Ugrás a fő tartalomra

Első nap az iskolában - kis csillagjegyek és a tanulás 1.

A KOS (március 21-április 20) jegyű gyerek az iskolakezdést úgy éli meg, mint egy új kalandot. Alig várja, hogy belevesse magát ebbe a kihívásba, aztán a kötöttségek és a kötelezettségek gyakran kedvét szegik.
Szüksége van a mozgásra, ezért egész korán választhatunk neki az iskola mellett valamiféle sporttevékenységet is. Az iskolanap végén azonban mindig hagyjunk neki elég időt a játékra, a futkosásra, ha kitombolta magát, könnyebben ül le leckét írni. Feladatait szereti egyedül elvégezni, azért a szülői ellenőrzés sosem árt. A csapatmunka elfogadása számára nagyon fontos feladat.

A BIKA (április 20-május 21) gyerekeknek nehezen megy ez elszakadás a megszeretett óvónéniktől, a kedves pajtásoktól, a játékoktól, anyától, apától. Azonban ha beilleszkedik, éppen úgy fog ragaszkodni az iskolai környezetéhez, barátaihoz, sőt akár magához a tanuláshoz is, mint a korábbi dolgaihoz. Hagyjunk neki időt a váltásra, lépésről lépésre vezessük be az újdonságokat. Nagyon szereti a saját tárgyakat, ezért örül az iskolatáskának, a színes ceruzáknak. Fontos számára az étkezés minősége, ha az iskolai menza nem megfelelő, csomagoljunk inkább minden nap tápláló uzsonnát.

Az IKREK (május 21-június 21) gyerekek szívesen ismerkednek, beszélgetnek, ezzel valószínűleg az új, iskolai környezetben sem lesz probléma. Nagyobb megpróbáltatás a szerteszét ágazó figyelmüket negyvenöt hosszú percre lekötni, nyüzsgő természetüket iskolapadbeli vigyázz-ülésre kényszeríteni. Ha unatkoznak, könnyen megeshet, hogy kitalált történetekkel szórakoztatják magukat és a társaikat. Az otthoni felkészülést megkönnyíthetjük, ha nem egyszerre terheljük vele a gyereket, hanem rövid szüneteket iktatunk közbe: a változatosság mellett jobban tud teljesíteni.

A RÁK (június 21-július 22) gyerekek rendkívül érzékenyek. Könnyebbség számukra, ha olyan osztályban kezdhetik az évet, ahol már vannak ismerős arcok, ovis barátok, így gördülékenyebben megy a beilleszkedés, és csemeténkből gyorsan felszínre tör vagányabbik énje. Ha az első pár napban mégsem találják a helyüket az iskolában, elbátortalanodnak, és sírva fakadnak. Ne ijedjünk meg tőle! Néhány apró figyelmességgel  érzelmileg motiválhatjuk őket, jó ötlet például a tízórai mellé egy kis meglepetést is csomagolni, amiből tudja, hogy az iskolaidő alatt is gondolunk rá.

Az OROSZLÁN (július 22-augusztus 22) gyerkőcök számára az iskola azért lehet vonzó, mert az ovis szinthez képest feljebb léphetnek: mindenkinél jobban értékelik ennek a presztízsét. Nagyfiúk-nagylányok büszkén lépkednek, ám ha mégsem, ezt erősíthetjük bennük. Ha a suli -  számukra is pozitív - előnyeit felfedezik, jól érzik magukat, és a társaság középpontjába kerülve másokat is lelkesítenek. Érdemes kreativitásukat korán fejleszteni és képességeikhez passzoló elfoglaltságot találni számukra. Hajlamosak lehetnek az ellustulásra, ezért előnyösebb, ha az írás-olvasás tanulása az iskolára marad, így nem unatkozzák végig az első félévet.

A SZŰZ (augusztus 22-szeptember 22) gyerekek várják talán leginkább az iskolakezdést. Szívesen segédkeznek a könyvek bekötésében, az iskolatáska bepakolásában, épp ezért vonjuk be őket is az előkészületekbe. Rendkívül igyekeznek, hogy mindenkinek megfeleljenek, hogy velük minden a legnagyobb rendben legyen. Hajlamosak a kritikát túlságosan is a szívükre venni. Épp ezért ne legyünk velük túl szigorúak, inkább igyekezzünk megértetni, hogy néha lehet hibázni is. Szeretik a rendet, a rendszerességet, ezért jó, ha az otthoni tanulásnál is ehhez alkalmazkodhatnak.

A MÉREG, a SKORPIÓ, a NYILAS, a BAK, a VÍZÖNTŐ és a HALAK gyerekekről itt olvashatsz.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...