Ugrás a fő tartalomra

Érzelmi moduláció

Újhold a Rákban: 2016.07.04 (13h01p)

"Felmerült bennem a lélekutazás gondolata. (…)
A régi japán népmesékben gyakran előfordul,
hogy a lélek átmenetileg elhagyja a testet, ezermérföldnyire távozik,
ott elvégez valami fontos dolgot, majd visszatér az eredeti testbe."
(Murakami Haruki)

A zenében a moduláció egyik hangnemből a másikba való átmenetet jelenti. Ilyen ez az időszak is: az égi események úgy "úsznak be" egymás után, mint egy tökéletesen megírt zenemű tételei. Összekapcsolódnak, egy ideig együtt rezegnek, a korábbi elhalkul, a másik felerősödik, majd újabb dallamok lépnek be...

Körülöttünk-bennünk minden energia, és a planéták sugárzásai is sajátos frekvenciájukkal vibrálnak. Ezek a vibrációk hatnak ránk, alig érzékelhető módon, de szakadatlanul finomhangolnak bennünket.

A Rák havában főképp az emocionális területeken keresztül "érintenek meg" minket. Ez még láthatatlanabb, még árnyaltabb folyamat. Mélyen legbelül zajlik, fizikai megnyilvánulásai időben később jelentkeznek.

Ahogy a japán író, Haruki is megfogalmazta, a lélek finom rezdülései jóval a test előtt járnak. Kivetítjük magunkat egy jövőképbe, egy álomba, és ott előkészítjük a terepet a "megérkezésre". Majd visszatérünk a jelenbe és folytatjuk az odavezető hétköznapi utat.
Ha elég erős és biztos a vágy, akármilyen nehézség vagy probléma adódik, nem adjuk fel, mert a szívünk legmélyére zárva őrizzük a titkot: valóra válthatjuk. Hisz jártunk már ott, ismerjük, a lelkünk részévé tettük.
A Rák újhold egy stellium: a Nap és a Hold mellett ott találjuk a Merkúr és a Vénusz is. Szívvel-lélekkel, testestül-lelkestül, tokkal, vonóval - kinek hogyan szimpatikusabb - azonosulhatunk ezekkel az energiákkal. Egyfajta érzelmi lebontás és újjászületés indulhat most el bennünk.

A Plútó oppozíció révén a kiszolgáltatottsággal járó  függőségi helyzetekre, az áldozatszerepekre pillanthatunk rá. Elsősorban most nem párkapcsolati-családi viszonylatban értendő mindez, hanem minden olyan helyzetre vonatkozhat, ahol érzelmileg vagyunk jelen.

A Rák az érzelmi önazonosság, a védettség és a gondoskodás jegye. Gyermekkorunkban ennek az otthonos, féltő-óvó légkörnek a megteremtése édesanyánk és a családunk feladata. Szülői mintáinkban a feltétel nélküli elfogadás és szeretet csak akkor rajzolódik ki tisztán, ha mindezt már a szüleink is megtapasztalták. Mindenki úgy tud szeretni, ahogy megtanulta, és ha ennek nem volt meg a megfelelő közege, felnőttként kénytelenek vagyunk újratanulni az önszeretetet.
Önmagunk szeretete és tisztelete életünk fájának stabilitását, mély gyökereit adja és egy központi tengelyt hoz létre. Erre tudjuk alapozni a hivatásunkat, a kapcsolatainkat, a célkitűzéseinket, spirituális felemelkedésünket. Ha ez a bázis megvan, kevésbé mozdítanak ki minket az élet viharai, és egyre kevésbé megyünk bele olyan helyzetekbe, ahol nem szeretünk lenni. Szeretni fogjuk magunkat annyira, hogy bátran továbblépjünk, mert nem másoktól függünk, hanem belső érzelmi iránytűnkhöz igazodunk.

A szívvel-lélekkel üzenet tovább fokozható, mivel a három víz-elem ura saját birodalmában van: a Hold a Rákban, a Mars a Skorpióban és a Neptunusz a Halakban.
Izgalmas lélekbeavatás: alámerülés, megtisztulás és felszabadulás - szinte egy időben.

A Mars ráadásul ezen a napon végre megindul előre, hatalmas lendületet és erőt ad ahhoz, hogy tovább követhessük álmainkat!

A léleknek ez az utazása mindig egyéni, személyre szabott. Vannak, akik előrébb tartanak és rövidebb távot kell megtenni a fizikai síkon, míg mások csak most indulnak el.
Ne kifelé figyeljünk, hanem figyeljünk befelé és gyakoroljuk az önszeretetet...

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...