2016. október 28., péntek

Engedem, hadd menjen

A Skorpió hónap újholdja: 2016.10.30 (18h38p)

"Vannak órák, mikor a dolgok levetik álarcaikat, mikor a szögletek letompulnak,
s a sebek észrevétlenül begyógyulnak a csöndben."
(Kassák Lajos)

Amikor ránéztem a Skorpió újhold képletére, a Quimby Most múlik pontosan című száma kezdett zakatolni bennem. Annyira csodálatosan összegzi a jelenlegi időszak hangulatát: a belső vívódásokat, az elengedés küzdelmességét, a vissza-vissza kísértő kényelmes kábulatot, eltompító önbecsapást, a halogatást - ahelyett, hogy végre elengednénk...
Elengednénk mindazt, ami visszatart, ami "ott tart", ami fojtogat, és elhinnénk végre, hogy lehet álarcok, szögletek (korlátok) nélkül élni a legteljesebb önmagunkat. Mert ez az a bizonyos a várva-várt gyógyulás.

Olyan egyszerűnek hangzik, mint minden más (divatos, és főképp ezoterikus) jó tanács: teremtsd meg, engedd el, élj a jelenben - és a végtelenségig folytathatnám a sort.
Görcsösen akarjuk azt, ami a legtermészetesebb. Mert már elfelejtettük, hogyan kell. Elfelejtettük az önátadást, az önfeledtséget, az életbe vetett bizalmat, az önmagunkba vetett hitet - ami gyermekként még a miénk volt.
Széttárt karokkal kellene hanyatt feküdni a sötét, holdfényes vízben, de ott vannak a mélyben a félelmeink, a démonjaink és a szörnyeink.

Azt látom (bár asztrológiai mutatókkal nem tudom egyértelműen megindokolni, hogy miért), hogy a régi gyerekkori sérelmeink, amikről azt hittük, ezer éve megszabadultunk tőlük vagy ha más nem, legalább egy feneketlen pincébe száműztünk - most visszatérnek kísérteni.

Nem fehér lepelbe vagy sikolymaszkba bújva jönnek elénk - ami halloween alkalmával igazán stílusos lenne, inkább felismerések formájában jeges zuhanyként józanítanak ki.

Bármi megmozdulhat bennünk, hiszen sérelmeink száma megtöltené a fenti tavat: szüleink elcseszett kapcsolat, önbizalomhiánya, amit labdaként passzoltak nekünk tovább vagy azok a szavak, amikkel gyerekkoruk óta kondicionáltak: "lusta vagy", "ügyetlen vagy", "ne csináld, mert úgysem fog sikerülni". A szereplők talán megváltoztak, mostanra nem apu vagy anyu ismételgeti őket, hanem a párunk, a főnökünk, a környezetünkben élők igyekeznek aláásni az éppen ébredező önbizalmunkat. Sőt, az is előfordulhat, hogy mi plántáljuk tovább ezeket a gátlásokat az utánunk következő generációba.
A képletben az újhold együtt áll a Merkúrral (talán ezért is jött felszínre a belső gyermek kérdéskör), ami azonban a holdcsomópont-tengelyre és a Neptunuszra ad feloldást. Ennek a kulcsa azonban nem az akarattal elindított változás, hanem az áramlatokkal való tudatos együtt haladás. Engedem, hadd menjen... Vigye, mossa ki belőlem mindazt, amitől  önelemezgetéssel, önmarcangolással vagy a helyzet szétanalizálásával sem tudok megszabadulni. Mert nincs felette hatalmam. Csak akkor, ha elengedem.
Ha el- és főképp megbocsátok...





Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Padparadsa facebook oldalát, itt megteheted.

2016. október 25., kedd

Első állomás: a Skorpió barlangja

Kincskeresés

"Csak ha leereszkedünk a szakadék legmélyére, akkor találjuk meg az élet kincseit. Ahol összerogysz, ott lapul a kincs. Amit keresel, az éppen abban a barlangban rejlik, ahová félsz belépni."
(Joseph Campbell)

A múlt alkalommal felvázoltuk az előttünk álló fél év energetikai térképét. De mint tudjuk "A térkép nem terep" - ezért elkezdjük bejárni lelkünk rejtett tájait  - hogy a mesék, a képzelet és a tudatalatti világán keresztül eljuthassunk önmagunkhoz.

A "rendrakást" a Skorpió havában kezdjük, a gyökereknél, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy tavaszra kertünk fái egészséges gyümölcsöket érlelhessenek.

Az előadássorozat jóval személyre szabottabb lesz, mint az eddigiek. Ezért kérlek, ha szeretnél részt venni benne, most feltétlen jelezd időben.
Írj nekem egy e-mailt (padparadsa kukac gmail pont com), és küldd el a születési adataidat is, hogy a kinyomtatott képletedet magammal vihessem.

Adatok, amikre szükségem van:
- születési név
- születés helye
- születési év/hónap/nap
- óra és perc (ha nem tudod pontosan, ezt is jelezd kérlek)

Változott a helyszín is, ez alkalommal a Park Teniszklub lát vendégül minket, térkép és pontos cím lentebb.

A gondolatcserét Nádas Nándorral közösen vezetjük és ismét hozunk magunkkal egy mesét, ami szimbólumaival segít nekünk értelmezni az adott hónap üzenetét.

Az előadás részletei

Időpontja:
2016. november 6, vasárnap
16-tól 18 óráig

Helyszín:
Park Teniszklub
1114 Budapest, Bartók Béla út 63-65. (bejárat a Fadrusz-Bartók B sarokról)

Az előadásra a belépés 1.000 Ft, várunk szeretettel!

2016. október 23., vasárnap

Tudatos újjászületés

Skorpió jegyébe lép a Nap: 2016.10.23 (01h46p)

"Az emberi test minden egyes sejtje átlagosan 7 évente kicserélődik. Mint a kígyóknál, utunk során ledobjuk bőrünket. Biológiailag újjászületünk. Kereshetjük a változást, valószínűleg keressük is. A változás azonban nem látható. Legkevésbé saját magunk számára. De mindannyian változunk. Teljesen, örökre. (...) A változás állandó. Az, hogy változást tapasztaljunk meg, csak rajtunk múlik. Úgy vesszük, mint a halált, vagy mint egy második esélyt az életre. Ha kinyújtjuk az ujjainkat, elveszítjük a fogást, és vele együtt a színtiszta adrenalin érzését. Bármelyik pillanatban kaphatunk egy új esélyt az életre.
Mindig újjá tudunk születni."
(Grace klinika című film)

A Skorpió hava az évkör legmisztikusabb hónapja. Az asztrológiai fogalomtárban olyan kifejezéseket kapcsolunk hozzá, mint titkok, tabuk, halál és szexualitás, de ide tartozik a női oldalunk leghatalmasabb mágiája is: az elengedés és az újjászületés képessége.

Félreértés ne essék, itt most nem pasikról és csajokról beszélek, hanem a bennünk élő női oldalról, ami, függetlenül a nemi identitásától, mindenkiben megtalálható.
A maszkulin energia - a szellem - állandó és változatlan, ezért őt a Nap, a fény szimbolizálja. Hétköznapi értelemben ez a tudatosság, az akarat, a teremtő- és cselekvőerő.
A feminin energia ezzel szemben a változó és hullámzó lélek, aminek a Hold és a sötétség az ábrázolása. Ez énünknek a kreatív, intuitív, szenzibilis fele. Elfogadás és befogadás.

A női test hónapról hónapra elengedi a régit és ezáltal megtisztulva képessé válik befogadni az újat. Ugyanígy működik az ébrenlétet éjről éjre felváltó álomtudat, ami nem csak a fizikai, de a szellemi valónkat is regenerálja. Sőt, hasonló állapot a halál is, ami az egymás követő életek újrakezdését, tiszta lapját készíti elő.

A régi korokban a búcsú, a lezárás az élet természetes része volt, hiszen csak így lehet tovább élni és fejlődni. Manapság elfelejtettünk elengedni. Ez nem csak a mindennapi tárgyainkhoz való ragaszkodásban nyilvánul meg, de a feldolgozatlan, lezáratlan kapcsolatokban, a halálhoz való viszonyulásunkban, az érzelmi elengedés hiányában is.

Itt akadnak el a "nagy elhatározások" a változási folyamatok is, ahhoz, hogy a fordulatok bekövetkezzenek az életünkben bizony áldozatot kell(ene) hozni. Feláldozni nem csak értékes dolgokat lehet, hanem bármit, amihez foggal-körömmel ragaszkodunk. Gyakran észre sem vesszük, hogyan akasztják meg életük természetes sodrását a múlt emlékei.
A harag, a gyűlölet, a csalódottság, a megbántottság, a kudarc... Hiába szeretnénk jobbat-szebbet, akár egy új szerelemben, akár hivatásban ezek az érzések láthatatlan pókhálófonallal kötnek minket gúzsba. Legfeljebb akkor csillan meg rajtuk a fény, ha felismerjük: ugyanazokat a köröket futjuk ismét.
Ezzel a hónappal kezdődik, és fél évig tart, hogy a jegyekbe Nap-Hold kvadráttal lépünk be. Az utolsó negyed az elengedés feszültségét hordozza magában. A 270° X-es házas jellege miatt az élet célja felé vezet el bennünket. Itt a felsőbb énünk pótvizsga-kérdéseivel találhatjuk szembe magunkat. Szigorú megmérettetések, emlékeztetők, amikkel addig kell foglalkozni, amíg végérvényesen meg nem oldottuk őket. Lezárás nélkül nincs felsőbb osztályba lépés. Figyeljünk nagyon, mert a szavainkért most komolyan felelősséget kell vállalnunk.

Ez vár ránk a Skorpió havában:

2016. október 23-án vasárnap, a Nemzeti ünnepünkön a Nap belép a Skorpió jegyébe.
Nap a Skorpióban, Hold az Oroszlánban - a tudatos sötétség és a tudattalan fény belső küzdelme ez. Nézzünk szembe a bennünk lévő, gondosan eltakart sötét oldalakkal, félelmeinkkel és hagyjuk, hogy az elengedés fénye beragyogja és eltüntesse ezeket az árnyakat.

Másnap, október 24-én, hétfőn, a Merkúr is átlép a Skorpióba, támogatva a tudatosítási folyamatokat. Gondolkodásunk sokkal intuitívabbá válhat, figyeljünk jobban a megérzéseinkre, az álmainkra, a belső sugallatokra.

Október 30-án, vasárnap, hajnali 3-ról 2-re állítjuk az órát, elkezdődik a téli időszámítás. A Skorpió hónap újholdja is erre a napra esik (18h38p) nagyon erős tisztító-gyógyító energiákkal.

Október 31-én, hétfőn, az angolszász országok a halloweent ünneplik, másnap, november elsejére esik a Mindenszentek napja. A keltáknál ez az időszak Samhain ünnepe.
November 3-án, csütörtökön (16h38p) lesz a Neptunusz és a leszálló-holdcsomópont együttállása. Erről nehéz épkézláb módon írni, hangulatát egy korábbi írásommal tudnám leginkább megjeleníteni: Kies valóság, avagy a mindennapok hitpróbája.

Ezen az áramlaton továbbhajózva november 6-án, vasárnap (16h00p) lesz a következő előadás. Pontos paraméterek hamarosan!

November 9-én, szerdán (06h52p) Mars átlép a Vízöntő jegybe, és magányos harcosként megpróbál kétségeket ébreszteni bennünk. Lehetnek ezek az elbizonytalanító hangok belső párbeszédek vagy a külvilágból érkező reakciók.

November 12-én a két leggyorsabb bolygónk is jegyet vált, hajnalban a Vénusz lép át a Bakba, délután a Merkúr a Nyilasba. A gondolati elragadtatottság és az érzelmi realitás küzdelmei tovább fokozódnak - de a megnyugvást is éppen ezekben találhatjuk meg.

A november 14-i, hétfői (14h52p) telihold megérlelheti annak a felismerését, mi is az, amit a felszabaduláshoz és a továbblépéshez el kell engednünk. Ha készen állunk erre a fordulatra, hatalmas lelki megkönnyebbülést tapasztalhatunk meg.

November 20-án, vasárnap a Neptunusz direkt mozgásra vált, így az álmaink megvalósítása újabb hitbeli lendületet vehet.



Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Padparadsa facebook oldalát, itt megteheted.

2016. október 22., szombat

Kövesd a jeleket!

A 2016-os év utolsó tízmilliószoros napja: 2016.10.22

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.
(Reményik Sándor: Csendes csodák)


Elérkeztünk az idei év utolsó buddhista teremtő napjához. Tavaly már írtam róla, hogy milyen holdálláshoz és milyen energetikához rendelik hozzá ezeket az ünnepeket (Az égi rendhez igazított vágyak). A mostani is nagyon hasonló üzenettel bír: a bőséghez elengedés kell.

Mindeközben egy csodálatos fél év veszi kezdetét. Egy olyan utazás, amellyel hatalmas változásokat indíthatunk be az életünkben. Erre természetesen mindig és minden időben lehetőségünk van, de más körülmények között tudunk előrehaladni, ha együtt mozdulunk az égi áramlatokkal, mintha erős szembesodrásban akarunk evickélni.

Igaz, most sem elegendő kényelmesen hátradőlni, előétel gyanánt pattogatott kukoricát rágcsálni és várni a sült galambot, mint fő fogást. Az aktivitást azonban ebben az őszi-téli időszakban jórészt a belső állapotunk, a világhoz való viszonyulásunk áthangolása jelenti.

Az útjelző tábláink elsődlegesen a jegybelépések lesznek - holnap kapjuk az elsőt. Ezek most olyasmi próbatételek lesznek, mint a mesehősök számára a sors által kirótt feladatok.
Ha jól felelünk az általuk felvetett kérdésekre - miénk lehet mindaz, amiért belevágtunk a kalandba. Sőt, még annál is több!

Mielőtt nekivágunk, készüljünk fel. Pakoljuk tele a hátizsákunkat bátor elhatározással, tiszta szándékkal, jókora adag hittel, kitartással, és kövessük a jeleket!

Legyen ez a gondolat a hamuba sült pogácsánk, amivel táplálhatjuk magunkat, ha elbizonytalanodnánk: „Megengedem magamnak, hogy ami jön, az sokkal jobb legyen, mint amit most el tudok képzelni.”




Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Padparadsa facebook oldalát, itt megteheted.

2016. október 19., szerda

Kansas nem létezik többé!

Mars-Plútó együttállás a Bak jegyében: 2016.10.19 (13h22p)

"Ha nem félek, hogy megtalálom, akkor létezik, amit keresek."
(Jeanette Winterson)

Néhány évvel ezelőtt már éltem a címben szereplő szófordulattal, amit a Mátrix első részéből kölcsönöztem. Olyan gazdag jelentéstartalommal bír a jelenet, hogy muszáj egy picit boncolgatnom.

Morpheus (a görög mitológia álomistene, a tudatalattin keresztül alakító, formázó vagy épp mákonnyal bódító - hát nem szakasztott olyan, mint az asztrológiai képletben a Halak Neptunusz?) felkínálja Neonak (a kiválasztott / aki választott - ő te vagy, ha hasonló döntést hozol) az igazság vörös kapszuláját, hogy elindulhasson az ébredés útján.

Mielőtt elindulna a tudat leválasztása a régi rendszerről, Cyper (a név azt jelenti, rejtjel, titkos írás) azt mondja neki: "Kapcsold be az övet, Dorothy, mert Kansas nem létezik többé!"

Most is valami ehhez hasonló időszakon megyünk keresztül. Nekünk azonban nem egy tárcsázásnyi idő áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy totálisan megváltoztassuk a világról, önmagunkról, a céljainkról, az utunkról alkotott elképzeléseinket, hanem folyamatosan fel-felvillannak az égi fároszok fényei, hogy észrevehessük: itt az idő!
Amikor a Mars néhány hete belépett a Bak jegyébe, az erők elkezdtek sűrűsödni, koncentrálódni. De mint minden éremnek, ennek is két oldala van. Ha az elmúlt időszakban letisztáztuk már magunkban a távlati terveinket, akkor az elszántság, a bizonyosság érzése fokozódhatott bennünk. Ha azonban hiányzik az "útirány", akkor inkább megmagyarázhatatlan nyugtalanságot, feszültséget, sürgetést tapasztalhattunk, ami azonban le is blokkolhatott minket.

Most a Skorpió jegy két uralkodója két év után ismét összetalálkozott. Így erejük összeadódik és segítik a régi struktúrák (Bak) tartós, átfogó változását. Ez az elengedés (Plútó) és egyben az azonnali újjászületés (Mars) ideje. A korábbi együttállásuk a lelkierő próbája volt, most sincs ez másképp, csak az átalakítás vált hatékonyabbá. Ennek azonban a súlya is nagyobb.

Felismerhetjük vagy legalábbis megsejthetjük, hogy mi irányítjuk a sorsunkat. Óriási a felelőssége a jövőnk alakulására nézve a döntéseinknek és mindannak, amit most teszünk vagy épp nem teszünk meg.

Ha Kansas - jelenlegi (akár hazugságokon alapuló) életünk szűkös, nem ad valódi válaszokat, nem érezzük tovább elég komfortosnak akkor bizony: öveket becsatolni!

A Mars-Plútóhoz csatlakozik az égbolt ötödik legfényesebb csillaga is a Vega. A Líra (vagy Lant) csillagmitológiája Orpheusz nevéhez fűződik.
A legendás dalnok muzsikájával a vadállatokra, a növényekre, sőt még az alvilág uraira is hatni tudott. Zenéje olyan csodás (áthangoló) dallam volt, ami még a szirének csábító-csalóka énekét is felülírta. Amikor elveszítette kedvesét, utánament az Alvilágba. A dallam, amit a hangszerén játszott meglágyította Hadész és Perszephoné szívét, akik ezért visszaengedték Eurüdikét a földi világba. Az egyedüli feltétel az volt, hogy Orpheusz nem nézhet vissza. A dalnok mégis hátrapillantott, ezzel örökre búcsút mondhatott szerelmének.

Ha eloldozzuk magunkkal a múlttól (nem nézünk vissza, illetve lezárjuk mindazt, amit le kell) teljesen új távlatok nyílnak meg előttünk az elkövetkezendő hónapokban. Lesz még néhány kapu, ami szélesre tárja előttünk az ajtót, hogy arrafelé lépdelhessünk, amire teljes szívünkből vágyunk. És ha nem félünk megtalálni, amit keresünk, akkor ott fog várni bennünket mosolyogva, ismerősen a következő útkereszteződésben...





Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Padparadsa facebook oldalát, itt megteheted.

2016. október 16., vasárnap

Elég volt!

Telihold a Mérleg havában: 2016.10.16 (06h23p)

"Ha azonban az ember keresztültört mindennapi körülményei papírfalán, azokon a képzeletbeli falakon, melyek legtöbbünket bebörtönöznek a bölcsőtől a sírig, akkor mindenesetre tesz egy felfedezést: ha a világ úgy, amint van, nem tetszik neked, megváltoztathatod. Határozd el, hogy mindenáron meg fogod változtatni és akkor meg is tudod változtatni. Megváltoztathatod rossz és haszontalan irányban, de éppúgy teheted jobbá, kényelmesebbé vagy legrosszabb esetben legalább sokkal érdekesebbé."
(Herbert George Wells)

Elég "feszkós" ismét a telihold időszaka, annyi minden történt, hogy csak késve, "post hoc" jutok hozzá a bejegyzés megírásához. Mivel azonban ez a holdállás az előttünk álló időszak egyik elrugaszkodási pontja, az aktualitásából nem fog veszíteni pár óra alatt.

Aktiválódott az az uránuszi energia, ami jelen pillanatban szemben áll a Mérleg Nappal és együtt a Kos Holddal. Ez az a konstelláció, ami képes minket pattanásig feszíteni, és még "csavar rajtunk" egyet-kettőt odáig, ahol szakadnak bennünk a múlthoz rögzítő cérnaszálak, felrobbannak a béklyózó gondolati bilincsek, oldódnak a kapcsolati kötelékek.
Mindaz, amikre további utunk során már nincs többé szükségünk. A régi mintákból való kiszakadás sok esetben fájdalmas, megterhelő, de hosszú távon mindenképp felszabadító érzést eredményez.

Az Uránusz jelképe: kitörés az egóból - felfelé, egy magasabb minőség felé.
Amióta a transzperszonális égitesteket - vagyis a Szaturnuszon túliakat - felfedezték, óriásit fordult a világ. Ezek után már nem csupán egyéni sorsokat formálgatunk, hanem az emberiség világszemléletét alakítgatjuk át gyökeresen.

Természetesen ezek a bolygók korábban is a saját rendjük és ritmusuk szerint mozogtak a Naprendszerben. Ugyanúgy "tették a dolgukat", ám felfedezésükkel beemeltük az üzeneteiket az emberi tudatba.

Hasonló ez az óriáskalmár történetéhez. Évszázadok óta az emberiség mély tudatalattijában úszkált egy lény, amit krakennek, leviathannak is neveztek. Olykor a fantázia kiragadta őt és felszínre emelte, így írhatta meg Verne a Nemo kapitányban az óriástintahalat. 2006-ban azonban lefilmezték ezeket az élőlényeket - és így általánosan is elfogadottá vált a létezésük. Tovább már nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egy ilyen furcsa faj is gazdagítja a tengerek és óceánok élővilágát. Persze alaposabban csak a tengerbiológusok foglalkoznak vele, mint ahogy az asztrológiai szimbólumokkal az asztrológusok, de attól még tudjuk, hogy vannak!
A telihold képlete kardinális tengelyekkel óriási energiával lódítja meg az elhatározások kerekét. Ha vannak olyan élethelyzetek, amik már jó ideje motoszkálnak bennünk, hogy ezeken bizony változtatni kellene, hát... nem nagyon lehet tovább halogatni.
Vagy úgy, hogy aktívan részt veszünk a folyamatban: teszünk a változásért, törekszünk a függetlenségre, az önállóságra, egyéniségünk megélésére. Mindez a megszokásokból való kilépéssel jár együtt.

Vagy passzívan, akkor azonban az élet hoz elénk egy rakás olyan szituációt, ami kívülről fog minket ugyanerre ösztönözni. Ilyen esetben fokozódik a belső nyugtalanság, a szorongás, a szétszórtság, sokasodnak a szóbeli és fizikális összeütközések.
Mérleg-Kos tengelyről van szó, így elsősorban: másokkal vagy akár az egész világgal - amiről azt gondolhatjuk, ellenünk dolgozik.

Az Uránusz egyik legfontosabb "elvárása" a rugalmasság. Olyan fordulatok előtt állunk, amire racionális eszközökkel, a múlt megoldókulcsaival nem tudunk sem felkészülni, sem pedig sikeresen előre haladni. Hirtelen, váratlan ötletek és az adott helyzetben születő látszólag pillanatnyi, intuitív válaszok kellenek. Ehhez azonban a jelenlét állapota elengedhetetlen. Ne a már megtörténteken rágódjunk és ne a holnapon aggódjunk. Az Uránusz a Bolond lapja a tarotban, aki a szivárványhídon lépdel álmai felé. Nem tudja, hova vezet az az ingatag, talán nem is létező írisz-pillér, de van akkora bizalma önmagában és a létezésben, hogy nem torpan meg. És ha az út végén mást nem is, de legalább egy sokkal érdekesebb világot talál.




Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Padparadsa facebook oldalát, itt megteheted.

2016. október 3., hétfő

Köd előttem...

"Galaxis útikalauz" 2016-ból 2017-be

"A legtöbb ember azt látja, aminek a látására felkészült."
(John Steinbeck)

Két évvel ezelőtt nagyon intenzív fél éven mentünk keresztül. Akkor a Mérlegtől a Kos jegyéig a Zodiákus határmezsgyéinek átlépését (vagyis a Nap jegyváltásait) az újhold megtisztító energiával tettük meg.

Azt a szakaszt itt a blogon "élettervrajzok-átrajzolásának" neveztem és ezzel együtt egy női kört is elindítottam, aminek eredményeképpen csodás új életminták skicceit láttam körvonalazódni.

Most ismét egy olyan időszak előtt állunk, amikor a Nap és a Hold energiáját segítségül hívhatjuk, ha az életünk bármely területén fejlődni, változtatni szeretnénk.
Újholdak helyett azonban utolsó negyedes kvadrátok nyitják meg nekünk a kapukat. Itt nem radírozunk vagy újraírunk, hanem - mesei hasonlattal élve - kiálljuk az utolsó próbákat.

A 2017-es év numerológiailag jelentős fordulatokat ígér, de a Sorskerék nem csak felfelé mozdíthat, hanem lefelé is. Igaz, nem lesz olyan feszült, idegtépő a következő esztendő, mint amilyen a mostani volt (kivéve talán a kapcsolatokban), de ez a viszonylagos nyugalom biztosítja azt a stabil talajt számunkra, ahonnan nekifutva elrugaszkodhatunk, és - köd előttem, köd utánam - mérföldeket előre ugorhatunk.

Ez a beszélgetés olyan szempontból lesz rendhagyó, hogy nem egy önálló témát hozunk, hanem egy lépcsőfokról lépcsőfokra felépülő sorozatot indítunk útjára.
Ennek a bizonyos fél éves időszaknak az első, "felhangoló" állomása lesz a mostani, és ha kedvet kaptok, akkor hónapról hónapra közösen tovább bontogatjuk a Napok és a Holdak üzeneteit. A folyamat nem lesz olyan kötött, mint a női kör, lehet majd ki-be csatlakozni.

Ám most jó esélyünk van arra, hogy a gondos önmunka eredményei nagyon hamar realizálódjanak, így jövő év tavaszra nem csak a fák borulhatnak virágba, hanem az életünk is.

Az új év számtalan előrevivő lehetőséget hordoz, de hogy Steinbecket idézzem, azt vesszük csak észre, aminek a látására felkészültünk. Tiszta szívvel és hittel tudunk igazán "látni".

A gondolatcserét ismételten Nádas Nándorral közösen vezetem.
Kérlek, jelezd, ha részt szeretnél venni.

Az előadás részletei

Időpontja:
2016. október 16, vasárnap
16-tól 18 óráig

Helyszín:
Liebling (Fogas Ház)
1073 Budapest, Akácfa utca 51.

Regisztráció:
Kérlek, jelezd, ha szeretnél jönni az előadásra.
Ez megteheted
- e-mailben (padparadsa kukac gmail pont com címre küldve) vagy
- Facebookon

Az előadásra a belépés 1.000 Ft, várlak szeretettel!
Related Posts with Thumbnails