Ugrás a fő tartalomra

Gondolkodj a szíveddel!

Skorpió jegybe lépés

"A mese nem racionális úton készít fel a felnőtti létre, a felnőtt döntésekre, hanem mágikus, irracionális módon.
Nem a problémamentes élet ígéretét kapjuk meg tőle, hanem annak a reményét, hogy még a legkisebbek, a legesendőbbek is boldogulnak, ha adottságaikat és lehetőségeiket mozgósítják, ha nem hátrálnak meg az akadályok, megpróbáltatások előtt."
(Kádár Annamária)

Az asztrológiai események, éppen úgy, mint életük alakulása, egymással összefüggő történetek láncolata. Így egy-egy jegybe lépésnél a tegnap meséjét görgetjük tovább. Főszereplőink új helyszínre érkeznek, és az adott közegnek megfelelő kihívások várnak rájuk.

A jelen helyzet "főszereplője" az, ahogy a világról gondolkodunk, szólunk. Céljaink és vágyaink, illetve az ezek eléréséhez kapcsolódó hitrendszereink, amik lehetővé teszik számunkra, hogy meséink alakulását, jövőbeni kimenetelét meghatározzuk.

A mesékben az akadályok és a megpróbáltatások éppen ilyen archetipikus hitpróbák. A Skorpió állomásnál a "hős" a legrejtettebb, legősibb félelmeivel néz szembe, amit a mesék barlang, kút, elemésztő kígyó, felfaló cethal formájában jelenítenek meg.
Ezek a kihívások a rejtett dolgok (titkok és tabuk) megismerésének és a mindent átalakító tapasztalatok megszerzésének lehetőségeit tárják fel.

Olyan helyzetekkel találkozunk, melyek sikeres kivitelezéséhez túl kell haladni önmagunkon. Túl azon, amit jelen pillanatban képzelünk, gondolunk, hiszünk magunkról.

Lehunyt szemmel

A Nap jegyváltására 2015. október 23-án (budapesti idő szerint 19 óra 47 perckor) kerül sor.

A képlet tele van feszültségekkel, de a Skorpió Nap trigont kap a Hold-Neptunusz együttállástól. Hallgass a megérzéseidre, légy szenzibilis - ezt üzeni nekünk a fényszög. Láss a szíveddel!

Az életben adódhatnak olyan helyzetek, amikor azt érezzük: lehetetlen továbbmenni. Nincs út, de még csak egy nyamvadt ösvény sem, ami ismerős lenne. Az, ami előttünk áll, jóval meghaladja képességeinket. Valódi cél nélkül itt megállhatunk, visszafordulhatunk, feladhatjuk.
Épp ezért kezdődik minden mese azzal, hogy a hős meghatározza, miért is vág bele a kalandba. Boldog párkapcsolat (a királylány keze)? Gazdagság-bőség (fele királyság)? Vagy egyéb, számára értékes dolog, hírnév, elismerés, bizonyítás megszerzése?

Aki szíve vágyával egységben van, nem rángatják hol erre, hol arra a gondolatai. Ezt akarom, másik percben amazt, a harmadikban pedig azt sem tudom, mit is akarok egyáltalán.

A Skorpió ereje a szenvedélyekben rejlik.
Vágy, ami lángra lobbant és nem oltja ki az első könnyed fuvallat, hitetlenség, bizonytalanság.

Tűz, ami csak a múlt félelmeit emészti fel, az értékeset megacélozza.

Jelentős napok a Skorpió havában:

2015.10.23, péntek

19 óra 47 perckor a Nap a Skorpió jegyébe lép.
Bár ez még csak az ősz közepe, ilyenkor érezzük a legborongósabbnak, hűvösnek-nyirkosnak az időt, ilyenkor tűnnek a leghosszabbaknak az éjszakák.

Nemzeti ünnep: '56-os forradalom és a Köztársaság kikiáltásának évfordulója. 

2015.10.24, szombat

Vénusz és Jupiter együttállásban, négy napig közösen folytatják égi útjukat.

2015.10.25, vasárnap

Téli időszámítás kezdete: óraátállítás.

2015.10.26, hétfő

Vénusz legnagyobb nyugati kitérésben, 46.4 fokra a Naptól.

2015.10.27, kedd

13 óra 05 perckor telihold a Bikában, tiszta időben a hold egész éjszaka látható lesz.

2015.10.31, szombat

Hajnalban a Vénusz és a Mars egymáshoz közel látszik az égen. Együttállásuk november 7-ig megmarad.

Halloween 

2015.11.01, vasárnap

Samhain, az Alvilág ünnepe

Mindenszentek ünnepe

2015.11.03, kedd

Lhabab Düchen = "A mennybemenetel napja", az év utolsó "tízmilliószoros" teremtő napja.

Mars-Vénusz együttállás a Szűz jegyében.

2015.11.06, péntek

Hold, Vénusz, Mars, Jupiter, felszálló-holdcsomópont stellium a Szűzben.

2015.11.08, vasárnap

Vénusz átlép a Mérleg jegyébe, uralmi pozícióba kerül.

ELŐADÁS: Mi az életcélod? Hinni önmagadban!

2015.11.11, szerda

Újhold a Skorpióban (18 óra 47 perc).

2015.11.12, csütörtök

Mars is átlép a Mérleg jegyébe (22 óra 41perc), rangvesztésben a Vénusz uralma alá kerül.

Éjszaka az Északi-Tauridák meteorraj maximuma látható az égen.

2015.11.13, péntek

Péntek 13! 

2015.11.17, kedd

Vénusz és Fekete Hold Lilith együttállásban (3 óra 33 perc) a Mérleg 10. fokán. 

2015.11.18, szerda

Direkt mozgásban a Neptunusz.

Hajnalban a Leonidák meteorraj maximuma látható. 

2015.11.20, péntek

Merkúr belép a Nyilas jegyébe, rangvesztésbe, de a Szűz Jupiterrel uralmi cserébe kerül.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...