorithmi perzsa tudós volt, aki megalkotta az algebrát – az összevonás fogalmát. A modern kori algoritmusok adatokat gyűjtenek rólunk és azokat összevonva létrehoznak egy kiszámítható valóságkeretet.

Nagyon leegyszerűsítve: ha én folyton a sushira keresek rá, akkor kizárólag az ezzel kapcsolatos információk találnak meg: például éttermek, alapanyagok, Japán utazási ajánlatok.

Az algoritmusok a kattintásaink alapján feltételeznek egy érdeklődési kört, politikai nézetet, hobbit és ennek megfelelően kínálnak meg további hasonló tényezőkkel.

Mi is a megerősítések irányába húzunk és a technika fejlődése pont ezt a gyenge pontunkat használja ki: a megerősítő információkat felénk tereli.

Eleve szívesen zárjuk ki az életünkből a másfajta gondolatokat, nézőpontokat, a miénknek ellentmondó információkat: ez pedig a szűklátókörűséghez vezet.

Kate Murphy Az értő figyelem című könyve szerintem a Vízöntő korszak egyik alapműve. Ebben remekül összegzi a fenti probléma megoldását:

"Az az igazság, hogy csak akkor lehetünk biztosak a meggyőződésünkben, ha hagyjuk, hogy kétségbe vonják. A magabiztos embert nem bosszantják az övétől eltérő vélemények, és online sem ontja magából az epét cáfolatként. A magabiztos ember nem minősíti menthetetlenül ostobának vagy rosszindulatúnak a másikat, ha nem ismeri őt személyesen. Az emberek sokkal többek, mint a rájuk aggatott címkék és politikai állásfoglalásaik. És csak akkor fogalmazhatjuk meg eredményesen az ellenvéleményünket, ha mélységében értjük meg a másik nézőpontját és annak eredetét."


A pillanat képlete

A tudat tágulása nem könnyű, főként ha a kollektív tudatról van szó. Mondjuk úgy, hogy van egy megszokott formája és kerete, ami még ha látszólag új perspektívákat is hoz (mint az internet), mégis a saját tudatkerítésünkön belül tart bennünket.

Bár már ennek az új világkorszaknak a küszöbén toporgunk, az igazi áttörés még nem történt meg. Honnan tudjuk, hogy nem sikerült kilépni a keretekből? Onnan, ha folyamatosan ugyanott találjuk magunkat, mint korábban. Legyen szó egyéni vagy társadalmi szintről.

Ha egy konfliktushelyzetre még mindig a háború a megoldás – akkor nincs változás.

A Vízöntő éra teljes strukturális átrendeződést kíván, ahol a korábbi több ezer éves, minden szintre kiható alá-fölé rendelődő, hierarchikus működés helyett

egymás melletiségre van szükség a fejlődéshez.

Láthatatlanul ez már elkezdődött: a fiatalabb generációk már nem "fentről" szerzik a tudást, hiszen sok jelenkori innovációban jóval tapasztaltabbak a velük egy szinten lévő társak, mint a szülők. Ez még messze nem a tudatos együttműködés, de már annak a csírája!

A Nap és az Uránusz 2019 és 2025 között összesen hétszer találkoznak össze itt, a Bika jegyében. Az első randevújuk közvetlenül a jegyváltás után történt (Mindig is ott volt), de akkor még önmagában nem volt erőteljes a hatás. Csupán sejtésként mocorgott a felszín alatt. Aztán évről-évre egyre tisztábban láttuk, hogy semmi sem az, aminek látszik.

Az idei az első olyan együttállás, amikor a Plútó már a Vízöntő jegyben áztatja a lábát, vagyis felette is átveszi az uralmat az Uránusz. (Jövőre még izgalmasabb lesz a képlet, de nem spoilerezem el előre!)

A folyamatnak (természetesen a többi planétával együttműködve) az a célja, hogy ráébredjünk,

amiben élünk – azok a kereteket  a tudatunk által létrehozott valóságnak a korlátai.

Csak és kizárólag akkor leszünk képesek fejlődni, ha felismerjük, hogy léteznek ezek korlátok! Ha nem hagyjuk, hogy kijátsszák őket, akár csak a "fentről megmondó emberek" vagy a náluk jobban álcázott algoritmusok.

A Vízöntő jegye és az Uránusz bolygó az újító, a nyitott, a kíváncsi ember megtestesítője. A fent említett könyvből hozok ide egy újabb idézetet:

"Az adathalmaz csak arra világít rá, ami szerepel benne. Ez azt jelenti, hogy az adathalmazokból származó algoritmusok is korlátozottak. Ha megnézzük a Charles Darwin által elolvasott könyvek kimerítő listáját, könnyen beláthatjuk, hogy ha az Amazon algoritmikus ajánlásai alapján vásárolt volna, meg sem születik A fajok eredete. A zoológiával kapcsolatos könyvek és az olyan címek mellett, mint Thomas Mathus Tanulmányok a népesedés törvényéről és Adam Smith The Theory of Moral Sentiments című írása, Darwin olvasott még francia tanulmányokat a prostitúció hatásáról az erkölcsre és a közhigiénére, olvasta a Robinson Crusoe-t Daniel Defoe-tól, Shakespeare műveit és Jane Austin regényeit. Sajátos és kiszámíthatatlan érdeklődését követte, olvasmányaival fokozta kreativitását, és tudományos ismeretekre tett szert."

Darwin elméletét több ponton is meghaladta már a tudomány, de a korábbi sziklaszilárdnak hitt teremtéstörténetekhez képest a gondolkodása valami elképesztően új világot nyitott.

Bár épp az imént "haladtuk meg" a teremtéstörténeteket, most mégis visszakanyarodunk oda, ahonnan minden elindult.

A mitológiák a hétköznapi valóságból belesüllyedtek egy alternatív, mondjuk így, szimbolikus valóság mintázatába, de ettől függetlenül, köszönik szépen, ők jól vannak. (Legalábbis egyelőre. Legalábbis az én tégláim között.)

A görögök szerint Uranosz előbb jelent meg a földi síkon, mint a Nap. A végtelen ég istenének a Földanyával folytatott nászából születtek meg a további létezők – a világ jelenségei, az a helyek, az istenek, a szörnyek, az állatok és az emberek.

A Nap közvetlenül az első teremtési széria eredménye volt, de az idők során folyamatosan veszített elemi minőségéből. Első megtestesítője Hüperion, aki kitanította fiát Hélioszt és amikor elérkezett az idő, a kiöregedett titán méltósággal átadta a stafétabotot. A tudás továbbörökítése itt azonban megakadt. Héliosz már nem képezte fiát, Phaethónt. Szinte modern kori a róla szóló történet: az aranyifjú lenyúlta a papa Ferrariját (napszekerét) és fának (folyónak) hajtott vele.

Olyan ez, mintha fordítva ment volna végbe a tudat evolúciója: a zseniális, hirtelen, ötletgazdag teremtő tudatot a saját félelmei korlátozták és ez a generációs örökség csökevényesedett elvakultsággá, infantilizmussá, ostoba bizonyítási vággyá.

Nagyon szép szimbolika, hogy a Nap és az Uránusz azzal a folyóval áll együtt, amibe a fiú belezuhant. A Bika 19. fokánál találjuk az ε Eridanit, a Ran-t. A tudomány jelen állása szerint ehhez a csillaghoz két exobolygó és két kisbolygóöv is tartozik, így a SETI, vagyis a földön kívüli intelligenciát keresők egyik célpontja.

A Phaethon nevét viselő aszteroida pedig az Algol állócsillaggal áll együtt, ami a kővé dermedt kreatív energiák felszabadításában (Legbelső félelem) nyújt nekünk segítséget.

Ez a konstelláció egy fontos fordulópont ahhoz, hogy felismerjük gondolkodásunk, énképünk, személyiségünk (Napunk) elvakító fényét, kővé váltságát és merjünk önmagunktól távolabb is, a számunkra sötét helyeken keresni.

A komfortzónán túli világ ismeretlen és idegen, de a fejlődés csakis önmagunkon kívül, önmagunkat meghaladva lehetséges.


Itt is megtalálsz:

2023. május 5., péntek

Alámerülés

Nap-Uránusz-Menkar együttállás: 2022. 05. 05

Bevezető gondolat: "Amikor meghalljuk magunkban az élet hangjait, testünk és lelkünk titkos üzenetét, akkor élünk a szív törvényei szerint." (Hioszi Tatiosz)


Alig győzöm hangsúlyozni, hogy a csillagidő az emberi léptékhez képest milyen lassan telik, most mégis azt kell mondanom: ejha, az Uránusz már a Bika jegy felénél jár! 2019-ben a váratlan lehetőségek földjének neveztem az első Nap-találkozót, akkor tudatosíthattuk, hogy miről is fog szólni a fizikai valóságunk átalakítása.

A jegy 15. fokánál már javában benne vagyunk a folyamatokban. A változás – ha éppen nem is a legvidámabb fázisnál tart – tagadhatatlanul zajlik. Négy év múlva, mikor a kilépéshez érkezünk, kell majd készítenünk egy összegzést, hogy a lehető legtöbbet profitálhassunk a tapasztalatokból.

A sábai szimbólumok szerint is ez a féltáv meglehetősen viharos, a kulcsmondata így hangzik: "A társadalmi ambíciók által kiváltott válságokkal való szembenézéshez szükséges bátorság." És valóban: globális szinten számtalan krízispont van, amit a társadalmi ambíciók generáltak: politikai, gazdasági, egészségügyi, környezetvédelmi és főleg ideológiai értelemben.

Az egyéni feladat elsősorban a saját hozzáállásunk alakítása, a belső erőforrások feltérképezése és mozgósítása. Maga a konfliktus remek táptalaj lehet annak, hogy a tudatosságunkat fejlesszük, hiszen új látásmódra, kreatív megoldásokra ösztönöz. Bármerre is jár az Uránusz: a célja ugyanez, hiszen a

folyamatos megújulás a fejlődés alapfeltétele.

A lélektusás körülményeket egy állócsillag-együttállás még tovább fokozza, ugyanis itt az Égi óceán leghatalmasabb és legfélelmetesebb lényével, a cettel találkozunk. Kapcsoljuk be őt is a történetünkbe, hogy teljesebb képet kaphassunk a mostani időszakról.


Csillagászati érdekesség

● a 4. legnagyobb csillagképről van szó. A β jelölésű cetfarokkal (Deneb Kaitos) március 23-án kerültünk kapcsolatba. Ez egyébként a csillagkép legfényesebb csillaga. A hasa mellett április 12 környékén úsztunk el és április 22-én értünk a csillagkép egyik legizgalmasabb részéhez.

A Bika jegy 2°-nál van ugyanis az omicron Ceti, a Mira. Ahogy hasítja a hullámokat és kiemelkedik a feje a habokból, az állkapcsa körül örvénylő víz olyan, mint egy nyaklánc. A mély gránát színű "csodálatos" névvel illetett Mira ennek az ékköve. Mira az első felfedezett változócsillag. Körülbelül öt hónapig láthatatlan, aztán elkezd egyre fényesebbé válni és nagyjából két héten át teljes pompájában ragyog.

A mellső uszony neve Kaffaljidhma (ɣ), ami "rövidre vágott kezet" jelent és a napfogyatkozásos újhold (Életem kertje) alkalmával érintettük. Most pedig az ɑ csillagnál, a Menkar-nál, vagyis a bálna fejénél járunk. A Menkar orrot jelent, de tulajdonképpen a tengeri szörny nyitott száját jelöli ki ez az élénk narancsszínű csillag.

● mivel a csillagkép az ekliptikához közel található, úgy gondolták, hogy a cet az alsó világok határán lubickol. Így nyert el az Alvilág őrzője státuszt.


Mitológia és kultúrtörténet

Maga az óceán is lenyűgöző és félelmetes, gondoljunk csak bele, mit éreznénk, ha egy szörfdeszkán ringatózva hirtelen felbukkanna mellettünk egy 30 méteres, méltóságteljesen úszkáló, túlvilági hangon éneklő kék bálna!

A görögök is egyenesen a Földanya és a Tengeristen közvetlen leszármazottját látták benne, Kétónak nevezték, amiből a cet szavunk is ered. Kétó a tenger legfélelmetesebb,  elementáris arca, megtestesítője minden veszélynek és a mélyben lakó szörnyetegeknek.

Androméda életét is ő fenyegette (Sorsszerűség) és különös, hogy az ő ük-ük unokájának, Héraklésznek is szembe kell néznie ezzel a csillagképpel. Ebben a történetben az Alvilágot őrző Kerberoszt személyesíti meg. (A  háromfejű kutya-szörny egyébként Kétó unokája, csak hogy szép kerek legyen ez a leszármazási történet.)

A sumer mitológiában Tiamat néven találkozunk a tenger és az őskáosz istennőjével, de számos kultúrában a "nagy világhalként" jelenik meg a bálna. Az elsüllyedt kontinensekkel is kapcsolatba állhatnak, ismerik és őrzik Lemuriához, Atlantiszhoz vezető utat.

A Bibliában a Jónást elnyelő cet egy halál- és feltámadás misztérium. Az 1881-ben írt Pinokkió kalandjainak is a bálna gyomrában történik meg a katarzis: utána nyeri el a fabábú a hús-vér kisfiú alakot.


Mit üzen nekünk ez a konstelláció?

A Menkar (orrnyílás) a cetek egyik leglenyűgözőbb élettani funkciójához, a légzésükhöz kapcsolódik. Hosszú ideig képesek a víz alatt tartózkodni, a nagy ámbráscet akár két óráig is bírja egyetlen levegővétellel. Ám amikor a felszínre törnek jellegzetes pára csapódik ki, ami egy hirtelen fellépő, heves szélviharra emlékeztette a tengerészeket.

A bálna levisz minket a tudatalatti mélyébe, ahol egyaránt szunnyadhatnak elementáris félelmek és ősi bölcsességek.

Vegyük hozzá az Uránusz átalakító erejét. Vissza kell vonulnunk bensőnk legmélyebb zugaiba, annyi időt adva magunknak, amennyire szükségünk van.

Legkönnyebben a tudatos légzésen keresztül horgonyozhatjuk le magunkat a saját középpontunkban.

Itt indulhatnak el az ősbizalmunk sebeinek a begyógyítása. Nem csak a miénk, a világé, hiszen amit a tudatalattiban önmagunkért teszünk, az egy cseppje a kollektív óceánjának.

Ha a félelmeink legmélyére merültünk még inkább figyeljünk az exhalálásra: fújjuk ki a felgyülemlett, elhasznált érzelmeket. Akkor is, ha ezzel vihart kavarunk magunk körül. Vagy "énekeljük ki" magunkból, úgy hogy messze is meghallják.

Nem csak fizikai távolságról van itt szó, hanem időben ki nem mondott, el nem mesélt, meg nem oldott – akár családi vagy karmikus – múlt-történeteket is kiventilálhatunk magunkból.

Az emberiség közös érzelmi óceánjának jelenlegi áramlatai sok ilyen mélyben rekedt feloldásra váró élettörténetet sodornak a felszínre. Rajtunk áll, hogy hagyjuk-e őket magunkban ismét elsüllyedni vagy feloldjuk, átírjuk, hogy végre az élet hangjait halljuk meg a végtelenség morajlásában...


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

2023. május 4., csütörtök

Érzelemtest

Telihold és holdfogyatkozás: 2023.05.05 (19h34m)

Bevezető gondolat: "Az emberi test nagyobb, mint amilyennek látszik. A tudományban és a technológiában történt haladás megmutatta, hogy testünk tulajdonképpen önmagában egy világegyetem. Mindnyájan durván száztrillió sejtből állunk, és mindegyik sejtben durván ugyanannyi atom található. Az nagyon sok különálló komponens. Csak az agyunkban százmilliárd agysejt van, plusz-mínusz pár milliárd. Többnyire mégsem érezzük a fizikai énünk szinte végtelen természetét." (Matt Haig)

Jelen korunkban – önmagunk spirituális felfedezésével egy időben – a testünk és az érzelmeink újrafelfedezése is zajlik.

Az elmúlt évezredek ideológiájának köszönhetően, itt a nyugati társadalomban tulajdonképpen el voltunk vágva a testi élményeinktől. A testet gyakran bélyegezték szégyenteljesnek, haszontalannak, ami csak problémák, fájdalmak, fáradtságok hordozója, legjobb esetben a gyönyöré.

Mivel a test az érzelmek közvetítője. Biológiai állandóságunkat, a homeosztatikus egyensúlyt az ideg- és hormonrendszer biztosítja, ami a környezeti hatások mellett az érzelmi állapotunkra is folyamatosan reflektál. Talán a félelem anatómiája a legismertebb: gyorsabban vesszük a levegőt, növekszik a szívritmus, a végtagok helyett az izmokba áramlik a vér, emiatt hidegnek érezhetjük a kezünket-lábunkat, kitágul a pupilla és a többi.

Számtalan testi tünet, ami a másodperc töredéke alatt bekapcsolja a "küzdj vagy menekülj" reflexet. A közösségi lét azonban elhalkítja bennünk ezeket a riadójelzéseket, hiszen a jelenlegi ingeráradatban nem rohanhatunk el fejvesztve, ha hirtelen hangosan ránk dudálnak a belvárosban vagy a villamosra felszáll egy, az agyunk által gyanúsnak ítélt alak. És az idegesítő embereket sem üthetjük meg büntetlenül.

A civilizáció építéséért cserébe feláldoztuk a testünkkel és az érzelmeinkkel való kommunikációnk jelentős részét.

A keresztény-katolikus kultúrában az anyag és a lélek valamiért kettévált, egyiket ördöginek, míg másikat isteni minőségnek címkézték fel. A poláris gondolkodás, a jó és rossz szélsőségei nem engedték meg, hogy az ember egységként tekintsen önmagára.

Ezzel szemben a keleti filozófiák mindig is dualista nézőpontként kezelték ezt a kettősséget, egymástól külön nem választhatónak, a yin és yang örök körforgásának. Így az ősi kínai gyógyítás vagy akár a jógafilozófia is úgy tekintett az emberre, mint a test, az érzelmek és a szellem trinitására.

Nyugaton több ezer évet kellett várni a "felébredésre", amit mi modern kifejezéssel önismeretnek hívunk és a pszichológia gyökereitől eredeztetjük. Pszichológia – a lélek tudománya – már nem áll meg ott, hogy valami "baj van a fejünkkel", hanem magába olvasztotta a traumakutatást, a transzgenerációs minták felderítését, az idegtudományt, az epigenetikát...

Rájöttünk, hogy az emberi létezés rendkívül kifinomul, összetett, tér-és idősíkokat foglal magába. Az élet már nem csak arról szól, hogy túléljünk, hanem hogy tudatára ébredjünk az életre magára.

Az új Vízöntő világkorszak előre meg nem jósolható, ugrásszerű változásokat ígér a tudat számára. Hiszen maga a szimbólum az összes emberi jegy közül a legfejlettebb szellemi minőséget képviseli.

Ám ahhoz, hogy a tudatunk tágulni tudjunk megfelelő fizikai és érzelmi stabilitásra van szükségünk. Összekapcsolódásra önmagunkkal, a világmindenséggel.

Megint kicsit messziről indultam, hogy jön mindez a címben szereplő érzelemtesthez és főképp a teliholdhoz?

Néhány hete már írtam pár gondolatot a "bodymind"-ról, vagyis a "testelméről" az Instagramon. A Bika-Skorpió tengely, melyen a pénteki telihold is feszül azonban a testet és az érzelmeket kapcsolja össze.

A Bika jegy (ahol a Nap található) az az állomás, ahol először lépünk tudatosan kapcsolatba a fizikai valósággal. A magzati lét "idilli" állapotához képest, amikor a köldökzsinóron keresztül érkezik a tápanyag, állandó a hőmérséklet és mindig ott van az anyai test szoros védelme, csecsemőkorban itt tapasztaljuk meg az éhséget, a hideget és a meleget, a fizikai magányt. Bár a magzatkorban is átitatnak minket az anyai érzelmek, de tulajdonképpen itt veszik birtokba a testünket a saját érzelmeink.

Vele szemben van a Skorpió jegye (Hold), ami a legerősebb, legintenzívebb érzelmi állapotok gyűjtőállomása. Ide tartozik a szexualitás, a halál, a veszteségek, a traumák, minden transzformatív, gyökeresen átformáló tapasztalás.

Minkettő hatással van a másikra: a lelki traumák nyomokat hagynak a testben, de a spirituális transzformáció gyógyulást hoz. Önértékelésünk, önelfogadásunk, önszeretetünk a testünkben kezdődik...


A telihold képlete

A telihold egy félárnyékos holdfogyatkozáshoz kapcsolódik. Mivel napnyugtára esik a telihold, így halványa, mondhatni lélektanilag látható lesz hazánkból, de ne számítsunk komoly égi jelenségre.

Asztrológiai szempontból azonban jóval izgalmasabb ez a képlet. A napnyugtát az aszcendens-deszcendens tengely jelöli ki – ez maga a horizont – ahol laikusként is láthatjuk, hogy a Nap nyugodni készül (a jobb, nyugati oldalon), míg a Hold éppen felemelkedik keleten.

Ez egy nagyon erőteljes és feszült konstelláció, ne csodálkozzunk, ha az elmúlt napokban mi is egy kissé máshogy éreztük magunkat. Akár idegesebbnek, ingerlékenyebbnek, de lehet, hogy épp energiával telve. Minden esetre a testünkre is hatást gyakorolt a készülődő telihold. 

Ráadásul a csúcson a két végpontot egy-egy jelentős állócsillag is megtámogatja. A Naphoz a Menkar kapcsolódik, ami a Cet csillagkép alfa csillaga (Alámerülés), míg a Hold a Mérleg csillagkép alfáján a Zuben Elgenubi-n keresztül (A döntés elkerülhetetlen) kap egy kis pluszt. Mindeközben a Plútó hátrálni kezd a Vízöntő jegy 1. fokáról. Lássuk, mit jelent mindez!

A Plútó június 11-én visszalép a Bakba, mert az új érába nem lehet egy lépéssel megérkezni. Olyan ez, mint költözéskor: első körben elvisszük a bútorokat, második kanyarral a ruhákat és a konyhai eszközöket, a végére pedig maradnak a személyes apróságok. Amikor visszamegyünk a régi lakásba, dobozolunk, pakolunk, rendszerezünk és legfőképpen szelektálunk!

Az új Vízöntő minőségbe csak a legfontosabb értékeinket emelhetjük át. Épp ezért időszerű lenne, hogy azoktól az érzelmektől és testi érzetektől, melyeket nem akarunk már tovább őrizgetni, ebben a költözési két évben megválunk. A jegy két uralkodója – a Bika Uránusz és a Halak Szaturnusz – folyamatosan ezen fáradozik.

Maga a telihold is arra próbálja irányítani a figyelmünket, hogy melyek azok a testünkön is nyomot hagyó érzelmek, melyeket nem lehet már tovább a szekrény sarkába (a tudatalattiba) gyűrve tárolni.

Hogy felismerjük, mik is ezek, testünkkel és érzelmeinkkel beszélgetnünk kell! Kérdezni, odafigyelni és meghallgatni. Bár a bevezetőben azt írtam, hogy a kommunikáció jelentős részét elveszítettük, mégis a szólások és közmondások emlékeztetnek minket a testünk szavaira. Tudjuk mit jelent vérig sértődni, sárgulni az irigységtől. Milyen az, amikor elakad a lélegzetünk vagy összeszorul a szívünk. Mitől van gombóc a torkunkban vagy pillangó a gyomrunkban...

Maga az asztrológia a külső és a belső világegyetem térképe egyszerre. Egyik nincs a másik nélkül, amíg ezt állítjuk, addig továbbra is kettészakítunk valami szorosan összetartozót. Fedezzük fel azt, amire lehetőségünk van! És (egyelőre) kevesektől eltekintve jobb rálátást kaphatunk a testünkre és érzelmeinkre, mint a Mars felszínére.


Itt is megtalálsz:

Related Posts with Thumbnails