Szűz jegyébe lép a Nap: 2020.08.22 (17h45p) Bevezető gondolat: "Vannak, akik azért gondolkodnak, mert félnek cselekedni." (George R. R. Martin) ♍ A Szűz energia szempontjából a bevezető idézet egy kissé ellentmondásos. Földiességéből adódóan a megvalósítás, a gyakorlati kivitelezés a terepe, ám ezen kívül emberi jegy is (szimbóluma egy fiatal nő) és ráadásul a gondolkodás uralja (Merkúr). Ebből adódik, hogy akik a Szűz jegyében születtek, hajlamosak a tépelődésre, mielőtt cselekvésre adják a fejüket fejben vagy papíron pro-kontra listákat vezetnek, túlzottan óvatosak, netán körülményesek. De nem csak rájuk lehet jellemző mindez, hiszen bárkinek állhat a jegyben planétája, illetve mindenkinek fixen adott egy Szűz házterület. Vagyis mindannyiunkban megvan a hajlandóság az aggódásra, a kritikusságra, a cselekvési blokkokra. Eddig elsősorban a negatívumokat emeltem ki, ám mint minden energiának, a Szűznek is számtalan megnyilvánulása van és elsősorban a bennünk lévő rendet vagy r...
©Balogh Eszter