Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2015

A bőséghez elengedés kell

Telihold a Skorpió havában "A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?" (Wass Albert) Régen a földeken dolgozó emberek ösztönösen közel voltak ahhoz, amit ma spiritualitásnak nevezünk. A spiritualitás nem más, mint jelenlét és összhang a minket körülvevő világgal. "Spirit" Isten lélek-zete, inspiráció pedig az az állapot, amikor befogadjuk, beengedjük - belélegezzük - az univerzális energiákat, és ennek hatására hozunk létre valamit. Azok, akik együtt éltek, együtt mozdultak a természettel, ismerték a világ szívdobbanásait. Évszakok és elemek (szél, csapadék, napsütés) határozták meg a tennivalóikat, nem pedig olyan mesterséges határidők, mint a hétfők vagy ...

Önmagaddá válni

Előadás Nádas Nándorral „Saját utadat akkor találod meg, ha követed lelkedet.” (Joseph Campbell) Ebben az évben az utolsó - általunk vezetett - gondolatébresztő beszélgetésre invitálunk téged. A téma a hivatás, elhivatottság, ami a Szűz-Halak holdcsomópont-tengely kapcsán vált aktuálissá. (Bővebben: A tökéletesség gyakorlata ) A hivatás nem csupán a munka, nem a kilenctől ötig ledarált szeretett vagy nem szeretett feladat, hanem a szív hívó szava: eggyé szeretnék válni önmagammal. Azzal a "küldetéssel", amiért a Földre érkeztem. Megvalósítani (Szűz) szeretném az álmaimat (Halak). Ettől sokszor elválaszt bennünk az, hogy nem ismerjük saját értékeinket, nem merjük felvállalni a bennünk rejlő tehetségeket, másokhoz mérjünk magunkat vagy épp mások ideáljait próbáljuk követni. "A múlt-takarítás része, hogy megszabaduljunk az évek (életek) óta hurcolt sérelmektől, a panaszkodás, a sajnálat és a bűntudatjátszmák nyújtotta menekülési útvonalaktól. Helyette mon...

Gondolkodj a szíveddel!

Skorpió jegybe lépés "A mese nem racionális úton készít fel a felnőtti létre, a felnőtt döntésekre, hanem mágikus, irracionális módon. Nem a problémamentes élet ígéretét kapjuk meg tőle, hanem annak a reményét, hogy még a legkisebbek, a legesendőbbek is boldogulnak, ha adottságaikat és lehetőségeiket mozgósítják, ha nem hátrálnak meg az akadályok, megpróbáltatások előtt." (Kádár Annamária) Az asztrológiai események, éppen úgy, mint életük alakulása, egymással összefüggő történetek láncolata. Így egy-egy jegybe lépésnél a tegnap meséjét görgetjük tovább. Főszereplőink új helyszínre érkeznek, és az adott közegnek megfelelő kihívások várnak rájuk. A jelen helyzet "főszereplője" az, ahogy a világról gondolkodunk, szólunk. Céljaink és vágyaink, illetve az ezek eléréséhez kapcsolódó hitrendszereink, amik lehetővé teszik számunkra, hogy meséink alakulását, jövőbeni kimenetelét meghatározzuk. A mesékben az akadályok és a megpróbáltatások éppen ilyen archetipikus...

Ami a szíveden...

Újhold a Mérleg jegyében "Hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy megmondjuk, felvállaljuk, ami belül van. Legtöbbször inkább azt mutatjuk, amire a másik/mások vágynak, amit elvárnak tőlünk. Sőt egy idő után elkezdünk arra vágyni, és azt hisszük, hogy a másik vágya a mi vágyunk is. Ez vegytiszta őrület, hiszen még egy egysejtű organizmus is jobban tudja, hogy mit akar: a fényt keresi, mert tudja, neki arra van szüksége. Az ember számára vajon miért olyan nehéz felvállalni, ami neki jó, ami az ő saját vágya?" (Feldmár András) Az újhold képlete Időpont: 2015. október 13, 2 óra 05 perc A Mérleg hónapja a kapcsolatokról szól, az újhold pedig az újratervezés üzenetét hordozza magában. Igen ám, de minden Mérleg újhold egyedi, hiszen sajátos fényszögekkel rendelkezik. A mostani képletünk (szó szerinti) izgalmát az Uránusz oppozíció adja. Volt már hasonló felállás, nem is oly régen. Hogy felidézhessük azt a pillanatot, megint vissza kell mennünk az időben. Olykor ez az ...

A tökéletesség gyakorlata

Felszálló-holdcsomópont és stellium a Szűzben "Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes." Az utolsó szamuráj című film Nagyon szeretem a japán kultúrát. Nem állítom, hogy minden momentumával tudok azonosulni, de tetszik az a fajta egyszerűségre, letisztultságra, tökéletességre és harmóniára való törekvés, ami felfedezhető az építészetben, a képzőművészetben, a kertrendezésben, a tálalásban, a szertartásokban, a vallásban. Tetszik az elhivatottságuk, amivel életeket szentelnek egy ecsetvonásnak, a tea elkészítésének, vagy mint Az utolsó szamuráj című filmben Katsumoto: a tökéletes virág megtalálásának. A mai modern gondolkodástól távol áll, hogy az ember ennyire belemélyedjen valamibe, legyen az egy mozdulat vagy egy szakma elsajátítása. Sok mindent akarunk, száz meg ezer lábon állni egyszer, megemésztés nélkül habzsolni az életet, gyorstalpaló tanfolyamokat végezni, mert nincs idő - még önmagunk megismerésére sem. A Szűz jegyhez kapcsolódik mindaz, a...