2023. május 9., kedd

Távoli világok

Nap és Ran együttállás: 2023.05.08

Bevezető gondolat: "Elég hosszú ideje kóborolunk már a kozmikus óceán partjain. Most végre készen állunk arra, hogy vitorlát bontsunk a csillagok felé." (Carl Sagan)

Ma igazán nem akartam bejegyzést írni, de a tegnapi Nap-Uránusz konjunkció (Ez a mi valóságunk!) után nem hagyott nyugodni, hogy a velük együtt álló csillagról még nincs poszt a blogon. Pedig megérdemel egy külön oldalt, hiszen egészen új távlatokat nyitott nekünk.

Középiskolába a Közgazdasági Politechnikumba jártam, ahol összefüggésekben tanítottak nekünk mindent. Ez azt jelenti, hogy nem az évszámokat kértek számon, hanem megismertették velünk az adott kultúrát, vallást, korszakot és így egy jóval teljesebb képet kaphattunk a történelemről. Amit egyébként társadalomismeret órának hívtunk. Rendhagyó módon még az atlaszokat is lapozgattuk, hiszen fontos eleme egy civilizáció kialakulásának az elhelyezkedése. Teljesen más túlélési mechanizmusra van szükség az izolált, hideg vidékeken, mint a dúsan termő, ásványkincsekben gazdag országokban.

Ami leginkább megmaradt bennem az a felismerés, hogy ha egy terület folyó, de még inkább tenger partján fekszik, akkor kézenfekvő módon alakul ki a kereskedelem. Ahol pedig piacok és kikötők vannak, ott kultúrák keverednek, folyamatosan átszínezik a világnézetet. Nyitottabb, lazább és befogadóbb lesz a gondolkodás.

A városok szintén a folyók mentén szerveződtek, hiszen ez megkönnyítette a szállítást, hallal látta el a környező vidékeket és az öntözést is elősegítette.

Nem véletlen hát, hogy az égre pillantva hasonló szerepet tölt be az égi óceán, a Tejút vagy a mennyei folyó: az Eridanus. Ebben a tényleg kanyargó folyamra emlékeztető csillagképben szinte minden kultúra a saját folyóját vélte felfedezni: a Pót, a Nílust, az Eufráteszt vagy a Dunát látták benne.

A folyó felépítése megfelel egy földi folyóénak: van forrásvidéke – ami felé a Nap éppen hajózik – ez a β jelű Cursa, és az alfa csillagnál ömlik bele az égi tengerbe – ez az Achernar nevű csillag. A kettő közt találunk megbúvó struccfészkeket, békákat, hajókat, pont mint a valódi vizeken.

A mai állócsillagunk azonban kissé kilóg a sorból, mert a nevét viszonylag frissen nyerte el. Érdekes módon annak ellenére hogy viszonylag fényes csillag, a korabeli csillagászok mégsem adtak neki saját nevet. Vajon hogy történhetett meg ez?


A név eredete

● Rán nevet 2015-ben nyerte el az addig csak epszilon Eridaniként emlegetett állócsillag. Ahogy azt már a Haumea esetében is leírtam, az újonnan felfedezett égitesteknél elrugaszkodtunk a görög mitológiától és más kultúrák csillagtörténeteit is beemeltük az égi meséskönyvünkbe.

Így volt ez a már régóta ismert, de a földön kívüli civilizációk kutatásában kulcsszerepet játszó csillag esetében is. Ugyanis a csillag mellett felfedeztek egy exobolygót is, így a csillag az óskandináv mitológia tengeristennője után kapta a nevét, míg a körülötte keringő planéta a férje, Aegir lett.

● A névötletre pályázatot írtak ki és az akkor 14 éves James Ott javaslata nyert.


Csillagászai érdekességek

● A Rán csillag tőlünk alig 10,5 fényévnyire kering, így csak az Alfa Centauri és a Szírius előzi őt meg.

● A csillagképen belül ez a harmadik legfényesebb csillag, így valóban furcsa, hogy korábban nem kapott saját elnevezést.

● A közelség remek lehetőséget biztosít a vizsgálatára, így azt kutatják, hogy egy Nap-típusú csillag környezetében hogyan is jöhettek létre a bolygók. Vagyis ez lehet a mi Naprendszerünknek kialakulásának is a modellje. A bolygó mellett egy törmelékkorongot is felfedeztek, ami szintén hasonló a mi Kuiper-övünkhöz.

● Az Epszilon Eridani b néven jegyzett bolygó létét már az 1990-es évek eleje óta sejtették, de hivatalosan csak 2000. augusztus 7-én jelentették be a létezését.

● A bolygó tömege 1,5-szerese a Jupiterének.

● A fantázia már megint megelőzte a tudományt, az 1993-ban adásba kerülő Babylon 5 című sci-fi sorozat az Epszilon Eridani rendszerben játszódik.


Mitológiai háttér

Ahogy a bevezetőben is említettem, egy kultúrát nagyban meghatározott a földrajzi elhelyezkedése. Az északi népek viszonylag mostoha körülményei ellenére a tenger távlatokat és perspektívákat nyújtott a kalózkodásra, a kereskedelemre.

Az óskandináv mitológia ismertebb alakjai mellett, mint Odin, Thor vagy Loki (köszönet érte az MCU-nak, hogy szélesebb körben is felkeltette irántuk az érdeklődést), sok természettel összefüggő istenséget is számon tartottak.

Rán és Aegir szorosan összetartoznak és együtt képviselik azt a tengert, amit az északi népek féltek és tiszteltek.

Aegir egy jötunn, vagyis óriás, aki szívesen vendégelte meg az isteneket a termeiben, saját főzésű sört kínált nekik. Emiatt ő a tenger barátságos, szívélyes arca.

Házastársa Rán a haragos tenger istennője. Neve "kifosztást, lopást, rablást" jelent. Ez az istennő a tenger fenekén található Holtak birodalmának is az uralkodója. Ide csak a vízbe fúltak kerülnek, míg a betegségben vagy öregségben elhunytak Hélnél vendégeskednek. Rán pedig elrabolta a lelkeket...

Az isteni párnak kilenc lánya van, aki a tenger különböző hullámarcait jelenítik meg, például feltornyosuló, a tetején átlátszó vagy habzó hullámok. Egy szem fiuk Snaer, a hó megszemélyesítője.

A tenger szó hallatán a modern kor emberének fantáziájában pálmafák, koktélok és napozóágyak jelennek meg, szimbolikusan pedig az érzelmeket, az intuíciókat, a tudatalattit társítjuk hozzá. Az északi népek számára azonban a víz elsősorban a rettenetes és kiszámíthatatlan jeges tengert jelentette: hajósok ezreinek a hullámsírját.


Új világok felé hajózunk?

Mindig lenyűgöz, hogy ami tudatosan véletlenszerűnek tűnik, az a mélyebb rétegekben milyen szépen összecseng a világ rendjével.

Egy kamaszfiú ötlete, amit mindegy, hogy a fenti filmsorozatból, a kedvenc képregényéből vagy a mitológiai ismereteiből szerzett, tökéletesen fedi a csillagüzenetet.

A Vízöntő világkorszakkal nem csak a tudatunk, a valóságunk is tágul, így egyre kézenfekvőbb, hogy az emberiségnek lehetősége adódik másik civilizációkkal összekapcsolódni. Ahogy a föníciaiak felderítették a Földközi tenger minden zegét-zugát vagy a vikingek áthajóztak az Atlanti óceánon és már a 10. században gyarmatosították Észak-Amerikát, úgy a világűr "tengerei és folyói" is kommunikációs csatornákat nyithatnak nekünk.

Ahogy a tegnapi bejegyzésben is írtam, az új dolgok, új információk felé nyitás, a komfortzónából való kilépés félelmetes, ezért nem véletlen, hogy egyelőre több az ijesztő elképzelés az idegen civilizációkról, mint a barátságos, együttműködő találkozás lehetősége.

Itt kapcsolódik be a Rán, a rettenetes erejű tudatalatti szerepe. Ezen a csillagkapun keresztül lehetőségünk adódik a mélyre temetett elemi félelmekkel való szembenézésre, a mentális vagy érzelmi zavarok helyreállítására.

Megvizsgálhatjuk a viselkedésünk rejtett gyökereit és lehetőséget kapunk, hogy változtassunk azokon az aspektusokon, amik spirituális fejlődésünk útjában állnak. Mindez az Uránusz együttállásával nagyon intenzív és felszabadító folyamat lehet.


Itt is megtalálsz:

Related Posts with Thumbnails