2018. november 21., szerda

Ki kell érdemelni

Nyilas jegyébe lép a Nap: 2018.11.22 (10h02p)

Bevezető gondolat: "Sorsunk az lesz, amelyet kiérdemelünk." (Albert Einstein)

♐☉

Az Univerzum végtelen idők, végtelen terek és mozgások halmaza. Az asztrológia segítségünkre van abban, hogy egy bizonyos rendszeren keresztül értelmezni tudjuk ezeket a jelenségeket. Ezt úgy tesszük meg, hogy kinevezünk egy viszonyítási alapot - például a Napot -, amit egy adott időpillanatban - mondjuk a jegybelépéskor - megvizsgálunk.

Ezáltal az adott időszak planétaállásai megnyitnak számunkra egy "teret", amivel együtt azonnal fel is állítanak bizonyos "szabályokat". (Idézőjeleket azért használok, mert nem találtam jobb kifejezéseket a leírásukhoz.)

Ha tisztában vagyunk a szabályokkal, akkor jóval könnyebben tudunk tájékozódni és sokkal hatékonyabban tudunk előrehaladni. Lényegében erről szólnak a bejegyzéseim: az előttünk álló hosszabb-rövidebb időegységek feladatairól.

A "terek" érvényessége változó: a Napé nagyjából 30 napra meghatározott, míg a Plútóé akár 30 évre. A térbe lépve azonnal megkezdjük a planétákkal együtt a mozgást - hiszen öt perccel később már apróbb változásokat fedezhetünk fel a képletben -, de a szabály attól végig érvényben marad.

Képzeld el, hogy könyvtárba mész, ott a csendesség nem csak addig elvárás, míg az olvasni kívánt könyvre rátalálunk, hanem mindaddig, amíg a helyiségben tartózkodunk. Ugyanígy, ha keleten belépünk egy sztúpába, levesszük a cipőnket és nem vesszük vissza három perc múlva, mert fázni kezd a lábunk.

Meg lehet szegni a szabályokat? Igen, mert képesek vagyunk kiabálni, énekelni egy bibliotékában, sőt sáros bakanccsal is végig tudunk trappolni egy buddhista templomon - de valaki előbb-utóbb ránk fog szólni. Ha azonban udvariasan viselkedünk, akkor a könyvtáros néni kedvesen útba igazít bennünket a könyvoszlopok között, és a templomban is megnyugvásra találunk.

Így van ez az égi állásokkal is: ha tiszteljük a szabályokat és együttműködünk a körülményekkel, akkor a lehető legkedvezőbb formában kapjuk meg azt, amit az adott helyzet tartogat számunkra.

Ha nem, akkor "felülről" a fejünkre koppintanak.
Míg az előző Skorpió hónap jegyváltásánál csak a Szaturnusz és a Neptunusz volt uralomban, mostanra már a Jupiter is megerősítette pozícióját a Nyilasban (Hiszek a szerencsémben), plusz néhány napig még a Vénusz is a saját felségterületén, a Mérleg jegyében tartózkodik.

A legmagasabb szintű "elvárásokat" az uralmi bolygók határozzák meg. Míg hárman igen kellemes ajándékokat tartogatnak számunkra, addig a bejáratnál álló Szaturnusz azt mondja: "Ácsi, mindent ki kell érdemelni!"

Évek óta így tanítom, hogy (legalábbis szerintem) a Jupiter bőségéhez a Szaturnuszon keresztül vezet az út. Gondoljunk csak a mesékre! Már a mese legelején birtokában vannak azoknak a képességeknek, amivel el tudják érni a céljukat - bátrak, merészek, hisznek magukban -, de ez akkor válik tudatosan is a részüké, ha kiállják a próbákat. (Erről fog szólni a következő előadás is: Boldogságteremtés.)

Mik a mesehősök azon erényei, amiket mi is segítségül hívhatunk?

1. Tudják, mit akarnak
2. Semmi sem térítheti el őket az álmaiktól
3. Míg az álmaik rendíthetetlenek, addig az oda vezető úton a legnagyobb rugalmassággal haladnak
4. Sosem mutogatnak másra, ha hibáznak
5. Nem okolják a körülményeket, hanem alkalmazkodnak hozzá
6. Gyorsan és határozottan döntenek
7. Nyitott szemmel járnak és mernek élni a lehetőségekkel

... és még folytathatnánk a sort, hiszen amióta világ a világ a (klasszikus) mesék arra valók, hogy ilyesfajta erényeket tanítsanak számunkra.

A Nyilas hónap kiemelt állomásai

11.22, csütörtök: Hálaadás

Az idei Nyilas jegybe lépés egy napra esik az amerikai Hálaadással. Bár ennek az ünnepnek nincs hagyománya nálunk és az eredete miatt igencsak megosztóak a róla alkotott vélemények is, én mégis minden évben azt mondom, hogy

érdemes akár épp ezen a napon számba venni mindazt a bőséget és gazdagságot, ami az életet jelenti számunkra, és hálásnak lenni ezekért.

11.23, péntek: telihold

Olyan jegyváltási ívben vagyunk, ahol a Nap átlépését szinte azonnal telihold követi. Napfelkelte előtt, az ébredő erőkkel az önmagunkba vetett hitet erősíthetjük meg.

11.26, hétfő: Jupiter együttállása a Nappal

Tizenkét évvel ezelőtt a Nap és a Jupiter hiába kergették végig egymás a Nyilas jegyén egzakt mégsem sikerült együtt állniuk. Ez azt jelenti, hogy utoljára 1995. december 19-én történ hasonló szoros konjunkció! (Életem egyik legemlékezetesebb és legszebb ajándékát akkor kaptam karácsonyra. 😊) Ráadásul a fentebb említett uralomhoz a Rák Hold is csatlakozik, öt főre emelve ezzel a belső támogatók létszámát.

11.28, szerda: előre a Neptunusz

Az esti órákban direkt mozgásra vált a Neptunusz. Bár ez a hatás elenyésző, a fenti folyamatokat szintén támogatni fogja azzal, hogy

talán egy kicsit bátrabban és nagyobb hittel merünk álmodozni, tervezgetni.

12.01, szombat: a Merkúr még mindig hátrál

Az elmúlt napokban érezhető volt a retrográd Merkúr hatása: több baleset, közlekedési kellemetlenség mellett a telefonok is meghülyülhettek. A Skorpió jegybe való visszalépése azonban segítségünkre lehet abban, hogy tisztábban lássunk dolgokat, megértsük az okokat és kevésbé elfogultan gondolkodjunk.

12.02, vasárnap: fényeket fel!

A Skorpió jegybe átlépő Vénusszal csökken az uralmi planéták felé a megfelelni akarást, ráadásul ezen a napon az adventi időszak is kezdetét veszi. Hétről hétre egyre több gyertyát gyújtunk, hangolódunk az ünnepre. Ha szeretnél erről bővebben olvasni: ez a hit gyakorlata.

12.06, csütörtök: végre haladunk

A Merkúr végre haladási irányba fordul és ez a két sorral fentebb említett kommunikációs és közlekedési gikszerek javulásával jár együtt.

12.07, péntek: újhold

Reggel fél kilencre esik az idei Nyilas újhold, ami belső feszültségeket vagy épp azok feloldásának a lehetőségét mutatja.

Egész hónapban a saját hitrendszerünket építgetjük, aminek a legfontosabb tartópillére a velük való teljes azonosulás.

12.09, vasárnap: bronz

Advent bronzvasárnapjával még közelebb kerülünk a fények megszületéséhez. Ez a remény gyakorlata.

12.13, csütörtök: megint Merkúr

Ez a hónap úgy tűnik, a Merkúrról szól, éjfél után nem sokkal ismét visszalép a Nyilasba. Sokkal jobb feltételekkel, mint korábban: tisztább és őszintébb kommunikációra ad lehetőséget.

12.16, vasárnap: ezüst

Az utolsó adventi nap már átcsúszik a Bak havára, de az ezüstvasárnap, a szeretet gyakorlata még a Nyilasban lép érvénybe.


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kedveld a Padparadsa facebook oldalát.
Related Posts with Thumbnails