Legyen tiéd, ha kell, az imádott szerencse, de engem őrizzen tetteimnek bilincse, hagyjon a véletlen a mézben vagy a sárban, magam-varrta sorsot hordjon mindég vállam. Weöres Sándor: Rongyszőnyeg, 103 Furcsa anyagból vagyunk összegyúrva itt a huszonegyedik században. A világ története folyamán talán még nem volt sosem ennyire központi téma, ennyire divat a sorsot fürkészni. "Mi az életfeladatom?" - hangzik el oly sokszor ez a kérdés. Senki sem határozhatja meg helyettünk ezt, mivel az élet hívása (hív-atás) a szív hangján szólal meg. Mégis másoknak szegezzük a kérdést, és csodálkozunk, hogy nem érkezik egyértelmű felelet. Nincs iránymutatás. Mert elfelejtettük, milyen egyszerű rá a válasz: élni... (Természetesen a tömegek korszelleméről beszélek. Nem egyes emberekről, hiszen sokan vannak, akik W.S.-hoz hasonlóan vállukra terítették már sorsuk /színes és széles vásznú/ álomkabátját...) Maga az élet személyre szabott utazás, melynek vannak rögzített tételei. Kiseb...
©Balogh Eszter