Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2017

Az alázat ereje

Tízmilliószoros nap: 2017.07.27 "Ha ráhangolódsz az Útra, áthat az ereje. Tetted természetévé válik, természeted az Ég természete lesz." (Lao-ce, kínai filozófus) Minden buddhista teremtőnapnak megvan a maga sajátossága. Az idei év első két teliholdas ünnepe még rengeteg feszültséggel járt, mivel sok szembesítést hozott az életünkbe. A Két világ határán felismerhettük, hogy "ha belül, a lelkemben megmozdítok egy erőt, az a külső világban is megmozdul és a sorsomban változást okoz. És mindez fordítva is igaz. Az akadályok mindig belül vannak. Ha valaki azt hiszik, hogy a családja, a szülei, a főnökei, a férje-felesége akadályozzák őt a fejlődésben, a kiteljesedésben, akkor azt az embert a hite fogja akadályozza és nem a körülmények." A valóság visszfénye még mindig az élethazugságokra világíthatott rá. "Ha a kifelé mutatott kép megegyezik azzal, amit legbelül érzünk - nincsenek mögötte kétségek, félelmek, bizonytalanságok, csalódások, elégedetl...

Öntudatra ébredés

Újhold az Oroszlán jegyében: 2017.07.23 (11h46p) "Saját magunkkal való kapcsolatunk és az, hogy mennyi gyönyörűséget találunk az életben, végső soron attól függ, hogy az elménk hogyan szűri meg és értelmezi mindennapi élményeinket. Boldogságunk belső harmóniánkból ered, nem pedig abból, mennyire vagyunk képesek irányításunk alá vonni az univerzum hatalmas erőit." (Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, pedagógus, egyetemi tanár) Kultúránkban léteznek úgynevezett apotropaikus - vagyis bajelhárító, védelmező erővel bíró - szimbólumok. A Twilight előtt még remekül bevált a vámpírok ellen a kereszt és a fokhagyma. A kakas kukorékolása kettéhasította a sötétséget és elűzte a démonokat. A magyar királyi jogar meseszép hegyikristály-gömbjét Salamon-csomó védelmezi. Geothe Faustja a küszöbre rajzolt pentagrammával igyekezett távol tartani Mefisztót, kevés sikerrel, mivel kissé elpontatlankodta az ötszöget. Ilyen apotropaikus lény az oroszlán is, aki kelettől nyugatig jelen ...

Megpillantott paradicsom

Nap az Oroszlán jegyébe lép: 2017.07.22 (17h16p) "Továbbra is hiszek a paradicsomban. De most legalább tudom, nem kint keresendő, mert a paradicsom nem egy hely, ahova mehetsz, hanem egy perc, mikor úgy érzed, valaminek része vagy. És ha rátalálsz erre a percre, örökké tart." (A part című film) Paradicsom és pokol nem földrajzi helyek, hanem lelkiállapotok. Buddha így fogalmaz: "Helyzetünket paradicsomiként vagy pokoliként is megélhetjük, minden a felfogásunktól függ." Az előző bejegyzésben, az Oroszlán Mars kapcsán pedzegettem, hogy a látásunkon, a látásmódunkon rengeteg minden múlik. Most, a Nap jegyváltásával egy csodálatos tudatformáló időszak veszi kezdetét: ám ez a hónap sem lesz több vagy kevesebb egy lehetőségnél. Képzeljük el, hogy a kezünkben tarjuk a világ legeslegjobb szörfdeszkáját, előttünk pedig tökéletes hullámokat vet a tenger. Minden adott a szörfözéshez, hőmérséklet, páratartalom... Ezek a hónap áramlatai. De az, hogy lesz-e bátorságunk f...

Meglátni a jövőt

Mars az Oroszlán jegyébe lép: 2017.07.20 (14h20p) "A vakságnál csak az rosszabb, ha van látó szemünk, de nincs jövőképünk." (Helen Keller, amerikai siket és vak író, aktivista, előadó) Ezen a fórumon az asztrológiai jelenségekről kizárólag általánosságokban tudok írni. A konstellációkat leginkább az időjáráshoz tudnám hasonlítani. Jelen pillanatban tart a kánikula, a hét végére már harminchat fokos hőség várható. Ez egy általános tény. Ahogy az adott képletekhez is mindenki egyéni módon viszonyul, úgy a meteorológiai híradásokra is különbözőek lehetnek a reakciók. Először is: lelkesedünk a melegért vagy kizárólag téli zimankóban érezzük jól magunkat? Ez a radixhoz (születési képlet) hasonlítható, mivel egy viszonylagosan rögzül lelkiállapotról van szó. De a jelenlegi életszituációk is módosíthatnak az alapvető hozzáállásunkon. Hiszen lehet, hogy nyár-pártiak vagyunk, de ahelyett, hogy egy kertes ház teraszán hűs rozét kortyolgatva élveznénk az esti enyhülést, éjsza...

Érzelmi átmozdulás

Telihold a Rák havában: 2017.07.09 (06h07p) "Honnan tudják a libák, mikor repüljenek a nap felé? Ki mondja meg nekik, milyen évszak van? Honnan tudjuk mi, emberek, mikor van itt az ideje a költözésnek? Velünk, emberekkel is bizonyára úgy van, mint a költöző madarakkal; létezik egy belső hang - s bárcsak hallgatnánk rá! -, amely biztosan a tudtunkra adja, mikor induljunk el az ismeretlenbe." (Elisabeth Kübler-Ross, svájci származású pszichiáter) Az élet folyamatos ismétlődésekből áll. Minden planétának megvan a maga ritmusa: a Nap ezen a fokon 365, a Hold 27, míg a Mars 712 napja járt. A Jupiter a Mérlegben 12 éve, míg a Plútó a Bakban 1771-ben fordult meg ugyanitt. Ez a rendezettség folyamatos és kiszámítható, ám az égitestek egymáshoz való viszonya teljesen egyedi mintázatokat rajzol körénk. Ennek köszönhetően a pillanatok, bár lehetnek hasonlóak, sosem ugyanazok. Minden, ami velünk történik megismételhetetlen. Amit az adott percben elmulasztunk, soha többé nem té...

A visszatérő összefogás

Neptunusz-Plútó szextil: 2017.07.11-08.26 "Azonnal megtalálod Istent, amint ráébredsz, hogy nem kell keresned őt." (Eckhart Tolle, német származású kanadai író és spirituális tanító) A mostani bejegyzés hozzávetőlegesen 90 évet foglal magába, ugyanis egy olyan fényszög-kapcsolódásról lesz szó, ami kisebb-nagyobb megszakításokkal, jelen volt, van és lesz ezalatt az idő alatt. Ahhoz, hogy értelmezni tudjuk a jelentőségét, meg kell ismerkednünk a transzperszonális égitestek hatásfokával, illetve a hozzájuk kapcsolódó generációs áramlatokkal. A régi korokban hét égitestet tartottak számon, a Naptól a Szaturnuszig. Ide tartoznak a személyiség-jelölők és a sorsbolygók. A 18. századdal azonban fordulóponthoz érkezett az emberiség. Kitágultak az égi határok, ezzel együtt a tudat határai is. Az újabban felfedezett égitestek lenyomatai a tudati mintákban is megjelentek. 1781-ben Herschel felfedezte az Uránuszt, ami hirtelen felforgatta a korábbi társadalmi berendeződéseket....