Ugrás a fő tartalomra

Öntudatra ébredés

Újhold az Oroszlán jegyében: 2017.07.23 (11h46p)

"Saját magunkkal való kapcsolatunk és az, hogy mennyi gyönyörűséget találunk az életben, végső soron attól függ, hogy az elménk hogyan szűri meg és értelmezi mindennapi élményeinket. Boldogságunk belső harmóniánkból ered, nem pedig abból, mennyire vagyunk képesek irányításunk alá vonni az univerzum hatalmas erőit."
(Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, pedagógus, egyetemi tanár)

Kultúránkban léteznek úgynevezett apotropaikus - vagyis bajelhárító, védelmező erővel bíró - szimbólumok. A Twilight előtt még remekül bevált a vámpírok ellen a kereszt és a fokhagyma. A kakas kukorékolása kettéhasította a sötétséget és elűzte a démonokat. A magyar királyi jogar meseszép hegyikristály-gömbjét Salamon-csomó védelmezi. Geothe Faustja a küszöbre rajzolt pentagrammával igyekezett távol tartani Mefisztót, kevés sikerrel, mivel kissé elpontatlankodta az ötszöget.

Ilyen apotropaikus lény az oroszlán is, aki kelettől nyugatig jelen van, mint a fény őrzője. A buddhizmusban ő a törvény védelmezője, a bölcsesség és az igazságosság megszemélyesítője. Istár oroszlánjai díszítették Babilon híres városfalát s bronzoroszlánok vigyázzák a pekingi Tiltott város Legfőbb harmónia kapuját. De nem kell sem térben, sem időben messzire utaznunk, elég a Lánchídhoz ellátogatnunk, hogy megcsodálhassunk a négy rendíthetetlen kőoroszlánt. Épp ezért választottam őket a bejegyzés főképének, hiszen ezt a hónapot, hozzájuk hasonlóan két Oroszlán-újhold felügyeli.

Hajlamosak vagyunk az ilyesfajta látványosan szép szimbólumoknak jelentőséget tulajdonítani, miközben gyakran megfeledkezünk egy jóval hétköznapibb, ám szintén apotopaikus jelentőséggel bíró dologról. Ez pedig nem más, mint a szavak és az igék ereje, illetve az írásjelek szimbológiája.

Az Oroszlán jegy az "én" legteljesebb kinyilatkoztatása. Az alkotás játékos öröme, a kreativitás kiáradása. Manapság divatos frázis, hogy bármit megteremthetünk, csak arról feledkezünk meg, hogy mindig, minden helyzetben önmagunkból teremtünk. Ha az önbecsapás illúziójából "kifelé" mutatjuk és mondjuk a pozitívat, míg belül, az álarcokon túl szenvedünk a magánytól, a sikertelenségtől, a szeretetlenségtől, ilyen-olyan félelmeinktől. Ezeken keresztül minden teremtésünk ugyanezt fogja tükrözni.

Ebben az évben (haladva a Bak Szaturnusz jegyváltás felé) egyre fontosabbá válik az őszinteség és a felelősségvállalás.Itt, az Oroszlán kétszeres újholdjánál, keresztülhaladva az "oroszlános" lélekkapukon túlléphetünk a belső bizonytalanságon, az önbizalomhiányon és egyesülhetünk a középpontunk erejével. A tiszta, hittel teli szavak és gondolatok most oroszlánként védenek bennünket.
Az újhold "keretben" rengeteg fejlődési lehetőség lesz. A nyers, ösztöni vágytól, a sürgető távoli célkitűzésektől eljuthatunk a valódi sorsfeladatok hétköznapi szintű megvalósításáig. Az Uránusznak köszönhetően már érezhetjük a nyomást, hogy megszabaduljunk végre a korlátainktól. Ha az előttünk álló egy hónapban együttműködünk ezzel az iránnyal, a napfogyatkozással lepecsételhetjük magunkban az Új embert.

Addig azonban még komoly erőpróba vár ránk. A mostani újhold azt mutatja, nagyon igényeljük a külvilág támogatását, önbizalmunk növelésére szükségünk lesz külső hatásokra: biztatásra, együttérzésre, vigaszra. De a kintről jövő reakciók vissza is húzhatnak, megpróbálhatnak lebeszélni, eltántorítani. Mivel most nagyon nyitottak lehetünk, a kritikákat jóval élesebben érzékeljük, könnyebben a szívünkre vesszük.
Ki leszünk téve a szeszélyeinknek, a hangulatainknak, a ma lelkesedése holnapra lankadhat, holnaputánra pedig a türelmetlenségből fakadóan szertefoszolhat.

Ne feledjünk, az oroszlános kapun saját lelkünk birodalmába merészkedni hatalmas bátorságot és kitartást igényel! Ismételten Csíkszentmihályit idézem: "A képesség, hogy valaki tud kitartani az akadályok ellenére is, az a tulajdonság, amit az emberek legjobban csodálnak másokban, és jogosan: valószínűleg ez a legfontosabb jellemvonás, amelynek birtokában nemcsak sikereket érhetünk el, de még élvezni is fogjuk az életet."

Végül szeretnék megosztani veletek egy videót, ami a tudomány oldaláról is megmutatja, hogyan hatnak a hiedelmek a biológiai működésünkre. Ahogy fogalmazni szoktam, lelki genetikát öröklünk. Az pedig önismerettel megváltoztatható...


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövess a Padparadsa facebook oldalán.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...