2018. december 19., szerda

Valahol félúton

Bak jegyébe lép a Nap: 2018.12.21 (23h23p)

Bevezető gondolat: "A szellemnek létrára van szüksége, hogy a lélekhez felemelkedjék." (Hioszi Tatiosz)

♑☉

Európa egyik legfontosabb ünnepe a téli napforduló volt, a kereszténység elterjedésével pedig ehhez kapcsolódott hozzá a karácsony. Az ünneplés legfőbb oka nem a habzsidőzsi vagy a személyi kölcsönökből megvásárolt ajándékok felhalmozása volt, hanem a fény születésének a várása.

Még hazánkban is érzékelhető, hogy milyen rövidek a nappalok: fél nyolc körül kel a nap és alig valamivel négy óra után már besötétedik. Stockholmban a világosság 8:43 és 14:48 közé esik, míg Longyearbyen, Norvégia legészakibb településén, egész nap sötétség honol.

A téli napfordulóval három napra "megáll" a sötétség, majd nagyjából december 24-től percről percre növekedni kezd a fény ereje. Nagyjából februártól lesz igazán érzékelhető ez az átmozdulás, nem csak a nappali világosság értelmében, de asztrológiai szempontok alapján is.

A Bak hónap nem csupán ilyen szempontból fordulópont, a nyugati kultúrában az új év kezdete is. Akár szeretjük a szilveszteri partikat, akár nem, a naptárváltás általában mindenki életében egyfajta mérföldkő. Új év, új kezdte, új lehetőségek, újévi fogadalmak...

Sok szempontból valóban nagy átmozdító időszak előtt állunk, az elmúlt évekhez képest sokkal felemelőbb energiákkal - ha azokat tudatosan és jól használjuk!
A mostani jegyváltás már körvonalazza előttünk, miről is fog szólni 2019. A képlet legizgalmasabb mutatója, hogy az uralmi Szaturnusz a Nap és a Plútó egzakt felezőpontjára esik.

A legmagasabban járó Nap-szellemiség és a lélek mélységeit szimbolizáló Plútó között a Szaturnusz a "létra".

A felezőpontok úgynevezett érzékeny pontok, amik nagy távolságokról is összekapcsolják az energiákat, főképp akkor, ha van közöttük egy közvetítő. Mondhatnánk azt is, hogy ez az elmúlt éveink összefoglalása: megpróbáltatások, transzformációk, határaink átlépése. Jó esetben érezzük, hogy komoly személyiségfejlődésen mentünk keresztül az elmúlt 9 évben - ennek jövőre meg is lesz az valósággá váló eredménye. Ha azonban csak öntudatlanul evickéltünk a felszínen maradás érdekében, akkor lesz még egy-két kihívás előttünk.

A Bak hónap szépen végigvezet ezen a folyamaton, fokozatosan felvillantva előttünk a lámpásait, amik segítenek eligazodni a téli sötétségben.

A Bak hónap fontosabb állomásai

12.21, péntek: Yule

A kelta hagyományban a téli napforduló Yule ünnepe. Az északi nyelvekben a karácsony örökölte ezt az kifejezést (dán Julen, észt Jõulud, finn Joulu, izlandi Jól, norvég Julen, svéd Julen). A mi karácsony szavunk A kerecseny szárnyalásából eredeztethető.

12.22, szombat: Csak nyugodtan!

Alig lép át a Nap a Bak jegyébe, máris kigömbölyödik a telihold a Rákban. (18h49p) Erőteljes uralmakkal maga az energiai is markánsan érzékelhető, emiatt hajlamosabbak lehetünk a türelmetlenségre, a feszültségekre, alvászavarokra. Kapkodás helyett iktassunk be rövidebb szüneteket: egy kis sétát, nyugodt teázást, olvasgatást és csak utána folytassuk a főzést, takarítást. Sokkal gyorsabban fogunk haladni a tennivalóinkkal.

12.23, vasárnap - 12.26, szerda: Karácsony időszaka

Vasárnapra esik Advent utolsó, Aranyvasárnapja, majd karácsony három napja követi. Kívánom, hogy mindenkinek békében, nyugalomban, szerettei körében teljen az ünnep! És nem én lennék, ha nem kívánnék mellé sok-sok finom karácsonyi asztro-falatot és finom borokat is!

2019.01.01, kedd: Új év, új lendület

A 2019-es év lendületesen indul, hajnalban a Mars átlép saját uralmi Kos jegyébe. Karácsonyhoz hasonlóan ismét négy uralom lesz másfél hónapon keresztül, aki készen áll a terveivel, azonnal neki is láthat a megvalósításnak.

01.02, szerda: Személyes felelősségvállalás

Másnap a Nap-Szaturnusz együttállás a személyes felelősségvállalásunk fontosságára hívja fel a figyelmünket. A planéták szép fokozatosan felkészítenek bennünket a 2019-es év legfontosabb feladataira azzal, hogy a Nap érinti előbb a Szaturnusz, majd a Plútót végül a holdcsomópont-tengelyt.

01.05, szombat: Bak Merkúr

A Merkúr ötödik bolygóként átlép a Bak jegyébe és összeszedettebbé, fókuszáltabbá teszi a gondolkodásunkat. Kiváló időszak ez arra, hogy átgondoljuk, megtervezzük, mit is szeretnénk elérni az új esztendőben. Elő a célkitűzésekkel, motivációs táblákkal, naptárakkal!

01.06, vasárnap: Vízkereszt-napi izgalmak

Erre a napra esik a hónap újholdja, amit egy részleges napfogyatkozás és egy ötös stellium is kísér (02h29p), este pedig az Uránusz is direkt mozgásra vált. Tiszta, egyértelmű szándékoknak ez a lehető legjobb hajtóanyag.

01.07, hétfő: Csipetnyi lángolás

A sok komolykodás után kapunk egy kis könnyítést, a Nyilas Vénusztól kapunk egy csepp szikrát, szenvedélyt, lelkesedést. Akinek az idei évei terveiben egy új kapcsolat is szerepel, az kezdhet nyitott szemmel járni.

01.11, péntek: Lelkierő

A Nap második állomásával, a Plútóval kapcsolódik össze és rámutat, micsoda hatalom rejlik mindenkiben, amit úgy is nevezhetünk: lelkierő.

01.17, csütörtök: Kívül-belül harmónia

A harmadik állomással pedig a holdcsomópont-tengely is aktiválódik: Érzelmi határok, határtalan érzelmek címmel olvasható az üzenete.

Ahogy láthatjátok, lesz változás bőven, épp ezért kezdeném az idei évet is a szokásos Évindító előadással. Részletek hamarosan, de a dátumot már felírhatjátok a naptárakba.


01.18, péntek: Vénusz-Mars trigon

Végezetül egy kellemes Vénusz-Mars trigonnal zárjuk a Bak hónapot, ami jó okot arra, hogy baráti körben, netán új ismeretségeket kötve töltsük a hétvégét.



Tetszett a bejegyzés? Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kedveld a Padparadsa facebook oldalát.
Related Posts with Thumbnails