Ugrás a fő tartalomra

Célirányos energiák: Mars a Bak jegyében

"Mi, mai emberek ritkán tudunk megvalósítani valamit. Bármiről lehet szó: jó párkapcsolatról, hivatásbeli sikerről, pénzkeresetről vagy a Himalája megmászásáról. Először minden belül történik meg. Nem amikor vágysz rá - az még könnyen megy. Hanem akkor, amikor átlátod: mit kell tenned érte, és megtalálod magadban azt a kérlelhetetlen Varázslót, aki meg is teszi. Bármilyen nehéz, bármennyi kudarccal jár, és bármennyi időbe kerül."

(Müller Péter)

A Mars az év első felében rengeteg időt töltött azzal, hogy felkavarja az állóvizet a párkapcsolatok területén. Mostanra visszaállt a saját tempójába: hozzávetőlegesen 57 napot tölt egy jegyben. Vagyis körülbelül másfél hónap áll rendelkezésünkre, hogy az adott jegy tartalmait kibontakoztassuk.

A Mars útvonala

A Zodiákus állomásai egymásra épülnek. Ahogy a Mars keresztülhalad az adott területeken lépcsőfokról lépcsőfokra mutatja meg nekünk a cselekvőerő kibontakoztatásának lehetőségeit.
A Mérlegben (Újabb harcos a színen) a kapcsolatainkon keresztül "rázott fel" bennünket. Bombaként bedobott valakit az életünkbe, aki felforgatta a nyugalmunkat, szembesíthetett a meglévő párkapcsolatunk küzdelmességével, de ha látványos változást nem is hozott életünkben, az "én és te" kérdéskörét legalább a gondolatai szinten megpiszkálta.

A Skorpiónál (2 in 1) azt a szenvedélyt lobbantotta lángra, ami segített szembenézni a legbelsőbb félelemeinkkel. Az itt izzó szikra gyújtotta fel a Nyilas nyílhegyét (Előre, az álmokért), hogy felszabadulva az eddig visszahúzó, gátló gondolatoktól végre messzire célozhassuk álmainkat.
Most pedig, mikor belép a Bak jegyébe (2014.10.26 11h43p) nekiláthatunk megvalósítani őket.

Véráram

A Mars a Bak jegyében emelkedett pozícióban van, ez azt jelenti, hogy ha jól teljesítünk, nem csupán eredményekre, de még az Öreg hadvezér extra jutalmaira is számíthatunk.

A Mars ebben a jegyben olyan, akár a vér az erekben: az életenergiát, a cselekvőerő lendületét megtartja és a megfelelő irányba tereli. Mindig odajuttatja, ahol a legnagyobb szükség van rá, ehhez azonban célkitűzések, álmok, elhatározások, élettervek kellenek.
A Bak kiváló stratéga, az élet játékában ő a "kérlelhetetlen Varázsló", ahogy Müller Péter nevezi,  aki kitartóan, türelmesen, megfontoltan halad előre, hogy beteljesítse a Nyilas nagyszabású elképzeléseit.

Tökéletes (ön)uralmak

A Bak Mars rámutat azokra az életterületekre, ahol megrekedtünk. Azzal, hogy terveket készítettünk, hogy elkezdtünk többre-másra vágyni, lélekben túlnőttünk saját magunkon. Ezzel a fizikai világ kereti szűkössé váltak, feszíteni kezdtek bennünket. Itt az idő, hogy meghaladjuk önmagunkat.
Mint ahogy a gátak felduzzasztják a folyóvizeket, úgy gyűlnek a nagy teremtőenergiák is. A kitartás és a koncentráltság ereje ez, ami az ellenállástól csak tovább növekszik.

A Szaturnusz titka az időzítésben rejlik, a dupla uralmi csere miatt ezt ne hagyjuk figyelmen kívül! A korai cselekvés kapkodást, az erők elfecsérlését eredményezi. A nem-cselekvés a körülmények kényszerítő ereje által roppantja szét a korlátokat.
A helyes út: türelem, kitartás, fókuszáltság. A kritikus pillanat megérlelése, majd a gyors, spontán, célirányos akció. Ha felismered ezt a pillanatot, ne teketóriázz tovább! Indulj! Összpontosíts a feladatra, lépj túl az eddigi határaidon.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...